Szabad Földműves, 1954. július-december (5. évfolyam, 27-52. szám)
1954-12-19 / 51. szám
% Г954. december Г9. FSTdnüves 9 / A eépjavítások sikeréért A terebesi gépállomás elfogadta az aranyosmarótí gépállomás versenykihívását i terebesi gépállomás az idén a Kassai kerület legjobb gépállomásai közé tartozik Az őszi munkák tervéi december 9-én. az egészévi tervet pedig novemberben teljesítették. Az őszi munkákban gépegységenként 154 hektár teljesítményt értek el. Az őszi munkák keretében a teebesi H. számú brigád érte el a legszebb eredményt. Különösen az Uhelyi testvérek. György és János érdemelnek dicséretet, akik egymás között versenyeztek. Az első közülök, aki S-80-as gépen dolgozik a mostani őszi munkálatoknál 1.657 hektár földet művelt meg és tervét 272 százalékra teljesítette, ami gépcsoportonként 416 hektár átlagteljesítményt jelent. Ugyanezen idő alatt 3.929 H- tei üzemanyagot takarított meg. Testvére György DT-54-es hernyótalpasával 736 átlaghektárföldet művelt meg és tervét ezzel 202 százalékra teljesítette. — Hogy a jövő évben még nagyobb eredményeket érhessünk el — mondja Kvitovsky Mihály, a gépállomás igazgatója — elfogadtuk az aranyosmarótí dolgozók versenykihívását és téli gépjavítási tervünket ehhez méretezzük. így akarunk mezőgazdaságunk békés fejlődéséhez és országunk felvirágoztatásához még jobban hozzájárulni. Az aranyosmarótí gépállomás dolgozói — akik versenyre hívták a terebesi gépállomás javítóit, már tavaly is részleges módszerrel javították gépeiket. Hála ennek a munkamódszernek, a gépeket jól és időben megjavították. A traktorok üzemképtelensége nem haladta meg az 5 százalékot sem. — Idei termelési tervüket 108 százalékra teljesítették. Gépenkénti teljesítményük 28 hektárral magasabb, mint az országos átlag. A tavaly szerzett tapasztalatok alapján az idén pontos javítási tervet készítettek. Ezáltal a javítási költségeket jelentősen leszállították. A gépállomás szerelői a versenykihíváson kívül értékes vállalásokat tettek. Arra kötelezték magukat, hogy a javításokat 28 nappal hamarabb befejezik, mint ahogy azt a Földművelésügyi Megbízotti Hivatal elrendelte. Az üzem vezetősége pontos, időzített gépjavítási tervet készített, amely minden dolgozónak megszabja, melyik részlegben dolgozzék. A munkaidőt is megszabták valamennyi részleg számára. A gépállomásnak az idei téli javítás keretében 73 traktort kell megjavítania. Ezek közül 34-en teljes javítást, 24-en részbeni javítást és 15-en pedig negyedik fokú műszaki karbantartást hajtanak végre. Saját erőgépeik megjavítása után hozzáfognak az EFSz-ek gépeinek megjavításához. A nagyszombati traktorállomáson már a múlt évben is a haladó, részlege^ javítási módszerrel javították a traktorokat. Ez évben a tavalyi tapasztalatokat felhasználva, 21 részleget szerveztek. A gépek javítását november 20-án kezdték meg. Eddig 9 traktort szedtek szét és azokat december 11-ig megjavítják. A Zetorokat még ebben az évben, a Skodákat és a lánctalpasokat pedig február 15-ig javítják meg. A gépállomás dolgozói, ha több alkatrészt be tudtak volna szerezni, már 16—18 traktort is megjavítottak volna. A legtöbb alkatrészt azonban maguknak kell előteremteniök. A régi alkatrészeket átjavítják, a nehezen beszerezhetőket pedig maguk készítik el. A mélyszántás befejezésével a körzeti szerelők és a traktorosok is bekapcsolódnak a javítási munkálatokba és így a tervezett javítási időt 5 nappal megrövidítik. A gépek idei téli javításánál a varannói gépállomás