Szabad Földműves, 1956. január-június (7. évfolyam, 1-25. szám)
1956-04-15 / 15. szám
\ MÉHÉSZET A Járási Méhészegyesületek figyelmébe! A szakszervezetek 1955. évi évzáró konferenciája olyan feladatokat tűzött népi kutatóink elé, amelyek hozzájárulnak a szakismeretek terjesztéséhez és méhészetünk gazdaságosságának emeléséhez. Ezen munkák megkezdése előtt azzal a felhívással í 1. A kerületek közül a kassai kefordulunk a Járási Méhészegyesületek Elnökségéhez és a Kerületi Népi Méhészeti Kutatóintézetek dolgozóihoz, hogy fokozott figyelmet fordítsanak erre a kérdésre, szervezzenek népi kutató köröket, melyek feladatául a következő pontokat tűzzük ki: rületben minden járási méhészegyesület mellett Népi Kísérleti Kör működik. Ezek tavaszi tájékoztatása, (amelyet március 11-én tartottunk meg), feltárta azokat a követelményeket, amelyek méhészetünk további fejlesztése szempontjából és hasznosságának fokozásából kifolyólag elkerülhetetlenek. 2. A kassai kerület járási méhészegyesületeinek példája nyomán felhívjuk az összes járási méhészegyesületeket, ahol még nem alakították meg a Népi Kísérleti Kört, hogy az elnökség legközelebbi ülésén, vagy pedig a taggyűlésen jelöljenek ki egy tagtársat és bízzák meg őt a Népi Kutatókor vezetésével. Az ő feladata irányítani a kutatókor munkaszervezését és a Kerületi Méhészegylet utasításai szerint feladatokat tűzni eléjük, állandó és pontos jegyzőkönyvet vezetni a munkálatokról, áttanulmányozni az egyes feladatok módszerét és ismertetni azokat a kutatókor tagjaival. Neki kell ellenőriznie és irányítania a munkát, a kísérletek eredményét pedig előterjeszti a Kerületi Méhészeti Tanácsnak. Ajánljuk, hogy erre a felelősségteljes munkára tapasztalt méhészt jelöljenek, lehetőleg méhészeti szaktanítót. 3. A kutató körök tagságába meg kell nyerni minden méhészt és méhészeti szaktanítót, amelyek az illetékes járási méhészegyesület körzetébe tartoznak. Különösen azon méhészek érdeklődését kell felkelteni, akik elő akarják segíteni a méhészet és a méhésztudomány fejlődését. Meggyőződésünk, hogy minden járási méhészegyletben vannak ilyen méhészek. Egy-egy körbe legalább 5-6 tagot kell szerezni. A népi körökbe megnyert tagok kötelezik magukat, hogy mindenben alávetik magukat az előírt módszerek betartásának. 4. Munkprogram a járási méhészegyletek számára. A szakszervezetek 1955. évi konferenciájának eredménye és a Liptovský Hrádok-i Méhészeti Kutató Intézettel végzett együttműködés alapján a Méhészeti Központ dolgozza ki. A járási méhszegyletek minden vezetője megkapja a kidolgozott feladatokat. A Méhészeti Központ feladata a befejezett kísérleti munkák és a tudományos kutatások eredményéről meggyőződni, amelyek a méhészettel vannak összefüggésben. Ebben az évben még a következő feladatokat kell végrehajtanunk: A petéből és álcából neveltetett anyák nevelésének tömeges kísérlete — anyanevelés mesterséges bölcsővel és anélkül. — továbbá a méhek tavaszi felerősítése. Helyes betelelés. A méhek repülésének irányítása repcére és vörösherére. A kutatókörök tagjai lelkiismeretesen teljesítsék ezeket a feladatokat. Ezekről minden hónapban rendszeresen jelentést tesznek