Szabad Földműves, 1955. július-december (6. évfolyam, 27-53. szám)

1955-07-17 / 29. szám

4 FöSdmfives 1955. július 17 SZAKSZERŰ MUNKÁVAL A MAGASABB HEKTÁRHOZAMOKÉRT A len idejében való begyűjtése magasabb jövedelem Védekezzünk a virágos élősködő gyomnövények ellen Az elmúlt években a len termelők a len begyűjtésekor követték el a legtöbb hibát. Az aratási munkák tor­lódásakor sok szövetkezet és állami gazdaság a len tépésének idejét ké­sőbbi időpontra tették át és nem gondoltak arra, hogy ezzel jelentős nemzetgazdasági károkat okoztak és önmagukat pedig magasabb jövede­lemtől fosztották meg. A len, mint minden szálás növény, a legnagyobb mennyiségű és legjobb minőségű rostokat az úgynevezett technikai érése idejében tartalmazza. Ha a lent ebben az időben tépik, ak­kor a legjobban jövedelmez, mivel a szálak hosszúsága és bőségessége, amely a harmatos len értékének alap­mutatója, ilyenkor a legdúsabb. A magtermesztő parcellákon termett lent egy héttel hamarább tépjük, mint a szálas lent, mivel elsőrendű felada­tunk, hogy jó minőségű magot ter­meljünk és csak másodsorban szálas lent. A len különböző érési fokokon megy keresztül, melyeket a következőkép­pen különböztetünk meg: Zöld érés. Ebben az érési folya­matban a len szára és tokja még zöld, magvai fejletlenek, könnyen szétnyomódnak ujjaink között és fe­hér tejszerú folyadékká válnak. A len ebben az érési fokában igen finom szálat ad, csak kevésbé tartósat. A maghozam is igen sekély és nincs vetőértéke, csupán ipari célokra al­kalmas. Zöld érésben csak különleges esetekben tépjük a lent, mint például, dőlt esetekben, mint tavaly a besz­tercebányai kerületben, ahol a heves viharod következtében fennállt az a veszély, hogyha a len a földben ma­rad, akkor a szár elrothad. Sárgászöld érés. Ebben az érésében a szálakra termesztett lent tépjük, mivel ilyenkor nyerjük a legjobb mi­nőségű szálakat és a magvát vető­magnak használhatjuk. A lennek ezt az érését a következőképpen állapít­hatjuk meg: a szár feléig a len leve­leinek kétharmada lehullott. A visz­­szamaradt levelek és szárak sárgás­zöldek tetejükön még zöldesek. A to­kok túlnyomóan sárgák. A magvak nagyrésze világossárga hegyesvégükön pedig barnás színű. A növény általá­ban sárgászöld színű. A magvak még nem érettek és rendes érésre van szükségük a szárak szárításánál. így csírázásra alkalmas magot kapunk. Helyesen jártak el tavaly a len té­pésénél a kmeťovcei EFSZ-ben és Zvolenská-Slatinán, mivel a lent he­lyes érésekor tépték ki. Zvolenská- Slatinán kézzel is tépték a lent, mi­vel lentépö gépük elromlott és meg akarták menteni a lent sárgászöld érése idején. Hogy ez mennyire kifi­zetődött nekik, abból látszik, hogy a szálakért és magért 1 ha-ról 11962 koronát nyertek, vagyis a 18 hektár len termése 215 316 koronát jövedel­mezett. Ez igen előnyösen tükröző­dött vissza a munkaegységek magas­ságában. Helyesen tépték a lent Ste­­rusy község magángazdálkodói is, Kukučka és Lacko földművesek, akik­nek több mint 4000, illetve 6000 ko­ronát jöevedelmezett 1 hektár len termése. A sárga érés körülbelül egy héttel a sárgászöld érés után áll be. A ter­mesztési parcellákon akkor tépjük a lent, hogy így jó minőségű vetőmagot nyerjünk. Ennek az érésnek ismerte­tő jelei a következők: a sárgás szár felső részen maradnak csak a levelek, a tokok nagy része sárgás színű, egyesek sárgásbarna színűek. A nö­vény sárga színű. Ebben az érésben a rostok szálassága alacsonyabb, el­lenben a maghozam a legnagyobb. Teljes