Szabad Földműves, 1956. július-december (7. évfolyam, 26-52. szám)

1956-07-22 / 29. szám

8 Hudmfives 1956. július й. Rostáljuk ki a búza közül a konkolyt I Csendes kis falu Törincs a losonci járásban. Utcája kövezett, az űt­­mente szépen rendezett. Keresem az embert — kinek munkájától épül és szépül a falu: dús kalászt terem a föld. A szövetkezet irodájában Csomány János könyvelőt találom, s tőle sze­retnék megtudni egyet s mást. — Engem nem érdekel hogy ki mit csinál, viszont nekem se parancsoljon senki... Beszédközben fejét lehajtja, — nyugtalanságát folytonos cigarettá­­zással „csillapítja“. A szövetkezet helyzetéről vajmi keveset tud. Annyit azért elárul, hogy a tőrincsi EFSZ június végéig 50 000 korona hiánnyal zárta pénzügyi tervét. De arról már hallani sem akar, hogy miért nem jött be a tervezett bevétel? Igyekszik másra terelni a beszélgetést, érdek­lődésemet azzal próbálja fékezni, hogy: elmehetnénk egy .kis „szíverő­­sítőre“. Merthogy még ma nem ment 1c a „porció“. Anélkül pedig... szóval bátrabban megy aztán a munka... „Az enyémet iszom" Naponta nem egyszer, sem kétszer, a vendéglős sem tudja hányszor láto­gat el „szíverősítőre“ Csomány köny­velő, és azt is bajos volna megállapí­tani, mennyi a porciója. Azt viszont lo kell szögezni, hogy a „szívcsepp“ drága portéka és Csomány könyvelő nem szűkölködik. — Miért ne innák? Hiszen az enyé­met iszom... Azt tartja a közmondás, hogy a jóból is megárt a sok. Ez így van a ,,szívcseppekkel'' is. A gyakori „gyógy kezelés“ fejszédülést, mámoros han­gulatot okoz Csomány könyvelőnek. Ilyenkor aztán könnyen előfordul a „ballépés“. Fölénybe kerül a „bátor­ság“ és az „elhatározás“: úgy sem tudja meg senki, hiszen ha én nem avatkozok a „más“ munkájába, ki­nek mi köze van az „enyémhez?“... És egy-egy izgalmas pillanatban a csekkszámla széjjeltépve kerül a sze­meteskosárba, vagy az izzó kályhába Az EFSZ becsületes tagjai, meg­­hányják-vetik az eseményeket. Hang­juk „beszűrődik“ a HNB irodájába is, és így kerül aztán nyilvánosságra, hogy Csomány könyvelő pénzt sik­kasztott, a közös munka árán szede­geti a „szívcseppeket“. — Nem egyszer beszélgettünk Cső­­hiánnyal — mondja Kovács Imre a nemzeti bizottság titkára — figyel­meztettük, vigyázzon az ivással, hi­szen mint funke ion áriu snak nem illik, sőt káros a mindennapos részegség: elveszti becsületét és a dolgozó nép bizalmát! Nem hallgatott ránk. Fi­gyelmen kívül hagyta szavainkat. Mi azonban továbbra is figyelemmel ki­­sértük, így aztán sikerült megsze­reznünk az „elveszett" pénzesutalvá­nyokat is, amelyeknek egyik részét Csomány — a pénz felvétele után eltüntetett. De mindez hiábavaló, a szövetkezet vezetősége takargatja a hibákat, megkegyelmez az ilyen „jó madaraknak“. Kovács elvtárs szavai olyan képet rajzoltak elém, mintha a tőrincsi EFSZ élén nem is állna vezetőség, — nem volna a szövetkezetben ellenőrző bizottság, aki őrködjön: védje a kö­zöst. Ez azonban „csak“ következte­tés, a valóság mást mutat. Mégpedig azt, hogyan mind a vezetőség, mind az ellenőrzőbizottság szemelátára pusztul a közös. — ÉS lehet ezt tűrni? Hol itt a fe­lelősség ? „Ne szólj szám, nem fáj