a kutatókor gyűlésén. A végzett munkát a kerületi méhészegyesület gyűlésein értékelik, végül pedig a Méhészeti Központ Szakszervezetének konferenciáján. Számolunk azzal, hogy minden járási méhészegyesületnél 3-4 olyan tag jelentkezik, aki legalább három családdal részt vesz a kísérletekben. Három kísérleti családdal pedig kutatásokat végez. Szlovákiában 1080 családot kapcsolunk be a versenybe, amely bizonyosan meghozza a várt eredményt. B. Bystrica: Ján Krutko, Holiša, okr. Fiľakovo. Žilina: Leonid Pauer, Poväžska Teplá, č. 72. Košice: Dr. Eugen Malý, Košice, Komenského 9/1. Prešov: Jýi Lauft, Prešov, Pišteyho, č. 34. Felhívjuk a járási méhészegyesületeket, hogy kapcsolódjanak be ebbe a nemes munkába és jelentsék be a népi kutató körök elnökének nevét az egyes kerületi méhészegyesületek referensének, mégpedig: Bratislavai kerület: Albert Predmerský, Kochanovce, p Meléice. Nyitra: Pavol Cserei, Bory, okr. Levice. Időszerű tudni A tavaszi átvizsgálást, aki még nem ejthette volna meg, most már bizonyosan elvégezheti. A családokat teljesen kibontani felesleges volna; elegendő, addig kivenni a keretekből, amíg hasításra nem találunk. Eközben meggyőződhetünk az élelem mennyiségéről, de a fiasítás láttával az anya létezéséről sőt szaporítóképességéről is. A zártsorú, kiterjedt fiasítás jó anyára vall, a hézagos fiasítás pedig azt bizonyítja, hogy az anya kimerülőfélben van. Az ilyet egy pillanatig sem tűrjük meg méhesünkben; Távolítsuk el az ilyen családnak az anyját, magát a családot pedig égy életképes jó családdal egyesítsük. Erre a célra, nagyon megfelel a fiatal anyás kölyök család. , A családok osztályozása is elkövetkezik április hó folyamán, mely szerint megállapítjuk, mely családok fejlődését irányítjuk rajzásra és melyekét mézelésre. Rajzásra mindenkor a fiatal anyás legnépesebb családokat választjuk, mert ezeknél következik be leghamarabb a túlnépesedés, ami nélkül korai szaporításra nem is gondolhatunk. Ezt a célt pedig úgy érjük el legbiztosabban, ha a rajzásra szánt családokat tíz kereten túl fejlődni nem is engedjük. Á mézelésre szánt családoknál pedig vigyázzunk, nehogy rajzásra készülődjenek, már most adjunk nekik elegendő tartalék lépet, ha a hordás kedvez építessünk is. A mézkamrákat a hó végén vagy május elején rakjuk fel addig amíg a családban nem ébred fel a rajzási ösztön. Etetés. Amennyiben hiányzó élelmet kell pótolnunk némely serényen szaporodó családnál mindenkor a legnagyobb óvatossággal és este végez-D. K. NOVÁCKY, a Központi Méhészegyesület elnöke valók zük. A mezelésre szánt családok etetését, illetve serkentő etetését csak akkor végezzük, ha vidékünkön rövid ideig tartó nagyon jó mézhozamra számíthatunk, például akácnál. Ahol a koratavaszi legelő nagyon silány, ott még a vagyonos családok sem fejlődhetnek kívánatos módon, mert a friss mézet és ц virágport nélkülözik. Hogy milyen nagy értékű a méhek koratavaszi fejlődésére, ha közelünkben fűzesek vannak, azt a folyók mentén mé^ hészkedő méhésztársaink bizonyítják. A szepsi járásban fekvő Jászó községnek csak egy kis patakocskája mentén van fűzfa, némelyik éven mégis annyira felfejlődnek róla a méhek, hogy még á mézkamrába , is hordanak belőle. Sajnos a fűz után nincs más virágról való jó hordás és nem is vándorolnak, ezért nem tudnak szép eredményt elérni. 