Szabad Földműves, 1955. január-június (6. évfolyam, 1-26. szám)
1955-02-20 / 8. szám
1955. február 20. Földműves Mezőgazdaságunk jelenlegi helyzetéről és továbbfejlesztéséről a szövetkezetek gazdasági és szervezeti megszilárdításának, a szövetkezetek szervezeti és műszaki színvonalának lényeges emelésére irányuló törekvéseink útján. A pártszervek és valamennyi pártszervezet. minden kommunista szövetkezeti tag feladata, hogy szervezetileg biztosítsa az egységes földművesszövetkezetek II kongresszusán elfogadott irányelvek és határozatok sikeres végrehajtását. A szövetkezeti tagok és az egvénileg gazdálkodó parasztok termelő igyekezetének felkeltésében döntő szerepet kell játszaniuk a nemzeti bizottságoknak. amelyeket munkájukban pártunk szervezetei támogatnak és lelkesítenek Arról van szó. hogy falvaink űj nemzeti bizottságai a munkás-paraszt szövetségre támaszkodva mint e szövetség legfontosabb szervei és a dolgozók ellátásáért viselt felelősségük teljes tudatában fő figyelmüket a mezőgazdasági termelés kérdéseire összpontosítsák, hogy megszervezzék és támogassák a dolgozó parasztoknak a mezőgazdasági termelés*fejleszíésére irányit.f törekvéseit. Arról van sző hogy a nemzeti bizottságok tagjai aktiv monyát fejtsenek ki a parasztok között hogy lényegesen aktivizálják' a nemzeti bizottságok mezőgazdasági szakbizottságait és hogy az asszonyok aktivizálását a mezőgazdasági termelés fejlesztésére, a parasztság mozgósítása egyik legfontosabb kérdésének tekintsék. Arról van szó, hogy a nemzeti bizottságok a dolgozó parasztság soraiból széleskörű aktívát szervezzenek maguk köré. A falusi téli kampány, a mezőgazdasági termelésnek a legközelebbi két-három évben való fejlesztésére irányuló tervek megvitatása, az egységes földmüvesszövetkezetek és egyénileg gazdálkodó parasztok termelésének növelését szolgáló kötelezettségvállalások kampánya hazánknak a szovjet hadsereg által való felszabadítása 10 évfordulójának tiszteletére —. ez az a? út. amelyen aktivizálhatjuk a falusi nemzeti bizottságok alkotó munkáját. ez a nemzeti bizottsági tagok becsületbeli kötelessége választóikkal és az egész dolgozó néppel szemben További sürgős feladatunk hogy a mezőgazdasági termelés gyarapítására irányuló szervezett igyekezetünk már az idén a tavaszi munkák során megnyilvánuljon Az őszi munkák idején sokat mulasztottunk. Az agrotechnikai feladatokat és határidők"» nem teljesítettük kielégítően, de azért az ószi munkák lefolyása mégis eredményesebb volt mint 1953-ban. Megvan minden előfeltételünk arra. hogy jó termést gyűjtsünk be és a küszöbönálló tavaszi munkák során pótolhatjuk még mindazt amit elmulasztottunk Arról van szó. hogy a földművelésügyi minisztérium és egész mezőgazdasági apparátusunk levonja a megfelelő tanulságokat azokból a hibákból és hiányokból, amelyeket a múltban a mezei munkák megszervezése terén tapasztalhattunk Egész mezőgazdasági apparátusunknak biztosítania kell a szocitilista szektorban a tavaszi munkák kiváló minőségét és minél szélesebbkor segítséget kell nyújtania az egyéni gazdálkodóknak Kívánatos, hogy ne csak a feladatok mennyisége teljesítését ellenőrizzék, hanem az agrotechnikai intézkedések minőségét is, hogy hathatósságukat pontosan és megbízhatóan megállapíthassuk. Biztosítsuk a X. pártkongresszus határozatainak sikerét Elvtársak' Csupán falusi