Szabad Földműves, 1956. január-június (7. évfolyam, 1-25. szám)
1956-05-27 / 21. szám
1556. rrtSjus 27. Szabadon nyílnak a kosúti pünkösdi A NÉP NEVEBEN... A május kibontakozott ezernyi szépségével. A mező felöltötte tarka, ünneplő köntösét. A falut betölti hódító illatával a nyíló orgona virága. Az embfr jólesöen szippant az ózondús levegőből, úgy érzi, mintha a természet nagy templomában fáma. Bimbódzó, kinyílt virágok mindenfelé... Akaratlanul is az* a gondolata támad az embernek, hogy itt valamire készülnek. Talán a természet is ki akar tenni magáért, azért öltözött ilyen pazar színpompába. A pünkösdi rózsák még nem nyílt k ki. Még várnak, tudják, mikor kell virulniok. Nem pünkösd a mérvadó számukra. Egy nap emlékére Jrontják ki majd szirmaikat. Egy nap, amelytől pirosabb lett a kosúti pün-Thurzóné a kosúti sortűz egyik áldozatának felesége. kösdirózsák színe. 1931 május 25-ike, amely felejthetetlen, soha be nem hegedő sebeket ütött a szíveken. Sokáig nézem a természet, szépség geit, majd megállók egy virágos kert előtt. Közepén egy csokorra való pünkösdirózsa szirmai fesledeznek. A ház, melynek kertjében van, magába rejti, a gyászolókat. A konyhából pirított hagyma szaga terjed. Sovány, vékonyarcú asszony sürgölődik a tűzhely körül. Készíti a vacsorát, fiainak, unokáinak. Az arcán levő redök olyanok, mint egy nyitott könyv sorai, amelyek elénk tárják sorsát. A fözökanállal szaporán kevergeti a forró zsírt, majd lassan beszélni kezd. — Azon a napon is dolgozott, mert én nem mehettem abba a táblába kapálni, mert sem egy kazal, sem egy fa nem volt ott, ahová a gyerekeket tehettem volna — mondja. Az ünnepet is hétköznappá tette az uram, csakhogy nekem könnyebb legyen. Peregnek a képek, egyszerre megelevenedik a múlt. 1931, pünkösd hétfőjén Thtirzó István délben jött haza a kapálásból. Alig evett valamit, sietett, mondta a feleségének, hogy sok csendőr van a faluban. Pedig a földmunkások gyűlést hívtak össze, hogy nagyobb munkabért követeljenek. A földmunkások sztrájkjaitól volt hangos akkor az egész ország. A mozgalom különösen a galántai járásban volt erős. — Megyek dohányt venni, gyere te is utánam, — szólt Thurzó a feleségének és elsietett. Az asszony a gyerkeket a szomszédba akarta vinni, hogy részt vehessen a gyűlésen, kicsit rendbeszedte magát, éppen törülközött, amikor a pünkösdhétfői ünnepélyes csendet fegyverek ropogása törte meg. — Szent isten, csak nem érte baj Istvántl — ötlött fel benne a gondolat és fejvesztve rohant ki az udvarra. A fegyverek még mindig szóltak, nagy lárma volt, a kerítés mellett emberek szaladtak. — Mi történt? — kérdezte. Csak nem lőttek emberekre. — Zsabka Sanyi halva fekszik a kocsma előtt — kiabálta valaki lélekszakadva. — Az urad is meglőtték — újságolta egy hatálra dermedt reszkető asszony. Első pillanatban el sem akarta hinni, lába a földbe gyökerezett ijedtségében. Azután átugrotta a kerítést, félrelökte az útját álló csendőrt és futott a főtér felé. Thurzó István már akkor hanyatt feküdt, vére pirosra festette a port. Melléből patakzott a vér. Az asszony felültette, hogy el ne vérezzen, de a hátán is seb volt, nem lehetett megmenteni, rövidesen elvérzett. Keresztüldöfte a hegyes vas, a csendőrszurony. Azért ment tüntetni, hory családja nagyobb darab kenyérhez jusson. — Kenyér helyett szuronyt kapott. Az asszony sokáig karjai között tartotta, míg teljesen el nem szállt belőle az élet. Beszéd közben az asszony arcizmai még most is megrándulnak a fájdalomtól. Az idő. a ■ küzdelemmel teli. hosszú 25 év még nem hegesztette be a fájó sebeket. Ezt az emléket nem lehet elfelejteni. Akkor özvegyen maradi két kisfiával. A lányka négy és fél éves, a fiúcska pedig 14 hónapos volt. Egyedül maradt az embertelenségben. El sem tudja beszélni, mennyit szenvedett, amíg gyerekeit embersorba nevette. Akkor kétségbe volt esve, meghalt a kenyérkereső, ki gondoskodik 'majd a gyerekekről? Árvaházba nem akarta őket adni, mert akkoriban verték ott a gyerekeket; meg a fájó magányt talán ki sem bírta volna. Beszéli, hogy később „kegyesen" megengedték, hogy Bratistavába