1РАШ0ВД(Р§С1Р a Csehszlovákiai Rádió áliandó magyar adása: BRATISLAVA II. BESZTERCEBÄNYA Hétfő: 6.15: Hírek és a vasárnap sportja. 13.00: Hírek, sporthíradó. 17.30: Hírek, hangos híradó. Kedd: 6.15: Hírek. 13.00: Hírek. Falurádió. 17.30: Hírek. Mi újság az EFSZ-ekben? Szerda: 6.15: Hírek. 13.00: Hírek, sporthíradó. 17.30: Hírek, hangos híradó. 17.45: Serdülő ifjúságunk. Csütörtök: 6.15: Hírek. 13.00: Hírek, hangos híradó. 17.30: Hírek, falurádió. Péntek: 6.15: Hírek. 13.00: Hírek, sporthíradó. 17.30: Hírek, asszonyok híradója. Szombat: 6.15: Hírek. 13.00: Hírek, hangos híradó. 17.30: Irodalmi újság. Vasárnap: 6.40: Mezőgazdasági tanácsadó. 13.30: Vidám műsor. VASÁRNAP BRATISLAVA — 8,00: Reggeli zene. 8,50: Vasárnapi operahangverseny. 9,00: Tréfák. 9,45: Klasszikusok hagyatéka. 11,00: Délelőtti hangverseny. 12,05: Szórakoztató Zene. 12,50: Zene. 13,30: Szlovák dalok és táncok. 14,50: Falunak játszunk. 16,00: Mit szívesen hallgatnak. 16,30: A falu játszik és dalol. 17,00: Moszkva beszél. 17,30: Táncoljatok velünk. 18,10: Sporthíradó. 19,00: Heti hangos híradó. 19.30: Szórakoztató zene, 20.30: Kívánsághangverseny. 21,00: Kedvelt melódiák. 22,00: Hírek 22,15: Szórakoztató zene. 22,40: Szimfonikus hangverseny. ' Kossuth-rádió — 4.30—6,00: Magyar és szovjet népzene. 6,00: Reggeli zene. 8,15: 1956. április 15-től 21-ig Egy falu — egy nóta. 9,00: Oj Zenei Újság. 10,10: Panni és a többiek vizsgáznak. 11,00: Legújabb lemezeink. 11,45: Lányok, asszonyok. 12,15: Jó ebédhez szól a nóta. 13,00: Jó munkáért — szép muzsikát. 14.15: Plénum hangverseny. 15,45: Szív küldi... 16,15: Kincses kalendárium. 17,30: Helyszíni közvetítés a bajnoki labdarúgó mérkőzésekről. 18,20: Bemutatjuk a Berlini Rádió Nagy vonós — tánczenekarát. 19,15: Az épülő kommunizmus nagy országában. 20,00: Esti híradó. 20,20: Sporthírek. 20,25: A műsort összeállította Fábry István. 21,25: Népdal-hangverseny. 22,10: A vasárnap sportja. 22,30: Hangszerparádé. 23,00: Zenekari hangverseny. HÉTFŐ BRATISLAVA — 5,10: Reggeli zene. 6,20: Zenés műsor. 7,10: Reggeli hangverseny. 10,00: Ifjúsági műsor. 10,15: Közismert hangverseny zeneszerzőink műveiből. 11,00: Asszonyainknak. 11,30: Jó hangulatban. 12,00: Népi dallamra. 12,45: Tarka zenés műsor. 13,30: Cseh mesterek operáiból. 14,00: Ifjúsági műsor. 15,00: Kellemes délután. 16,30: Kívánsághangverseny. 17,00: Moszkva beszél. 18,20: Orvos beszél. 18,30: Kívánsághangverseny. 13.00: Hangosújság. 19,30: Fúvószene. 20,00: Ján Kalinčiák: Reštaurácia. 22,15: Tánczene. Kossuth-rádió -/ 4,30—8,00: Vidáman - frissen. 8,15: Zenekari hangverseny. 9,00: Lányok énekelnek. 9,40: A Szönyi trió énekel. 10,10: Meséskönyv. 10,40: Szívesen hallgattuk. 12,10: Kálmán Imre és Szirmai operettjeiből. 14,15: Üttöröhíradó. 15,10: Heti zenés kalendárium. 16,00: Akik szívben fiatalok. 17,00: Hírek, sport. 17,15: Bach művekből. 18.00: Az ifjúság hullám.hosszán. 18,50: Chopin: F-moll. 19,10: MR táczenekara. 20,00: Esti híradó. 20,20: Mai írók rádióműsora. 