fejem" Hegedűs Pál az ellenőrző bizottság elnöke kocsis. Almásderes lovai húz­nak, mint a sróf. Nem vall szégyent gazdájuk, ha magasra rakja szekerét. Ez szükséges is, mert a mázsálásnál, ha súlyos a rakomány, szaporodik a munkaegység... Arra a kérdésünkre, hogyan dolgozik az ellenőrző bizott­ság, nyíltan, egyszerű szavakkal vá­laszol: — Sehogy! Minek? Én magam is azt tartom: „Ne szólj szám, nem fáj fejem“. Megfogadtam nem szólok, le­gyen ami lesz. Csakhát nem tudom megállni. Tudja a fene. micsoda szo­kás ez... Nem bírom, végképp nem bírom a rendetlenséget. Aztán... csak ráfizetek. Mint a tavaszon is. Szíve elszorul, úgy tesz, mintha köhögés kerülgetné... Majd tovább­folytatja: — Koratavasszal történt. Pajtáink­ból, padlásainkról már elfogyott a ta­karmány, a kazlaknak is csak a helye látszott. Elfogyott? Ellopták! Bele­tömték a háztáji tehenekbe. így van ez, ha nem építünk... Állatállomá­nyunk öt-hat helyen — a tagokéval van összezsúfolva. Ellenőrizhet-e így aztán valaki? Ha szólok az állatgon­dozóknak, hogy lassabban a takar­mánnyal, azt mondják: már megint be vagy gyulladva, ne félj, hiszen a közösnek viszem. Na most mit szól­jak? Állandóan a sarkukba legyek? Nehéz, nagyon nehéz rendet terem­teni. Különösen egyedül... Az ellenőr­zőbizottság tagjai pedig nem segíte­nek, az a válasz, ha megmondod az igazat, betörik a fejjed. És... ebben van is valami „igazság”. Enyémet is „betörték“ mégpedig Ottmár Sámuel, a szövetkezet elnöke. Csak azért, mert azt javasoltam — a tavaszon, amikor Daróezról hoztunk két szekér szénát az állatoknak — hogy a jobb szénát adjuk a teheneknek, a gyen­gébbet meg a lovaknak, mert nem dolgoztak, az istállóban álltak. Ki mondhattam én ezt. Olyat káromko­dott az elnök, hogy majd rám sza­kadt az ég. Aztán még megtoldotta azzal, hogy: semmi közöd az egész­hez. így van ez nálunk! Legyen aztán az embernek kedve a munkához? A tőrincsi EFSZ-nek három súlyos rákfenéje van: egyik az, hogy a ve­zetőség két emberből tevődik össze. Ottmár az elnök és raktámok, Bed­nár Pál az agronómus és a zooteeh­­nikus. A másik pedig az, hogy az össze zsugorított vezetőség nem vég­zi kielégítően feladatát, nem ad nyílt terét a szövetkezeti demokráciának, elutasítja a szövetkezeti tagok javas­latát, kezdeményezését, alkotó, bíráló hangját. Ottmár elnök súlyosan megsértette a szövetkezeti demokráciát, amikor durván elnyomta Hegedűs Pál javas­latát. Pedig mint a járási nemzeti bizottság tagjának tudnia keli!, mi a kötelessége az EFSZ elnöknek — hi­szen körzetében is hasonló problé­mákról kell beszélnie, javaslatokkal kell segíteni azokat, akik megválasz­tották. Ezt elvárják és jogosan köve­telik dolgozóink! A harmadik nagy hiba abból ered, hogy az állatállomány részére a mai napig sem építették új, korszerű is­tállókat. Az állatállományt viszont csakis úgy lehet a tervezettre feltöl­teni, állandóan növeini, így lesz több tej, hús — emelkedik a munkaegység értéke — megszűnik a takarmány lopkodása, ha a szövetkezet tagsága tervbe veszi a közös istálló kiépíté­sét. Ez annál is inkább szükséges, mivel Kovács Pál istállójában a tehe­nek Bednár Józsefnél pedig a serté­sek elhelyezése