javítói is a bevált részleges módszert vezették be. A kiselejtezett alkatrészek t felét saját műhelyeikben használják fel. Legelőször azokat a gépeket javítják, amelyek teljes javításra szorulnak. Hála a részleges módszer bevezetésének és a javítók magas teljesítményének, napi feladataikat 120—130 százalékban teljesítik. Különösen Kalinovsky János és Kuruc Mihály szerelők érdemelnek dicséretet, ákik eddig a javításra váró traktorok 20 százalékát megjavították. A gépek és a vontatott eszközök javításában a szerelőcsoportok versenyeznek. A vontatott berendezések javítását már befejezték. A szeredi gépállomáson december 1-én kezdték meg a gépek részleges módszer szerinti javítását. A traktorokat 16 részlegben javítják és eddig 10 kerekes és 1 hernyótalpas traktort javítottak meg. Az összes gép javításának határidejét január végére tűzték ki. Az erőgépeket meghosszabbított műszakban javítják és a napi javítási tervet 5—6 százalékkal túlhaladják. Az ellesre való tehenek gondozása A tehén előkészítése az elléshez, az ellés és az ellés utáni első napok a legnehezebb idő az állomány javításáért indított küzdelemben. Ennek a küzdelemnek az eredményességétől függ a tehenek jó tejelése, jó, életképes utódok nyerése. Amennyiben a borjakat fütetlen helyiségben neveljük, az ellés is fütetlen helyiségben történje''. A teheneket közvetlenül ellés előtt az ellető helyre állítjuk. Az ellés előtti 4—5 napban nem járatjuk a teheneket. Attól az időtől kezdve, amikor a tehenet az ellető helyre állítottuk gondozását az a borjúnevelő veszi át, akinek gondjára van bízva a születendő borjú. Az ellés után 30—40 perc múlva a borjúnevelő megfeji a tehenet és i kapott föcstejjel megitatja a borjút. A föcstej itatásának normája az első esetben 1.5 —2 liter szokott lenni. Ennél többet ne adjunk a borjaknak, de kevesebbel adhatunk. A megellett tehenet az első fejés után visszahelyezzük a tehénistállóba, de nem a régi helyére, hanem az istálló szélén, a friss ejőstehenek számara kijelölt helyre. Ezeket a helyeket gyakran fertőtlenítjük és száraz, tiszta alomréteggel vastagon kibéleljük. A friss fejősteheneket úgy fejjük, hogy a fejés ideje egybeessék a borjak etetésének idejével. A fejések száma naponta négynél kevesebb ne legyen. A fejések számát a tehenek tulajdonságaihoz mérten határozzuk meg, de hatnál több nem szokott lenni. Ritka eset mikor többször fejünk. Az ilyen fejési rendet a tőgy beteges állapota teszi л szükségessé. A friss fejősteheneket fertőtlenített fülkében fejjük. Ezt azért tesszük, hogy megakadályozzuk a különböző baktériumoknak a tejbe jutását. Az istállóban könnyebben juthatnak kórokozó baktériumok a tejbe, mint a fertőtlenített fülkében. A tejet mindjárt a fejés után a borjúnevelő istállókba vigyük. A borjúnevelő istállókban a Sajtárból a borjűetetéshez szükséges tejet 2 literes edényekbe öntjük. Az edényeket meleg vízbe való állítással 40 fok C-ra melegítjük s azután itatjuk belőlük a borjakat. , i A munka megszervezése a traktorok javításánál A traktorok valamennyi fajtaja gyors és minőségi (avitésanak jlöfel tétele az egységes munkafolyamat és i szalagiendszer bevezetése A Z-25 és S-30-as traktorok javításának munkafolyamata A traktorok javítását összesen 28 munkahelyen végzik Mindegyiken különböző v/ámű erre képesített javító műnk;« van. A munkamódszer lesfon tosu ob része a műszaki ellenőrzés és az új, vagy megújított alkatrészek kiegészítése. A megújított alkatrészeket a műhelyből valő átvételkor