Szabad Földműves, 1956. július-december (7. évfolyam, 26-52. szám)

1956-11-11 / 45. szám

4 Jzalrad Földműves 1956. november 11. T и в 0r * Я щ rr m jr Hűseget a hűségért November 7-íke nemcsak megszo­kott, szívünkhöz nőtt ünnep, hanem a maga tartalmával, jelentőségével min­dig hoz számunkra valamit, valami újat, ami fontossági sorrendben a többi kö­zött az első helyre sorolja. Ezt érez­tük a mostani november 7-kén is, ami­kor a barátsági hónap megnyitásával e két jelentős esemény különleges, mondhatni rendkívüli jelentőséggel bír. A végtelen óta folyó percek viharos napokba torkolnak, új eseményeket rejtenek, szinte kibillenti nyugalmi helyzetéből eddigi szokványérdeklődé­sünket. Az izgalommal és sokszor aggódó féltéssel telt szavak ma Lengyelorszá­got, Szuezt és Magyarországot említik. Ma még nem lehet tudni, mire vezet az imperialisták Egyiptom ellen intézett kulisszák mögötti és nyílt támadásai, nem lehet teljes bizonyossággal előre látni, milyen magas lesz az a kár, amelyet a magyar nép fizet azért, hogy nem tudott idejében és határo­zottad gátat vetni az ellenforradalmé­­rok, az „érvényesülés megszálottjai”, a talmi életet visszahozni akarók esz­telen kísérletének. „Nincs kalász a síró pusztaságon — s madár helyett a szárazlombú fákon — sötét Gond rakja barna fészkeit.” József Attilának ezek a tegnapot rög­zítő szavai a halál citerázása közepette új borzalommal töltöttek el bennün­ket. És ez elég volt ahhoz, hogy a magyarországi események fényében ha­zánk polgárai kétszeres erővel tuda­tosítsák, hogy nincs a szocializmus felé vezető biztosabb és békésebb út, mint a mi utunk, a Szovjetunióval való szi­lárd és megalkuvás nélküli hű szövet­ség útja. A „Szovjetunióval örök idők­­re”-mondat, melynek mély, életfon­tosságú jelentőségét nemzeteink szá­mára gyakori ismétlése miatt már eléggé nem is vettük figyelembe, — ez a mondat ma új értelmet kapott. Ez az a tény, amelyről velünk nem lehet vitázni. Nevetséges volna az, aki a tények nyelvét szeretné elferdíteni, amely mindenki. számára világos és meggyőző. És a tények, amelyeket a mi, Cseh­szlovákia polgárai emlékezetéből sem Eisenhower és Lettrich, sem London, avagy „Szabad Európa” solia ki nem töröl — ezek a tények a testvéri nem­zetek szeretetéről és hűségéről szól­nak. A Nagy Október létünket, életünket jelenti. Lenin neve világító fáklya, amellyel a sötétség idején megtanul­tuk lerázni a burzsoázia jármát, és amely bevilágítja jövőnket, előrehala­dásunk útját. A Szovjetunió és kommunista pártja volt az, amely már . puszta létezésével proietáriátusunk számára a München előtti köztársaság . éveiben erkölcsi tá­mogatás, és München idejében egyet­len hü szövetségesünk volt. A Vörös Hadsereg elhozta szabadságunkat. A cseh és szlovák földben a hősök ezrei nyugszanak, akik mai életünkért vé­rüket ontották. A háború után a Szov­jetunió kenyeret küldött nekünk, gyá­rainkban a szovjet gépekkel a gépek ezreit gyártjuk, földjeinken a szovjet kombájnok dolgoznak, elménkben a nagy szovjet nép számtalan felbecsül­hetetlen tapasztalatát őrizzük. Ilyenek a tények. A tények, amelyek állandó ismétlés következtében néha már megfakultak, frázissá váltak, ame­lyeket- azonban éppen ebben az idő­szakban nem a volt,.hanem újabb két­szeres fénybe kell vonni és aranybe- [ tűkkel írni a szovjet nép iránt érzett szeretetünk