Szabad Földműves, 1955. július-december (6. évfolyam, 27-53. szám)
1955-09-18 / 38. szám
* MÉHÉSZÉT A poroztató méhek vándoroltatása A méhfélék megporzó munkájának fokozására kísérleteket folytatnak a dongóméhhel és többi hosszú szipókajű rokonaival is. A pillangós takarmánynövény közé pásztánként vele egyidöben virító s a pillangós, ajakos, fészkes és az érdeslevelü növénycsaládba tartozó mézelőnövényeket, vagy facéliát, pohánkát, mustárt telepítenek. Ezeket sűrűn látogató rokonfa.Iok jelenléte mintegy 30 százalékkal fokozta a növénytáblát látogató méhek számát. Különösen nagy a dongóméhek viréglátogatási tevékenysége. A kora reggeli óráktól alkonyaiig röpdösnek, s egy óra leforgása alatt egyénenként ezernél több virágot meglátogatnak. Az időjárás nem igen zavarja tevékenységüket, Fészkeiknek áttelepítését új környezetbe, mondjuk a méhlegelő közelébe, vagy tenyésztő ladikéba nagyobb zökkenő nélkül elviselik. Hamar kijavítják fészkük egyes sejtjeinek az áttelepítés alatt szenvedett sérüléseit és megszokják a változást. Háziállatként való tenyésztésével m|r többen foglalkoztak, de még nem jutottak kielégítő eredményre. Manapság már magvaikért termesz-Telelési A jövő méhészeti év sikere elsősorban a teleléstől függ. Fiatal, jól petéző anyával, elegendő fiatal méhhel, megfeleld építménnyel és élelemmel betelelt család reasz esztendőkben is hoz hasznot Rosszul telelt családtól pedig a legkedvezőbb időjárás mellett sem várhatunk sokat. Hogyan teleljük be melleinket? Ahány ház, annyi szokás. A teleiési teendőket és azoknak idejét a legelőhöz és a liléitekhez megfelelően kell megállapítani. Egy helyen az etetés vált szükségessé, másutt a fölösleges méz elszedése. Ez éven Bélnyugat- 5zlovákiában az akác virágzásának nem kedvezett az időjárás, A méhek alig hoztak valami fölösleget. A jól petéző anyával birő családok sok hasítás miatt a költőtérbe sem gyűjtöttek telelésre elegendő éjeimet. Ahol a mézet kipergették, az ilyen családoktól a méhek saját erejükből nem tudják berendezni a telelésre alkalmas fészket. A másik nagy hordástadó növény, a tisztesfü köd miatt nem mézelt. Tehát ezen a vidéken sürgősen etetni keli. Akik más vidékre vándoroltak, szép eredményeket értek el, de az etetést mégsem kerülhetik el. A fenyőről és egyéb növények mézharmat méze a telelésre nem alkal más. Az ilyen mézet még a költőtérből is ki kell pergetni és a családot jó mézzel vagy cukorral etessük-Pélkelet-Szlovákia több részeiben pedig a méhek olyan jő! bemézelték mind a mézürt, mind a költőteret, hogy a bőséges méz nemcsak ez évben gátolta az anyákat a petézésben, le még a jövő tavaszon is hátrftltattja, ha nem veszünk el belőle A qyméretü keretek akkor a legalkalmasabbak a telelésre, ha a mézkoszonj a lép terjedelmének csak a felét teszi ki, A szélső, vagyis a fedőlépek teljesen mézesek is lehetnek. A méz mennyisége és a téli fogyasztás sok mindentől függ. A család nagysága a A S'' ** hirdetés i dó 15 darab Balog-kaptár »né.ctu»ei. Är megegyezés szerint. Sebők László Jánovce, p, p. yefké Ulany. tett ipari és olajnövértyek, főzelék-, tökfélék, bogyósgyümölcsüek és gyümölcsfák virágjainak megporoztatására is felhasználják a méheket. Azokat a méhészeket, akik méheiket a megporoztatás érdekében vándoroltatják, a Szovjetunióban úgy fizetik, mint a mezőgazdasági brigádok tagjait. Összefoglalva: A méhek és rokonaik szervezete a táplálékul szolgáló nektárt és pollent