Szabad Földműves, 1955. január-június (6. évfolyam, 1-26. szám)

1955-04-03 / 14. szám

®305. április 3. FéHdmfives ti A labdarúgó Európa Kupáért Csehszlovákia —Ausztria 3 2 (2:2) rn n m o íé sim r Készülőnk az I. országos Sparfakiádra Nagy érdeklődés előzte meg a IV. Európa Kupa első mérkőzését. Az osztrák játékosok a mérkőzés előtt igen magabiztosak voltak, győzelemre számítottak. A mérkőzés azonban mást hozott. Ünnepi köntösben, pompázó stadion­ban több mint 45 ezer ember szoron­gott és lelkesen buzdította csapatun­kat. A mérkőzésen megjelent Viliam Ši1 oký miniszterelnök is, akit a kö­zönség nagy tapssal fogadott. A já­ték Lemesics jugoszláv játékve­zető sípjelére a következő felállítás­ban indult meg Csehszlovákia: Houš­­ka — Menrlík, Hledík (Koubek), Šaf­­r nek — Hejský, Procházka — Paz­­dera. Svoboda, Krizák, Crha, Pešek. Ausztria: Schmiedt — Hanappi, Röckl. Nickerl (Barschandt) — Oc­­wirk, Koller — Körner I., Rieger (Wagner), Dienst, Probst, Körner И. A játék megkezdése után rögtön a mi csatáraink veszélyeztették áz oszt­rák kaput. Az első félidőben már 2:0- ra vezettünk, de az osztrákok kie­gyenlítettek. Szünet után megint csak a mi csapatunk került fölénybe. Szép cserés támadás után Pešek szerezte meg a labdát és berúgta az utolsó, egyúttal győzelmet jelentő gólt. A játék befejező részében az osztrákok több veszélyes támadást vezettek, de védelmünk és fedezeteink jól állták meg a helyüket. Sokol Zsély — Sokol Divin 2:0 (1:0) A kerületi verseny első fordulójá­ban a zsélyi csapat megérdemelten nyerte a mérkőzést. — Góllövő: Pampurdk és Csárszky. remtett a vendégek kapuja előtt, csak a csatársor gólképtelensége hozta az eldöntetlen eredményt. Az osztrákok sokkal kevesebb támadást intéztek ka­punk éllen és csak szabadrúgással tudtak egyenlíteni. INNEN-ONNAN Vasárnap 96.000 néző előtt nyitotta meg kapuit a Népstadion. A hatalmas érdeklődést nem is annyira a várt já­tékok indokolták, mint a csapatok jó helyezése. A szép tavaszi nap és a Népstadion vonzó szépsége. A két mérkőzésen mindössze csak egy gól esett: Dorogi Bányász—Bp. Dózsa 1:0 (0:0), Budapesti Honvéd—Bp. Kinizsi 0:0. Április 21-e és 24-e között rende­zik meg Nyugat-Németországbíjn a birkózó világbajnokságokat. A L’Humanité 18. mezei futóverse­nyén Zátopek megismételte 1954. évi győzelmét. Ullsperger harmadik, To­mis tizedik, Koller tizenkettedik, Kuc világbajnok pedig tizenharmadik lett. Férfiak; 9.850 méter: 1. Zátopek 35:15 p. Az angol ökölvívó szövetség őszre meghívta a szovjet válogatottat Lon­donba. A válogatott mérkőzést októ­ber 19-re tervezik. A Világifjúsági Hét keretén belül Liberecben találkozott válogatott if­júsági labdarúgó-csapatunk a Német Demokratikus Köztársaság csapatával. A német válogatott megérdemelten 4:1 (0:1) arányban győzött. Április 2-án játszák le a londoni Wembley-stadionban az Anglia—Skó­cia válogatott labdarúgó mérkőzést. A kiarói nemzetközi vivóversenyek küzdelmei során a férfi tőr egyéni döntőjében a magyar Tilly kiharcolta a győzelmet. Úgyszólván valamennyi angol lap hírt ad arról, hogy a Tottenham Hots­pur, az egyik legnépszerűbb angol labdarúgó-csapat májusban Budapest­re utazik. Az angol együttes három mérkőzést játszik