nem a legszerencsé­sebb. Sőt mi több, az állatok „gondo­zását" is olyan emberek végzik mint Kovács és Bednár. Ez olyan megoldás, mintha a kutyára bíznák a hájat... És hogy ez mennyire így van, bizonyítja Pácz József ellenőrző bizottsági tag is. Ha nem jösz, viszlek — Azért léptem a szövetkezetbe — mondja Rácz bácsi — hogy öreg nap­jaim nyugodtabb körülmények között teljenek. Csaknem- két évig gulyás voltam. A múlt év áprilisától pedig fejőgulyás lettem. Ügy dolgoztam, mint magamnak... Azt viszont nem tudtam elhallgatni, hogy ez a bitang — mutat Kovács háza felé, aki zoo­­technikus volt — lopja, csalja a kö­zöst. Dehát ez mindig mások munká­jából élt. Magyarok alatt a kakastol­­basok hajtották a szegény népet a búzáját learatni, ő pedig filancolt... És ha jött a cséplés? Volt akkor hadd ej hadd. Egy cséplőgéppel és két traktorral állt ki csépelni. Nyúzta a népet ahogy a legjobban tudta. Ilyen ember... A fejünket kellene szétverni, hogy bevettük a szövetkezetbe. Ügy bánik a közössel, mint a Csáky szal­májával. Azt számítja, ha ne jösz, viszlek. Az abrakot saját teheneivel, juhaival, disznaiwal eteti. Az ősszel két disznót adott el szabadáron, amit közös takarmányon hizlalt. Egyszer aztán már nem bírtam a sok pocséko­lást, szóltam a vezetőségnek, dehát... inkább hallgattam volna... csak ma­gamnak ártottam. A már eléggé koros ember arcán ráncok vetődnek, a szavai mélyről, a szívéből fakadnak. Tudja úgy volt, hogy ketten gon­doztuk a teheneket. A másik gondo­zót is Rácznak hívják, — Rácz Vil­mos. Nagyon jőlő megértettük egy­mást. Húsvét vasárnapján azonban több szaladt le a torkán a kelleténél. Olyan volt, mint az erős paprika. Be­széd közben felhozta, hogy miért ..macarálom” én Kovácsot? Miért nem vagyok nyugodtan? Miért kell nekem mindenben beleütni az orromat? Sej­tettem már, hogy honnan fúj a szél... Mert nem egyszer láttam, hogy Ko­vács „cefrét“ önt a trágyára. Hát aztán addig-addig fejlődött a szikra, hogy véres és bekötözött fejjel ke­rültem a kórházba. Több mint egy hónapig nyomtam a kórházi ágyat. Azalatt pedig Kovács lemondott a zootechnikusi funkcióról és „bevágó­dott“ a helyemre. Most aztán szaba­don lopja a közöst... Komaság — sógorság Bizony lopja! Szabadon, nem ellen­­bőrzi senki. Ha Rácz bácsi néha-néha elvetődik megnézni a közös állományt, azzal fogadja Kovács: — Van szeme a portámra jönni? A zootechnikus feléje sem néz. Megbízik Kovácsban — hiszen bér­­makeresztapja. Kovácsnak meg éppen ez kell: a nyugalom! A többit aztán ő tudja... Elbánik a tejjel „becsülete­sen“... Minek „pazarolná“ az időt ar­ra, hogy mennyit fejnek a gulyások?! Hogy aztán mennyi az átlagos tejho­zam? Ki tudja?! Kovács szomszédságában — egy pajta alatt — kdsebb-nagyobb növen­dékállatok falatozzák a jóízű takar­mányt. Hogy alattuk több van mint a vályúban, az mellékes ?! Az a fő, hogy most van miből. Ki merne ilyen­kor télire gondolni?! Még Bednár Pál agronómus-zooteohnikus sem! Az sem jutott az eszébe a zootechndkusnak, — ha már az állatgondozók megfeled­keznek róla — hogy az itatóvályút megtekintse. Csak aztán meresztette a szemét, amikor felhívtam a figyel­mét a sok száz meg