Szabad Földműves, 1954. január-június (5. évfolyam, 1-26. szám)

1954-01-10 / 2. szám

4 Földműves ЙЯ. Janulr 16. H'radáe a szövetkezeti elnOkképzo iskolából! Öreg diákok esti vitája Csaknem este volt már, amikor a komáromi mezőgazdasági iskola öreg diákjait meglátogattuk. Az „öreg diák" jelzőt szándékosan használjuk, mert a szövetkezeti elnökképző tanfolyamon részt vevő korosabb hallgatókról van szó, akik itt szerzett szaktudásukkal akarják megoldani a szövetkezeti gaz­dálkodás ezernyi problémáját. • A hálóteremben egy sereg kiváncsi szempár fogad bennünket. Többen jegvzeifüzeteiket szorongatják, készül­nek a másnapi előadásra. Egy 30—33 év körüli, simára botovált arcú, élet­erős, fiatal hallgatónál pedig pirosfe­delű ismerős könyvecskét fedezünk fel, a szövetkezetek alaptörvényét, vagyis a mintaszabályzatot. Később kiderül, hogy Prágai Ágostonnak hívják. A ga­­lántai járásban levő vízkeleti EFSz-ből érkezett ide. — Hogy és mint került ide az isko­lára? — kérdezzük. — Amikor az egyik szövetkezeti tag­gyűlésen arról volt szó — válaszolja — hogy az elnöknek 5 hónapos elnök­képző tanfolyamra kellene mennie tu­dása továbbfejlesztése érdekében, igen helytelenül, a dolog könnyebbik >lda­­lát választotta és egyszerűen lemon­dott. Az elnök magatartása kissé meg­lepte szövetkezetünk tagjait és a kér­dés továbbra is fennmaradt, kit küld­jenek ki az elnökképző iskolára. — Én — folytatta, habár semilyen tanfolyamon, vagy iskolán nem vettem részt, alaposan meghánytam — vetet­tem magamban a kérdést és rájöttem, hogy a szövetkezet vezetéséhez, ered­ményesebb gazdálkodásához, feltétle­nül szükséges a jó szaktudás, ezért önként jelentkeztem. A taggyűlés rész­vevői egyöntetű beleegyezésüket adták elhatározásomhoz. Feleségemnek ez először nem tetszett, de később mégis megértette, hogy mennyire fontos e tanulás. Bizony nagyon-nagy szükségünk van a tanulásra, mert ez a továbbfejlődés előfeltétele. Ahhoz, hogy magas ter­méshozamokat tudjunk elérni, az álla­tok hasznosságát fokozhassuk, a mun­kát szocialista módon tudjuk megszer­vezni, állhatatosan és szorgalmasan kell tanulnunk. Ezt Sulczi elvtárs, a muzslai EFSz elnöke is tudja, de a többiek is, hiszen nem időt lopni jöt­tek ide, hanem tanulni. Sulczi elvtárs feketekeretes szem­üvegén keresztül olvassa füzetében a szépen megformált betűket. De nem is csoda, ha „négy szemmel" olvas, hi­szen már ő is „öreg diák”, túl van már az öt vénén. Amikor az új agrotechni­kai módszerek alkalmazásának előnyös­ségére terelődik a szó, homlokára tolja a szemüveget és bekapcsolódik a vi­tába. — Mi a kukoricát 60 hektáron négy­zetesen ültettük — mondotta — Négy növénytermelő csoportunk van és ezt a 60 hektárt egyenlő arányban elosztot­tuk. Amikor a kukoricát ültettük, úgy tűnt, minthe több munkát adna, ez a többletmunka azonban háromszorosan megtérült, mert sokkal könnyebb a növényápolás munkája. A gyommal sem volt annyi bajunk, mint annak­­előtte, no meg azután gépi erőt lehet aikeimazni, ami mur.kaerőmegtakarí­tást, ugyanakkor időnyeréet is jelent. Ez pedig a csúcsmunkáknál azt jelenti, hogy nem torlódik össze a sok munka. De a terméshozamnál is megmutatko­zik, hogy érdemes ezt a módszert al­kalmazni. A 3-as számú növényterme­lő csoport például 43 mázsa termést ért el átlagosan egy hektáron, a kö­zönségesen vetett kukorica ellenben osak mintegy 35—36 mázsát termett csövesen. A vita egyre élénkebbé válik, többen egyszerre beszélnek. — Egy témát merítsünk ki, ügy tér­jünk át