Magyarországon. Az angol lapok ezzel kapcsolatban megállapítják, hogy 1939 óta ez lesz az első eset, hogy angol klubcsapat Magyarországra látogat el. Az idei szovjet sakk-bajnokságban — mint ismeretes — Szmiszlov és Geller holtversenyben végzett az el­ső helyen. A bajnoki cím eldöntésére április 5-én indul meg közöttütk a hatfordulós mérkőzés. Hazánk fővárosát az I. Országos Spartakiád ideje alatt nemcsak dol­gozóink százezrei látogatják majd meg, hanem számos külföldi vendég is. A Szovjetunió és a népi demokra­tikus államok küldöttei mellett, ebe­ken az ünnepségeken több kapitalista ország kü’idöttei is résztvesznek. Prá­gában a múlt héten bécsi spprtegye­­sületek küldöttei tárgvaltak arról, hogyan fogják biztosítani- a fellépést sportegvesületeik tagjainak az I. Or­szágos Spartakiádon. Az eddigi érte­sítések szerint a bécsi sportegyesü­letekben 80 nő, 50 férfi és 60 ifjú­sági tag készül az I, Országos Spar­­takiádra. A gyakorlatozókon kívül — az I. Országos Spartakiád alkalmából — számos Ausztriában élt! cseh- és szlovák da’gozó érkezik hazánkba. Az I. Országos Spartakiádon mint­egy 6 ezer tagból álló tánc- és ének­­együttes lép fel köztársaságunk kü­lönböző kerületeibő1. Jellegzetes hép-A mozihelyiségben fiúk és lányok hetenként háromszor gyakorolnak. Már a harmadik számú gyakorlatokat tanulják. Az elsőt és a másodikat is­métlik. A lányok ügyesebben tornáz­nak, de a fiúk túl akarnak tenni rajtuk. Varga József, a Sokol elnöke jó példát mutat. Minden gyakorlat-Vasámap a bod va vend égi Sókol­­pályán barátságos mérkőzés folyt le, mert a bajnokságra je’ölt bíró nem jelent meg. Csúszós talajon az elö­­mérkőzésben az otthoni fiatalok 2 0 arányban győzedelmeskedtek a somo­­di fiatalok felett. A nagycsapatok gyenge teljesít­ményt nyújtottak. Az eteti félidőben viseletben végzik maid a gyakorlato­kat. Az utóbbi időkben újabb 51 együttes kapcsolódott be az előkészü­letekbe. Televíziós teadónk először közvetít majd ilyen nagyszabású sportese­ményt, mint az i. Országos Sparta­kiád. Erre a célra a fő-lelátón tele­víziós-kabint állítanak fel. A lelátó­kon helyezik el az egyes testnevelési egyesületek irodáit, a zenepavillont, va’amint a postahivatalt is. A strahovi stadionban egy három-* emeletes öltöző munkálatai befeje­zéshez közelednek. Ebben az öltöző­ben egyszerre 60 ezer gyakorlatozó készülhet fel a gyakorlatozásra. Nyilván a fellépések ideje alatt ä gyakorlatozok az ellátást a strahovi stadionban elhelyezett élelmiszer­központból kapják. Nyolc ebédlőben átlag 60—70 ezer ebédet osztanak majd ki. bóí maga is kiveszi a részét. Zatykő József, a fiatal oktató mégcsak 18 éves, mégis nagy megbecsülésnek ör­vend. Mint kitanult ácssegéd az ipar­ból visszatért a mezőgazdaságba és most szabad idejét a sportnak és a kultúrának szenteli. Cs. J. a somodiaknak ment jobban a játék, a másodikban viszont a vendégeknek. Tóth Géza, somodi középcsatár két gólt lőtt az otthoniak hálójába. For­dulás után Stromp József ugyanany­­nviva! visszavágott és ígv a végered­mény döntetlenre alakult. M. P. Bratislavában a Slovan UNV sta­dionjában találkozott a csehszlovák és az osztrák utánpótlás együttese. Az eldöntetlen eredmény inkább az osztrákok