Szabad Földműves, 1956. július-december (7. évfolyam, 26-52. szám)
1956-10-07 / 40. szám
10 yfralratt Földműves 1956. október 7* A szarvasmarhák hizlalása A második ötéves terv folyamán a jelenlegi 361,7 kg átlagsúlyról 415 kg -ra kell emelni a hízómarhák átlagos vágósúlyát. Ez a feladat különösen Dél-Szlovákia szocialista szektoraira vonatkozik. A nyitrai kerületben például a második ötéves terv idején 36,3 kg marhahúst kell kitermelni minden hektár mezőgazdasági terület után. Ezzel szorosan összefügg a takarmányozási technika megjavítása, a hizlalás gazdaságosabbá tétele és nem utolsósorban a hús minőségének javítása. Ezért szükségesnek tartjuk, hogy olvasóinkat tájékoztassuk a szarvasmarha-hizlalás általános irányelveiről. A hizlalás célja tulajdonképpen: levágásra szánt állataikban az ehető részek mennyiségét növelni olyan minőségben, amilyent a húsipar, illetve a fogyasztó ízlése megkíván. Az ehető részek fő tömegét az izomzat (hús) adja. A vágóállat annál értékesebb, minél nagyobb súlyt képvisel test tömegében a hús. különösen a fogyasztó által legtöbbre becsült hát-, ágyék-, far- és combtájak izomzata, és minél kisebb az ehető részeknek nem tekinthető zsigerek és csontok tömege. A hús mennyiségén kívül a fogyasztónak bizonyos minőségi igényei is vannak. Legyen a hús többé-kevésbé zsírral átszőtt, márványozott. Ez látható jele a hús hizlalt voltának. A sovány marhahúsban ugyanis csak 25—50 százalék a hasznos tápláló érték és 70—75 százalék a víz. A hizlalt állat húsában viszont a vizet a zsír, a fehérje, a sók, azaz az értékes tápanyagok kiszorították úgy, hogy abban a víz 50 százalékig lecsökkenhetett. A márványozottság egyúttal garantálja a hús lédús és fzletesebb voltát. Legyen a hús finomrostú, könnyen rágható. A világosvörös vagy világos rózsaszínű hús a legjobb. A hús színét a fogyasztó az említett okból sokszor túlértékeli, mert elfelejti, hogy a kevésbé világos húsban több íz és zamatanyag, továbbá több karotín, azaz A-pro-vitamín lehet.. A zsírszövet fehér legyen, mert a sárgás faggyút a fogyasztók beteg állattól származónak vélik. A hús metszéslapja ne legyen nedvezö és tésztás, mert az ilyen hús sütés közben zsugorodik. Hogy ilyen minőségű vágóállatot adhassunk át a húsiparnak, neveljünk hizlalásra mély és széles törzsű, zömök formákat mutató, különösen a gerincen és a combon telt izomzatú példányokat. Általában a gyorsabban fejlődő fajták és egyedek hústermelési szempontból értékesebbek, mert vágósúlyuk nagyobb, izomrostjaik zsírral jobban burkoltak, így húsuk kevésbé száraz. Saját érdekünk, hogy a fogyasztó, illetve a húsipar által kívánt minőséget a lehető legagazdaságosabban, a legkevesebb és legolcsóbb takarmány árán. a leggondosabb ápolás és tartás révén állítsuk elő. E tekintetben a fogyasztók ízlése a hizlalók javára változott. A városi háztartások a gyorsan elkészíthető sült húsok élvezetére tértek át, és a szíros húst a gépesítés útján a nehéz munka alól felmentett dolgozók sem kedvelik. Inkább lemond a fogyasztó az idősebb állatok húsában rejlő íz- és zamatanyagról és sokkal nagyobb súlyt helyez a hús finomrostú, lédús