ezerlábú bogár­ra, melyek hónapok óta élősködtek a vályú állott vizében, — akár csak Kovács és társai a szövetkezetben. Mert minek is lehetne nevezni pél­dául Bednár József sertésgondozó ké­nyelmes életét, ha nem élősködésnek? Már ez évben beadott két sertést szabadáron, az EFSZ sertéseinek pe­dig felkopik az álluk... Ottmár Sá­muel a . szövetkezet elnöke ezt nem tudja. tfapv nem akarja tudni, mert már mégiscsak nem „illik“ a sógort háborgatni... A „röfik“ istápolójának így aztán nő, dagad a hasa — a ser­téseké pedig apad, mint a lyukas dob. A kivezető út A felsorolt példák azt bizonyítják, hogy sok a javítanivaló a tőrincsi EFSZ-ben. És itt a kérdés: mit kell tenni a hibák kiküszöbölése érdeké­ben? Mert rendnek és igazságnak kell lenni Tőrincsen is! Ezt követelik a szövetkezet becsületes tagjai. — Ügy mehetne a munkánk, mint a karikacsapás — mondja Rácz néni, — ha megértéssel, szívvel lélekkel dolgoznánk. Dehát... egymásra utasít­­gatunk... csináld meg te, miért éppen én? Mehet oda más is... ha egyesek megélnek dok>g nélkül, majd csak lesz velem is valami... vagy akkor hajtsátok amazokat is... mindenben csak engem zavartok?... És ez mind a felelőtlenségből, a nemtörődömség­ből származik! A hibák egymásra halmozódnak. Hiába szólunk, süket fülekre találnak szavaink... Ah, nincs igazság fiam... Hallgatom panaszát a síró édes­anyának, akinek kövér könnycseppjei a közös vagyonért hullanak. Sok ilyen közösvagyont féltő tag útija már Ko­vács, Csomány és társai basáskodá­­sát. Éppen ideje tehát, hogy a helyi és a járási nemzeti bizottság, a falusi pártszervezet komolyan foglalkozzon a tőrincsi EFSZ életével: hallgassák meg a becsületes szövetkezeti tago­kat, akik a közöst féltik, s végre már béklyóba szeretnék kötni a szö­vetkezeti yagyon etherdálóinak ke­zét! A szövetkezet tagsága pedig vegye elő azt a „receptet“ amit Kovács Pál, Bednár László cselédjével szemben használt — amikor az követelte le­dolgozott munkabérét — hogy: „Majd rostára teszem az embereket“. Rostálják ki tehát a búza közű! a konkolyt! Zatykó József J-CyyiH’ i/Hßkl tyűitek 1953-ban kerültünk a fegyverneki EFSZ-be. Nagy üggyel-bajja) sok vi, szontagság után felnevelkedtünk. Né­pesítjük fajtánkat. Eddig még csak megvoltunk valahogy, attól függően, milyen gondozóink voltak. Akadt olyan is, aki reggel 7 órakor kinyitotta ólunk ajtaját, este becsukta, de nap­közben láthatatlan volt. Mindenki ment amerre látott. Nemrég megvál­tozott a helyzetünk. Egy idős bácsi gondozott, reggel 4 órakor keltünk, friss ételt kaptunk. Nagy volt a tisz­taság. Sok tojást tojtunk. De ez a jó élet nem tartott sokáig. Valaki bizo­nyára megirigyelte sorsunkat és át­helyeztek egy másik ólba, amely ed­dig műtrágyaraktár volt. Sorsunk megpecsételődött. Szenvedünk napról napra. Pusztulunk. Két nap nem kap­tunk enni, mert Csömör elvtárs nem írta meg a kiutalást, Tőke elvtárs pedig az asztalfiókba hagyta. Ha így megy tovább, átszökünk a Garamon. Olvashatatlan alákaparás. Még egy baromfipanasz A királyhelmeci járás 3000 kacsát rendelt a terebesi keltetőből, de eb­ből a szövetkezetek igen keveset kap­nak. A kistárkányi szövetkezet veze­tősége