Szabad Földműves, 1956. január-június (7. évfolyam, 1-25. szám)

1956-06-24 / 25. szám

16 földműves 1956. június 24. Befejeződött a dolgozó nők világparlamentjének ülésezése Vasárnap fejeződött be Budapesten a világ dolgozó nőinek tanácskozása üttörő jelenség ez a szakszervezeti és nőmozgalom hosszú történetében, s mint minden nagy és nemes dolog­nak, mely új és előremutató, megvan a maga különleges varázsa. Ötven ország küldötte ült ott össze, hogy millió és millió dolgozó nőtársuk megoldatlan problémáiról tárgyaljon. Az az igazságtalanság, amely a tő­­kés, gyarmati és félgyarmati orszá­gokban a dolgozó nőket még ma is sújtja, arra készteti őket, hogy szer­vezkedjenek, egyesítsék erejüket, kö­zös tervet dolgozzanak ki az igaz­ságtalanságok megszüntetéséért, jo­gaik kivívásáért. Mindegyiket más­képp gyúrta a múlt, a természet, a társadalom, szívük, agyuk másként fogadja be az élet dolgait, de egy­ben valamennyien testvérek: tevékeny részesei a világot mindig újjáépítő és továbbfejlesztő munkának. A dolgozó nők nemzetközi konfe­renciájának összehívását a Szakszer­vezeti Világszövetség főtanácsának VII. ülésszakán ^határozták el, de mondhatjuk úgyis, hogy az élet tűzte napirendre. A nők ma már nem tö­rődnek bele némán az igazságtalan­ságokba. nem nézik tétlenül, hogy megrövidítik őket. Harcolnak és poli­tizálnak. A sztrájk fegyverétől kezd­ve minden eszközt megragadnak, hogy legyőzzék a kapitalista „tradí­ciót“^ amely szerint a nők „másod­rendű“, „kisebb értékű“ dolgozók, s ennek megfelelően nem jogosultak egyenlő bérre. A dolgozó nők politi­kai öntudata megerősödött, s éppen harckészségük késztette a Szakszer­vezeti Világszövetséget arra, hogy kezdeményezze a dolgozó nők küzdel­mének továbbviteléhez mintegy úi ki­­indulóponttul az első konferencia összehívását. Sokoldalú munka előzte meg e kon­ferenciát. A világ minden részén gyű­léseket. öss öveteleket tartottak, vi­tákat rendeztek, ismertették a konfe­rencia célját, s összegyűjtötték a nők követeléseit, javaslatait. Maga az előkészület is iskola volt a javából, harc, még hozzá nem is könnyű. A ciprusi dolgozó nők például a jelen­legi katonai uralom „drótakadályait“ is leküzdötték, s lehetőséget terem­tettek arra, hogy hetvenegy gyűlést tartsanak. A konferencián két fő kérdést vi­tattak meg a küldöttek, akik a világ minden részéből Budapesten adtak egymásnak találkozót: az egyik az egyenlő munkáért egyenlő bér kérdé­se, a másik pedig a nők szerepe a szakszervezeti mozgalomban. Ľ problémák nagyrésze hazánk dolgozó riői számára már megoldód­tak: az egvenlő bér, a megkülönböz­tetések eltörlését, az anyák jogait a törvénv biztosítja. De még mindig akad tennivaló, hogy könnyítsünk a dolgozó nők helyzetén. A mi szak­­szervezeteinknek is különös gondot kell fordítaniok a nőkre. Törődniök kell azzal, hogy a nők képességeik­nek megfelelő beosztásba kerüljenek, hogy a gyermekes anyákat ne helyez­zék hátrányosabb munkafeltételek kö­zé, hogy a bölcsőde- és