munkánk legfőbb és legfontosabb politikai és gazdasági kérdéseit vázoltam. Ha biztosítani akarjuk azoknak az irányelveknek a teljesítését, amelyeket pártunk X kongreszszusa a mezőgazdasági termelésnek a legközelebbi 2—3 év folyamán való lényeges növelésére kitűzött, akkor el kell érnünk, hogy egész pártunk széleskörűen és mélyrehatóan elsajátítsa mezőgazdasági politikánk elveit. De ez nem elég. Az irányelvek teljesítését — és ez számunkra igen fontos tanulsáy — továbbra is a legnagyobb következetességgel biztosítanunk kell Ne feledjük, hogy szervezeti biztosítás nélkül a legjobb határozat is csak írott malaszt marad. Feladataink szervezeti biztosítása érdekében mindenekelőtt lényegesen meg kell javítani a mezőgazdasági apparátus munkáját, mégpedig felülről egészen le. a földművelésügyi minisztériumtól egészen a járási mezőgazdasági igazgatóságokig. Mit kell tennünk annak érdekében, hogy a mezőgazdasági apparátus munkája megjavuljon és képes legyed teljesíteni az adott feladatokat? Elsősorban arra van szükség, hogy a mezőgazdasági dolgozók alaposan és mélyrehatóan megértsék mezőgazdasági politikánk politikai és gazdasági problémáit, a munkásosztály és a dolgozó parasztság szövetségének problémáit a szocializmus építésének jelenlegi szakaszán. Minden fontos kérdésben nemcsak világos koncepciójuknak, hanem pontos elképzelésüknek is kell lennie arról, hogyan oldják meg a szervezési kérdéséket. Ezért gondoskodni kell a mezőgazdasági dolgozók politikai színvonalának és szaktudásának lényeges gyarapításáról, elsősorban a minisztérium és a megbízotti hivatal irányitő szerveiben, hogy kezdeményezőképespn és önállóan oldhassák meg a felmerülő kérdéseket. A mezőgazdasági apparátus váljon valóban a mezőgazdasági termelés szervezőjévé. A mezőgazdasági apparátus ezt a szerepét egyelőre igen rosszul tölti be. A mezőgazdaságban a termelést nem szervezhetjük meg úgy, mint az ipari üzemekben. Ez azonban nem jelenti azt, hogy — amint egyes mezőgazdasági dolgozók állítják, — a mezőgazdasági termelés egyáltalában ne volna megszervezhető. Igenis, megszervezhető, mégpedig nemcsak a szocialista szektorban, hanem az állam kezében lévő hathatós eszközök segítségével a magángazdálkodó szektorban is A mezőgazdasági termelés meyszer vezésének döntő láncszemei a járási mezőgazdasági igazgatóságok. Ezeknek a szerveknek természetesen szakképzett szervezökáderekkel kell rendelkezniük Máskülönben a legjobb irányelvek és utasítások sem jutnak el a címzetthez. Persze, nem elég a jó káder, arra is szükség van, hogy a járási mezőgazdasági igazgatóságok tökéletesen ismerjék minden falu viszonyait, naponkénti kapcsolatot tartsanak fenn a szövetkezeti tagokkal és az egyénileg gazdálkodó parasztokkal, és képesek legyenek biztosítani mindazt, amire a tervbevett terméshozamok elérése végett szükségünk van. Egyelőre még kevés olyan járási mezőgazdasági igazgatóságunk vari amely így dolgozik. A kerületi mezőgazdasági igazgató Ságok többségének munkája sem kielégítő A kerületi mezőgazdasagi igazgatóságok nagy apparátusát különféle adminisztratív munkákkal terhelik és ezért ezek igen elégtelenül irányítják a járási mezőgazdasági igazgatóságok tevékenységét és általuk a kerület mezőgazdasági termelését. A kerületi mezőgazdasági ig-izgatósápokn"k elsősorban biztositaniok kell, hogy valamennyi járásban