érés — túlérés. Ha a lent ilyenkor tépjük, vagyis szárainak túl­­érése idején, kevésbé értékes, köny­­nven törő, érdes szálat kapunk. A maghozama, néha 30—50 százalékkal is alacsonyabb, mivel a tokok letöre­­déznek, lehullanak. Ha a lenen megállapítjuk, hogy a tokokban a magok zörögnek, a szárá­nak piszkos sárgászöld színe van, a tokok barnák és részben kinyíltak, ez jele annak, hogy a len teljesen megérett és a termelőnek kisebb ter­méshozama lesz, a szár és mag rosz­­szabb minőségű és ezzel arányban a jövedelme is csökken. Teljesen érett ient téptek az elmúlt esztendőben a szepsi járásban, Példának okáért a szepsi EFSZ-ben a len kései tépésé­vel hektáronként 1500—2000 koronát veszítettek. Ezekből a példákból is látni, meny­nyire fontos, hogy szövetkezeteseink és dolgozó földműveseink nagy gon­dot fordítsanak a len idejében törté­nő tépésére és begyűjtésére. Gondosan arassuk, csépeljük vetőmagnak szánt gabona nkat! Jó vetőmag nélkül nincs jó termés. Tudja ezt min­den gazda. Éppen ezért jó előre kell gondoskodnunk ki­fogástalan vetőmagról. Az elmúlt években a vetőmag­csere-akció keretében sok szövetkezet, egyéni gazda I. osztályú vetőmaghoz jutott. így ez évben már a saját terméseikből kijelölt magparcellákról biztosíthatják vető­magszükségletüket. A vetömagparcellákon termelt vető­magvak fajtaazonosságát és tisztasá­gát a betakarítás előtti szemléken már megállapítottuk. A csíraképesség azonban attól függ, hogyan választjuk meg a betakarítás időpontját. A ve­tőmaggal sokkal gondosabban kell hágnunk, mint a kenyérnek való ga­bonával. Ez utóbbinál semmi kárt nem okoz az, ha a viaszérés kezde­tén kezdjük aratni. Ezzel szemben a vetőmagban a korai aratással kárt okozunk. Ezért a vetőmagnak termelt búzát a viaszérés végén, a rozsot tel­jes érésben, az árpát teljes érés ele­jén, a zabot pedig akkor arassuk, amikor a bugák felső kalászkáiban teljes érésben van a mag. A szakszerű gazdálkodás egyik leg­fontosabb követelménye, hogy a le­aratott gabonafélék tarlóját a legrö­videbb időn belül feltörjük, megbánt­suk. Nagyüzemi gazdaságban a gyors tarlóhántásnak nincs semmi akadálya, szinte az aratással egyidőben végez­hetjük azt. A kombájnnal végzett aratás után a szalmagyüjtő kocsiból lehelyezett szalmacsomók egyenes sorban vannak, s azok közeit a te­­hervontatású tárcsával nyomban fel­törhetjük. Ahol pedig akár traktor-, akár lóvontatású készülékkel mindjárt levontatják a szalmát is, ott a kom­bájn napi munkájának befejeztével az egész területen elvégezhetjük a tar­­lóhántást. így az aratás és tarlóhán­­tés között nem telik el több, mint napi 10—12 óra, a talaj nem sokat veszít nedvességéből. Más a helyzet a kisgazdaságban. Ha például 2 hektár a gabonával bevetett A vetőmag aratásánál gondosan vé­gezzük munkánkat, nehogy összeke­­verődjék a többivel. Helyes az, ha a vetőmagnak termelt gabona kereszt­jeinek sora más irányú, mint a ke­nyérgabonának szánt terményé. A ve­tőmagból mindig csak annyit aras­sunk le, amennyit aznap fel is tudunk kötni és keresztekbe tudunk rakni, mert a markokban, vagy kévékben megázott mag könnyen kicslrázik. A behordásnál is vigyázzunk, ne­hogy a vetőmagparcellán termelt ter­ményünk összekeveredjék más gabo­nával. A vetömagparcella termését külön hordjuk be, külön rakjuk össze és külön csépeljük el. Nedves álla­potban nem szabad asztagba horda­nunk, mert a nedvesen összehordott terület, a gazda családjával együtt előbb 5—6 napon át az aratást végzi és csak azután foghat