napközi-háló­zat bővítésével, a háztartási munka megkönnyítésével lehetővé tegyük, hogy a dolgozó családanyák a mun­kahelyen és otthonaikban nyugodtan és hajsza nélkül el tudják látni fela­dataikat. Ezért mi is tanultunk ezen a ta­nácskozáson. De fontos számunkra a taná. kozás azért is, mert együtt­­érzünk millió és millió dolgozó nő­vel, aki ma elszánt és nehéz küzdel­met folytatnak jogaikért, s mert úgy érezzük, hocry a Szovjetunió és a né­pi demokratikus országok dolgozó népeinek eredmén- ei, köztük a mi eredményeink is, ösztönzően, bízta­tóan hatnak, erőt kölcsönöznek azok­nak, akik ma még kemény csatákat vívnak jogaikért. A dolgozó nők világparlamentjének ülése sikerrel zárult, s a dolgozó nők felemelkedésének, a béke és a népek közti barátság fontos állomá­sát ’-lenti. —szn. Előfizette már a Szabad Földművest! ? Felhívjuk olvasóink figyelmét, hogy ne feledkezzenek meg az előfizetési díj rendezéséről a második fél évre. Az idejében való előfizetés biztosítja lapunk rendszeres kézbesítését. Egyben kérjük olvasóinkat, hogy lapunkat népszerűsítsék, hogy a második fél évben minél több földműves olvashassa. Az előfizetési díj félévre 10,40 Kčs. A Szabad Földműves apróhirdetési rovata I lényegesen megkönnyíti olvasóink ügyes-bajos dolgainak megoldá- í sát. Ä jövőben rendszeresen minden számban közlünk apróhirdetése- j két. A közlési díjat utólag kell befizetni, amely szavanként 0,60 Kčs- i ba, nagyobb betűtípussal szedve 1,20 Kés-ba kerül. Szerkesztőség f Aláírták a szovjet-jugoszláv közös nyilatkozatot A jugoszláv államférfiak szovjet­unióbeli látogatása befejeződött. Joszip Broz Tito a Jugoszláv Szövetségi Köz­társaság elnöke és a kíséretében lévő személyek hétfőn ebéd után látogatást tettek a kubinkai katonai repülőtéren, ahol mintegy négy órát töltöttek a repülőtér berendezéseinek megtekinté­sével. A katonai repülőtér megtekin­tésére Tito elnököt és Kardelj alelnö­­köt, valamint a jugoszláv kormány­­küldöttség többi tagjait elkísérte N. Sz. Hruscsov az SZKP első titkára és Zsukov marsall a Szovjetunió honvé­delmi minisztere. Veljko Micsunovics Jugoszlávia szov­jetunióbeli nagykövete június 13-án Joszip Broz Tito elnök tiszteletére fo­gadást adott. A fogadáson megjelent a jugoszláv kormányküldöttség, szov­jet részről pedig a kommunista párt és a kormány vezető tényezői, a köz­élet képviselői, számos minisztérium és hivatal vezető dolgozói, szovjet és külföldi újságirók. A fogadás baráti légkörben folyt le. Kedden folytatták a félbeszakított tárgyalásokat, majd délután 5 órakor került sor a szovjet-jugoszláv barát­sági nagygyűlésre, melyet a Dinamó stadionban tartottak meg. Kedden az esti órákban írták alá a szovjet-jugoszláv közöst nyilatkozatot. A jugoszláv kormányküldöttség a Szovjetunióból hazafelé vezető útját félbeszakítva hivatalos látogatást tesz Romániában. + Június 17-én Bolíviában elnök­választások és. a kongresszusba való választások folvtak le. A választások előestéjén a bolíviai szocialista