Szabad Földműves, 1954. január-június (5. évfolyam, 1-26. szám)

1954-05-30 / 22. szám

1954. május 30. 5 Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottsága elnökségének javaslata VI. Az állami gazdaságok 1. 1954. december 31-ig az egész népgazdaság szükségletei szempont­jából meg kell határozni az egyes állami gazdaságok termelési irány­vonalát. Az adott helyi gazdasági és természeti viszonyok tekintetbe­vételével meg keli állapítani az egyes gazdaságok állandó vetési el­járásait. 2. Ki kell dolgozni és jóvá kell hagyni minden egyes állami gaz­daság fő építkezési tervét, amely macában foglalja az összefüggő gazdasági egységek folyamatos megteremtésére és nagyobb terület­re vonatkozó tervét is. 3. 1957 végéig 1953-hoz viszo­nyítva 24 százalékkal kell növelni a marhaállományt. Ugyanezen az idő alatt el kell érni a marha­­állomány 430 kg vágási súlyát, a 2500 liter évi átlagos tejhozamot, 100 tehéntől 78 borjú felnevelését, egy anyasertéstől 12 süldő, 100 anyajuhtól 103 bárány felnevelését, és az évi 120 drb. tojáshozamot. 4. A határvidékeken az állami gazdaságok fő feladatának a marha­állomány növelését és hasznosságá­nak fokozását kell tekinteni: 5. A nagy hizlaldákban észszerű hizlalással és minden darab sertés­ről való fokozott gondoskodással el kell érni a napi legalább 45 deka súlygyarapodást. 6. Biztosítani kell az állami gaz­daságok előnyös ellátását a legkor­szerűbb gépesítőeszközökkel és 1954-ben a gabonafélék betakarítá­sát legalább 90o/o-ban, a kapásnö­vények betakarítását pedig 60<>/o­­ban komplex gépesítéssel kell el­végezni. Az újonnan épült istál­lókban teljesen gépesíteni kell az istállói munkái. A marhaistállók 900/o-ában és az összes 500 darabon felüli sertésállománnyal rendel­kező hizlaldákban a munkálatokat 1957-ig teljesen gépesíteni kell. 7. Törekedni kell az állami gaz­daságok jövedelmezőségének lé­nyeges fokozására. Annak érdeké­ben, hogy fokozódjon az állami gazdaságok dolgozóinak anyagi ér­dekeltsége a gazdasági eredmé­nyek elérésében, igazgatói alapot kell létesíteni. Ezenkívül gazdaság­­fejlesztési alapot kell még létesí­teni. 8. Szakképzett káderekkel, főleg vezető helyet betöltő dolgozókkal kell kiegészíteni az állami gazdasá­gokat. Meg kell állítani a munka­erőhullámzást és 6.200 lakásegység építésével. családiházak egyéni építésének széleskörű lehetővé té­telével kell biztosítani az alkalma­zottak megfelelő lakásviszonyait. 9. A műszaki és adminisztratív alkalmazottak fizetés- és prémium­­rendszerének, a munkások bég- és prémiumrendszerének kövptkezeles bevezetésével kell biztosítani a dol­gozók anyagi érdekeltségét, éspe­dig nemcsak a termelési feladatok teljesítésében és túlteljesítésében, hanem a gazdaságosság fokozásá­ban is. At kell térni a terv teljesí­téséért és túlteljesítéséért járó ter­mészetbeni jutalmazásra, ami a ter­­mészebeniek közvetlen értékesíté­sének rovására megy: VII. A népgazdaság egyéb ágazatainak feladatai 1. Biztosítani kell az állami birto­kok. és a gép- és traktoráilomásoK teljesmértékű fejlődése érdekében a gépi eszközök idejében való gyártá­sát és leszállítását. Az 1957. évig a gépipari üzemek fokozatosan 9500 kultiváló traktort, 3700 Z—35-ös ke­­kerekestraktort, 2400 hemyótaipas traktort, 450 traktort a szőlőkbe és komlóföldekre, 1700 gabonakombájnt. 2150 cukorrépagyüjtő kombájnt, 3600 burgonyagyűjtő kombájnt, mégpedig ebből az 1955. évben legkevesebb 700 drb-ot, 3500 burgonyaszedőgépet, ebből legkevesebb 1000 drb-ot az 1955. évben; 450 lengyüjtő kombájnt. 