22,25: Operett-est. 23,20: Egressy, Serly és Lengyel dalaiból. KEDD BRATISLAVA — 5,10: Reggeli zene. 6,20: Zenés műsor. 7,10: Reggeli hangverseny. 10,00: Ifjúsági műsor. 10,20: Balettzene. 11,00: Jó hangulatban. 11,40: Fúvószene. 12,00: Népi dallamra. 12,45: A kassai rádió zenekara. 13,30: Hogy a csillagok ragyogjanak. 14,00: Ifjúsági .műsor. 15,00: Kellemes délután. 16,00: Az ifjúság hangos újságja. 16,30: Kívánsághangverseny, 17,00: Moszkva beszél. 17,30: Operett-melódiák. 18,20: A tudomány és technika újdonságai. 18,30: Kívánsághangverseny. 19,00: Hangosújság. 19,30: Az új faluért. 20,15: Kedvelt melódiák. 21.00: Mozart: D-dúr szerenád. 22,15: Kellemes szórakozást. Kossuth-rádió — 4,30—8,00: Vidáman - frissen. 8Д0: Szovjet népek dalai. 9,20: Tavaszi dalok. 10,10: Zenés utazás. 11,00: Lányok, asszonyok. 11,15: Jó munkáért — szép muzsikát. 12,15: A Fővárosi Népi Zenekar játszik. 13,15: Operarészletek. 14,15: Hangverseny ayermekeknek. 15,10: Fiatal művészek Schumann hangversenye. 16,20: Fényszóró. 16,40: Tóth Lajos: Női kara énekel. 17,10: Klasszikus bécsi operettek. 18,00: Szív küldi... 18,50 Népek barátsága. 19,30-: Egy falu — egy nóta. 20,00: Esti híradó. 20,20: Chevalier énekel. 21,10: A világirodalom nagyjai Leninről. 21,30: MR énekkara. 22,00: Hírek, sport. 22,15: Tánczene. 23,00: Előadó művészeink hangversenye. SZERDA BRATISLAVA — 5,10: Reggeli zene. 6,20: Zenés műsor. 7,10: Reggeli hangverseny. 10,00: Ifjúsági műsor. 11,00: Asszonyainknak. 11,30: Jó hangulatban. 12,00: Népi dallamra. 12,45: Film- és operettzene. 13,30: Nevezetes szólisták. 14,00: Zenés album. 15,00: Kellemes délután. 16,00: Áttekintés a kultúrában. 16,30: Kívánsághangverseny. 17,00: Moszkva beszél. 17,30: Játszatok zenészek. 19,00: Hangosújság. 19,30: Szórakoztató zene. 20,0: Rádiószínház. 22,15: Szlovák népdalok. 22,50: Miaskovský müveiből. Kossuth-rádió — 4,30—8,00: Vidáman - frissen. 8,10: Olasz operarészletek. 9,30: A somogymegyei népi együttes műsora. Elvégezte a vetést a szepsi két új szövetkezete A szádellői szövetkezet még a múlt héten elvégezte az árpa, zab, bükköny és lóhere vetését, márcsak a kukorica és a cukorrépa van hátra, de rövidesen az is földbe kerül. A szádudvarnoki szövetkezetben e héten végezték el az árpa, zab és lóheremag vetését, ezenkívül a réteket, legelőket megtisztították a gyomtó!, gaztól, Megboronálták és megtrágyázták. Ez a két szövetkezet mégcsak a múlt évben alakgjt. de az élretörésíik mégsem meglepetés. Sokan számítottak rá. Mindkét faluban már azelőtt is nyomásos gazdálkodást folytattak a dolgozók, vagyis egy dűlőbe csak egyfajtát vetettek. Az egyikbe búzát, másikba kukoricát, harmadikba lóherét és így tovább. A tavaszi munkáknál a köztes vetések nem képeztek akadályt. A határköveket pedig hamar eltávolították, a kisparcellák közötti barázdákat lovas ekével, boronával behúzatták a gazdák. Most úgy néz ki mindkét szövetkezet határa, mintha már réges-régen egybeszántották volna. Ez azonban a sikernek csak egyik előzménye. Hozzájárul még mindkét falu dolgozóinak / szorgalmas munkája és a jó munkaszervezés. Szádudvarnokon míg. a vetést a fiatalabb férfiak végezték, addig az