a Vöröskereszt útján gondoskodjanak a gyermekekről, amíg ő az uraknál szolgált. — Megölték az uramat büntetenül. az átkozottak! — mondja hangjában tele gyűlölettel. Megrázóak az asszony szavai, teljes meztelenségében elénk tárul Masaryk álhumanista rendszere. Akkoriban nyolc munkás pusztult el csendőrök golyóitól. Duchcovtól — Kosútig dörögtek a csendőr-sortüzek és villogtak a szuronyok. Elbúcsúzom a sokat szenvedett aszszonytól, mégegyszer menézem a kertben bimbózó rózsákat és tovább megyek a Főtérre. A kocsma most mozihelyiség. Előtte a kis dombocska még mindig megvan, amelyről Major István elvtárs, kommunista képviselő akart beszélni. A nép nevében, az igazságot akarta mondani. — Itt állt Major elvtárs — magyarázgatják többen is. Ahogy beszélnek, szinte magunk elé képzeljük a történteket. Hegyről jöttek befelé, vagy huszonötén. A temetőnél öt csendőr elállta az utat, de a vonuló tömeget nem tartóztatta fel, egy az élére állt, a többiek pedig utána jöttek. Amikor a kocsma elé értek, az udvarokról kitódultak a csendőrök és kordont képeztek. — Állj... elő a képviselő — kiáltotta Jánossy főhadnagy. Major elvtárs kivált a tömegből és a dombra lépett. — Tud-e arról, hogy a gyűlést betiltották? — kérdezte öt a főhadnagy. — Nem tudok — felelte Major elvtárs, — ha így van, akkor nem tartjuk meg. Majd kérte a főhadnagyot, hogy szólhassanak az emberekhez, oszoljanak szét, a gyűlést nem tartják meg. A válasz... Villant a kard pengéje, lesújtott és Maior elvtárs arccal az út porába esett. Mintegy jeladásra, fülsiketítő sortüz dördült. A tömeg szétfulott. A fegyverek még szóltak. Gyevát Jankó, tizenhat éves legényt hátulról lőtték szíven. Kugler József, Pszota Erzsébet és mások szintén menekülés közben kaptak sebet. A porban v^rbenfagyva hevert Thurzó István, Zsabka Sándor és Gyevát János A gyűlés részvevői élénkén emlékeznek még. Megcáfolják a kormány akkori hamis vádjait, hogy a kos útiak fel voltak fegyverkezve és a csendörség önvédelemből használt fegyvert Hiszen az első sortüz után már sokan futottak és futás közben sebesültek meg. Semmi okuk nem volt a csendőröknek, hogy a védtelen emberekbe lövöldözzenek. Tovább megyünk, az emlékezetes utcán, amelyen valamikor a felvonulók jöttek. Keskeny gyalogút vezet a temetőbe. Húron sírkő, mintegy örök dokumentum, adóija a múltat. A vésnök kezdetleges betűkkel rájuk írta: ,ltt nyugszanak Zsabka Sándor, Thurzó István. Gyevát János, a kosúti pünkösdi sortűz áldozatai". Kenyeret kértek — Masaryk álhumanista rendszere golyóval válaszolt. A képen Thurzó István, Zsabka Sándor és Gyevák János sírkövei láthatók, akik a kosúti csendőr-sortűz áldozatai lettek. Üj házsor Kosútin Megilletödve nézzük a sírkereszteket, amel'iek alatt örök álmukat aluszszák az igazság harcosai. Van egy közmondás, hogy aki az igazságért esik el, az nem hal meg. Ezek az emberek sem haltak meg, mert az eszme, amelyért harcoltak, győzedelmeskedett és a dolgozók szívében sohasem hal ki emlékük. Nem messze a temetőtől modern gazdasági épületek látszanak. A szövetkezeté, a nagy közös családé. A tavaszon teljesen szocialista faluvá vált Kosúti, minden kis- és középparaszt belépett a szövetkezetbe. A falu napról napra változik. Egész új utcasor épült, ahol a múlt kotdúsai laktak. Nincs munkanélküliség, nyomor, Thurzóné unokái ma már csak hírből ismerik a munkanélküliséget, ők mindig mosolyogni fognak, mert a kosúti hősök, az ő hős apjuk és a párt többi harcosai, örökre száműzték a múltat és szabadon nyílhatnak már kertjeikben a piros pünkösdi rózsák. Balia József mm IWmMiiHil mrteí «*mi MUNKÁS Äffern kt m á«« ftf* t »*«»»**»********* »*«m**fc У/н пту, »<*>•« míft.-r'tíjMi»'. m. vtufu&rtvmp. „Drágán fogtok megfizetni minden csep kiöntött munkásvért — ‘ Üjból a munkásvér folyt. Kosúti községben május 25-én a csendőrök agyonlőttek 4 embert, egész sor munkást és munkásnőt súlyosan megsebesítettek, ■ közülük néhányan halállal vívódnak. A sebesültek között van Major kommunista képviselő elvtárs is. Kobzás Miért lőttek Kosútin? A földmunkásokat Szlovenszkón irtózatos módon kizsákmányolják. 