Szabad Földműves, 1955. január-június (6. évfolyam, 1-26. szám)
1955-05-08 / 19. szám
1955. május 8. 3 Földműves Az Alekszandrov-egyiittesröl: Népünk szeretete kiséri minden léptüket Lapunk április 24-i számában mái hírt adtunk arról, hogy a szovjet hadsereg Alekszandtövének és táncegyüttese egy hónapos időtartamú vendégszereplő körútra hazánkba érkezett. Két hét telt el azóta, hogy hazánk földjén tartózkodnak. Több kerületi városban felléptek: május előestéjén és májas elsején pedig Bratislavában vendégszerepeitek, rendkívül nagy sikerrel. Az ősrégi bratislavai vár szabadtéri színpada mindkét napon zsúfolásig megtelt nézőközönséggel. A dolgozók tízezrei gyönyörködtek a szovjet katona-művészek magasszínvonalú ének- és táncszámaiban s kitörő tapsviharokkal juttatták kifejezésre tetszésnyilvánításukat. Az együttes a közönség kívánságára több műsorszámot megismételt. Elragadtató szereplésük a legnagyobb elismerést váltotta ki, amely a műsor végén szűnni nem akaró éljenzésben jutott kifejezésre. Ima, a szovjet nép daliás fiai! Nemcsak szabadságunkért harcoltak bátran, önfeláldozóan; békében is ellátogatnak hozzánk, hogy kimagasló művészi játékukkal örvendeztessék meg hazánk dolgozóit. Népünk forró szeretete kíséri minden léptüket. Homloka fakó volt, zubbonya csupa por, de szemében ott lángolt szíve: a mosoly. Ajka beszédre nyílt, azt mondta, béke lesz, s nyújtotta felém a frissen sült kenyeret, szalonnát, dohányt, amit adhatott; szívéhez nyitott fényes ablakot. S a gyermeket, a csöppnyi gyermeket karjára ültette, cirógatta, gyűrött fényképet vett elő, kicsi családját megmutatta. Három éve nem látta őket, elzárták tőle messzi földek. És szeméből a könnyek gyöngysora csak hullt, csak hullt, elnyelte föld pora. A hős, aki annyi vészen, harcon át csatázott vérezett, — elsírta magát. Megrítkatta egy karonülö gyermek, de szépek voltak, csillogók e könnyek. így látom ma is évsürűkön át e testvér-szívű szovjet katonát... És látom mind; dübörgő harcsorok vernek szívemben ma is riadót. Hősöket, kik ezer mérföldön át hozták a népek bátor igazát. Olajagai életet, hitet, építő, gazdag éveket. Május volt, éppen kilenc éve, virágot havaztak a fák, és virágdíszbe öltözött, tavaszba fordult a világ Ilyen tavaszt nem szült még soha a vérharmatos ősi föld, szabadság, szívek szent virága, népünk ujjongva üdvözölt. Bármerre járok szép hazámban, utam bármerre von vezet, szovjet sírok dombja mellett megállók némán s emlékezek. Rájuk gondolok, akik vérük hullásával adtak hazát, s haló porukban is zengik a szabadság örök dalát. Dénes György, szlovákiai magyar 1 öltő „Kék hegyek alatt” című most kiadott verseskötetéből. Közönség érdeklődéssel figyelte az Alekszandrov-együttes „Győzelem napja Prágában’’ című táncát, melyet az államdíjas és nemzetközi díjjal kitüntetett Václav Dobiaš zenéjére mutattak be. MISI F11©1 Ж ^жйшШШКШЕМi — NINCS A VILÁGON még egy oly szilárd barátság, mint azoké, akik közösen végigjárták a harcok tüzét a béke és a demokrácia szent ügyéért. Minden év május 9-én, a hitleri fasiszták fölötti győzelem napján öszszejövünk mi, egy század katonái, hogy visszaemlékezzünk a közös harcok napjaira. ... Nikolaj Verchovec és Andrej Szülik, a verchiszecki vasöntöde dolgozói is megérkeztek. Útközben arról vitatkoznak, hogy kinek a műhelye dolgozik jobban. Műhelyeik dolgozói versenyben állnak. Utánuk Alexander Perminov érkezik meg a kujbisevi öntöde dolgozója. A legfiatalabb valamennyi között, szeret idegen szavakat használni s már messziről kurjantja: Nazdar gárda! Amint a házba lépünk megszólal a harmonika. Vaszilij Koriakkin vopatvezető jön feleségével Ludmillával, aki munkájában segítőtársa. Nem kopognak, hanem megállnak az ajtó előtt s elkezdenek égy dalt énekelni mely a hazaszeretetről, a háborúban átélt veszélyekről szól. Daluk vala- | mennyiünk tetszését megnyerte. Vá- | runk, — nem nyitjuk ki az ajtót, | némelyek velünk énekelnek. Ülünk az asztal körül. Miről is tudnak beszélni az egv századból való katonák? Csupa sztahanovista, élmunkás ez, aki szerelmes hivatásába. A beszélgetés lassan a mindennapi kérdésekről áttér a háborús emlékekre. Emlékezetünkben feltámadnak a Visztula melletti harcok, a szürke Odera, Szpréva és Berlin. VALAMENNYIEN TANKISTÄK voltak s önként jelentkeztek a Nagy Honvédő Háború harcaiba. A háború alatt sok Ural-környéki