fal­­langisták visszahívták jelöltjüket til­takozásul a rendőrségi terrorral szemben. Az elmúlt napokban amerikai lakásépítési küldöttség érkezett a Szovjetunióba. ♦ A Lengygl Népköztársaság ál­lamtanácsa Wáclaw Szimanovszki professzort felmentette a közlekedés­­ügyi miniszteri állásból és Ján Raba­­nowskit nevezte ki közlekedésügyi mi­niszterré. ф Az Egyesült Államokbeli Niaga­ra vízesésről a napokban óriási szik­la szakadt le és rázuhant a Niagara Mohaw energiarendszer egyik vízierő­művére. A tönkretett erőmű 360 ezer kilowatt kapacitású. Az erőmű épen maradt része is veszélyben van. A kár több mint 100 millió dollár. ф Nicosiában, Ciprusz szigetének fővárosában, két bomba robbant. A robbanás következtében Viliam 'Bote­­ler amerikai alkonzul meghalt, öt amerikai és egy angol állampolgár megsebesült. A jelentések szerint ezen a napon Nicosiában több bom­barobbanás is történt. + Az elmúlt napokban hivatalosan megnyílt a 25. Poznani Nemzetközi Vásár. Több mint 100 kolerabeteg halt meg Kalkuttában június folyamán. Különböző pártokhoz tartozó szenátorokból és képviselőkből megalakul »az olasz-szovjet barátság« csoportja Az a hír, hogy rövidesen fontos személyiségekből álló parlamenti küldöttség indul Moszkvába Merzagora szená­tornak, a szenátus elnökének vezetésével, immár hiva­talos jelleget öltött. A hivatalos hírszolgálati ügynökség jelentése szerint ugyanis Merzagora a szenátus elnöke és Leone a képviselőház elnöke tanácskozást folytatott, amelyben megvitatták a parlamenti küldöttség szovjet­unióbeli látogatásával kapcsolatos kérdéseket. Nagy érdeklődést keltett az a hír is, — amely egyéb­ként jellemzően mutatja, milyen erjedés folyik a polgári pártokban is külpolitikai téren, — hogy különböző pár­tokhoz tartozó szenátorokból és képviselőkből a napok ban megalakul egy csoport, „az olasz-szovjet barátság csoportja” néven, s ugyanakkor Moszkvában is megalakul egy hasonló csoport „a szovjet-olasz barátság csoportja” néven. Ez a kezdeményezés a kormány tudtával történt, s ugyancsak jellemző jelenség, hogy míg a kormány hiva­talosan továbbra is kitart a régi atlanti vonal mellett, a többségi pártok képviselői olyan kezdeményezésben vesznek részt, amely szervesen beleilleszkedik a megeny­hült nemzetközi helyzet légkörébe. G. P. # A /> вддеомияощ 1956. június VASÁRNAP SZERDA BRATISLAVA — 10,00: Részletek Dvorák BRATISLAVA — 6,00: Vidám vasárnap reggel. 7,00: Reggeli zene. 8,30: Klasszi­kusok hagyatékából. 9,30: Tábortűz mellett. 10,05: Vasárnapi operahangverseny. 11,00: Kedvelt melódiák. 12,05: A Bratislavai Rá­dió zenekara játszik. 12,50: Pavol Lincke: Operettnyitány. 13,30: Szlovák dalok és táncok. 14,00: Operett zene. 14,30: Egri Viktor: Házasság. 16,30: Moszkva beszél. 17,00: Karel Vlach és zenekara. 17,30: Operazene. 18,10: Kívánsághangverseny. 19,30: Játszatok zenészek! 20,00: A mi tetszik hallgatóinknak. 20,10: A vasárnap sportja. 21,00: Táncok, hallgatók. 22,15: Szórakoztató zene. Kossuth-rádió — 4,30: Népzene. 