voltára. Mindezeknek a kivánalmaknak inkább a fiatalabb hízó húsa felel meg és az ilyennek előállítása a hizlaló szempontjából is gazdaságosabb. A fiatalabb hízó ugyanis egyazon súlygyarapodáshoz kevesebb tápanyagot igényel, így például 100 gramm súlygyarapodást ér el (a létfenntartóval együtt) a szopósborjú a választott borjú az éves növendék a kétéves növendék 160—180 g 250—300 g 400— 9 500 g a kifejlődött szarvasmarha 700—900 g keményítőértékből. A fiatalabb szervezet az időegység alatt nagyobb tápanyagrnennyíséget tud testanyaggá átalakítani, azaz aszszimiláini. Így a 250 kg-os hízók 1000 kg élősúlyra 18 kg keményítöértéket is asszimilálni tudnak, a kifejlődött szarvasmarhák pedig legfeljebb csak 12—14 kg keményítőértéket. Újabb megállapítások szerint a bikák asszimiláló képessége nagyobb, mint a tinóké. Ebből kifolyólag kár heréltetni azokat a bikákat, melyek 2 éves koruk előtt vágóhídra kerülnek. Az ilyen fiatal bikák húsát mindsütés, mind főzés céljaira egyaránt szívesen veszi a fogyasztó, tehát ezek tőkehúst szolgáltatnak. De már a kétéves korban vagy még később levágandó, tenyésztésre nem alkalmas bikákat okvetlenül heréltessük ki. mert az ilyen idősebb bikák húsa vörös, dúrvarostú, száraz, nem márványozott, zsírszegény, tehát közfogyasztásra nem való. A gazdaságos, tehát olcsó hizlalás főszabálya az, hogy iparkodjunk a hízóknak tápanyag felvevő- és szervezetükben beépítőképességét a legnagyobb fokban kihasználni. Juttassuk a hízókat annyi tápanyaghoz, amennyit csak megemészteni és szöveteiben elraktározni tudnak. Számoljunk ugyanis azzal, hogy minél több nap alatt érjük el a hízók kívánt súlyát, annál több napig kell nekik adni az életfenntartó tápanyagokat, amelyből semmi hasznuk nem lesz. A hízó súlygyarapodásához csak az a tápanyagmennyiség járul hozzá, amelyet az életfenntartón felül etetünk. A gazdaságos hizlalásnak fő szabályzatát azonban csak úgy tudjuk betartani, ha olyan takarmányokat adunk hízóinknak, melyekből azok hajlandók lesznek kellő mennyiséget elfogyasztani és jól megemészteni. Minél jobb legyen tehát a siló. vagy a széna, minél vegyesebb az abrakkeverék. Ne legyen romlott a répa, a nedvdús takarmány stb. Különösen a hízlalási idény derekától kezdve ügyelni kell arra. hogy nem csökken-e az étvágy. Ha ezt tapasztalnánk, még jobb takarmányfélékkel és az abrakadag növelésével gondoskodjunk arról. hogy felvegyék a hízók azt a tápanyag-mennyiséget. melyet szervezetük asszimilálni tud. Télen a gyök- és gumóstakarmányok, a siló, a nedves gyári melléktermékek, nyáron a zöldtakarmányok nélkülözhetetlenek a hizlalásnál. A hízókat ugyanis aránylag nagy takarmánytömegek fogyasztására kényszerítjük. Emellett nem adunk nekik alkalmat a mozgásra. így a bélműködés rendes lefolyását csak ilyen nedvdús takarmányoknak adagolásával 'remélhetjük. A bőséges táplálás mellett a sikeres hizlalás fontos feltétele: a hízók teljes nyugalma. Leveles répafej és a cukorgyári répaszelet felhasználása takamányozásra Mielőbb hordjuk be a leveles répafejet A leveles répafejet és a cukorgyári répaszeleteket csak úgy hasznosíthatjuk jól takarmányozásra, ha