ellenőrzik. Mielőtt a traktort javításba vennék a szállító összeállítja a javítás megrendelését, amelyet a traktorral együtt átac a javítóműhelynek. Itt a traktort egy bizottság veszi át s tovább adja, majd külsőleg lemossák A traktornak, még mielőtt a javítóműhely átvenné, tisztának kell lennie A második számú munkahelyen leszerelik a villanyszerelvényeket (villany vezetékek, fényszórók, biztosítótáblák, dinamó és a telepeket). Majd az ülést, sárhányókat, hűtőt, hajtóanyagtartályt, az olaj, nafta és levegőtisztítót. Ezen a munkahelyen szerelik le a motort és a gyorsasági szekrényt is a kiegyenlítő és a hátsó tengellyel együtt. A második számú munkahelyen a motort, gyorsasági szekrényt, kiegyenlítőt és a hátsó tengelyt teljesen széjjelszedik. Az egyes részlegek szétszedése után az alkatrészeket átadjuk a hármas munkahelynek mosásra, kifőzésre és letisztításra. Azokat az alkatrészeket, amelyeket nem lehet kifőzni, a műszaki ellenőrzésen keresztül egyenesen a további munkahelyre juttatják. (A műhelybe, stb.). A 4-es számú műszaki ellenőrzés méréssel megállapítja az e^yes alkatrészek használhatóságát, osztályozza őket és kimutatást készít a hibákról. A műszaki ellenőrzés dönti el azt is, hogy melyik alkatrészt lehet vagy nem lehet megújítani. Az 5-ös számú pótalkatrészraktár a műszaki ellenőrzés jegyző könyve szerint kiegészíti a részlegeket új, vagy megújított alkatrészekkel. Az így kiegészített részlegeket a 4-es számú munkahelyen állítják öszsze. ahol minden gépnél külön összeírják a felhasznál! alkatrészeket. Azok az alkatrészek, amelyeket meglehet újítani, h 6 számú munkahelyre kerülnek. Ott megjavítják őket és helyes méretekre alakítják Majd műszaki ellenőrzésen keresztül visszakerülnek a pótalkatrész-raktárba A teljes részlegeket munkahelyek szerint osztják el. A 7-es számú munkahelyen motorfejeket és a szelep tartozékait állítják össze. A kisebb javításokat, mint például vezető-tokok javítását a szelepek csiszolását, a szelepfészekkel együtt ugyancsak a 7. számű javítóműhely végzi. A 8. számú javítóműhelyben a kapcsolókat, fékeket javítják. A 9-es számú munkahely a víz- és ilajszivattyúkat javítja és ellenőrzi a nafta-, olaj- és levegőtisztítót. Itt különösen figyelmet kell szentelni az olajszivattyű nyomásának, beállítására. A hajtóművek szerkezetét a 10-es számú munkahelyen szedik szét, javítják és ismét összeállítják. A hajtóművek helyes összeállítására és ellenőrzésére nagy súlyt kell fektetnünk. Egyedül így biztosíthatjuk a traktor jó teljesítményét. A 11-es számú munkahelyen fő- és rudesapágyakat a forgótengely csapágyait javítjuk meg, behelyezzük a szekrénybe, a betéteket beillesztjük, beállítjuk a rudakat és dugattyúkat, az olajszivattyut összeszereljük. megjavítjuk a csapszegeket stb. Az összeállított motort azután átadjuk a 12. számú munkahelynek meleg befuttatásra. Itt a motort a kísérleti padra rögzítik és megtöltik olajjal. A motor keresztülmegy az első munkaszakaszon. Ez a művelet szükséges mindenegyes új, vagy megjavított motornál. Ez az időszak egybe van kötve az összeállított alkatrészek felerősített kölcsönös egymáshoz illesztésével a súrlódási felületek elsimításával, s ilymódon az ellenállóképesség és elhasználtság határának emelésével is. A 12-es számú munkahelyen a motort a kísérleti padra való rögzítés és olajjal való megtöltés után hidegen próbálják ki. A 12-es számú munkahelyen az otej és a levegőtisztitó a szivattyú és a szabályzó raszerelése után fékezve próbáljuk