a másikra — szól közbe egy hang. Kétyi elvtárs, a búcsi EFSz el­nöke veszi át a szót: — Nálunk például a normákat súlyra állítottuk be a trágyahordásnál. így tudjuk azt, hogy mennyi trágyát kap a föld. Erre a mindennapi élét tanított meg bennünket. Mielőtt ezt a módszert bevezettük volna, addig csak a szal­más trágyának volt nagy keletje, a jő érett súlyos trágya pedig maradt. Már pedig (ismeretes, hogy a jő érett trá­gya után nagyobb termés várható, mintha csupán szalmás trágyával te­rítjük meg a földet. Ez utóbbinak. a leszántása is körülményesebb. Kétyi elvtárs ezután áttér a szocia­lista munkaversenyre. Felhozza, hogy a bucsi EFSz egész éven át párosver­­senyben állt a muzslai szövetkezettel. Megállapítja, hogy jó hatással volt a szövetkezet működésére, mert a tago­kat a munkák idejében való és jó el­végzésére serkentette. Hiányolta, hogy a járás részéről még nem értékelték a versenyt, ami bizony hiba. — Érdekes, sőt kívánatos volna en­nek mielőbbi mogejtése — jegyzi meg a bucsi EFSz elnöke Ugyanezen óha­jának ad kifejezést Sulczi elvtárs is. A járás mezőgazdasági ügyosztályának oda kell hatni, hogy a párosverseny kiértékelését mielőbb elvégezze, a két szövetkezet bevonásával. A vita során Prágai elvtárs az egész­évi munkaterv elkészítési módját veti fel, am^ly most az újév elején nagyon is aktuális. A többieket is igen élénken érdekli a felvetett kérdés. A nagyszar­vai Csőlle Vince nyomban hozzá is szól. — A terv csak terv marad, ha a szövetkezet tagsága nem hajtja végre. — A harcsabajuszú Csőlle bácsi ezzel fején találta a szöget. Hiába készítjük el akármilyen jól az egészévi munka­tervet, ha elkészülte után az asztal­­fiókban hagyjuk porosodni, ha soha elő nem vesszük. Majd a tanfolyam legkorosabb „diák­jával” az 59 esztendős Kerekes Fe­renccel váltunk pár szót. ő a karvai EFSz-ből jött a tanfolyamra. — Hogy folyik a tanulás? — kér­dezzük. — Az idegen kifejezésekkel van a legtöbb bajunk — válaszolja. — A mi berozsdásodott agyunk már nehezeb­ben fog, de azért tanulunk. Igyekszem behozni azt, amit a kapitalizmusban kényszerből elmulasztottam. Kerekes elvtárs és a többiek most ismerkednek a növények sejtjeivel és egyéb eddig előttük teljesen ismeret­len fogalmakkal, amelyek mind hozzá­járulnak ahhoz, hogy gazdag tudással térjenek vissza szövetkezeteikbe. Kétyi elvtárs\a vita folyamán még' a pótjutalmazást és az ellenőrző bizott­ság feladatainak kérdését vetette fel. A pótjutalmazással kapcsolatosan megjegyezte, hogy az ő szövetkeze­tükben tavaly még csak 6—7 volt az anyakocánként! évi malacszaporulet, míg ezidén a pótjutalmazás bevezetése azt eredményezte, hogy a sertésgondo­zókat érdekeltté tették a munka ered­ményében és az idén már 13 és félre sikerült emelni a malacátlagot. A pótjutalmazás bevezetése által nemcsak a szövetkezet vagyona gyara­podott, a tagok jövedelme is 'nőtt és a sertésgondozók külön 10 malacot kap­tak összesen. Egy gondozóra két malac jutott. De vigyáznak is a malacozásnál, még az éjjeliőr is pontosan számon­­tartja az ekéseket. Az éjszakai órák­ban az ő feladata, hogy ott legyen az ekéseknél. Gondos munkájáért ő is pótjutalomban részesül, mint a sertés­gondozók. A szövetkezetek ellenőrző bizottsága munkájával kapcsolatban kihangsúlyoz­ta, hogy igen jelentős szerepe van a szövetkezet további fejlődésére, mert ellenőrző munkájával elősegíti a közös vagyon védelmét. Ezért Kétyi elvtárs ajánlatosnak tartja, hogy az ellenőrző bizottságok elnökei, a szövetkezeti