megfelelő színvonalra emeljék a mezőgazdasági igazgatóságok gazdasági szervező munkáját és ezért rendszeresen és tüzetesen ellenőrizniük kell a járás munkáját és olyan támogatásban részesíteni a járási szerveket, hogy megjavíthassák működésüket. Természetesen a nemzeti bi zottságoknak is elsőrendű feladata, hogy ne csak a tanácsban és a teljes üléseken vitassák meg a m" •tógazdaság problémáit hanem az egész járás és az egész kerület erőit m >zgósítsák a mezőgazdasági termelés fejlesztésével kapcsolatos feladatos teljesítésére. Kívánatos hogy a földművelésügyi minisztérium és megbízotti hivatal ebben a szellemben vezesse és irányítsa a kerületi és járási mezőgazdasági igazgatóságok munkáját és hathatósabb, kézzelfoghatóbb támogatásban részesítse e szerveket. A támogatás hathatóssága nem attól függ, hogy hány oktatót és előadói küldenek a kerületekbe és a járásokba hanem a valóban elért eredményektől. attól, hogy milyen előfeltételeket teremtettek a járási és kerületi szervek munkájának megjavításához. Ez a rendkívül sürgős feladat ál! előttünk, hogy lényegesen megjavítsuk pártpolitikai munkánkat a falun Bár már régóta beszélünk annak szükségéről, hogy megjavítsuk a falusi politikai tömegmunkát. a gyakorlatban a párt szervei és szervezetei gyakran megbocsáthatatlanul elhanyagolják a falusi oártpolitikai munka kérdéseit Igaz. pártunk már nagy sikerrel tudja megszervezni a rövid ideig tartó falusi kampányokat. A (Folytatás a 6. Oldalról) nemzeti bizottsági választások, továbbá a nemzetgyűlés és a Szlovák Nemzeti Tanács képviselőinek megválasztása alkalmából rendezett kampányban továbbá a Nyugat-Németország újrafelíegyverzése elleni kampányban általában véve falusi szervezeteink is népnevelő és szervező munkájukban nagyfokú aktivitásról tettek tanúságot és egész népünket hazafias egységbe tömörítenék Most azonban arról van szó. hogy falusi pártszervezeteink teljes mélységÜK- ben megismerjék a mezőgazdasagi tsr-Pártszervezeti munkák Néhányszáz falu kivételével pártunknak minden községben van alapszervezete. Tízezerszámra vannak falusi kommunistáink, szövetkezeti tagok és parasztok, tízezerszámra élnek falvainkon kommunista munkások. Sok faluban azonban nem érezhető a pártszervezet munkája, sőt. sok faluban maguk a kommunisták sem értik a párt falusi politikájának alapvető kérdéseit, nem váltják valóra a párt irányvonalát és ezért érthetően nem is harcolnak megvalósításáért Mindez arról tanúskodik, hogy a járási pártbizottságok nem értettek meg eléggé a X pártkongresszusnak a mezőgazdasági termelés lényeges fejlesztéséről szóló irányelvei történelmi jelentőségét és általában a parasztkérdés jelentőségét a szocializmus építésének jelenlegi szakaszában, hogy nem becsülik eléggé a falusi pártmunkát és hogy általánosságokban oldották meg a falu problémáit. Nyíltan meg kell mondanunk, hogy egyáltalában nem váltják kielégítően valóba a párt irányelveit ь falusi pártmunkaban. Ehhez hozzá kell fűzni, hogy a falvainkon a politikai tömegmunka nem járhat sikerrel, ha a politikai dolgozók, — és ez mindenekelőtt a járási és kerületi pártbizottságok titkáraira vonatkozik — nem ismerik a falu gazdasági problémáit. Még mindig nem kevés az olyan politikai dolgozó, aki azt képzeli, hogy elég elismételnie valamelyik vezető tényező beszámolóját és minden a legnagyobb rendben lesz. A