sikerének mondható. Után­pótlásunk állandó fölényben volt és sokkal több veszélyes helyzetet te-Ausztria B—Csehszlovákia В 6:4 (3:1) A bécsi Hohe Warte-pályán 30.000 néző előtt játszották le a mérkőzést. A két csapat hevesen küzdött és vál­tozó szerencsével. A második félidő 22-ik percéig még 4:4 volt az ered­mény. De később a vendéglátók két Tatran Galánta—Sokol Csári 0:0 Vasárnap szép napos időben mérte össze erejét a két csapat. Mindkét csapat most került be a felső kerü­leti versenybe. Körülbelül 600 néző előtt a galántaiak nagv fölényben játszottak, úgyszólván az egész idő alatt a csáriak kapuja előtt. A galán­­taia1 állandóan támadtak, de a csári góllal megszerezték a győzelmet. Az osztrák csapatban Koslicek, Brouska és Haummer vatták a legjobbak, együttesünkből pedig Tichý, Kacsányi és Címre tűntek ki. kapus minden labdát megfogott. A galántai csatárok a fölényt nem tud­ták gólokban értékesíteni, és így a mérkőzés 0:0 arányban végződött. Csáriak nagy örömmel hagyták el a pályát, mivel azzal a számítással jöt­tek Galántára, hogy a mérkőzést el­veszítik. Krajcsovics F. Nagv7 László Csehszlovák juniorok — Osztrák juniorok 2:2 (2:2) A dacsók eszi fiatalok szorgalmasan készülnek a Sparfakiádra Bodvavendégi Sokol—Somodi EFSz 2:2 (0:2) Hétfő BRATISLAVA — 5.15 Üdvözöljük a dicső napot. 6.15 Zene a munkába indulóknak. 7.20 Reggeli hangverseny. 10.00 Ifjúsági műsor. 10.35 Köszönet­dalok. 11.00 Asszonyok félórája. 11.39 Cseh szerzők műveiből. 12.00 A rádió énekkarának hangversenye. 13.30 O- rosz és szovjet balettmüvek. 14.00 Fúvószene. 14.40 Népszerű szimfoni­kus hangverseny. 15.20 Magyar rap­szódia. 15.30 Isak Dunajevszkij: Sza­bad szél, operett. 16.00 Egészségügyi előadás. 16.30 A rádió ifjúsági újsá­ga. 17.00 Operazene. 17.20 Tarka ze­nei műsor. 18.00 Moszkva beszél. 18.30 Kívánsághangverseny. 19.00 Rá­­diőűjság. 20.00 Viharos nyár, opti­­misztikus dráma. 21.40 Szvittek. 22.20 Szabadtéri dallamok. 22.50 Operahang­verseny. KOSSUTH-RÄDIÓ — 4.30 Népzene. 6.00 ünnepi ébresztő. 7.55—14.00 A rádió ünnepi műsora. 14.20 Pereg a film ... 15.20 Szív küldi szívnek ... 16.30 Akiket mindig szívesen hallga­tunk. 17.20 Szélvihar Kőszegen, rá­diódráma. 18.40 Népszerű táncszámok. 19.20 Az épülő kommunizmus nagy országában. 20.00 Esti híradó. 20.30 Szimfonikus kantáta. 21.30 Anekdota­műsor. 22.10 Tánczene. 23.00 Magyar Szovjet Barátság Hónapja. Kedd BRATISLAVA — 5.10 Zenés műsor. 6.15 Zene a munkába indulóknak. 7.15 Közkedvelt hangverseny. 10.35 Kama­razene. 11.25 Zenebarátság. 12.00 Földműveseinknek. 12.10 Operazene. 12.50 Zenei képek. 14.00 Szimfonikus hangverseny. 15.15 Hangverseny az ifjúságnak. 15.30 Görög népdalok. 16.00 A rádió énekkarának hangver­senye. 16.30 A csehszlovák hadsereg központi zenekarának hangversenye. 17.00 A dolgozók politikai iskolája. 18.00 Moszkva beszél. 18.30 Kíván­sághangverseny 19.00 Rádiőűjság 20 00 Földműveseinknek 20.15 A Szlo­vák Filharmonikusok zenekara 21.45 Tánczene. 22.20 Szórakoztató dalla­mok. 22.50 Kamarazene. KOSSUTH-RÁDIÖ — 5.00 Falurádió. 8.30 Gáspár Lajos és zenekara ját­szik. 9Л0 Indulók. 10J.0 Könnyű ze­ne. 11.00 Lányok, asszonyok, nők ne­gyedórája. 11.30 Keringők és polkák 12.10 Vidám magyar muzsika 12.45 Heti zenés kalendárium. 