22:000 traktorosekét, 29.500 traktoros­boronát, 18.000 traktoros vetőgépet, 12.500 hengerlőt, 33.000 mindenféle fajtájú kultiváló gépet, 12.100 istál­lótrágyát szóró gépet, 9000 trágyara­kodó gépet, 10.000 műtrágyahintő gé­pet, 9700 traktoros előhántós ekét 8900 fűkaszáló gépet. 2100 automata­cséplőgépet. stáb'; motorokat, vala­mint más gépeket és eszközöket szál­lítanak mezőgazdaságunknak. 2. Be kell fejezni gyors ütemben a speciális kultiváló traktor szerke zete módosításával kapcsolatos mun* kákát úgy, hogy a 2000 db-ból álló első szériát az 1956 év folyamán ki­próbálhassák, az 1957. évben pedig már folyjon a szériagyártás, bele­számítva a szükséges szerszámokat is. Gyors ütemben elő ke'! készíteni az SKG-4 jelzésű burgonya ül tető­­gépek gyártását, hogy az 1955. év­ben 1000 db-ot már leszállíthassanak, az 1956. és 1957. évben a további 2900 db-ot: az 1954. év végéig be kell fejezni az ŽM—30-as jelzésű gabo­nakombájn módosításával kapcsolatos munkákat, hogy az 1956 évi aratási idény megkezdéséig legkevesebb 400 ilyen kombájnt leszállíthassanak: az 1955. évben a gazdaságoknak legke­vesebb 200 arató-, silózó-, vágógépet kell leszállítani: az 1954. év végéig meg kell szerkeszteni egy hatsoros, traktorral vontatható trágyáiéöntözőt 1 2 és az 1957. évig 4000 darabot kell ebből szállítani; meg kell javítani a rakodódaru szerkezetét és az 195“. évig a mezőgazdaságnak 1500 at kel! belőle juttatni; gyors ütemben kell 1 biztosítani a Z—35-ös traktorhoz | szükséges univerzális rakodógép fej- ■ lesztését. úgy, hogy a traktorok 40 szá­zaléka el legyen látva ezekkel a ra­kodógépekkel. 3 A gépipari minisztériumnál biz­tosítani keil a mezőgazdasági gépek­kel kísérletező intézet részére szük­séges berendezéseket úgy, hogy ez az intézet megoldhassa a további új gé­pek szerkezetét feltételeinknek meg­felelően és főleg azoknak a munkák­nak elvégzése érdekében, amelyek még nincsenek gépesítve. 4, A gépiparügyi minisztérium üzemeiben ki kell küszöbölni a trak- 1 torokhoz és a mezőgazdasági gépek­hez tartozó egyes pótalkatrészek gyártásában előforduló súlyos hiá­nyosságokat és meg kel! kezdeni a szovjet hernyótalpas traktorokhoz és kombájnokhoz szükséges pótalkat­részek gyártását. A2 állattenyésztési termelés részére ki kell dolgozni az 1955—1957. évekre vonatkozó terme­lési terv javaslatával együtt a tipi­zált konyhák tervét és a gazdaságok gépesítésének rervét. ' 5 A kohóipar 1 és ércbényaügyl mi­nisztérium íizemeinpn biztosítani kell a mezőgazdasági gépekhez szükséges anyag szállítását és pontosan be kell tartani a minőségi és mérettechnikai követei ményeket. 6. A vegviiparban különösen fontos feladatnak kel! tekinteni a műtrá­gyák keresett futtáinak és minőségé­nek szállítását- A vegyiiparügyi mi­nisztérium üzemeiben az 1955. év­ben mezőgazdaságunk számára 91.9 százalékkal több nitrogéntartalmú tiszta tápanyagú műtrágyát kell ter­melni, az 1956. évben 115.1 száza­lékkal, az 1957. évben pedig 127.6 százalékkal többet, mint az 1953. évben. A foszfortartalmú trágyák ter­melését a kohászati üzemekben a termelési terv elválaszthatatlan ré­szének kell tekinteni és az 1955. év­ben a Thomas-lisztműtrágya terme­lését az 1953. évhez viszonyítva 45 százalékkal, az 1956. évben 51 szá­zalékkal és az 1957. évben 55 szá­zalékkal kell növelni. 