ki a motort. Megállapítjuk a forgótengely legalacsonyabb fordulatszámát, a motort megterhelve kipróbáljuk és kivizsgáljuk teherbiróképességét. Valamint megállapít jűk üzemanyagfogyasztasát. Ezen a munkahelyen a motort is ellenőrizzük. Az összeállítás után a szabályzót és a szivattyút lepecsételjük a 13-as munkahelyen megjavítjuk az előrészt, elhatároljuk a lengéstávolságot és a k°rekek távolságát. A gyorsasági szekrény és a hátsórész kiegyenlítőjét, az irányítószekrény javítását a 14-es számú munkahely végzi. Ugyanitt javítják meg a gép hydraulikus berendezését is. Ez a munka a nagyobbak közé tartozik, mert a részlegeket kölcsönösen összekapcsolja és beállítja. A 15-ös és 16- os számú kisegítő munkahelyeken a bádogrészeket javítjuk. vagyis egyengetjük. forrasztjuk. Ugyanitt próbálják ki víznyomással a motorfejeket, valamint a hűtőket is. A megállapított hibákat színesen jelöljük meg és a 18-as — 19—20-as segédműhelyekben távolítjuk el azokat. A 17- es számú munkahely a villamos berendezést javítja meg és ellenőrzi az önindítőt, valamint a dinamót. Minden villamos szerelvényt villanyszerelő helyez el az összeállított traktoron. A befuttatás után a motort a 22-es számú munkahelynek adják át. Itt a kijavított részlegekből a traktort öszszeállítják, bekapcsolják a villamosberendezést és a többi tartozékot. A megjavított és összeállított traktort kipróbálják a terepen és elkészülnek a végső szállításra. A befuttatás után a 24-es számú munkahelynek adjuk át a traktort tisztításra és lakkozásra. Ezek után a tulajdonos és a javítóműhely képviselőiből összeállított bizottság átadja a traktort a földművelésügyi minisztérium utasítása szerint a 25-ös számű munkahelynek. A munkahelyek megszervezésének különösen nagy fontosságot tulajdonítunk. Nem szabad jelentőségüket lebecsülni, mert egyedül csak segítségükkel emelhetjük a javítások minőségét. M. Z. Befejeződött a mezőgazdasági tudományos kutatók konferenciája Prágában, a Waldsteim-i palotában december lű-én fejezték be a mezőgazdasági tudományos kutató- és felvilágosító munkák rendszeresítésének konferenciáját. Aj, tudományos kutatóbizottság az ülés utolsó napjaiban a mezőgazdaságiam kérdéseivel foglalkozott. Karel Svoboda, a prágai mezőgazdasági Kutató Intézet gazdaságtani osztályának dolgozója az EFSz-ek termelési költségeinek a megállapításáról beszél. Bruthands Ján, aki ugyancsak az előbbi intézetnek a dolgozója, a mezőgazdaságban alkalmazott munkaerők megállapításának szükség essegerol tartott • előadást. A mezőgazdasági termékek csoportosításával hosszabb előadás keretében Václav Rosen mérnök foglalkozott. A kulturális népnevelési bizottság nevében a ČSAZV levelező tagja, Tauber Ján dr. mérnök beszélt a szépirodalom feladatairól a szocialista mezőgazdaság építésében. Helena Weidenhoffer a falusi színjátszás szerepét ismertette, míg František Smažil a falusi színházak tevékenységéről számolt be. A konferencia zárónyilatkozatában egyhangúlag elfogadta a Tudományos Kutató és népnevelő bizottságok javaslatát. A konferencia itthoni és külföldi vendégei kölcsönösen kicserélték gazdag tapasztalataikat. A megjelentek valamennyien megegyeztek a további növénytermelési és állattenyésztési tudományos kutató munkák együttműködésének szükségességében, valamint a mezőgazdaság gépesítésének fontosságában. Szükségesnek tartják azt is, hogy a barátságos nemzetek között ezen a téren szoros együttműködés jöjjön létre és a fejlődés folyamán szerzett tapasztalataikat