zászlajára. Mert a sza­badságunkért hullajtott vér, a ke­nyér és a szeretet — ezek nem frá­zisok, ezek barátságunk, őszinte test­vériségünk jelképei. A világ sok ponton forrong, de mi a barátság hónapjának kezdetét és a Szocialista forradalom évfordulóját bé­kében ünnepeltük. És ez a mi békés ünneplésünk, ez a seregszemle'a béke­harc nagy csatája, mely hirdeti ered­ményeinket, felszabadult örömünket és harcos helytállásunkat, hogy mi, cseh­szlovákiai dolgozók rendíthetetlen hű­séggel szolgáljuk a legszentebb ügyet: a proletár nemzetköziség, a szocialista demokrácia eszméjét. Ebben az évben az elmúlt éveknél még hangosabban kiáltjuk világgá: mi örök időkre a Szovjetunióval haladunk, hűséget hűséggel, szeretetet szeretet­tel viszonzunk! —sz A kassai kerület úttörő szervezeteit október 28-án a CSKP kerületi bizott­ságának Vörös zászlajával tüntették ki. Ezt a kitüntetést az iskolában és a társadalmi munka terén végzett kiváló munkáért kapták ★ ★ ★ A barátsági hónap hírei * November 2-án Prágába érkezett I a szovjet művészek küldöttségének j első csoportja, mely vendégünk lesz a csehszlovák-szovjet barátság hónapjá­ban. * A galántaí járásban nagyvonalú akció keretében 67 előadás, megtartá­sát tervezték, mind a járás székhe­lyén, mind a falvakban. * A Nagy Októberi Szocialista For­radalom 39. évfordulója alkalmával a České Budejovice-i központi temető­ben leleplezték a szovjet hadsereg hő­seinek emlékművét, akik Dél-Csehor­­szág területén estek el a 1945. évi májusi felszabadító harcokban. ■ A besztercebányai kerület dolgozói a barátsági hónapot a népi orosz nyelvtanfolyamok 8. évének megkez­désével köszöntötték. A kerületben 573 kör működik 7321 hallgatóval ‘eb­ben az évben. Hogyan tanulnak a kolhoz tagjai ? Ivan Vlagyimirovics Micsurin, a ter­mészet nagy átalakítója, arra tanított minket, hogy „nem várhatunk könyör­­adományt a természettől. Feladatunk: elvenni tőle azt, amit akarunk”. De ahhoz, hogy a természettől minél töb­bet kapjunk, sokat és fáradhatatlanul kell tanulnunk, meg kell ismerkednünk a növénytermesztés és az állattenyész­tés tudományával, értenünk kell a kor­szerű gépek használatához. Kolhozunk természeti adottságai kedvezőtlenek. Gyakori az aszály, a szélvihar. Ennek ellenére évről évre növekszik a gabonanemüek, az ipari nö­vények, a zöldség- és gyümölcsfélék termése, Fokozódik a közös állatállo­mány hozama is. Mindebben döntő sze­repe van a szocialista mezőgazdaság­nak, amely hatalmas gépparkkal ren­delkezik és a mezőgazdaság tudomány eredményeire támaszkodik. A nagyüzemű szocialista mezőgazda­­sági termelés a földművelőktől alapos szakképzettséget követel. Kolhozpa­rasztjaink ezzel tisztában is vannak. Alkotómunkájukban, a tanulás során fáradhatatlanul sajátíthatják el a tu­dományos ismereteket, hasznosítják a szocialista földművelés kiváló dolgo­zóinak tapasztalatait, szélesítik politi­kai látókörüket. Mindez elősegíti, hogy még magabiztosabban és eredménye­­r.yesebben harcoljanak a kiváló termés­­eredményekért. Rendkívül fontosnak tartjuk a kol­hozszakemberek tömeges kiképzését. A kolhoz elnöksége minden feltételt megteremt a kolhozparasztok eredmé­nyes oktatásához. Kitünően felszerel­ték a tanfolyamok előadótermeit, be­szerezték vagy a helyszínen elkészítet­ték az oktatási segédeszközöket, gaz­dag könyvtárat, szakkönyveket, füze­teket és tanszereket