7. A/ állami tervező intézetekben az 1955. évben 96 millió korona értékű tervezési munkát kell a mezőgazda­ságban megvalósítani, az 1956- év­ben 96 millió korona értékűt és al 1957. évben 111 millió korona értékűt. Az építőiparügyi minisztérium, a földművelésügyi minisztérium és a további illetékes minisztériumok épí­tőipari szervezetei segítségével az 1955. évben 1200 millió korona érté­kű, az 1956- évben 1440 millió koro­na és az 1957. évben 1540 millió ko­rona értékű épitési-szerelési mun­kát kell elvégezni, ebből az EFSz-ek szakaszán az 1955. évben 300 millió korona értékű munkát, az 1956. év- Ьрп 280 millió korona értékűt és az 1957. évben ugyancsak 280 millió korona értékűt kell elvégezni. Az 1955—1957. években a mező­­gazdaság részére 400 millió korona értékű generáljavítást kell elvégezni. 8. A fogyasztási szövetkezetek köz­ponti szövetségének terveiben bizto­sítani kell a szövetkezeti kereskedem lem lényeges bővítését, hálózatának kiépítését és az árualapok, névszerint az ipari árualap növelését. A szövetkezeti kereskedelem bevé­teli alapját az ipari árucikkek szük­séges fajtáival kell b'ztositani és végérvényesen le keli számolni azzal az állapottal, amikor a mezőgazdaság részére föltétlenül szükséges árut fa­lun lehetetlen megvásárolni A gépiparügyi miniszjérium és a helyi gazdaság minisztériuma üzemei­ben gondolni kell megfelelő mennyi­ségű és fajtájú Szerszámok és apró gépek gyártására az önállóan gazdái kodó földművesek részére. VIII. A mezőgazdaság irányításának és tervezésének meg javitása 1. Lényegesen korlátozni kell a mezőgazdasági fejlődés állami terve mutatóinak számát, amelyek köz­pontilag vannak meghatározva s a jövőben csak az alapvető mutató­kat kell meghatározni: fokozni kell a nemzeti bizottságok jelentőségét és felelősségét a mezőgazdasági ter­melés tervének összeállításában, a tervre vonatkozó javaslataikat te­kintetbe kel] venni és meg kell tár­gyalni az állami terv jóváhagyása előtt. 2. A termelés tervezésénél a fel­adatokat úgy kell megszabni, hogy az EFSz-ek és az egyénileg gaz­dálkodó földművesek teljes mérték­ben kihasználhassák a termelési föltételeket és tapasztalataikat a termelés emelésére. Ugyanilyen okokból és a nemzeti bizottságok adminisztratív szempontból való túlterhelése korlátozásának érdeké­ben nem kell termelési feladatokat róni a 0.5 hektárny/ kiterjedésű mezőgazdasági területekkel bíró üzemekre és az ugyanilven kiter­jedésű háztáji gazdálkodásra. 3. Ki kell küszöbölni a terv gé- 1 pies szétírását és biztosítani kell, hogy a földművelésügyi minisztéri­um és a nemzeti bizottságok a termelési feladatok szétirását a he­lyi viszonyokhoz mérten tegyék, te­kintetbe véve földműveseink ter- | melói és állattenyésztői tapaszta­latait. 4. Lényegesen meg kel] javítani a mezőgazdasági termelés irányí­tását, kezdve a földművelésügyi minisztériumtól egészen a helyi nemzeti bizottságokig és problémáit a szakemberek aktívájának a szö­vetkezeti tagokkal és földművesek­kel való élénk kapcsolata alapján, valamint a mezőgazdasági terme­lés konkrét feltételei elemzése alapján kell megoldani. Lényege-1. Meg kell gyorsítani annak a javaslatnak a kidolgozásét, amely a mezőgazdasági termelés körzetek-I sen emelni keli az irányító szer­vek személyes felelősségét a rájuk bízott szakaszokért. 5. Ki kell adni a mezőgazdaság igazgatóságok, a kerülei és járási nemzeti bizottságok munkarendjét amely főleg a személyes felelősség fokozását és az egyes dolgozók kö­telességeinek meghatározását biz tosífja. Meg kell szabni a járási mező­gazdasági igazgatóságok szakembe­reinek, a begyűjtési dolgozóknak, az inszeminációs állomások techni­kusainak, a gép- és traktorálomá­­sok agronómusainak és a többi szakembereknek munkaszakaszait és körzeteit, hogy lehetővé legyei: téve szoros szervezési együttműkö­désük. re való felosztására és a mezőgaz­daság fejlesztésére irányuló álla­mi tervfeladatok gazdasági és ter-IX. A mezőgazdasági tudomány és kutatás feladatai mészeti feltételekkel összhangban lévő szétosztásának módszerére vonatkozik. 