etetésüknél bizonyos gyakorlati tapasztalatokon alapuló szabályokat betartunk. A friss, leveles répafej romlékony. Ezért mindazt amit friss állapotban való etetésre szánunk belőle, minél előbb a jószágnak kell adni. Anélkül azonban, hogy túlságosan bőségesen adagolnánk, mert Így hashajtó hatású. Amit friss állapotban nem etethetünk fel, azt minél előbb silőzzuk be. Helytelen a répa fejelése után a leveles répafejet kinthagyni a földön, mert az esők táplálóanyagait kilúgozzák és nedvesen bemelegedve még gyorsabban romlik. A földön levő leveles répafej kötöttebb talaj esetén sáros .lesz, ha pedig homokos a talaj, az eső és a szél ráveri a homokot. Földes szennyeződés ugyanis étrendi szempontból hátrányos lenne. Ha viszont egész száraz, meleg az időjárás, akkor a leveles répafej öszszeszárad, szárazon pedig nem szereti annvira a jószág, silózásra is kevésbé alkalmas és sok elkallódik belőle. A leveles répafejet tehát hordjuk be. Ha csak kis mennyiségben áli rendelkezésre, adjuk a jószágnak. Nagyobb tömegét osszuk két részre: arra, amelyet friss állapotban feletetünk és arra, amit silózásra szántunk. Mindegyik tisztára söpört helyen mennyisége szerint egy tagy több halomba kerüljön a szérüskertben, illetve az istálók közelében. Helyes a silózásra fordított résznek mindjárt a siló mellé való vitele. A leveles répafej hashajtó hatását sóskasavtartalma, különböző bomlási termékei és a földes szennyeződéshez taoadt baktériumok okozzák. A jószágot a következőkké! óvhatjuk a hasmenéstől: 1. Mielőtt a leveles répafejet odaadnánk az állatoknak, a port, földet — amennyire csak lehet — rázzuk le róla. Ha sáros, öblítsük le vízzel. De ne bő vízben áztassuk, mert akkor a cukor oldódik ki belőle. 2. A leveles répafej etetését óvatosságból kis adagokkal kezdjük és a következő etetéseknél is csak akkor növeljük az adagokat, ha hasmenés nem mutatkozik. 3. A leveles répafej etetésének napjain az étrendi zavarok elkerülésére elegendő szálastakarmányt (szénát, szalmafélét) adjunk. A leveles répafej elsősorban szarvasmarhatakarmány. Fejős tehenek, igás ökrök célszerű napi fejadagja 20—10 kg. Növendékmarha (1—1 negyedévesnél idősebb) pedig 10—30 kg-ot kaphat. Anyajuhokkal naponta és fejenként 2—3 kg-ot, tokjókkal 1—2 kg-ot etethetünk. A sertések napi fejadagja 0.5—2 kg lehet. A leveles répafej silózása A leveles répafejet vagy egymagában, vagy kukoricaszárral bármilyen arányban keverten silózhatjuk. Keverhetjük édes cirokkal, vagy konyhakerti hulladékokkal is. A cukorgyári nedves répaszelet nagy víztartalma folytán romlékony takarmány. Átvett mennyiségét ugyancsak két részre oszthatjuk. Nedvdús takarmány hiányában egy részét friss állapotban etethetjük, nagyobb részét viszont silózzuk. A táplálóanyagok tartósítása szempontjából legjobb, ha 30—40 százalék mennyiségben adjuk a kukoricaszárhoz silótöltés közben és pedig nem rétegesen, hanem egyenletesen elkeverve. Ha a répaszelet akkor érkezik meg, amikor már a kukoricaszár zömét silóba töltöttük, akkor akár 75 százalék répaszelet és 25 százalék kukoricaszár összeállítású keveréket is síiózhatunk. A 40 százalékot meghaladó szelet