állandón kicseréljék. Egy évig üzemzavar nélkül Mikulás Šéfko, a frýlanti gépállomás brigádvezetője mondja — „Minden gépemnek dolgoznia kell és addig nincs megállás, amíg az őszi’feladatokat el nem végezzük". Dacára ennek a szigorú kijelentésnek, a traktorosok szeretik brigádvezetőjüket és minden utasítását teljesítik. Ladislav Tvrzeník, a brigád legjobb traktorosa. Növényápoló Zetoráva) már tavasz óta dolgozik és a kerületi értékelésnél öt ismerték el a gépállomás legjobb traktorosának. Ajándékul egy szép bőrkabátot kapott, amelyre nagyon büszke. Tvrzeník elvtárs megérdemli ezt az értékes ajándékot. A tavaszi munkáktól kezdve egészen az őszi munkák bevégzéséig üzemzavar nélkül dolgozott gépén. A gondjaira bízott gépet lelkiismeretesen gondozta és a brigádközpontot soha sem hagyta volna el anélkül, hogy előbb a gépét rendbe nem hozta volna. » Uj gép a magrépa eivermelésére A roudnici állami gazdaság vezető dolgozói az őszi munkák mielőbbi befejezése érdekében jabb gépesítés! eszközöket használtak. A gazdaság igazgatója magrépa vermelésére alkalmas gép megszerkesztésére tett javaslatot, amelyet most a roudnk’ mezőgazdasági gépgyár elkészített Lukasovsky Pál traktoros az új gépei már ki is próbálta és a rohaťcei gazdaságban egy nap alatt rtt hektár magrépát vermelt el Évvégi leltározások az állami gazdaságokban A most folyamatban lévő leltározások főcélja: a földek, épületek, gépek és gépi berendezések, állatállomány és más egyéb gazdasági berendezés, valamint az összes alapok újraértékelése. Az alapok értéke a folytonos fejlődés következtében megváltozott és távolról sem felel meg annak az összegnek, amelyet évekkel ezelőtt elkönyveltek. Éppen ezért intézkedés történt, hogy valamennyi állami gazdaság 1955. január 1-ig ejtse meg a leltároSzlovákiában mái nyolc villanyáramfejlesztő üzem jelentette, hogy teljesítette , egész évi áramfejlesztési tervét. Ezek közé tartoznak mindenekelőtt a bratíslavai Energotrust áramfejlesztő üzemei, a tmavai, a komáromi áramfejlesztők és december 8-án csatlakozott hozzájuk a Bratislava II gOzáramfejlesztO is. A bratíslavai II. áramfejlesztőben mindenekelőtt a műszakok közötti versenynek és a nagyszámú újítójavaslatnak köszönhetik az elért sikert. Az üzem legjobb csoportja, Peter fturačka műszakja egész évben jó példával járt elOI. amikor a katlanok üz,.nképe*ségét meghosszabbította és "hökkentette saját villanyáramfogyaszzást. Az alapok értékét legutoljára 1951. január 1-én állapították meg. Az állami gazdaságok főigazgatóságának utasítása szerint a leltározó bizottság tagjait a vezető szakemeberekből kell megválasztani, akik m ködésük körzetében felelősek az elvégzett értékelésért. Így például a földek leltározásáért és értékeléséért a tervező és az agrotechnikus, a gépi berendezések és gépek leltározásáért pedig a főgépész felelős. tását. Az üzemben több mint 360.000 kilowattóra villanyáramot takarítottak meg a gépi berendezések villanyáramfogyasztásának jó megszervezésével. A megtakarított áramot az év kezdete óta terven felül a nyilvános hálózat rendelkezésére bocsátják. kassai Energotrust üzem dolgozói, a fűtőanyag és energetikai minisztérium, valamint a szakszervezeti szövetség központi bizottsága vörös zászlajának háromszoros birtokosai december 8-án a Nemzeti Front országos értekezletének előestéjén 100.2 százalékra teljesítették globális termelési tervüket. A vili anya ramfejleszt - tervet pedig 143.6-ra teljesítettél Áramfejlesztő üzemeink teljesítik tervüket /