50 fillértől 1 koronáig terjedő órabérük van. Ez a Csehszlovákiában élő dolgozó nép szabadsága. Idén a munkások ezen éhbérek ellen tüntettek és béremelést követeltek. Sztrájkba léptek és a vörös szakszervezetek vezetése alatt hatalmasan, egységes fellépésükkel kiharcolták a 50 %-os béremelést. Hétfőre, május 25-ére Kosútin nyilvános gyűlést hívtak egybe, hqgy a munkásságot tájékoztassák a tárgyalás eredményéről és kihirdessék a sztrájk befejezését. A hatóságok a gyűlést az utolsó pillanatban betiltották. A munkások megjelentek a gyűlésen és a kosúti piactéren. a csendörkordon minden ok nélkül sortüzet adott le a munkásokra. Ennek következménye 4 halott és egész sor sebesült. A földmunkások az éhhalál ellen harcoltak, a csehszlovák-magyar mágnások rabszolgai kizsákmányolása ellen, falat kenyérért. A földbirtokosokat visszavonulásra kényszerítették és ezért beléjük lőttek. Ezért kaptak ólomgolyót. Ezért hulltak el négyen a helyszínen. Azért, hogy a diószegi cukorgyár milliomos tulajdonosainak, Móricoknak, Kufneroknak, Schreiberoknak ne csökkenjen a milliós nyeresége. Ezért hullt el 4 földmunkás. Azért, mert nem akartak éhendögleni, azért, mert egy falat kenyeret akartak. Dux után ez immár munkások brutális agyonverésének második esete. Nem egész öt hónapon belül a 6 szociálfasiszta miniszter kormánya 8 munkás életet visel a lelkiismeretén. Nem volt Csehszlovákiában Kobzás ilyen kormány. Nem volt Csehszlovákiában nagyobb éhség, nyomorúság és munkanélküliség kormánya. Nem volt eddig Csehszlovákiában kormány, mely így felelt volna a kenyérutáni kiáltásra. Kobzás Ugyanúgy, mint Duxban. itt is a kapitalistáknak, kormányuknak a szociálfasiszta vezetőknek az a céljuk, hogy a népbe lövéssel elriasszák azt a kenyérért, munkáért, földért és szabadságért vívott harctól. Az urak és a kormány minden ígérete csalásnak bizonyult, minden remény, mit a tavaszba vetettek, meghiúsult, tovább tombol a munkanélküliség, elbocsájtás, bérleszállitás. éhség, drágaság, nyomor. A köztársaság minden sarkában hatalmas menetben indul meg a dolgozó nép a drágaság, a munkanélküliség, az elbocsájtások és bérleszállítások ellen. A munkaadók a kormány ée a szociálfasiszta vezetők csírájában akarják ezt a támadást elfojtani. Éljen az összes dolgozók együttes harca a munkanélküliség, elbocsájtás, drágaság és bérleszállítás ellen. GYURCSŐ ISTVÁN: Az ember és a munka éneke Ünnep! Győzelmi dobogó a föld, a por, a kő az akácfa alatt, és végig a kosúti Nagyutcán szíveket kalapál az akarat. Győzelem! „Ki hirdeti, ki szól hát a nép, az igazság nevében itt?! Valaki mondja el egyszerűen, gyorsan a sztrájkharc eredményeit...“ ... Egy sovány ember — sokan ismerték — előrelépett s beszélni akart: Elvtársak, emberek, a munkabér ... ...előrelépett s megvillant a kard! A kard, a kasza testvére, acél! Jó szerszám a haza védelmében, de itt, mért villog a templom mögött, az ünneplő sereg ellenében?! — Csend van. Nagy csend. Az isten elfordul, háttal áll a bűnnek, hogy ne lássa. A pap, a szolga, lassan kiballag s kezét kulcsolja kövér hasára. Tűnődik, malmoz nagvranőtt hasán, két hüvelykujja csak pereg forog. Haza menne, az uzsonna várja ... .Kezdhetnék már, készen a szuronyok”. — Csend van. Nagy csend. Egy gyerek átesik a hídkorláton — tűi kiváncsi volt. — Sírni volna jó, nem mer, szemében könny, szívében iszonyat dobolt. Ügy marad fekve, mert jaj, a kardot olyan magasra tartják, szinte fél, szeme apját keresi, s nem érti; ennyi ember és senki nem beszél ... — Egy sovány ember előrelépett. Zúgás! „Major István beszélni fog!” ... A csendben a kard még egyet villant, s nem beszélt Major. Előrebukott... az iszonyat csendjét kettévágta a kard villanás. A kordon mögött megfordult a pap, gyorsan behúzta a sekrestye ajtót: öltözködött. ... A földrevert igazság vére folyt. A szemekben rettenet: miért?! Égy pillanat, a kérdés parancsolt: „Védjük magunkat” Vért akarnak! Vért! — A jog sikoltott: „Védjük magunkat! Majort. . . ! Emberek ... ’” — Elvillant a kard. Szörnyű jel! Villám !... Dörren a sortűz ... Golyót kapott, ki kenyeret akart. * ?