tapasztalatok aAmban azt mutatják, hogy az általános. felületes irányítás semmiféle eredményt sem hozhat. Vannak olyan kerületi pártbizottságaink, amelyek nagyszerűen ismerik a mezőgazdasági termelés statisztikai eredményeit, de nem ismerik az embereket, nem működnek együtt velük, nem irányítják őket. A járás mezőgazdasági termelése eredményeinek ismerete jó és hasznos dolog. Igen, kívánatos, hogy a járási és kerületi politikai dolgozóink még jobban ismerjek a mezőgazdasági termények hektárhozamait és az állatállomány hasznosságának értékmutatóit. Mindenekelőtt azonban az embereket kell ismerniük az emberek tulajdonságait és képességeit. Ezeket az embereket kell rendszeresen úgy vezetni, hogy teljesítsék a mezőgazdasági termelés fejlesztésével kapcsolatos feladatokat. Igen komoly fogyatékosságok tapasztalhatók pártunk munkájában, amelyet az egyénileg gazdálkodó kis- és középparasztok között végez. A párt akciói javarészt rövidle járatú kampányjellegűek a terv szétbontásának, vagy a mezőgazdasági termények begyűjtésének idején. Világos, hogy tartós eredményeket csak rendszeres, kitartó munka hozhat, a tömeges népnevelés és propaganda különféle formái, amelyeket egybehangolnak az illető falu parasztjainak szükségleteivel. Ha fordulatot akarunk elérni a mezőgazdasági termelésben, akkor fordulatot kell elérnünk a falusi pártpolitikai munkában is. A párt járási bizottsága, különösen a mezőgazdasági vidékeken, tekintse fő feladatának, a munkásosztály és a dolgozó parasztság szövetségének megszilárdítását és arra törekedjék, hogy teljesítsék a mezőgazdasági termelés feladatait E fó feladat szerint kell elosztani a kádereket. A politikailag legérettebb kádereket falusi munkára kell beosztani A munka legfőbb eszköze a falusi szervezetek aktivizálása és színvonaluknak emelése, szüntelen gondoskodás a falusi kommunisták politikai fejlődéséről, hogy a párt falusi politikájának lelkes élharcosai legyenek Ez természetesen megkívánja, hogy káderpolitikailag lényegesen megerősítsük a járási pártbizottságokat amelyek közvetlenül irányítják az alapmelés fejlesztésével kapcsolatos feladataikat. hogy minden eddigi tapasztalatukat ennek a hosszúlejáratú feladatnak a szolgálatába állítsák, hogy lényegesen emeljék a politikai tömegmunka és a munkás-parasztszövetség megszilárdítását szolgáló szervezési munkájuk színvonalát, hogy a lehető legjobban biztosítsák a ftiezögazdasági termelésnél a legközelebbi két-három évben való lényeges fejlesztésére irányuló törekvések irányítását és megszervezését, pártunk X. kongresszusának irányelvei szerint. fogyatékosságai a falun szervezetek politikai és szervezési életét. a falusi népnevelő és propagandista munkát, a dolgozó nép politikai és erkölcsi nevelését A járási pártbizottságokat elsősorban tehetséges és állandó oktatókkal kell megerősíteni, olyan elvtársakkal, akik politikailag fejlettek, és szervezőképességgel rendelkeznek, tüzetesen Ismerik pártunk mezőgazdasági politikáját és tisztán látják az egységes földművesszövetkezetek bonyolult szervezeti és műszaki problémáit. Lényeges javulás várható attól, hogy megszüntetjük a gép- és traktorállomások politikai igazgatóhelyetteseinek jelenlegi helyzetét. Ügy tapasztaltuk, hogy a gép- és traktorállomások politikai igazgatóhelyettesei függő viszonyba kerültek az igazgatótól és ahelyett, hogy