hozzá a ke­resztsorok által el nem foglalt terület felszántásához. Rendszerint azonban keskenyek a parcellák, s a kereszt­sorok aránylag nagyobb területet fog­lalnak el, mint a nagy táblákon. A terület nagyrészén tehát csak hordás után kerülhet sor a tarlóhántásra. Fogatos ekével két nap alatt körül­belül egy hektáron végezhető el tar­lóhántás. A szóbanforgó két hektár-r nyi területen több nap kell ehhez a munkához. A keresztsorok helye így csak 12—15 nap múlva kerülhet fel­törésre. Ennyi idő alatt pedig a tarló nagyon sokat szárad, sőt sok esetben felszánthatatlanná válik. Nem vitás tehát, hogy a gyors tarlóhántás, amely a következő évi jó termés egyik fontos feltétele, csak nagyüzemi gazdaságban valósítható meg. gabona 60—70 fokra is felmelegedhet. Az ennyire felmelegedett gabona csí­raképessége pedig gyengül, sőt sok esetben a csíra el is pusztul. Ha a keresztek nedvesek, a kévé­ket áilítgassuk fel tarlós végükre és csak akkor rakjuk be asztagba, ha teljesen megszáradtak. A cséplésné! —, hogy a keveredést elkerüljük — a gépet a vetőmag cséplése előtt alaposan rázassuk ki. A rostákat tisztítsuk meg és a mag­­felhordóból a fenekén maradt szeme­ket eresszük le. Leghelyesebb, ha a vetömagparcella termését mindig az azonos fajtájú gabona után csépeljük, nehogy idegen fajtájú magvakkal ke­veredhessen. Д magtár tisztítása, fertőtlenítése A helyes tárolás legfontosabb elő­feltétele a magtár (tároló hely) töké­letes kitakarítása, fertőtlenítése és kijavítása. A takarítás és fertőtlenítés főképp a magtári zsizsik elterjedésé­nek megakadályozása miatt fontos. Ezért azt a helyiséget, amelyet ter­ménytárolásra akarunk felhasználni, először is tökéletesen ürítsük ki. Ne maradjon ott semmi, ocsu, marad­ványgabona, zsák, régi lím-lom, ami mind csak arra alkalmas, hogy a ve­szélyes magtári kártevő ott meghú­zódjék és a fertőtlenítést, takarítást elkerülje. Ugyancsak fontos ez a gabonák kő­üszöggel történő fertőzöttsége miatt. A magtárt leghelyesebb a kiürítés után tökéletesen felsúrolni, a falakat, mennyezetet letakarítani, utána klór­­mészből közönséges mésztejet készít­ve az egész magtárt átmeszelni. Kü­lönös figyelmet kell fordítani a bősé­ges klórmeszezésre a magtár repedé­seiben, a padozat és a falazat közötti réseken. 10 liter vízbe 3,5 kg klór­­meszet kell tenni és ügyelni kell ar­ra, hogy a munkások a meszelés köz­ben fejlődő klórgáz ellen védőszem­üveggel, az orr és száj bekötésével védekezzenek. Az eljárás nem költsé­ges és jól végrehajtva biztos hatású. Figyelmet kell fordítani arra, hogy a lehetőség szerint tökéletesen kija­vítsuk a magtár padozatában, valamint a padozat és a fal között található repedéseket. Zsizsikkel erősen fertőzött magtá- I aknái, raktáraknál, szakember fel­ügyelete mellett végezzünk szénkéne­­gezést. Védjük a répát a levéltetvektől A cukorrépa, takarmányrépa és magrépa egyik legveszedelmesebb kár­tevője a levéltetű. Erős fertőzés esetén a répa fejlődése megáll, sőt a növény el is pusztul. A fertőzés egyébként a termés mennyiségi veszte­ségén kívül a minőséget és cukortartalmat is károsan befolyásolja. A levéltetű a répalevél fonákján él és a fiatal levelekből táplálkozik. A magrépánál a szárakat és hajtásokat lepi el. Több tápanyagot fogyaszt, mint amennyi a szükséglete. A többlettápanyagot emésztetlenül kiüríti, ezt mézharmat néven ismerjük. A mézharmatra, mint másodlagos kórokozó, a korompenész nevű gomba telepszik meg. A levéltetű a cukorrépa virusos (répamozaik) megbetegedését is nagy mértékben elősegíti. A levéltetű kártétele elsősorban a helyes művelési eljárásokkal csök­kenthető. A jó táperóben lévő talaj, a korai vetés és korai egyelés, vala­mint a gyommentesség elősegíti az erőteljes fejlődést és mérsékeli a le­véltetű fertőzését A vegyi védekezést a fertőzés kezdetén kell megkezdeni, amikor a levelek még nem zsugorodnak össze. Mivel a levéltetű általában a levél fonákján él, a permetezést úgy kell végezni, hogy jól megáztassuk a fer­tőzött felületeket. Permetezésre jól bevált szer a szappanos-nikotinos oldat. 100 liter lágy vízbe 1 kg káliszappant és 100—150 gramm nikotint adunk. Érdemes ezen gondolkodni.. • (folytatás ,27-es számunkból) i Ha a permetezést pár napon belü ! eső követné, az eljárást meg kell ismételni. Egyébként a permetezést végezzük jó erős, napos időben a déli órákban, amikor a harmat már felszáradt, mivel a harmat hígítaná a védekezésre használt oldatot. ' A permetezéses irtási mód előnye az, hogy a permetezés elpusztítja a fö'd­­feietti növényeket, de a gyökérzetet nem károsítja meg, s az újból ki­hajt. Ha az aranka már magot kötött a talaj ásásával a magokat a talajba juttatnánk és ezzel csak fokoznánk a fertőzést. Ezéit ilyen foltok el­pusztítására a kiégetést használjuk. A fejtőzött foltot szalmával megke­rítjük, fáradt olajjal leöntjük és meggyújtjuk. Ezután a foltokat fel­ássuk és újból bevetjük lóherével, lucernával, vagy fűmaggal. Ilyen esetben is mindig legalább egy mé­terrel nagyobb területet égessünk ki, mint amilyenen a feitőzést észleltük Az aranka irtása nélkül nem szabad a lucerna és here területeken sem kaszálni, sem gyűjteni, mert ha a betakarítási munkálatoknál szétszór­juk az aranka fonálrészeit, ahány helyre esik egy-egy fonál, ott azon­nal fejlődni kezd és a fertőzést ki­terjesszük az egész területre. Szádor-félék Sok vidéken vaj fűnek vagy nadra­gulyának is nevezik ezt a parazita gyomot, melyből húsznál több fajt ismerünk. Nagy részük legfontosabb gazdasági növényeinken élüsködik és jelentékeny kárt okoz azok terme­lésénél. Valamennyi szádor halványsárga színű pikkelylevelekkel és mirigy­­szőrre' borított levélzöld (klorofil) nélküli magot bőven termO élősködő gyomnövény. Minden szádor virágot is hoz. Szára lehet elágazó, vagy nem elágazó. Többnyire egyévesek, de vannak évelők is. Magjuk a talajban sokáig el van csírázás nélkül és csakis a gazda­növény gyökere által kiválasztott vegyiinger hatására csírázik. A csírázó mag a gazdanövény gyö­kerébe az edénynyalábokig behatoló szívókat fejleszt, melynek csúcsán lévő része késObb szívógumóvá ala­kul át és ebben tracheidák keletkez­nek. A szívógumók tracheidái a gaz­danövények edénynyalábjaival kap­csolódnak össze és újabb nagyszámú hánstoriumokat létesítenek. 1. Dohányfojtó szádor Főképp dohányon, néha kenderen és napraforgón is előfordul s azok­ban igen jelentékeny kárt okozó nö­vény. Ritkábban paradicsomon, bur­gonyán, kukoricán, vadkenderen és fnás növényeken is fellép. Magvai igen aprók 0,2—0,4 mm-esek, s azo­kat a széljárat igen nagy távolsá­gokra viszi, Egy-egy tövön 20—30 vajsárga színű, 10—20 cm magasságra megnövő, elágazó szárú hajtás nő. A szá'akon kevés számú pikkelvlevél, de igen sok mirígyszőr van. Virágai fűrészesek, kékes, lilás színűek és 4—5 mm nagyságúak, tok termést hoznak, amelybe 120—130 ezer apró mag van. Ott, ahol a dohányt kitér,jedetteb­­ben termelik, sokszor oly nagy mér­tékben fellép, a dohányfojtó szádor, hogy a dohánytermesztést