szolgált a tank-hadosztálvban. Ez érthető is, mert vidékükön sok a nehézipari dolgozó, akik összeforrtak a géppel és a vassal Mindegyik mellét egy pár kitüntetés díszíti. Korjakin mechanikus — tankvezetö. Szülik a tanktoronyban teljesitett szolgálatot stb. Mindegyiküknek azonban ugyanolyan érme van, ami arról tanúskodik, hogy harci útjuk egv helyen fejeződött be. Ez egy közepes nagyságú bronzérem a következő szavakkal: „Prága felszabadításáért". A szavak alatt a felkelő nap sugarait látni és babérágakat ■ Az érem másik oldalán: 1945 május 9. Ki ne emlékezne erre a napra Arany Prága. Senki sem mondta, hogy említsük meg Prágát. Magától jön. Egyikünk azt mondja: „Hallod Vaszilij. játsz valamit azokból a dalokból. amit Csehszlovákiában hallottunk.” Koriakint nem kell kérni. Vidám dallamot játszik és felesége, aki soha Prágában nem volt, éneke1 egv cseh dalt. „Emlékszel — mondja Andrej Szülik — Csercsanira. Ez Prágától délre fekszik. Tankjaink szürkületko; érkeztek oda. A hitleri hadtestet a lakosság segítségével percek alatt lefegyvereztük. Elég volt a tankok megjelenése, s a csehek máris fel - fegyverezték magukat a hitleristáktól elvett fegyverekkel...” LÁTTUK EZT AZ EMBERTÖMEGET — az út mindkét oldalán asszonyok. gvermekek és felnőtt fiúk csoportjai álltak, valamennyien üdvözöltek bennünket. Boldogan integettek azokkal a puskákkal, amit a hitleristáktól ragadtak el. S aztán következett Prága.. Vaszilij Karjakin leteszi a harmonikát s elgondolkozva megszólal: „Egyenesen a Václav térre érkeztünk, s tovább száguldottunk az Óvárosi városháza felé. Siettünk. Azt mondták nekünk, hogv a Tynsk-i templom mellett a fasiszták még lövöldöznek. Körülöttünk emberáradat, és mind „Nazdar”-t kiált. Még a tank belsejében is hallottam őket. a motor búgása ellenére. — Aztán balra tértünk a Károlyhíd felé — vág be’e Alexander Perminov. — Befordultam — folytatja Korjakin — azt hiszem a Fogda utcába, aztán balra a Kaprovába, a Maneshídra a parlament mellett. Bajtársaim úgy beszélnek Prágáról, mint szülővárosukról. Valóban Arany-Prága, ahogy Csehszlovákiában hívják, szülővárosunkká lett. Hisz ez a fővárosa egy testvéri népnek, olyan város, ahol befejeződött a Honvédő Háború egyik fejezete. Szülik Andrej egy jelvényt mutat, amelyet a prágai lakosoktól kapott emlékbe. A város régi ielvénve van rajta, egv toronv nyitott kapuval, melyből egv erős kéz hajlik ki karddal a kezében. A jelvény egv darab vörös selymen nyugszik. Kézről-kézre vándorol ez a kis emlék, s eszükbe jut a Hradcsin, a Vár, a gyönyörű Vltava sok hídjával s az emberek mosolva. Piszkosak, pólósak voltunk, s mégis csókoltak, öleltek bennünket. A prágai találkozást sohasem felejtem el. Majd végigmentünk a régi. száztornyú városon. Láttuk a Václáv tér tönkretett épületeit, a harcok nyomait a Tynski téren. Megszorítottuk a prágaiak kezét, akik úgy nyújtották felénk iobbukat. mint bajtársak. SOKAT SZENVEDTÜNK a háború alatt. A harcban született barátság azonban annál szilárdabb. A fronton láttuk, mily bátrak voltak a csehsz'ovák katonák Kij évért folytatott harcunkban, mily elszántan harcoltak a szlovák partizánok. Minderre visszaemlékeznek barátaim, egy század bajtársai, akik ma összejöttek, hogy megünnepeljék a győzelem napját. Mivel nekünk tankistáknak ez a nap Prága felszabadítását is jelenti, ott leszünk gondolatainkkal abban a városban, ahol egy kőlapon álló bronztank jelzi Lelusenko tábornok sírját. Ott vannak a mi barátaink. Prága lakói tisztelik halottatok emlékét. Szívükben hordják, mint ahogy mi is szívünkben őrizzük az ő emléküket nagy városukról és lakóiról. Alexander Perminov öreg cseh újságokat hoz. A keltezés 1945. Mária Tilsch sorait olvasom, aki ezeket Irta: „Sok száz kilométert tettek meg az Uraitól a levert Berlinig csodálatos gyorsasággal, hogv megmentsék Prágát, mielőtt még romhalmazzá vált votoa. Az a nép, akit testvéri kötelékek kapcsolnak hozzátok, a felszabadítás napjaiban, szeretettel köszönt titeket. Ezért alakul minden olyan természetesen és magától értetődően, mintha egv család gyermekei lennénk. IGEN, EGY CSALÁD gyermekei vagyunk. A haladó emberiség családjáé. Nincs a földön szilárdabb barátság, mint a katonai bajtársiasság. Azok az emberek, akik küzdöttek a béke szent ügyéért, a demokráciáért és a szocializmusért, örökké barátok maradnak. V-. OCSERETYIN