bocsátottak a hall­gatók re :delkezésére. A tanfolyamokon főiskolai képzett­ségű szakemberek tanítanak. Az elő­adótermekben a foglalkozások megkez­dése előtt kifüggesztik a különböző ga­bona-, zöldség- és gyümölcsfélék szem­léltető tábláit, amelyeken termeszté­seik részletes leírása olvasható. Ugyan­itt kiállítanak vetőmag gyűjteménye­ket is. Grafikonok és táblázatok mu­tatják be a kolhoz vetésforgóinak rend­szerét, a legkiválóbb dolgozók munka­­módszereit, az egyes növényféleségek terméseredményeinek növekedését. Mindez fokozza a kolhozparasztok ér­deklődését a tudományos ismeretek iránt. A hallgatók valóban nagy kedv­vel tanulnak. Az órákra sokszor olyan kolhozparasztok is eljönnek .akik nem vésznek részt az oktatásban. A tanfolyamokon rendszeresen meg­tartjuk az élenjáró szóló- és zöldség­termesztők, valamint az állattenyész­tők tapasztalatcseréjét. A kolhozparasztok az előadók irányí­tásával különböző kísérleteket végez­nek. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a zöldségfélék palántáinak tőze­­ges-televéhykockákban való felnevelése jelentős terrnéstöbbletet biztosít. A tengeri, a napraforgó és a burgonya négyzetes-fészkes vetése szintén te­temesen növeli e növények termésho­zamát. A szakoktatásban nagy segítséget nyújthatnak nekünk a mezőgazdaság­tudomány és a gépesítés legújabb ered­ményeiről szóló ismeretterjesztő fil­mek. A filmvetítés az ayronómus, vagy a zootechnikus magyarázatai kísérik. Nálunk majdnem minden kolhozpa­raszt elvégezte a hétéves iskolát, he­ten pedig felsőfokú szakképzettséggel rendelkeznek. Gyarapodik a kolhoz ér­telmisége, mert az ifjúság vonzódik a tudományhoz. Sokan járnak főiskolák­ra. Kolhozparasztjaink mind alaposab­ban elsajátítják azokat az ismereteket, amelyek a természetnek az ember cél­jait szolgáló további átalakításához szükségesek. A kolhozban a szakemberek segítsé­gével meghonosítjuk az élenjáró agro­technikai módszereket és eljárásokat. Évről évre emelkedő terméseredmé­nyekre, az állatállomány hozamának növelésére törekszünk, mert ez bizto­sítja a kolhoz jövedelmének gyarapo­dását és a kolhozparasztok munkájá­nak bőséges díjazását. A mezőgazdasági tanfolyam hallgatói szorgalmasan tanulják az elméleti kérdéseket Л kolhoz színjátszói ukrán dalokat adnak elő Szövetkezeti tagok! Használjátok ki a telet szakmai tudástok emelésére! Nemsokára befejeződik a gazdasági ság formájában nyújt, amelynek ma­év, amikor szövetkezeti tagjaink mér- gassága az elismert munkaegységekkel leget készítenek egész évi szorgalmas a következő: munkaiuk eredményeiről. Ebben az év- Naponta bejárók számára: nőtlenek ben is a szövetkezetek egész sora ke- 380 Kčs, nősek vagy Családfenntar­­rü-lt az elért jó eredmények alapján tők 580 Kčs, napi ellátásért fizetnek a járások vagy a kerületek élenjáró 6 Kčs-tA szövetkezetei közé, Vagy Szlovákiában Bentlakók számára: nőtlenek 500 az elsők közé. Így szélesedik évről évre -Kčs, nősek, vagy családfenntartók a szövetkezeti tagok nagy családja, akik saját tapasztalatuk alapján győ­ződtek meg a szövetkezeti nagyterme­lés előnyeiről. Némely szövetkezet még mindig kü­lönféle nehézségekkel küzd, alacsonyak a terméseredmények, nem képesek eltávolítani a rossz munkaszervezési módszereket. Ezeknek a szövetkezeti tagoknak gondoskodnak kell ar-cól, hogy miképpen küszöböljék ki ezeket a hiányosságokat