nvújtó virágok megtalálására és a táplálék összegyűjtésére, szállítására sokféleképpen alkalmazkodik. Viszont a virágok különleges berendezései is igen változatos móuon segítik elő azt, hogy a virág illatával odacsábított nektárt szürcsölő rovar a testére tapadt idegen virágporral a bibét megporozza és vele a növény maghozamát, s a faj fennmaradását biztosítsa. A rovarok és a virágok eme szoros kapcsolatára az alkotó ember már régóta fölfigyelt. A kölcsönös viszony, az. egymásra hatás apró, rejtett részleteit mindjobban felkutatja s_ igyekszik a kedvező föltételek és kilátások megadásával haszonnövényeink termelékenységét egyre nagyobb mértékben fokozni. (Vége) teendők család nyugalma, esetleg nyugtalansága, a fiasítás megkezdésének ideje, a tél hosszúsága stb. befolyásolják, A korai fiasítás sok mézbe kerül, de a sok méz a méhész beavatkozása nélkül még nem biztosítja a korai és terjedelmes fiasitást. A méhészek között szinte általánossá vált az a szabály, hogy a család minden léputcájában, amely méhekkel van megtelve 2—2,5 kg mézet hagynak telelőre. (Ezt a mennyiséget csak szemre becsülik meg. Egy négyzetdeeiméter befödött méz egy kg.) így a téli fürt minden része lépváltoztatás nélkül áttelel. Ha tehát a család nyolc léputcát borít 8x2 az 16, vagy bővebben 20 kg méz kell. Ebből a nyugalmi időszakban októbertől februárig kb. 5—7 kg szükséges. Az áttelelásre 7—8 kg méz elegendő, de tavaszuor, ha az időjárás az etetésre nem kedvez, a fiasitáson ülő méhek éhen pusztulnak. Az eleség minősége között, is különbséget kel! tenni. Általános vélemény, hogy mézzel jobban telel a méh, mint cukorral. Mégis többször megtörtént, hegy a mézzel teleltetett méhek vagy hasmenést kaptak, vagy lehulltak: a cukorral etetett méh pedig szépen, hiba nélkül áttelelt. Ennek az oka, hogy a méz tápértéke különösen a méhekre nézve különböző. Kiváló téli élelem az érett akácméz. Virágmézeink közül csak a gyorsan kristályosodók nem felelnek meg (pl. repce, fehér here). A fenyőről, fűzről és cirokról gyűjtött mézharmatméz a telelésre rossz. Az erősen kristályosodó virágméz más mézzel, vagy cukorra! vegyesen etetve megfelel a telelésre, de a felsorolt mézharmat méz semmi esetre. A telelésnél egyes méhészek különböző mesterfogásokat is alkalmaznak, amely néha nagyon hasznos, máskor meg káros. Az ilyenek közé tart jzik a késői serkéntöetetés. Ha az Ősz meleg és hosszú, nagyon elszaporodnék a családban a fiatal méhek, de ha váratlanul hidegre fordul az időjárás és az etetés után a méhek már nem tudnak kirepülni, kitisztulni, könnyen bekövetkezik a vérhas. Tehát a telelést a vidékeknek megfelelően végezzük. Cs. j. A GTA főkönyvelőiének segítsége a traktorosbrigádok önelszámolásának bevezetésénél Az önelszámolás segíti a brigádközpont traktorosait a terv teljesítésében, az üzemen belüli összes rejtett tartalékok feltárásában és kihasználásában. Ezáltal hozzájárulhatnak a gazdaságosság eléréséhez, az üzemköltség csökkentéséhez és a traktorállomány teljes kihasználásához. A gépállomások megszervezése és bevezetne a Földművelésügyi Minisztérium irányelvei alapján az önelszámolási bizottság feladata. Az önelszámolás mibenlétét erre vonatkozó utasítások szabják meg. A bizottság egyik tagja: a gépállomás főkönyvelője. Feladata ugyanaz, mint valamennyi mezőgazdasági dolgozóé: az önelszámclás feladatainak teljesítését elősegítő és a gazdasáqosságot népszerűsítő könyvelési