15.00 Doni­zetti operáiból, 15.40 Embert neveim a hazának, rádiójáték. 16.40 Kórusok a német rádió műsorából. 17.30 Az egri népi zenekar játszik. 18.20 Szív küldi szívnek ... 19.00 A világiroda­lom humora. 19.30 Tánczene. 20.00 Esti híradó 20.50 A magyar irodalom története. 21.30 A MB énekkarának hangversenye. 22.15 A MR népi zene­kara játszik. 23.00 Előadóművészeink hangversenye. Szerda BRATISLAVA — 5.10 Zenés műsor 6.15 Zene a munkába indulóknak. 7.15 Operazene. 10.00 Ifjúsági műsor. 10.35 Fiatal művészek a mikrofon e­­lőtt. 11.00 Asszonyok félórája. 11.30 Szimfonikus hangverseny. 12.00 Föld­műveseinknek. 12.15 A MR népi ze­nekarának hangversenye. -14.00 Mes­terek népszerű apróságaiból. 14.40 Francia operaszerzemények. 15.20 Cseh és morva néptáncok és dalok 16.30 Zenei album. 17.00 Három ze­nekari kép. 17.20 Tarka zenei műsor. 18.00 Moszkva beszél. 19.00 Rádiőúj­­ság. 21.00 Küföldi politikai események ismertetése. 21.15 Puccini: Szerelmi dal. 22.20 Operettzene. 22.50 A leg­újabb költői alkotásokból. 23.00 Ma­gyar szimfonikus művek. KOSSUTH-RÁDIÖ — 8.30 Népszerű operarészletek. 10.10 Ritkán hallott hanglemezeinkből. 1100 A szovjet rá­dió énekegyüttesének műsora 12.10 Tánczene. Í3 20 Népek dalai. 14.50 Kamarazene. 16.00 Zenekari hangver­seny. 18.00 A virágzó mezőgazdaság útján. 18.30 Szív küldi szívnek ... 19.15 Jó munkáért szép muzsikát. 20ЛО Esti híradó. 21.20 Tánczene. Á D l О ШЫ 1955 április 4-től 10-ig A oehszíovákiai rádió állandó magyar adása. a 427.9 mm hullámhosszon. Hétfő, kedd, szerda, csütörtök, péntek: 6.15 Hírek. 14.00 Hírek. 14.10 Falu-hiradő. 17.20 Hírek, hangos híradó. Szombat: 10.00 Ifjúsági műsor 14.00 Hírek. 14 10 Hangos híradó 17.30 Úttörők hirauJja. Vasárnap 6.40 Szövetkezeti ta­nácsadó 14 00. Vidám műsorral köszöntjük a falu és város dol­gozóit 17 30 Irodalmi félóra. 22.25 A MR szimfonikus zenekara. 23.35 A magyar állami operaház ze­nekara játszik. Csütörtök BRATISLAVA — 5.10 Zenés műsor. 6.15 Zene a munkába indulóknak. 10.00 ifjúsági műsor. 10.35 Orgona­hangverseny. 11.00 Szövetkezett da­lok és csasztuskák. 11.30 Magyar táncok és táncdallamok. 12.00 Föld­műveseinknek. 12.10 Napjaink dalai. 13.15 Népszerű operák. 14.40 Magyar operettek. 15.00 Szovjet népek dalai­ból. 15.30 Táncok szárnyán. 16.15 Ze­nés intermezzo. 18.00 Moszkva be­szél. 18.30 Kívánsághangverseny. 19.00 Rádióújság. 20.00 Földműve­seinknek. 20.15 Ivan Bukovčan: А nyers fa, vígjáték. 22.20 Hangulatos zene. 23.00 Mesterek műveiből. KOSSUTH RÄDIÖ — 8.30 Zenekari 'hangverseny 10.10 Vidéki népi zene­karok műsorából 10.50 Indulók és táncok 12.10 Operarészletek 13.20 Népszerű operettek. 15.30 Az jpülő kommunizmus nagy országában. 16.00 Szórakoztató fűvószene. 16.40 Szív küldi szívnek... 17.30 Egy falu, egy nóta. 18.20 Részletek Kemény Egon operettjeiből. 19.30 Tánczene. 19.53 József Attilla verseiből 20 20 Hang­lemezek. 21.20 Kellemes szórakozást. 22.15 Magyar nóták. 23.00 Éji zene. Péntek BRATISLAVA — 5.10 Zenés műsor. 6.15 Zene a munkába indulóknak. 7.15 Reggeli hangverseny. 10.00 Ifjúsági műsor. 10.35 Szórakoztató együttesek műsorából. 11.00 Asszonyok félórája. 11.30 A jelenlegi bolgár szerzők mü­veiből. 