mennyiségét tartalmazó kukoricaszárat majd pelyvával, törekkel keverten etessük, mert így szívesebben eszik az állatok. Ha kukoricaszár nem áll rendelkezésre, akkor a répaszeletet 10, legfeljebb 15 százalék pelyvával, törekkel keverten silózzuk. Silózhatjuk egymagában is. Mivel a répaszelet vízdús, a siló aljára leszivárgó nedvesség felszívására, a bemelegedés elkerülésére 60 cm magasságig szórjunk pelyvát, töreket. Különösen fontos, ez, ha a szeletet egymagában silózzuk. A friss répaszelet etetése idején szarvasmarhának, juhnak elegendő szólastakarmányt adjunk. Napi fejadagja, fejős tehenek, igás ökrök részére, 20—30 kg. hizómarha részére 1000 kg élősúlyra naponta számítva 60—80 kg. Növendékmarha napi fejadagja 10—25 kg lehet, testnagyság, illetve kor szerint. Hidegvérű lovak a friss répaszeiebő! 10 kg-ig emelkedő napi fejadagot kaphatnak. Juhoknak és sertéseknek 0,5—3 kg számítható belőle. Egész fiatal állatokkal ne etessünk. Г K. V. Siiozzunk be zölden minél több kukoricaszárat és 40 cü?3£ Mennyi eleség kell a tél folyamán? A telelöméz mennyiségét becsléssel állapítjuk meg. Nagykeretes kaptárokban minden olyan léputcára, amelyet kb. 15 C fok hőmérsékleten a méhek tömötten elfoglalnak, 2 kg mézet kell számítanunk. Felső-kezelésű kaptárokban a méhekkel lepett méhutcák számának a megállapítása könnyű. Csak a keretfedő rostaszövetét kell leemelnünk és előttünk van a család. A méz becslésekor a lép mindkét oldalát számítva dm2-ként kb. 25—30 dkg mézet számítsunk. De inkább a méhek javára tévedjünk, akkor nyugodtan nézhetünk a tél elé. Ha a telelést más nem zavarja, a tavaszi hordás kezdetéig méhcsaládunk élelme biztosítva van. A talált mézkészlet és a léputcák szerint számított szükséglet közötti különbséget — ha hiány mutatkozik — etetéssel pótoljuk. A méhcsalád természetes tápláléka a méz, de az idejében és szakszerűen feletetett cukor pótolja azt és olcsóbb. A rossz méznél mindenesetre jobb a cukor. Egyébként telelésre a hazai viszonyaink között gyűjthető mézek majdnem mindegyike jó, kivéve a fenyő és mézharmatmézet Az akác- és tarlóvirág méz a méhészek között a legjobbnak elismert. Nem ajánlatos teleltetni a gyorsan ikrásodó repce, fehérhere és pohánka mézen. Mennyi cukor kell 1 kg méz pótlására? A cukrot vízzel oldjuk, tehát szaporítjuk és a sejtekbe hordott, megsűrített cukorszörpben is 20 százalék víz marad, mégis kell egy kg száraz cukor egy kg méz pótlására. Ugyanis a besűrítéskor és fedelezéskor a méhek fogyasztanak a cukorból. Mikor etessünk? Fontos, hogy a behordott szörpöt a méhek be tudják süríteni és legalább nagy részét be is tudják fedni. Ehhez meleg kell, tehát az etetést nem nem szabad hűvös napokra hagyni. Addig kell elvégezni, amíg az időjárás olyan, hogy a méhek napról napra rendszeresen röpködnek. Csak az idejében feletetett cukorszörp pótolja a mézet. Az etetőt csak este, a méhjárás megszűnése után töltsük meg, mert különben könnyen rablást okozhat. Hogyan készítsük a cukorszörpöt? Előbb említettük, hogy a sejtekbe hordott és megsürített cukorszörpben kb. 20 százalék víz van. Ilyen sűrű szörpöt azonban nem készíthetünk, mert azt