nyilvántartás szervezési előfeltételeinek megteremtése. Ez azt jelenti, hogy a főkönyvelőnek a törvény által feladatul tűzött ellenőrző tisztségének rendes gyakorlásával segíteni kell az üzemen belüli önelszámolás megteremtésében. A főkönyvelőnek az ellenőrző tisztséget a traktorosbrigád üzemen belüli önelszámolása bevezetésének előkészületei munkálatainál kell gyakorolnia, majd az ellenőrzést szábályos időközönként ismételnie. Azok a feladatok, melyek e tisztségből erednek, főbb vonalakban kb. a következők: 1. A gépállomás igazgatójával együtt gondoskodni az önelszámolási bizottság munka tervéne к betartásáról. 2. A pénzügyi terv ellenőrzése és biztosítása egészen a traktorosbrigádig és ezzel egyidejűleg biztosítani a nyilvántartás hatékonyságát, mivel ettől függ a nyilvántartás valószínűsége. 3. Egyes traktorosbrigádok üzemanyag, gumiabroncs, pótalkatrészek és apró, rövid ideig tartó tárgyak gazdálkodásának megszervezése és irányítása. Az ellenőrzés az egyes traktorosbrigád-központok tartalékainak nagyságát, az alkatrészek rendjének elosztását s az elhasznált olaj gyűjtésére szolgáló hordó biztosítását érinti; itt természetesen meg kell egyezni a „Chema" nemzeti vállalattal. 4. Ellenőrizni a műszaki-gazdasági normákat, esetleg a gépállomás műszaki dolgozóinak részvételével kiegészíteni és a KNB-nak felterjeszteni. 5. A mérőeszközök bebiztosítása és ellenőrzése, mely nélkül a traktore - brigád számvevőjének jó munkáját lehetetlen biztosítani. 6. A politikai és szakoktatás ellenőrzése. Az ellenőrzésnek kellő figyelmet kell szentelni. A helyes és rendszeres ellenőrzés a legnehezebb feladatok teljesítését is eredményesen elősegíti, ugyancsak elősegíti az önelszámolás követelményeinek teljesítését. Az ellenőrző szerveknek jól kell ismerniök a minisztérium által kiadott utasításokat, ismerniök kel! a könyvviteli nyilvántartást, a terv összeállítására vonatkozó módszeres utasításokat, valamint a traktorosbrigád műszaki kimutatása összeállításának hatékony irányelveit. Amennyiben az ellenőrzésnél műszaki kérdések merülnek fel, munkájukban a műszaki dolgozóknak is részt kell venniük. Az illetékes egységet legjobb a könyvviteli és műszaki dolgozók részvételével működése közben ellenőrizni. Az önelszámoló traktorosbrigád termelési feladatot kap és a gazdasági dolgozó kötelessége e feladat teljesítésének ellenőrzése a következő t«utatószámokban: 1. A terv szétírásának és teljesítésének ellenőrzése. 2. Az önköltség tervének ellenőrzése, amely az ellenőrzés legfontosabb tételét képezi, mivel a traktorosbrigád önelszámolása mindenekelőtt a gazdagosságra irányul. Az ellenőrzésnek ezt a pontját a kővetkezőkre oszthatjuk: a) ha traktorokra írták szét a költség tervét, egyezik-e a brigádközpont tervével, és a brigád terve a gépállomás tervével. b) A műszaki karbantartás, a folyamatos és főjavítások költségei, valamint a szerszámok, üzemanyagok és kenőanyagok költségei vajon tényleg szükséges köitségek-e, vagy csak a brigádközporít dolgozóinak vigyázatlansága okozta. c) Az önelszámoló brigád kimutatott eredményét a terv teljesítése által elért eredményre és a takarékosság által elért eredményre osztják fel, mivel a traktorosok teljesítményét bizonyos időközökben megfigyelik s ellenőrizni kell, vajon a személyi számlán kimutatott takarékosság egyezik-e a könyvelési nyilvántartás kimutatásával. d) Vajon a munkakimu taté sokban a KNB által jóváhagyott