12.00 Földműveseinknek. 12.15 Szovjet együttesek. 12.50 Szórakozta­tó zene. 14.00 Tarka zenei műsor. 14.40 Operazene. 15.15 Az ifjúság hangja. 15.30 A rádió zenekarának hangversenye. 16.00 Szlovák népdalok. 16.30 Fúvőszene. 17.00 Kultűrszemle. 17.20 Tarka zenei műsor. 18.00 Moszk­va beszél. 18.30 Kívánsághangverseny. 19.00 Rádiőűjság. 20.00 Néptáncok. 20.50 Élmunkásainknak. 21.00 Kíván­sághangverseny. 22.20 Tánc- és szó­rakoztató zene. 23.20 Kamarazene. KOSSUTH-RÁDIÖ — 8.30 Keleti né­pek dalai. 9.00 Indulók és tömegdalok. 10.10 Népdalfeldolgozások zongorára. 11.00 Lányok, asszonyok, nők negyed­órája. 11.15 Filmdalok. 1130 Mai szovjet és magyar operákból. 13.00 Tánczene. 15.10 Mese a felnőtteknek. 15.40 Strauss és Nedbal operettek. 17.30 Szív küldi szívnek... 18.00 Ipari műsor. 20.20 A MR szimfonikus ze­nekara. 21.30 Sporthíradó. 22.25 Tánc­zene. 23.00 A cseh rádió szabadtéri zenekarának műsora. 23.30 Verses, zenés összeállítás. Szombat BRATISLAVA — 5.10 Zenés műsor 615 Zene a munkába indulóknak 7.15 Népi hangon. 10.15 A rádió zenekará­nak hangversenye. 10.40 Nagy mes­terek népszerű szerzeményei. 11.15 Magyar szólisták. 11.30 Öperazene. 12.00 Népdalok. 12.50 Kellemes szó­rakozást. 14.00 Fúvószene. 14.40 Já­nos vitéz. 15.45 Magyar gyermek­dalok. 16.00 Paul Robenson énekel. 16.30 Szombati vigadalom. 17.00 Kí­vánsághangverseny. 17.30 Bécsi kerin­gők. 18.00 Moszkva beszél. 18.30 Kí­vánsághangverseny. 19.00 Rádiőűjság. 20.00 Küföldi politikai események is­mertetése. 20.10 Eduard Bass Klap­­zubov tizenegyese. 2140 Esti dalok. 22.20 A dallamok szárnyán. KOSSUTH-RÁDIÖ — 8.30 Indulók és táncok. 10.10 Zenekari hangver­seny. 11.22 Tátrai vonósnégyes mű­sora. 12.10 Dallal, tánccal a világ kö­rül. 13.20 A MR népi zenekara ját­szik. 13.40 Nagy fúvósegyüttesek mű­sora. 14.25 Tíz év hangversenykróni­kájából. 15.40 Szív küldi szívnek ... 16.10 Szövetkezeti híradó. 17.10 Régi nóta, híres nóta. 18.00 Tánczene. 18.20 Az épülő kommunizmus nagy orszá­gában. 19.00 Üzemi hangverseny. 20.20 A török-utcai eset, Vajda István rá­­diődrámája. 21.40 Jó mulatást. 22.15 Tánc éjfélig. Vasárnap BRATISLAVA — 6.00 Zenés vasár­nap. 8.40 Operazene. 10.00 Hazai da­lok. 12.00 A hét költészete. 12.05 Sza­badtéri zene. 12.50 Néptáncok és da­lok. 13.30 Beszélgetés földműveseink­kel. 14.00 Fűvószene. 14.30 OperanyW tányok. 15.00 Technikai újdonságok. 15.15 Táncdallamok. 17.30 Irodalmi zenés műsor. 18.00 Moszkva beszél. 18.30 Kívánsághangverseny. 19.00 Rá­dióújság. 20.00 Élmunkásainknak. 22.10 Tánc- és szórakoztató zene. 23.00 Cseh éji zenés hangverseny. KOSSUTH-RÁDIÖ — 8.10 Egy fahl, egy nóta. 9.00 Zenés fejtörő.' 10.00 Vasárnapi levél. 10.10 Csinn-Bumm! A MR gyermekcirkusza. 12.15 Jó e­­bédhez szól a nóta. 13.00 Jó munká­ért szép muzsikát. 14.15 A MR szim­fonikus zenekarának hangversenye. 15.30 Egy hét a külpolitikában. 15 45 Szív küldi szívnek . . 17 00 Helyszíni közvetítés a Bp. Honvéd—Bécsi Ra­pid labdarúgórnérkŐ7és második fél­idejéről 17 45 Kincses kalend* • óim 18.45 A Mosoly-együttes és Kazal László énekel. 19.20 Az épülő kom­munizmus nagy országában. 20.20 Közvetítés a Nemzeti Színházból. 23.00 Budapest hangversenytermeiből.

Next

/
Thumbnails
Contents