a politikai helyettes funkcióját teljesítették volna, ugyanazokkal a kérdésekkel foglalkoztak, mint a gépállomás igazgatója. A jövőben a gép- és traktorállomások politikai igazgatója nem lesz a gépállomás alkalmazottja, hanem a járási pártbizottság dolgozója. Ebben a minőségben biztosítania kell majd a traktorosok politikai mozgósítását és a gépállomás egész politikai munkáját. A járási pártbizottságok megerősítése tehetséges és fejlett politikai dolgozókkal, elsősorban oktatókkal és a kerületi pártbizottság eddigi dolgozóival, főleg a falusi politikai, népnevelő és szervező munka fellendülésében érezteti majd hatását. A falusi pártszervezet munkája tekintet nélkül arra, hogy van-e a faluban egységes földművesszövetkezet. vagy nincs, irányuljon főként és mindenekelőtt a mezőgazdasági termelés kérdéseire. Falusi pártszervezeteink, falusi kommunistáink ismerjék meg pontosan a mezőgazdasági termelés fejlesztésével kapcsolatos feladatokat és tanulják meg, hogy napról napra harcolniuk kell e feladatok teljesítéséért és példát kell mutatniuk lelkiismeretes kezdeményezésükkel és munkájukkal. Az alapszervezetekkel való rendszeres személyes kapcsolat és oktatások révén el akarjuk érni, hogy az alapszervezetek választmányai rendszeresen működjenek, hogy a párt helyi szervezetei napról napra foglalkozzanak azzal, hogyan biztosítja a helyi nemzeti bizottság a mezőgazdasági termelés kérdéseinek megoldást és a mezőgazdasági termények begyűjtését, mennyiben és hogyan nyújt hathatós segítséget az egységes földművesszövetkezetnek a szervezési, műszaki és termelési kérdések megoldásában, hogyan szervezi meg az egyénileg gazdálkodó parasztok termelő munkáját. A helyi pártszervezetek fokozott aktivitásukkal fontos őrei és szervezői lesznek a munkás-paraszt szövetség megszilárdulásának és biztosítják a valóban tömegjellegű politikai munkát falvainkon. És éppen erről van szó. Pártszervezeteink, állami és gazdasági apparátusunk jó munkája mezőgazdasági termelésünk lényeges fokozásának záloaa Feladatunk ma az, hogy az egész pártot és a párt révén egész dolgozó népünket a mezőgazdaság feladatainak teljesítésére mozgósítsuk. E feladatok teljesítésére kell mozgósítanunk az egész állami és gazdasági apparátust. Nem rövid ideig tartó kampányról van szó. Arról van szó, hogy biztosítsuk a párt-, valamint az állami és gazdasági szervek szervező munkájának hatalmas arányú fellendülését, amelynek célja falusi munkánk időszerű kérdéseinek következetes és teljes megoldása. Elsősorban attól kell őrizkednünk, hogy csupán a formálisan továbbítsuk a központi bizottság által meghozott határozatokat, s csak rendelkezőén és általánosan vitassuk meg őket. amint az sajnos nem egyszer megtörténik a párthatározatokkal Biz-' tosítanunk kell, hogy a kerületi és járási pártbizottságok, a földművelésügyi és begyűjtési minisztérium, a kerületi, járási és helyi nemzeti bizottságok, más gazdasági é§ állami szervek gondosan megvizsgálják a viszonyokat a maguk hatáskörében vagy szakaszán, a helyzet ismeretében kezdeményezőképesen és konkrétan kidolgozzák a megoldandó feladatokat és megtegyék a teljesítésükhöz szükséges intézkedéseket. Minden pártszervezettől, minden kommunistától el kell várnunk, hogy nemcsak teljesen magáévá teszi pártunk mezőgazdasági politikáját, hanem minél tevékenyebben harcolni is fog