és hogyan biztosít­sák a jobb terméseredményeket. Hogy ezt elérhessék, meg kell ta­nulótok más, újszerű módon gazdál­kodni. Amíg mint kis- és középparasz­tok a maguk kis parcelláin dolgoztak, nem volt szükség szervezésre és a modern agrotechnikát sem tudták ér­vényesíteni. A szövetkezeti nagyterme­lés eredményességéhez szükséges a gépi technika, a szocialista munka­­szervezés, főképpen pedig az új mun­kamódszerek. Emberek kellenek, akik értik az új technikát. Ezért a magas terméseredmények és az állati haszon­­hozam szempontjából döntő tényező a szövetkezeti tagok szakmai, szervezési képessége és politikai öntudata. Magyarnyelvű mesteriskolák működnek Bősön, (dunaszerdahelyi járás); Bé­lán, (párkányi járás); Kövecsesen, (tor­naijai járás); Csecsen, (szepsi járás). Egyéves iskola nyílik az EFSZ elnökök részére Komáromban és háromhóna­­pos tanfolyam ugyancsak az EFSZ el­nökök részére Bősön és Bélán. A mezőgazdasági mesteriskolákba 17—40 éves hallgatókat vesznek fel, akiknek legalább háromévi mezőgazda­­sági gyakorlatuk van. Ezek az iskolák munkacsoportvezetőket képeznek ki, az iskolák november 1-én kezdték meg a tanítást. Ebben az évben új mód­szert vezettek be. Ugyanis a tanítás csak a téli időszakot öleli fel, novem­ber 1-től március 31-ig, kétéven ke­resztül. Ez a módszer igen kedvező, mert a hallgatók részt vehetnek a nyá­ri munkákban. A hallgatóknak nem kell bent lakniok, hanem naponta be­járhatnak a közeli vidékről. A hallgatók az iskolalátogatás ide­jére (mind á kétéves, mind az egyéves tanfolyamokon) anyagi biztosítást kap­nak, melyeket az EFSZ havi járandó-700 Kčs, napi ellátásért fizetnek 10 Kčs-t. Az EFSZ-tagok iskoláraküldé­­sének módja Az EFSZ elnöksége megegyezik az illető taggal, aztán a taggyűlés elé terjeszti, amely jóváhagyja kiküldé­sét. Ugyanakkor megállapítják az anyagi hozzájárulás Összegét, amelyet az EFSZ nyújt az iskolára küldendő tagnak. Az összeg fél és két munka­egység között mozoghat, a szövetkezet lehetőségei szerint. A szövetkezeti tagok a mesteriskolá­kon kívül különféle szaktanfolyamo­kon bővíthetik ismereteiket. Ilyenek a könyvelői tanfolyamok, elnökök és az ellenőrzőbizottság tagjai, valamint juh­­tenyésztők stb. számára rendezett is­kolázások. A fősúlyt az elnökök iskolázására kell fordítani, mivel az elnök az EFSZ- ben fontos szerepet tolt be; tőle függ a szövetkezet munkájának minősége. Az olyan elnökök, és az állattenyész­tés, valamint a növénytermesztés ve­zetői, akik az elnöki, vagy más vezető funkcióra alkalmasak, továbbképezhe­tik magukat az elnökök száméra ren­dezett egyéves iskolán. Az EFSZ-tag ok politikai és szakmai fejlődéséről való gondoskodás a szövetkezet vezetősé­gének a feladata. Ki kell dolgozni az iskolázás távlati tervét és gondoskodni kell az iskolára jelentkezettek terv­szerű kiküldéséről. Ki kell választani a legalkalmasabb személyeket, akiknél megvan a fejlődés előfeltétele, és az, hogy visszatérésük után a szövetkezeti gazdálkodást hasznosan elősegíthetik. Visszatérésük után olyan munkaszaka­szokra kell beosztani őket, áhol az í$* kólán nyert ismereteiket érvényesíthe­tik. Nem szabad elfeledkezni e nlf iskoláztatásáról sem. A mesteriskolákon és a különféle szaktanfolyamokon november elsején kezdődött meg a tanítás. Ettől függet­lenül az érdeklődők felvilágosítást az iskola igazgatóságtól kaphatnak. Szövetkezeti