idősebbek és a nők a rétek, legelők gondozásával foglalkoztak, a legidősebbek pedig a lóhere-magot vetették. Gép még nem mehetett a földre, amikor hat öreg ember fiatalos járással, pipázva a mező felé tartott. Varga Józsi bácsi és Viszlai Jancsi bácsi már a 81 évet is túlhaladták. Viszlai András, idősb. Viszlai József, Galata József szintén megették kenyerük javát. Nagy szakértelemmel vetették a fehér abroszból három ujjal az apró lóheremagot. A fiatalok is megcsodálták. Betartották az íratlan törvényt, amely erre a vidékre szól; „Hóvízre vesd a lóherét, ha kaszálni akarsz” A korai vetés minden évben meghozza gyümölcsét. Az új szövetkezetek nemcsak a vetéssel iparkodtak, hanem a beadási kötelezettségüknek is eleget tesznek. Az udvarnokiak az egész évi marhahúsnak 75 százalékát már beadták. A tojás beadását meg úgy akarják megoldani, hogy egy csűrt átalakítottak tyúkfarmmá, azonkívül a háztáji földek után nevelt tyúkok is sokat pótolnak a beadásban. A szádellőiek is hasonlóan róják le beadási kötelezettségüket. Cs. J. KÉZ A KEZBEN — EGY CÉLÉRT Az érsekújvári Elektrosvit üzem dolgozói példásan teljesítik védnökségi kötelességeiket a tardo.skeddi szövetkezettel szemben. Az üzem számos dolgozója, — miután a gyárban letelt a munkaideje — a szövetkezetben segít a legfontosabb munkálatoknál. Ezekben a napokban 13 tardoskeddi lakos, — akik az érsekújvári Elektrosvit üzemben dolgoznak — kötelezettséget vállalt, hogy a helybeli szövetkezetnek segítenek a cukorrépa termesztésében. Mindegyikük vállalta, hogy a vetéstől egészen a betakarításig 25 árnyi területen gondozza a cukorrépát. Ezek közé tartozik Csányi Mária, Tóti. Gyula, és még több példás dolgozó, akik az ipari termelésben is megállják helyüket, de részt kérnek maguknak a mezőgazdasági termelés emeléséből is. A tardoskeddi szövetkezetben nagy örömmel fogadják a védnökségi üzem dolgozóinak segítségét, mert olyan nagy kiterjedésű szövetkezetben, mint a tardoskeddi, szükség van minden szorgalmas emberre. Hiszen az ipari dolgozóknak is az a céljuk, hogy minél többet teremjen a föld. Apróhirdetés Eladó! 30 család méh. Cím: Hodek Ferenc, Vojnice, č. 594, — okres Štúrovo. * Hét család méh 38-szor 42, 5-ször 26 cm méretű új kaptárban. Cím: Csókás János, Kravany M/D č. 50 — okr. Štúrovo. 10,10: De szeretnék páva lenni. 11,10: Szakszervezeti kórusok. 12,10: Pergő ritmusok. 13,00: Falusi híradó. 13,15: Szórakoztató zene. 14,15: Kamara zene. L5,10: Emlékezés Leninre. 15,55: Zenekari hangverseny. 17,10: Szív küldi. 18,00: Faust alakja a zeneirodalomban. 19,00: Szülők, nevelők, gyerekek. 19,20:" Jó munkáért — szép muzsikát. 20,00: Esti híradó. 20,20: Helyszíni közvetítés a „Kulacs“ étteremből. 21,00 Tersászky Józsi Jenő szerzői estje. 23,00: Hírek, sport. 22,25: A Magyar Állami Zenekar hangversenye. 23.25: Könnyű hangszerszólók. CSÜTÖRTÖK BRATISLAVA — 5,10: Reggeli zene. 6,20: Zenés műsor. 7,10: Reggeli hangverseny. 10,00: Közismert hangverseny. 10,30: Szovjet esztrád dalok. 11,00: Jő hangulatban. 11,40: Fúvószene. 12,00: ‘Népi dallamra. 13,00: Neves karmesterek. 14,00: Ifjúsági műsor. 14,40: A Csehszlovák Rádió Énekkara 15,00: Kellemes délután. 