a mezőgazdasági termelés fejlesztéséért, a munkások és a dolgozó parasztok szövetségének megszilárdításáért és hogy valamennyi szövetkezetben, gép- és traktorállomáson, állami gazdaságban, valamennyi faluban és üzemben kezdeményezöen és kitartóan törekednek majd e nagy országos feladat teljesítésére. El kell várnunk, hogy sem a pártszervek, sem a gazdasági szervek és a nemzŕti bizottságok nem elégszenek meg a határozat meghozatalával, hanem naponta ellenőrzik majd. hogyan nyilvánul meg az elfogadott határozat hatása a gyakorlatban, a szántóföldeken és az istállókban, és a sző vetkezeti tagokkal, meg az egyénileg gazdálkodó parasztokkal napról napra együttműködve kérlelhetetlenül küzdenek a fogyatékosságok ellen. A pártszervezetek legfontosabb feladata, hogy felkeltsék a dolgozó parasztok legszélesebb tömegeiben a mezőgazdasági termelés növelésére irányuló tevékeny igyekezetét és hogv ennek alapján kifejlesszék a szocialista munkaversenyt. Különösen nagy figyelmet kell fordítani a tavaszi mun>ga kák sikeres elvégzése, az egész tervbe vett földterület megművelése, a különféle termények hektárhozamának gyarapítása és az állatállomány hasznosságának növelése érdekében tett hazafias vállalások akqjójának továbbfejlesztésére. Törekvéseink sikerét közvetlenül a falusi munka dönti el és ezért döntő jelentőségű a falusi pártszervezetek aktivitása. Pártszerveink, kerületi és járási pártbizottságaink legyenek tudatában felősségüknek, amely a dolgozó parasztok között végzett politikai tömegmunka teljes kifejlesztéséért és azért terheli őket, hogy a mezőgazdasági termelést gyarapítani igyekvő dolgozó parasztoknak hathatós szakszerű támogatást nyújtsanak. A megoldandó feladatok nem kicsinyek, és nem is könnyűek. Másrészt azonban meg kell állapítanunk, hogy nem állunk puszta kézzel és tapasztalatlanul e feladatokkal szemben. Fennkölt és meggyőző példa áll előttünk, amely megtanít arra, hogyan szüntr '■ ük neg e nehézségeket és a fogyatékosságokat, hogyan oldhatjuk meg az új nagy feladatokat, hogyan haladhatunk gyors ütemben előre: ez a mintakép a Szovjetunió dicső Kommunista Pártja, a szovjet nép. Elvtársak! Politikailag szerfölött fontos feladatról tárgyalunk ma. Sikeres teljesítésétől függ lényegében népgazdaságunk arányos fejlődése, a dolgozók anyagi és kulturális színvonalának további szüntelen emelkedése. A mezőgazdasági termelés tervszerű fellendülésének biztosításával jelentősen hozzájárulunk hazánk gazdasági erejének megszilárdításához, népi demokratikus államunk védelmi képességének további gyarapításához. E feladat teljesítése döntő előfeltétele annak, hogy tovább szilárdítsuk népi demokratikus államhatalmunk politikai alapját, a munkások és a dolgozó parasztok szövetségét és ezzel jelentősen tovább növeljük államunk belső erejét és szilárdságát. Ha egész pártunk megérti a X. pártkongresszusnak a mezőgazdasági termelés lényeges fejlesztésére' «zóló irányelvei értelmét és jelentőségét, ha minden kommunista legsajatabb ügyének tekinti e feladatot, ha nem riadunk vissza a nehézségektől és igazi Ír cos lendülettel f gunk munkához, akkor kétségtelen, hogy parasztsár ' pártunk "czetésével bizt ja a mezőgazdasági termelés Ilendülését és a munkásosztály és a dolgozó rasztság szilárd és megbomb titlan szövetségében sikeresen megoldjuk a kitűzött feladatokat. HHÉÉÉttilii