el­nökökhöz hasonlóan részesüljenek is­kolázásban. Kétyi elvtárs a komáromi szövetke­zeti elnökképző iskolán igen kitűnő tanulónak bizonyul, sajnálatosnak tart­ja, hogy az ímelyi, ekeli, perbenyíki, felsőpatonyi, uzapanyiti, berzétei, bát­­kai szövetkezetek nem küldték elnö­keiket az iskolába, holott itt valóban módjukban van komoly szak- és poli­tikai tudást elsajátítani. — Nagyon helyes lenne — mondotta — ha ezek a szövetkezeti elnökök —, ha egy-két heti késéssel is, mégis kö­zénk jönnének tanulni, hogy még jobb munkát végezhessünk szövetkezeteink felvirágzása és épülő szocialista ha­zánk érdekében. Kovács István A 68 éves János bácsi Ki nem fememé Planka János bácsit a tornaijai állami gazdaságban? Nép­szerűségével, szerény modorával meg a legkisebb gyermek rokonszenvét is megnyeri. Még aztán nem tegnap ke­rült erre a helyre. Több, mint har­minckét esztendeje ebben a majorban dolgozik. Igaz, akkor még Hámos föld­­birtokosnál cselédeskedétt, aki kímé­letlen kizsákmáyolásban és elnyoma­tásban részesítette a földmunkás nap­számosokat. A cselédeskedés Súlyos évtizedei alatt János bácsi sok százezer korona értékű állatot nevelt fel Hámos föld­birtokosnak, de többre — mint betevő falatra — úgyszólván alig futotta a családnak. Pedig takarékos és józm­­eszü volt világéletében. Nem kártyá­zott, nem ivott, portosan és lelkiis­meretesen végezte munkáját. De mind­ez hiábavaló volt, becsületes törekvé­séért kevés kenyérben és még keve­sebb megbecsülésben részesült. János bácsi most arra gondol, hogy mennyivel különb ma az élete. A fel­­szabadulás őt is kiemelte a szegény cselédsorsból s most mint az állami gazdaság egyik legjobb dolgozója, az állattenyésztésben dolgozik. Bár maga­san eljárt felette az idő kereke, mégis inkább fiatalodik, mint öregedne, oly örömmel végzi munkáját. Az apró­jószágok sima, csillogó szőrzete keze­­munícáját dicséri. Az istállóban pedig olyan tisztaság uralkodik, mintha csak lakóház lenne. — Hát úgy szép a gyerek is, ha tiszta — mondja jókedvűen — meg aztán a közmondás is azt tartja: a tisz­taság fél egészség: Én pedig ebből, míg az erőmből futja, nem engedek. Az eleven borjak jóízűen porcogat­­ják az eléjük adott takarmányt. Já nos bácsi szeme szánté hizlalja a jó­szágot. Igaz, pontos munkát kell végez­nie, de szívesen eljár körülöttük, mert. mint említette, akkor nyugodt, ha lát­ja munkája eredményét. S ez bizony nagyon is meglátszik. .Amint, a nevelőállatok között jár, azok érdes nyelvükkel nyalogatják gondos kezét, érzik, hogy jó bánás­módban részesíti őket. János bácsi meg is jegyzi: — Hát bizony a régi rendszerben minket sem becsültek meg annyira, mint m most az állatokat. — Megiga­zítja ősz bajuszát, látszik rajta, hogy valami, fontos mondanivalója van. Csak ki vele — bíztatjuk s ebben nem te marad adós, bár nem szeret sokat be­szélni. — No nézzék csak — mutat karjá­val a jobbsarokban lévő üszőborjúra, amely csakúgy majszolja a jól elké­­szítetť^etetnivalót — ez az állat, ami­kor a kezem alá került, alig mázsáit negyven kilót. A szőrzete alatt bőrét sömör kínozta, így hát nem. is fejlőd­hetett. A legelső gondom, miután az istállóba vezettem, az volt, hogy ki­gyógyítsam. Ez egy hét leforgása alc.tt sikerült. A másik héten súlya már hat kilóval gyarapodott. Most pedig, mint látszik, már a 140 kg-ot is túlhaladta. Ekkor közelebb levett neveltjéhez és kerek hátát széles tenyerével gyöngé­den simogatva, végigtapogatta. Minden embert a munkája dicséri. János bácsit is