már többször eljárt a „kacsa­ügyben” a terebesi keltetőben, de mindig kacsa nélkül, Ígéretekkel tá­voztak haza. Érdekes viszont, hogy magánszemélyek mindig kaptak ka­csákat. A terebesi keltető vezetősége ígéretek helyett adhat már egyszer kacsákat is. Ismét egy baromfipanusz Bélyen nemrég korszerű baromfite­lepet építettek, hogy a szövetkezet kihasználva a lehetőségeket több jö­vedelemhez juthasson. Az elgondolás szép volt, de a Jednota keresztül­húzta a szövetkezet vezetőségének számítását. A korszerű baromfitelepet bútorraktárnak használja, A királyhel­­meci járási nemzeti bizottság már •hozott határozatot, hogy a bútorokat szállítsák el a baromfitelepről, de a szövetkezet baromfiállománya most Is összezsúfoltan van elhelyezve. Kér­dezzük a Jednotát, mikor hajlandó végrehajtani a járási nemzeti bizott­ság határozatát. Meddig kell még a bélyi tyúkoknak szállásra vámiok? Mire való a szerződés? Tudvalevő a szerződést azért szok­ták kötni, hogy mindkét fél köteles a bennefoglaltakat betartani. A ki­rályhelmeci járásban levő erdészeti hivatal azonban valahogy másképp ér­telmezi. A szentmáriai szövetkezet szerződést kötött az erdészeti hivatal­lal bizonyos területek lekaszálására. Ennek ellenére az erdőkerülők oda se neki magánszemélyeknek adták ki ka­szálásra a szerződésben említett te­rületet. Peres ügy A szentesi szövetkezet a mai napig még egy koronát sem kapott a király­­helmeci tojásfelvásárló üzemtől a be­adott tojásokért. Tavaly is per útján kapták meg a pénzt. A szövetkezet vezetői nem tudják mitévők legyenek, most is használják-e a tavalyi formát és per útján jussanak megérdemelt pénzükhöz. Ügy látszik, hogy a ki­rályhelmeci tojásfelvásérM üzemnek igen „bevált” ez a szokása. Egészségtelen — egészségház Népi demokratikus rendszerünk nagy gondot fordít a dolgozók egész­ségére. Járásunk egészségügyi dolgo­zói, orvosai példásan teljesítik köte­lességüket. Sajnos mégsem mondhatjuk, hogy a szenei járásban az egészségügy körül minden rendben Van. Visszataszító a járási egészségház várótermének tisz­­tátalansága. Piszkos«, falak fogadják a betegeket a váróteremnek csúfolt ri­deg folyosón. Pedig ezt egy kis javí­tással könnyen el lehetne tüntetni. Hol helyezkedjenek el a mezőgazdasági szakemberek? Lépten-nyomon azt hallja az ember, hogy kevés a mezőgazdasági szakerö. Ha valaki elolvassa a címet, joggal felel rá, hogy a mezőgazdasági szak­emberek helye a földművelésben van. Sajnos ez több esetben fordítva van. Szüli Kálmán zsigárdi levelezőnk pa­naszkodik, hogy a tallósi könyvelőis­kolában szép eredménnyel végzett két tanítványa nem tud elhelyezkedni. Az iskola már mindent »megtett, hogy munkába léphessenek, jártak a járá­sok illetékes szerveinél, de eredmény­telenül. A vágsellyei járásban is azt mondták, hogy nincs szükség köny­velőre. Ez hihetetlen, hogy az egész járásban ne kellene szakképzett mun­kaerő. Hisz nagyon sok szövetkezeti könyvelőnek még nincs meg a kétéves mezőgazdasági iskolája! Méhészek panaszai A hozzánk érkezett posta bontásá­nál már előre elkészül a szerkesztő arra, hogy megint jön egy méhészeti panasz. Minden „jót" írnak a bratis­­lavai