tereptérkép alapján helyes nehézségi csoportot használnak-e Az ellenőrzésnél tekintetbe kell venni a rossz munka megjavításával keletkezett költségek értékét. A személyi számlák hatásos ellenőrzése csak akkor lehetséges, ha a brigád valamennyi traktorosa személyi takarékossági számlával rendelkezik, máskülönben a személyi számlát vezető alkalmazottak szükségleteiben eltolódások fordulhatnak elő a személyi számlával nem rendelkező alkalmazottak javára. Az önelszámoló traktorosbrigadüzem általános ellenőrzésének csak néhány pontját említjük meg. Az ellenőrzőknek azonban a dolog természeténél fogva a kihasználatlan rejtett tartalékok feltárása érdekében további ellenőrzési szakaszokat kell találniok. A mezőgazdasági szervek, de különösen a vezető könyvelő számára nagy jelentőséggel bír a közvetlen takarékosság, a munkahely megfigyelése, a traktorosokkal való eszmecsere, a tapasztalatok .és a leg jobb ^dolgozók munkaeredményének tanulmányozása. A könyvelés dolgozóinak tudniok kell, hogy az önelszámolás ellenőrzésének mutatószámai távolról sem merítik ki a költségek ellenőrzését, fog-' lalkozni kell tehát más mutatószá'.nok ellenőrzésével is és csak aztán lehet az illető traktorosbrigád munkájának minőségét teljesen megítélni. A párthatározat teljesítésének útján .4 galártlai EFSZ irodájában éppen fizetés van. — Juhos Gyula — olvassa a könyvelő. Barna fiatalember lép az asztalhoz s a pénztáros borítékban átadja neki az augusztus havi előleget. — Nyolcszázkét korona? Előlegnek nem rossz — jegyzi meg mosolyogva. Aztán jönnek a többiek. Rehák Ferenc, 862 korona, Puskás Rozália 891, Chudý Feri bácsi 880 koronát kapóit. Szépen kereseti Hunyadvári és Pifkó Anti is. Az emberek arcán megelégedés látszik Csak azok méltatlankodnak, akik a dologidőben elhúzódtak. Ilyen is akad egy pár. Most aztán bosszankodhatnak, hogy miért nem látogatták gyakrabban a szövetkezet földjét. A szövetkezeiben 40 korona a munkaegység értéke. FJogyan érték el ezt a szép eredményt?-- Menjen csak, nézzen szét a mezőn és kukkantson be az istállóinkba is, akkor megtudja — tanácsolja az egyik munkás. A bekerített gazdasági udvarban példás a rend. A tiszta karámokban kényelmesen kérödznek a borjak, a kisebbek pedig a Stejmann-bódékból bámészkodnak ki. A korszerű tehénistállóban a tervezett 67 fejőstehén helyett 80 darab van, azonkívül néhány pár üsző- Növendékből is jóval több van a tervezettnél. De nincs is baj a beadással— Marhahúsból már teljesítettük az évi tervet és szabadáron is eladtunk 65 mázsát, — mondja Müller zootechnikus. Tejből is 14 ezer litert adtunk terven felül. De azért még sincs minden rendben. Az istálló előtt ott áll a két napra felhalmozott takarmány, a szabaa ég alatt. —- Fiát ez bizony megázik, ha eső jön — mentegetőzik a zootechnikus. De nem a mi hibánk. Hiába kérvényeztünk, nem kaptunk anyagot egy takarmányozó építéséhez. A sertésólnál Horváth bácsi foglalatoskodik az anyakocák mellett. Szereti munkáját és az meg is látszik a jól gondozott sertéseken. Büszke arra, hogy a múlt évben anyánként 14 malacot választott el. Ebben az évben többet akar. A másik istállóban Chudt Feri. bácsi a februári malacokat már 120—150 kg-osra hizlalta. Sertésből 60 mázsát adtak el szabad áron. Jövedelmük fö forrását a terven felül nevelt 100 darab sertés képezi. A sok istálló körül nincs trágyatelep. , — Minden nap kiszállítják a mezőre — világosít fel Müller zootechnikus, így