évekre ab­ba kell hagyni. Napraforgó szádor Csak újabban ismert, de mindjob­ban terjedő élősködő. Egyenes, nem elágazó szárú, 20—60 cm magasságig is megnövü sárga színű, épszélű, vagy fogadott pikkelyleve'ekkel és mirígyszőrökkel borított növény. Vi­rágai sűrű fűzért alkotnak s tövük­ben tojásdad alakú murva levéllel. A virág fehér, kékes-lila szegély­­lyel, s mirígyszőrökkel borított. Ter­mése tojásaiakú tok termés. Kis, vagy lóhere szádor Fő gazdanövénye a lóhere, lucerna, de előfordul a cukor, takarmány és murok répán is. A lóherén és lu­cernán áttelel, magot köt és a kő­vetkező évben újból kihajt. E para­zita növény 25—50 cm magasra is megnő. Szára világos, vagy sárgás­barna, el nem ágazó. Virágja hal­vány-lila, vagy sárgás-vörös. (Következő számunkban folytatjuk.) A, F, Segítsük a dohány fejlődését A tavaszi fagyok, a hideg szelek a kiültetett dohányt megsanyargatták s így fejlődésükben visszamaradtak. Ezért, ha azt akarjuk, hogy dohány­­termésünk megfelelő mennyiségű és minőségű legyen, a legfejlettebb ag­rotechnikai eljárásokat kell alkalmaz­ni. A szabolcsi dohányfajta, ha a túl­­fejlődés veszélye nem fenyegeti, ak­kor lebugázható. Ha túl buja fejlődé­­sű, akkor esetleg a buga meghagyha­tó, vagy bugázáskor csak a járulékos bugarészeket távolítsuk el. A többi dohányfajtát kivétel nélkül bugazás A dohány fejlődésében nagy szere­pet játszik a többszöri kapálás és nem utolsó sorban a bugázás. Milyen dohányokat bugázunk? Mivel a bugázás a dohány fejlődé­sében és minőségi kialakulásában mélyreható változást idéz elő, végre­hajtására különös gondot kell fordí­tani. A dohánytáblán a bugázást nem egyszerre, hanem folyamatosan, az egyes tövek kifejlődésének sorrend­jében végezzük. A bugázás idejét úgy válasszuk ki. hogy az minden dohánytőnél a teljes virágzás időpont­jában történjen. Ha teljes virágzás előtt bugázunk, akkor az korai. Nem minden dohányfajtát szabad bugázni. A kertidohányt bugázás nél­kül kell termeszteni és csak a szo­katlanul gyenge fejlödésü ültetvénye­ken szabad olyan mérvű bugázást vé­gezni, hogy a fő buga megmarad és csupán a járulékos bugarészeket tá­­volítjuk el. A virginiadohányt bugázva kel! ter­meszteni, a levelek mesterséges szá­rításával támasztott különleges igé­nyek miatt. Itt a levelek túlfejlődé­­sének megakadályozása végett a ko­­csozást legkörültekintőbben, mindig idejében kell elvégezni. mind bugázni kell. A bugázást csak azokon a töveken nem kell elvégezni, melyeket ipari magtermelés, vagy ve­tőmagtermelés céljára hagyunk meg. Mikor és hogyan bugázzunk? A bugázási munkát általában a nap legmelegebb időszakában végezzük, amikor leghervadtabbak a levelek, mert ilyenkor a sorok közötti járká­­lással nem okozunk kárt. A bugák eltávolítását késsel, vagy metszőolló­val végezzük és az mindig közvetle­nül a meghagyandó levél felett tör­ténjen. A levágott bugákat mindig a földre dobjuk, mert a leveleken fenn­maradt buga árnyékot ad és foltoso­­dást okoz. A bugázás végrehajtásánál különö­sen ügyeljünk arra, hogy azt a tövek fejlődésének megfelelő magasságában végezzük. A jól fejlődő ültetvényt magasan kell bugázni. Ha tápanyag­­hiány, kedvezőtlen időjárás, vagy megkésett ültetés következtében az ültetvény gyenge fejlödésü, akkor közepesen, a korán virágbaszökött pótlásokat pedig mélyen kell buga/ni. Meggondolatlanul és alapné'küli mé­lyen történő bugázás esetén nemcsak a levelek minőségét rontjuk, hanem a termés mennyiségét is csökkentjük.

Next

/
Thumbnails
Contents