6,00: Reggeli zene. 8,15: Egy falu — egy nóta. 9,00: Új Zenei Újság. 10,10: Petőfi isko­lája. 11,15: MR szimfonikus zenekara. 13,00: Ajándékműsor. 14,15: A Fővárosi Népi Zenekar játszik. 15,00: Alexandra: Részletek Szirmai operettjeiből. 15,45: Szív küldi... 16,15: A műsort összeállította Berky Lili. 17,15: Hírek, sport. 17,25: Kin­cses kalendárium. 18,20: Az épülő kommu­nizmus nagy országában. 19,00: Közvetítés a Nemzeti Színházból. 20,00: Esti híradó. 20,20: Sporthírek. 20,25: A színházi köz­vetítés folytatása. 22,10: A vasárnap sportja. 22.30: Néger spirituálék. HÉTFŐ BRATISLAVA — 10,00: Népszerű hang­verseny. 11,00: Asszonyainknak. 11,30: Jó hangulatban. 12,45: A Bratislavai Rádió vonósegyüttese játszik. 13,00: Fuvószene. 13,30: Szimfonikus költemények. 14,00: Kellemes délután. 15,00: Híres szólisták. 15,30: Ifjúsági műsor. 16,00: Táncritmusok. 16,30: Moszkva beszél. 17,00: Ifjúsági együttesek játszanak. 18,00: Az orvos be­szél. 18,10: Kívánsághangverseny. 19,30: Zenei apróságok. 20,00: Maxim Gorkij: A barbárok. 22,15: Kellemes szórakozást. Kossuth-rádió — 4,35: Vidáman — fris­sen. 8,15: Zenekari hangverseny. 9,00: Hun-magyar mondavilág. 9,20: A Tátrai 24-től 30-ig. járási kulturház népi zenekara játszik. 10,10: Országjáró kis Cinke. 10,40: Szíve­sen hallgattuk. 12,10: Mai szerzők operett­jeiből. 13,00: Falusi híradó. 13,15: Lakatos Sándor és zenekara. 14,15: Úttörő-híradó. 15,10: Heti zenés kalendárium. 16,00: Akik szívükben fiatalok. 17,00: Hírek, sport. 17,15: Grieg: Saporin dalok. 17,35: Kato­nakórusok. 20,00: Esti híradó. 20,20: Kál­mán Imre operettjeiből. 20,50: Filmhíradó. 21,10: A Magyar Állami Hangversenyzene­kar játszik. 23,20: Egressy és Lengyel da­lai, Bihari verbunkosai. KEDD BRATISLAVA — 10,00: Ifjúsági műsor. 10,30: Operanyitányok. 11,20: Jó hangulat­ban. 12,45: Részletek Gasparone operett­ből. 13,00: Szórakoztató zene. 13,30: Zene operákból. 14,00: Kellemes délután. 15,00: Magyar népdalok. 16,30: Moszkva beszél. 17.00: Üdvözöljük a Spartakiádát. 17,20: Zdenék Jiretka: Éjjeli kaland. 18,00: Tudo­mány és a technika újdonságai. 18,10: Kí­vánsághangverseny. 19,30: Szórakoztató együttesek. 20,20: Jó hangulatban. 21,10: Szimfonikus hangverseny Mozart műveiből. 22,15: Ján Móry: Özvegy kisasszony, ope­rett. Kossuth-rádió — 4,35: Vidáman — fris­sen. 8,10: A Belügyminisztérium zenekara játszik. 8,40: Indulók és dalok. 9,20: Hang­verseny gyermekeknek. 10,10: Zenés uta­zás. 11,00: Lányok — asszonyok. 11,10: Jó munkáért — szép muzsikát. 12,10: Nép­dalcsokor. 13,00: Falusi híradó. 13.15: Ope­rarészletek. 14,15: Zeneszerzői arcképek. 15,10: Haydn-művek. 15,40: Majakovszkt szatíráiból. 16,20: Fényszóró. 16,40: Madri­gálók. 17,10: Régi operettsikerek. 13.10: Szív küldi... 19,00: Egy falu — egy nóta. 20,00: Esti híradó. 20,20: Szimfonikus könnyű zene. 21,20: Kodály: Zrínyi szóza­ta. 21,50: Jegyezze meg ezt a dalt. 22,00: Hírek, sport. 22,15: Tánczene. 