sokkal könnyebb a munkája és a szarvasokban a jó kezelésre is megvan a lehetőség. Az agronómust az udvar végeben találom. A kazlat rakja. — Nagyon kell vigyázni minden szálra — mondja, mert ebből nem sok van és biztosítani akarjuk a megfelelő takarmányatapot. Ebben az évben ez nem a legjobban sikerült, de bízunk benne, hogy nem lesz hiány, mert lesilózzuk az összes kukoricakórót, aztán még az idén vetett 25 hektár lóhere is sokat pótot. A dohányszárítóban javában folyik a munka. — A növénytermesztésben ez a ml aranybányánk, — mondja a szárítógép kezelője. A megszáradt dohányt 11 koronát kapunk és ez jelentős összeget tesz ki. Az elnök elmondja, hogy a gabona• neműekből jó termésük volt és így idejében teljesítették a tervet, A já eredmény elérésében sokat segített a traktorállomás, az Idejében végzett munka és a sok istállótrágya. Legnagyobb hiányosság a munkaerőben volt, de azért a munkát időben elvégezték és gyönyörű termésük mutatkozik kukoricából, répából és a szőlő is jó termést ígér. Már az eddigiek szerint úgy mutatkozik, hogy munkaegysegenként még 12 koronát fizetnek ki, de lehetséges, hogy több is lese. A fizetésnek vége, tehát nyugodtan beszélgethetünk a könyvelővel. Neki legnagyobb áttekintése van a gazdaságról, mert az ö kezén megy keresztül a szövetkezet pénzügye, így hát ő látja legjobban, hogy miből mennyi a jövedelem és hol vannak hiányosságok. — Nem nagy területen gazdálkodunk — kezdi a beszélgetési — így I hát nem számolhatunk azzal, hogy a I föld kevés munkával к nagy jövedelmet hoz. Egyedüli utunk a belterjes gazdálkodási Már évek óta kísérleteznek, hogy a kevés földred, hogyan érthetnék el a legnagyobb jövedelmet. De ez nem ment könnyen, mert hiába látták, hogy az állattenyésztés hozza a legnagyobb jövedelmet, nem volt hozzá alapjuk. Először építkezni kellett és csak aztán foghattak az állatállomány növeléséhez. Most az a legfontosabb, hogy az állatállomány hasznosságát növeljék. A sertéseknél ezt úgy érik el, hogy keresztezéssel a legerősebb fajtát tenyésztik, a gondos neveléssel és a jó takarmányozással pedig megteremtik a gyors növekedést, .a lehető legmagasabb szaporulatot és ezzel párhuzamósan a magasabb jövedelmet is. A növénytermesztésben a takarmánytermeUs mellett a dohányra fektetik a legnagobb súlyt, mert az ö földjeiken ez a legjobban bevált. A mailt évben 17,6 mázsás hektárhozamot értek el, ebben az évben pedig 20 körül mutatkozik. De még ez sem az utolsó. A szövetkezet vezetősége gondoskodik a káderek képzéséről is. Az őszön 3-éves mezőgazdasági tanonciskola nyílik, ahová a szövetkezet 8 fiatalt küld, akikből képesített mezőgazdasági szakmunkások lesznek. A tehenészetben még sok a javítani való. Itt nem elég csak a takarmányalap bővítése és javítása, hanem a fajták jobb megválasztásával Is segíteni kell. Meg azzal is, hogy a gépesítés következtében felszabadult munkaerőket felhasználják a munka minőségi javítására. Ezenkívül még óriási lehetőséget hagyott ki a szövetkezet vezetősége, amivel növelhette volna az állatok hasznosságát. Ez a lehetőség a munkaverseny és a pótjutalom bevezetése. így tervezgetnek a galántaiak. Eddigi eredményeik nem rosszak, de még mindig sok a kihasználatlan lehetőség. Ha a szövetkezet vezetősége a CSKP Központi Bizottságának határozata alapján szervezi meg a szövetkezei gazdálkodását, minden lehetőségük megvan ahhoz, hogy a jövőben még szebb eredményeket érjenek