1954. végéig ki kel! dolgozni a takarmánynövényfajták és válfajok körzetre való felosz­tásénak tervezetét, hogy az egyes kerületekben maximális takar­­mányhoznmot érjenek el és saját vetőmaggal biztosítsák a vetést. 2. 1954 végéig javaslatot kell kidolgozni az egyes vidékeken, ta­lálható összes természetes és egyéb szerves trágyafélék megállapítására és felhasználáséra való előkészítés­re, különösen pedig gyors kom­­poszt olására. 3. 1953 végéig javaslatot kell előterjeszteni a szocialista mező­­gazdasági nagyüzemi termelésben a fü vés -vetési от górendszer átdolgo­zása terén folytatott kutatás eddi­gi eredményeinek alkalmazására. 4. 1954 végéig javaslatot kell ki­dolgozni a lóhere, és füvesnövé­nyek magterrnelésének javítására az egyes vidékeken termő fajták maximális felhasználásával. Javas­latot kell továbbá kidolgozni a ve­tőmagtermelőrészlegek agrotech­nikájának megjavítására és a ho­zamok növelését, a réti és legelői növényzet minőségének fokozásai elősegítő megfelelő agrotechnikai és talajjavító intézkedésekre. 5. Legkésőbb 1955 végéig javas­latot kell kidolgozni az egyes te­rületeken tenyésztett egyes gazda* sági állatfajták és kategóriák ta­karmány adagtipusára, ‘’mellett te­kintetbe kell venni az egyes ta­­karmánycsoportokat és a maximá­lis takarmányadagok felhasználá­sát a marhaállomány, különösen szarvasmarhák és sertések etetésé­nél. Ki kell dolgozni a vágásra szánt marhák, főleg sertések meg­felelő antibiotikumok használatá­val való hízlalási módszerét és e célra megfelelő mennyiségben le kell szállítani a mezőgazdaságnak az említett anyagokat. 6. Ki kell dolgozni a Csehszlo­vák Köztársaság szarvasmarha­­tenyésztési fajnemesítő munkájá­nak hosszú időre szóló tervét, hogy jobban felhasználják fajállataink képességeit a hústermelés fokozá­sára. Át kell dolgozni a gazdasági ál­latok fertőző betegségei, elsősor­ban a sertések fertőző elvetélést influenzája és paralizise, továbbá a baromfipestis hatékony preventív és gyógykezelési módszereit és se­gíteni kell széleskörű gyakorlati alkalmazásukban. 7. Mezőgazdasági szakemberek­ből, gépesítőkből, agronómusokból, zootechnikusból, gépipari dnigrt zókból, építészeti és energetikai dolgozókból komplex-tudósiso­portokat kell alakítani, amelyek a Csehszlovák Mezőgazdasági Tudo­mányos Akadémia vezetésével э következő feladatokat teljesítik­a) 1955. végéig kidolgozzák a ka­pásnövények, elsősorban a cukor­répa és a burgonya kultiválása­­szolgáló kultivációs traktor és be rendezések agrotechnikai alapjait és szerkezetük tökéletesítését. b) 1955 végéig javaslatot dol­goznak ki a takarmányok előké­szítésének és szállításának gépe­sítésen'. tekintetbe véve a megle­vő istálló ümisokat és az új terve­zető épüleHípusök építészeti kivi­telét ér kiegészítését. 8. Megvetik a vízgazdasági erdők ben ь források és a vízfolyások Szétágazásának megakadályozására irányuló gazdálkodás alapjait. 1954. végéig kidolgozzák á* tö­­i-gtelepek felhasználásának tervéi 1956 végéig megoldják a ke­­vésbbé termékeny homokos és lej­tős talajok legcélszerűbb felhasz­nálását és javallatokat tesznek a talaj alámosása (erózió) elleni küzdelemre, 9. 