22.53: Elő­adóművészeink műsorából. és Smetana operáiból. 11,00: Asszonyok­nak. 11,30: Jó hangulatban. 12,45: Német táncok, 13,00: Mai operettekből. '14,00: Kellemes délután. 15,30: Áttekintés a kul­túrában. 16,00: Balettek. 16,30: Moszkva beszél. 17,00: Fuvószene. 17,30: Új szovjet tánc- és esztrádzenéből. 18,10: Kívánság­­hanverseny. 19,30: Szórakoztató zene. 20,20: Jő hangulatban. 20,50: Az új falu­ért. 21,00: Operarészletek. 22,15: Szabad lesz? 22,50: Új osztrák zenei alkotások. Kossuth-rádió — 4,35: Vidáman — fris­sen. 8,10: Népszerű operarészletek. 10,10: Kiugrott a gombóc a fazékból. 10,50: Da­lok. 11,10: A Bolgár Állami Népi Együttes műsora. 11,50: Emlékezzünk Bocskayra. 12,10: Tánczene. 13,00: Falusi híradó. 13,15 Szimfonikus könnyűzene. 14,15: Kamara­zene. 15,10: Vándorlás a zene világában. 15,55: Zenekari hangverseny. 16,45: Vála­szolunk hallgatóinknak. 17,10: Szív küldi... 18,00: Joanne d'Arc a máglyán. 19,00: Szülők, nevelők, gyerekek. 19,20 Jó mun­káért — szép muzsikát. 20,00: Esti híradó. 20,20: Közvetítés a Palace étteremből. 21,00: Kilátó. 22,00: Hirek, sport. 22,25: MR szimfonikus zenekara. 23,40: Vlaszov énekel. * CSÜTÖRTÖK BRATISLAVA — 10,10: Operanyitányok. 10,30: Részletek a Nagy házasságból. 11,10 Piková dáma operett bevezetőzenéje. 11,20: Jó hangulatban. 12,45: Bobesku: Román rapszódia. 13,00: Filmzene. 13,50: Mozart operáiból. 14,00: Kellemes délután. 15,00: A Csehszlovák Rádió Énekkara énekel. 15,30: Pionírmüsor. 16,00: Népszerű zene. 16,30: Moszkva beszél. 17,00: Očenáš: Az új tavasz. 17,30: Zenei újság. 18,10: Kí­vánsághangverseny. 19,30: Zene. 20,00: Jó hangulatban. 21,15: Operettekből. 22,15: Táncritmusok. Kossuth-rádió — 4,35: Vidáman — fris­sen. 8,10: Vidéki együttesek és népi zene­karok. 8,40: Balettzene. 9,20: Pivo, az in­dián. 10,10: Rádióegyetem. 11,15: Magyar és szovjet fuvószene. 12, lű. Kórusok. 12,30: Részletek Rossini operáiból. 13,00: Falusi híradó. 13,15: Lendvai László és zenekara játszik. 14,15: A Rádió Gyermek­­újság műsora. 14,50: Úttörő-mikrofonnal Váz országban. 15,10: Testvérem az élet. 15,30: Régi muzsika. 16,00: Az épülő kom­munizmus nagy országában. 16,30: Szív küldi... 17,10: Tánczene. 17,40: Chopin zongoramüvek. 18,15: Népművészet meste­rei. 19,00: Nagy mesterek, nagy művek. 20.00: Esti híradó. 20,00: A rádió világ­színháza. 22,15: Ámor betege. 22,35: Nép­dalcsokor. 23,00: Halló itt Moszkva. PÉNTEK BRATISLAVA — 10,10: Ifjúsági műsor. 10,15: Népszerű hangverseny zeneszerzőink müveiből. 11.20: Jó hangulatban. 12,45: Mikula: Nemzetek dalai. 13,00: Fuvószene. 13,30: Operazene. 14,00: Kellemes délután. 15,00: A Bratislavai Zenei Nemzetközi Fesztivál szólistái játszanak. 16,00: A Bra­tislavai Rádió zenekara játszik. 16,30: Moszkva beszél. 17,00: Szórakoztató együt­tesek. 17,30: Cseh dalok és táncok. 18,10: Kínvánsághangverseny. 19,30: Szórakoztató zene. 20,20: Jó hangulatban. 21,00: Külpo­litikai kommentár. 