16,00: Pionírműsor. 16,30: Kívánsághangverseny. 17,00: Moszkva beszél. 18,30: Kívánsághangverseny. 19,00: Hangosújság. 19,30: Német tánczenekarok. 20,20: Zenei újdonságok. 21„00: Smetana: Vltava, szimfonikus költemény. 22,15: Népi táncok. 22,50: Szórakoztató zene. Kossuth-rádió — 4,30—8,00: Vidáman - frissen. 8,10: Népi zenekarok. 9,20: Ali Khodzsák és a bölcs kisfiú. 10,40: Hangszerszóló. 11,15: Fúvósindulók. 12,10: Romantikus szerzők kórusművei. 12,30: Francia operákból. 13,15: Koeé Gyula és zenekara játszik. 14,15: A Rádió Gyermekújság műsora. 15,10: Testvérem az élet. 15,30: Kamarazene. 16,00: Az épülő kommunizmus nagy országában. 16,30: Szív küldi .. 17,10: Tánczene. 18,00: Ifjú figyelő. 18,30: Skót népdalok. 19,10: Leninről. 20,00: Esti híradó. 20,20: Zenekari hangverseny. 21,30: Harc a szalamandrákkal. 22,15: Lakatos Sándor és zenekara. 23,00: Tavaszi szerenád. PÉNTEK BRATISLAVA — 5,10: Reggeli zene. 6,20: Zenés műsor. 7,10: Reggeli hangverseny. 10,00: Ifjúsági műsor. 11,00: Jó hangulatban. 12.00: Népi dallamra. 12,45: Fúvószene. 13,30: Operazene. 14,00: Ifjúsági műsor. 15,00: Új könyvekről. 15,20: Kellemes délután. 16,30: Kívánsághangverseny. 17,00: Moszkva beszél. 17,30: Cseh és morva népi táncok. 18,30: Kívánsághangverseny. 19,00: Hangosújság. 19,40: Zene. 20,20: Kedvelt melódiák. 20,50: J. Seifert: Édesanya. 22,15: Tánczene. 22,50: Szimfonikus hángverseny. Kossuth-rádió — 4,30—8,00: Vidáman - frissen. 8,10: Régi magyar dalok és táncok. 9,10: Operarészletek. 10,10: Mesedélelőtt az óvodában. 11,10: Lányok, aszszohyok. 12,10: Magyar nóták, csárdások, verbunkosok. 13.00: Falusi híradó. 14,15: Úttörő-híradó. 15,10: Városnegyed. 15,30: Vidám melódiák. 16,00: A 13-as sikló. 16.40: Grabocz: népdalok a Rozmaring c. daloskönyvből. 17,10: Jó munkáért szép muzsikát. 18,10: Könnyű dalok. 19,10: Tánc közben. 20,00: Esti híradó. 20,20: Offenbach operettjeiből. 21,00: Sporthíradó. 21.20: MR szimfonikus zenekarápak hangversenye. 22,00: Hírek, 22.25: A hangverseny folytatása. 23,10: Toki Horváth Gyula és zenekara. SZOMBAT BRATISLAVA — 5,10: Reggeli zene. 6,20: Zenés műsor. 7,10: Reggeli hangverseny. 10,15': V. I. Lenin kedvelt melódiái. 11.00: Jó hangulatban. 12,00: Népi dallamra. 12,45: Vidám hétvége. 15,15: Mit dalolunk május elsején. 15,45: Asszonyainknak. 16,00: Táncok, hallgatók. 17.00: Moszkva beszél. 18,00: Filmzene. 18,30: Kívánsághangverseny. 19,00: Hangosújság. 19,40: Kedvelt operám. 20,20: Ha nincs kenyér, ió a kalács is. 21,40: Szórakoztató zene. 22,15: Szombatról vasárnapra. 23,20: Jó hangulatban. Kossuth-rádió — 4,30—8,00: Vidáman - frissen. 8,10: Zenekari hangverseny. 9,00: Híres világjárók újabb kalandjai. 9,40: Keringők. 10,10: Operakettösök. 10,40: Bura Pál és zenekara. 11,10: Dave Regant titka. 12,10: Mai szerzők operettjeiből. 13,00: Falusi híradó. 13,15: Müvészlemezek. 14,15: Szórakoztató zene. 15,10: Chopin zongoramüveiből. 16,00: Kórusok. 16,20: Az épülő kommunizmus nagy országában. 17,15: Szív küldi .. . 18,15: Szóki, tápói, csángó és hortobágyi népdalok. 19,00: Könnyű zene. 20,00: Közvetítés az állami Operaházból. 22,00: Hírek, sport. 22Д5: Tánc éjfélig.