Molotov-utcai Včeiárské ľudové družstvo címére. Sokan panaszkodnak, hogy a mézért nem kapják meg a pénzt. Az utolsó levelet Mitlig Géza írta. A múlt év decemberében több méhésztársával együtt mézet adtak e' a bratislavai Včeiárské družstvonak. А méz az ő nevén szerepelt. A mézért járó összeg egy részét megküldték címére, de visszatartottak 2771 koro­nát és levélben értesítették, hogy ezt csak februárban kaphatják meg. Azóta több mint félév telt már el és a mai napig egy fillért sem kaptak. Több­ször telefonáltak, táviratoztak, hogy már az összeg a postán van, de vala­hogy nagyon messziről jöhet, mert nem érkezik meg. Lapunk hasábjain tolmácsoljuk mé­hészeink panaszát, ideje lenne már, ha a bratislavai Včeiárské ľudové družstvo kiegészítené tartozását. Lukács Nándor füieki lakos a'zt a címet adta levelének, hogy egy sze­rencsés kimenetelű szerencsétlenség­ről ir. Már a címből is gondolhatják kedves olvasóink, hogy a szerencsét­lenséget szerencsésen elkerülték. A nagydaróci középiskola legjobb tanu­lói tanítójukkal és 11 szülővel kirán­dulni mentek. Azonban az öröm ha­lálfélelemmé változott, mert amint autóbuszuk a rimamurányi kastélynál lejtnek kezdett menni, a fék elsza­kadt és a motor leállt. A két kocsi­vezető közül Szlopovszki Gyula nem vesztette el lélekjelenlétét, nekivezet­te a kocsit egy vízáteresztő beton­falnak, így annyira csökkent a sebes­ség, hogy hirtelen kanyarral az út másik oldalára fordulva megálltak. Szerencsére kisebb sérüléseken és izgalmakon kívül nagyobb baj nem történt. Azonban nem számolhatunk mindig ilyen „szerencsével”, és a ČSAD sofőréi máskor gondosabban vizsgálják át a fékeket. Levelezőink írjak A 'elsopatonyi szövetkezet tagjai ' ' • - -két önkötözőgéppel kezdték meg a búza aratását. A munka akadály nél­kül — teljes ütemben halad. Az őszi árpát már kicsépelték, a szalmát kaz­lakba rakták. * * * A vérkonyi szövetkezet két mezei csoportja — Fekete István és Mészá­ros Pál csoportvezetőkkel az élen — versenyben áll egymással a gabona gyors és veszteségnélküli betakarítás érdekében. Az eddigi eredmények szerint a második csoport vezet — 17 hektár előnnyel. árpaszemek, melyek idejében kerülte! a zsákba, rendeltetési helyükre. Gábris Iózsp * * * Nyolc hónappal ezelőtt kezdődött bősi mezőgazdasági iskolában az ag ronómusok iskoláztatása. — Nehéz volt a kezdet — mond ják a vizsgázók — de megérte a fá radságot. Nem»1 adjuk semmiért, hog mint szakagronómusok segíthetünk mezőgazdaság fejlesztésében: máso dik ötéves tervünk sikeres megváló sításáért. illés Bertala * * * Lobéi Zoltán * * * A libád! egységes földművesszövet­kezet tagjai gondosan előkészített ta­lajba vetették az őszi árpát. A mű­trágyát sem sajnálták a földtől. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint a 32 mázsás hektárhozam: a szép, kövér Közel öt éve, hogy a bratislavai Vodostav védnökséget vállalt a főré­­vi szövetkezet felett. Segítőkészségük mint az előző évekban most is vilá­gosan mutatja, hogy az üzem dolgo­zói becsületesen teljesítik vállalásu­kat. Különösen megbecsülendő az üzem részéről a politikai felvilágoskó munka- Kunosilc István

Next

/
Thumbnails
Contents