22,15: Népdalok és tán­cok. 22,50: Szimfonikus hangverseny zene­szerzőink müveiből. Kossuth-rádió — 4,35: Vidáman — fris­sen. 8,10: Vidám dalok, csárdások. 9,10: Operarészletek. 10,10: Murzilka. 10,40: Hangszerszólók. 11,10: Lányok — asszo­nyok. 12,10: Arass rózsám. 13,00: Falusi híradó. 13,15: Tánczene. 14,15: Úttörö­­hirado. 15,10: Vidám délután. 15,30: Fran­cia könnyű zene. 16,00: Hajós Jóska va­kációja. 16,40: Cigánydalok. 17,10: Jó mun­káért — szép muzsikát. 18,10: Loss Paul gitározik. 18,50: Ifjú Figyelő. 19.20: Tánc­közben. 20,00: Esti híradó. 20,20: A rádió operettjeiből. 21,00: Sporthíradó. 21,20: Mozart-est. 22,50: Schumann kettősök. 23,10: Az Állami Népi Együttes zenekara játszik. SZOMBAT BRATISLAVA — 10,00: Óvodások műso­ra. 10,15: Hangverseny orosz zeneszerzők műveiből. 11,10: Henrik Wieniawski: Em­lékezés Moszkvára. 11,20: Jó hangulatban. 12,45: Vidám hétvége. 15,50: Emlékezünk a vakációra. 15,45: Asszonyoknak. 16,30: Moszkva beszél. 17,20: Filmekről. 17,30: Az orosz zene mesterei. 18,15: Kívánság­hangverseny. 19,30: Kedvelt operám. 20,00: Nyári vigadalom. 22,15: Szombatról vasár­napra. 23.10: Jó hangulatban. Kossuth-rádió — 4,35: Vidáman — fris­sen. 8,10: Zenekari hangverseny. 9,00: Add tovább. 9,40: Operettegyvelegek. 10,10: Mosonyi Mihály operáiból. 10,58: Rácz Béla és zenekara. 11,25: Kosa György zongorá­zik. 12,10: Klasszikus operettek. 13,00: Falusi híradó. 13,30: Müvészlemezek. 15,00: Könnyű melódiák. 15,10: Brahms-müvek. 16,00: Kórusaink életéből. 16,20: Az épülő kommunizmus nagy országában. 17,15: Szív küldi... 18,15: Bemutatjuk üj felvételein­ket. 19,00: Negyedévi zenés mérlegünk*. 20,00: Esti híradó. 20,20: Szívesen hallgat­tuk. 21,45: Sporthíradó. 22,15: Tánc éjfé­lig. ß Csehszlovákiai Rádió állandó magyar adása : BRATISLAVA II. BESZTERCEBÁNYA Hétfő: 5,10: Hírek és a vasár­nap sportja, 13,00: Hírek, sport­­hlradő, 16,00: Pionír műsor, 17,30: Hirek, hangos híradó. Kedd: 5,10: Hírek, 13,00: Hírek, falu rádió, 17,30: Hírek, mi újság az EFSZ-ben? Szerda: 5,10: Hírek, 13,00: Hírek, sporthíradó, 17,45: Serdülő ifjúsá­gunk, Csütörtök: 5,10: Hirek, 10,00: Gyermekrádió, 13.00: Hirek, han­gos híradó, 17.30: Hirek, falu rá­dió. Péntek: 5,10: Hírek, 13,00: Hi­rek, sporthiradó, 17,30: Hirek, asszonyok híradója. Szombat: 5,10: Hirek, 13,00: Hi­tek, hangos híradó, 17,30: Irodal­mi újság. Vasárnap: 6,40: Mezőgazdasági tanácsadó, 13,30: Esztrád műsor. A bratislavai rádió állandó hét­köznapi műsorszámai 5.10: Reggeli zene. 6,15: Reggeli torna, 6,30: Zenés műsor, 7,10: Reggeli hangverseny, 12,05: Népi daliamra, 19,00: Hangosújság. S7ABAD FÖLDMŰVES — a Földmű'úésügyi Megbízotti Hivatal hetilapja. — Szerkesztőség Bratislava. Križková 7. — Tel.: 243 46. — Főszerkesztő Major Sándor. — Kiadja a Szlo­vákiai Mezfígaz' -sági Kiadó ч. v„ Bratislava, Križková 7. — Nyomja: / erkantilné tlačiarne n. p., z. z„ Г atislava, III. Nár. povstania 41. — Évi előfizetés Kčs 20,80. fél évre v 1 8 8 Kčs 10.40. — Terjeszti a Posta hfrlapszolgáiata. D—50247

Next

/
Thumbnails
Contents