1955-be'n kísérleti laboratóriu­mokat létesítenek az erre a célra kiszemelt EFSz-ekben és üzembe helyeznek egy mintaszerű vándor­­laboratóriumot. ★ A mezőgazdasági termelés lé­nyeges növelésére vonatkozó irány­elvek kifejezik a pártnak és a kor. hiánynak azt a törekvését, amely hazánk építésének békés fejlesz­tésére és a dolgozók jólétének ál­landó fokozására irányul. Az első ötéves terv teljesítésé­ben — elsősorban az iparban — elért sikerek lehetővé teszik, hogy a párt erőit és figyelmét most a mezőgazdasági termelés lényeges és gyors növelésére fordítsa, mert ettől függ nagy mértékben a vá­rosok és falvak dolgozói életszín­vonalának emelkedése és amely ezért kulcsfontosságú országos feladattá válik. Ennek a feladatnak teljesítése nemcsak a mezőgazdasági dolgo­zók ügye, hanem a népgazdaság összes ágai dolgozóinak legnagyobb érdeke és kötelessége. A kitűzött irányelvek követke­zetes és pontos teljesítése, az er­re rendelkezése bocsátott összes eszközök hatékony felhasználása fokozott erőfeszítést követel a párttól, a kormánvtól és a nép­től. Megkívánja, hogy a szovjet nép példáját követve országos mozgalom induljon a mezőgazda­sági termelés növeléséért. A mezőgazdaság, az állami gaz­daságok. a gép- és traktorállomá­sok, az EFSz-ek és az egyénileg gazdálkodó parasztok megtisztelő feladata, hogy felhasználják a ter­melés fokozásának tartalékait, mi­nél szélesebb körben alkalmazzák a haladó módszereket és széleskö­rűen kibontakozódé szocialista munka versenyben küzdjenek a gazdag terméshozamokért és az ál­latok nagyfokú hasznosságáért. Az üzemiek dolgozóinak ügye biztosítani, hogy a mezőgazdaság ideiében megkapja a termelés nö­veléséhez szükréges meghatározott mennyiségű és ’egjobb minőségű ipari termékeket, elsősorban trá­gyáiéi éket. gépesítő eszközöket, gazdasági szerszámokat és építő­anyagot. A kereskedelemmel, a közlekedéssel és a népgazdaság többi ágaival együtt az egészség­­ügyi, kulturális és népművelési szolgálat szervéinek is ügyelniük kell a mezőgazdaság és a mezőgaz­dasági dolgozók szükségleteiről való gondoskodás mindenirányú fokozására, hogy ezzel együttesen megteremtsék a mezőgazdasági ter­melés növelésének feltételeit. A Forradalmi Szakszervezeti Mozgalom, a Csehszlovákiai Ifjú­sági Szövetség és a Nemzeti Arcvo­­ial tc'obi szervezetei szerveinek ŕeiadata, hogy a dolgozókat a me­­n'ígazdasági termelés növelése fel­adatainak teljesítésére mozgósít­ják és biztosítsák, különösen a ha­tárvidéken új, állandó munka­erők béke ocsolódását a mezőgaz­daságba. A CsISz becsületbeli ügye. hogy ezen a téren az ifjúság jc példával járjon elől. A párt elvárja, hogy a mezőgaz­daságon kívül működő mezőgazda­­sági szakembere'', az üzemek tech­nikusai minősített dolgozói meg­értik a mezőgazdasági terme.es növelésének hagy fontosságát és elhatározzák magukat a mezőgaz­daságban végzendő állandó mun­kára. Ё feladatok teljesítéséért folyó harc első soraiban mindenütt a kommunisták .járnak elől. A párt­szerveknek és szervezeteknek na­ponta kell irányítaniuk, szervez­niük és ellenőrizniük a feladat teljesítését. Széleskörű agitációs tömegmunkával. példamutatással biztosítják, hogy a mezőgazdasá­gi termelés növelése az egész nép ügyévé váljon. Mérhetetlen alkotóerővel és energiával rendelkező népünk győzelmesen teljesíti a CsKP ál­tal kitűzött bátor terveket. Ezért a mezőgazdasági termelés legkö­zelebbi két-három éven belül való lényeges növelésének feladatát is sikerrel teljesíti. Ezzel még job­ban megszilárdítja a Nemzeti Arc - vonalat és alapját — a munkások és parasztok szövetségét, biztosítja a dolgozók anyagi és kulturális színvonala további emelkedésének feltételeit és jelentős lépést tesz előre hazánk szocialista építésé­ben és a béke védelmében.

Next

/
Thumbnails
Contents