a méhek nehezen hordanák el, öntögetése nehézkes és az etetőkben könnyen megkristályosodik. A túl híg oldat besűrítése pedig sok munkát ad a méheknek. A sűrítés kisebb részben a répacukor átalakításának, nagyobb részben a víz elpároltatásának az eredménye. Akkor, amikor a méh mirigyváladéka a répacukrot egyszerűbb cukorrá alakítja át (invertálja) át az invertált cukor az eredeti répacukor alkotó elemeiből és vízből képződik. Az invertáláshoz és párologtatáshoz meleg kell. Ez a melegmennyiség feltűnően sok. A méhek a meleget vízből vagy cukorból fejlesztik. 5 liter víz elpárologtatásához annyi meleg kell, amennyit a méhek 1 kg méz vagy mészsűrüségű cukorszörpböl termelnek. Minél hlgabb tehát a szörp, a méheknek annál több vizet kell elpárologtatniok és ehhez annál több cukrot kell melegfejlesztésre elfogyasztaniok. Ha 10 kg cukorhoz 10 liter vizet keverünk (1:1) a méheknek öt literrel több vizet kell elpárologtatniok, mint akkor ha csak öt liter vízzel oldjuk (2:1). Az öt liter víztöbblet elpárologtatásához szükséges 1 kg cukor a 10 kg-nak 10 százaléka. A méhész tehát 10 százalék cukrot takarít meg akkor, ha a méhetető szörpöt nem 1:1, hanem 2:1 arányban készíti. Gyakorlatban jól bevált az olyan szörp, amelyet 1 kg cukor és 6 del víz keverésével készítünk. Akinek nincs mérlege, literrel is mérhet. Két liter kristálycukorhoz 1 liter víz kell. Az etetés megkezdése előtt a család által elfoglalt Iépekre szorítsuk össze a fészket, hogy az eleség odakerüljön, ahol arra szükség van. K. B. ★ ★ ★ A méhészek pavilonjában A kassai mezőgazdasági kiállításon nagy figyelmet szenteltek a méhészet népszerűsítésének. Régen a méhészetet úgy tekintették, mint öreg embereknek és rokkantaknak való foglalkozást. Az eredményes méhészkedéshez sok tudás szorkányátől megszerzett, a kas mellett spekuláló két medveboes, a méhes és a többi művészi alkotású mézeskalácstárgyak. ’ Normalizált és üvegkaptárak, méhészkönyvek, méhészújságok, plakátok hívés tapasztalat szükséges. Ezért tanácsos, hogy már gyermekkorban sajátítsák el a méhészkedés tudományát. A kiállításon épp ezt a célt tartották szemelött. Még a kis elsóosztályosok figyelmét is lekötötte a mesében annyit emlegetett mézeskalács ház, amelyet Jancsika és Juliska az erdők vén boták fel a látogatók figyelmét a méhészkedésre. Az ilyen változatosan elrendezett kiállítás nagyon érdekes és tanulságos. Reméljük, hogy ez is nagyban hozzájárul méhészetünk fellendítéséhez, melylyel a párthatározatokban is foglalkoznak. Gazdasszonyáinknak Mézessütemény 60 dkg lisztet, 1 csomag törött fahéjat, 1 kávéskanál szódabikarbónát jól összekeverünk. 25 dkg mézet felforralunk és kihűlés után a liszttel jól öszszegyúrjuk. Két kanál bort is adunk hozzá. Másnap 1 cm vastagra kinyújtjuk, formával kivágjuk, tetejét tojáshabbal megkenjük és szálkásra vágott mandulával meghintjük. Szép sárgára sütjük. Mézescsemege Három dl mézet pirosra pirítunk, 3 dl durván vágott diót. másfél dl kissé pirított mákot teszünk bele és kevés ideig tűzön keverjük. Majd egy kávéskanál vajat keverünk hozzá és lehűtve félujjnyi vastagon két ostyalap között lepréseljük. * C