tagok, használjátok M a téli időszakot, gy^rapjtsátok tudásto­­kat, hogy így munkátok gazdaságosabb legyen, számotokra pedig jövedelme­zőbb. Éva Bardiovská, a Földm. és Érd. MH dolgozója Kétféle hagyomány i Elég gyakran hallhatjuk, különösen most á barátsági hónapra történt elő­készülettel kapcsolatban, hogy ennek megrendezése nálunk már bagyomány­­nyá vált. Ez valóban igaz, és így igaz. Az emberekbe szorult egy csomó kí­váncsiság, nos, mi tagadás, ez is egyik eredője annak, hogy a jól megszerve­zett előadások, könyvviták, ismeret­terjesztő filmek oly nagy sikernek ör­vendenek dolgozóink körében. Kíván­csiak a Szovjetunió elért eredményeire gazdasági, technikai vagy kulturális téren egyaránt. Szenvedélyesen akarják tudni, mit hogyan lehet jobban csinálni. S e nagy nép munkájának megismerte­tésében a barátságig hónap ideje alatt nincs is különösebb mulasztás. A ha­gyomány másik, kevésbé dicsérendő oldala, hogy ezt a megismertetést kam­pányszerűen végezzük, és sok eset­ben egy hónap keretei közé sűrítjük. És ez helytelen. A barátsági hónap szervezési és egyéb gyakorlatát ki kell terjeszteni, hogy ne csak időszakosan, így leszek... • Lassan permetez az eső. Cipőmre sárbocskor ragad, s mint a Ihegtört, fáradt ember vonszolom haza magamat. Fenn megkésett gólyacsapat utolsó búcsúkört köröz, — kelep, kelep — üzenik még: hűek leszünk mind e földhöz. így leszek hú én is hozzád, fáradtszemü paraszt népem, s őrizem majd növényszagod kebelemnek rejtekében. Apám, s anyám tagadnám meg, s becsületét ös nevednek, ha hűtlenül mondanám ki egyszer is, hogy szeretlek. TÖRÖK ELEMÉR ismeretterjesztő jelleggel űzzük, ha­­,nem állítsuk be a mindennapi élet gyakorlatába. A CSSZBSZ-re, de min­den tömeg szervezetre e téren fontos felelősség hárul. Ezt az utóbbi rossz hagyományt akarják felszámolni Somórján is. A tö­megszervezetek közül a legjobb mun­kát — mint Bódis elvtárs, népműve­lődési felügyelőtől ekt megtudjuk — a CSEMADOK végzi. Azonban a többi tömegszervezetek, köztük az eddig gyengén működő CSSZBSZ is felzár­kózik. Magában Somorján négy helyen ren­deznek könyvkiállítást, s az előadáso­kat előnyösen szervezték meg. Elő­adóként a legjobbakat állították be. Köztük olyan kedvelt előadókat talál­hatunk, mint például Barancsik, Zá­­vodsky, Fósfay, dr. Seszták, és több más elvtársat. De nemcsak előadásokat, — vitaes­téket is rendeznek. A vitaestek prog­ramján Méry: Tizennégy nap a Szov­jetunióban, Polevoj; Az arany, és több más értékes mű szerepel. Sajnálatos, hogy diavetítő az egész járásban egy sincs, ami pedig a tudo­mányos ismeretek szélesítésére irá­nyuló előadásoknál jó célt szolgálna. A barátsági hónap idején több esztrád-fellépést szerveznek Somorján, Pákán, Blahován, Illésházán, Légen és á járás többi községében. Az orosz nyelvtanfolyam 22 csoporttal kezdő­dik meg, s megvannak az előfeltételek, hogy Blahovo és Fél, — a tavalyi leg­jobbak mellé — több más község is felzárkózik, Van még egy jelentős ténye a ba­rátsági hőnap előkészületeinek; az a verseny, amely a somorjai járás köz­ségei között indult mezőgazdasági, he­­lyigazdálkodási és kulturális téren. A kezdet, az előkészületek biztatóak. Ha akkora igyekezet lesz a tervek megvalósításában, mint azok létreho­zásában, akkor elmondhatjuk, hogy ba­rátságunk űj színekkel gazdagodott. —tá

Next

/
Thumbnails
Contents