ez jellemzi. Már kora hajnalban, négy órakor megjelenik az istállóban. Egyenként szépen megtisz­títja, megeteti, megitatja a gondozásá­ban lévő borjakat, sőt arra is van gondja, hogy az istállót mindjobban kényelmessé és kellemessé tegye szá­mukra. Itt aztán ‘igazán fejlődhetnek a nevelöállatok. Szakszerű gondozás, tisztaság, napfény szükséges a sikeres állattenyésztéshez. És János bácsi gon­doskodik arról, hogy mindezt megad­ja nekik. A következőkben arról érdeklődünk János bácsitól, hogy mily különbséget lát a múlt és a jelen gazdálkodás kö­zött. Erre a kérdésre alapos megfon­toltsággal a következőket válaszolja: — Erről igazán sokat lehetne be­szélni. Bizony fiaim, valamikor még a régi tulajdonos ideje alatt azért folyt a gazdálkodás, azért dolgoztunk, hogy még több pénze legyen a tulajdonos­nak. Rólunk aatmban nem fandosb*­dott. Állandóan az lebegett c szemünk előtt, hogy mikor bocsájt el a munká­ból. Most azonban nem kell attól tar­tania az embernek, hogy kidobják a munkából és holnap nem lesz mit en­nie. Én havonta nyolcszáz koronát ka­pok a 28 borjú gondozásáért, de még többet fogok kapni, hiszen napról­­napra szebbek az állatok és a jutal­mazást is érdem szerint kapjuk, nem aszerint, ki hogyan tud hízelegni. Lá­tom, hogy engem is megbecsülnek és munkám a gazdaság vezetői is mii­­tángálják. Minél hosszabb ideig tartózkodunk az istállóban, János bácsi annál közlé­kenyebb lesz. — János bácsi — kérdezzük — igaz­­e az a közmondás, hogy hetben felé — hazafelé? — Ejnye, — válaszolja — hiszen csak most akarok igazán élni. Hisz munkám gyümölaét csak most élve­zem — némi csönd után így folytatja boldogan. — Nagyon szeretem ám unokáimat. Zolinak karácsonyra új ru­hát, Pistinek meg új cipőt ajándékoz­tam. Az Ica pedig gimnáziumba jár. Ö nagylány, már 15 éves. Az iskola egyik legjobb tanulója. Igen örülök neki. Lelkes szavai nyomán megelevene­dik előttünk a felszabadult paraszt­család élete és munkája. Többek kö­zött azt is megtudjuk, hogy csak a fel­­szabadulás után tanult meg János bá­csi írni és olvasni, mégpedig az uno­káktól. így ma már újságot is olvas, mégpedig nagy érdeklődéssel. De van ám rádiójuk is. Erzsi néni, a felesége, igen szereti hallgatni a zenét, de mond­juk meg, hogy János bácsi lábaij te megmozgatják a szebbnél-szebb nó­ták és verbunkosok. Sokat' beszélne még János bácsi, de hívja őt a kötelesség. Szomjasak a bor­jak. Az előttük lévő vályúba, a csapon keresztül, vizet ereszt, amelyet az ál­latok oly mohón szívnak magukba, hogy síma testük egyre gömbölyűbbé válik. Az itatás után az állatok jám­bor kérődzésbe kezdenek és lassanként szép sorjában eldülnek az alájuk al­mozott puha szalmára, pihenni. Befejeződött János bácsi egy napi munkája. Elbúcsúzunk tóle és még több sikert kívánunk munkájához, hogy mßg több egészséges és széptestű állatot nevelhessen e gazdaságnak, népgazdaságunknak. Szombath A— A divai szövetkezet első évi eredménye Diva, a.párkányi járás egyik kis fa­lucskája. Két házsor, amely mintegy 70 házból áll, alkotja a falut. Határa dimbes-dombos, sík területet nem is lehet látni. A község lakói 1952-ben még magángazdálkodást folytattak. Sokat hallottak a szövetkezeti gaz­dálkodásról, itt is jól megy, ott is, de hallottak olyan szövetkezetekről is, ahol rosszul ment és a tagok nem vol­tak megelégedve. Ezért a falu paraszt­ságát gondolkodóba ejtette, alakítsa­­nak-e szövetkezetét vagy sem. Továb­bi érdeklődésük során megtudták, hogy olyan szövetkezetek állnak rosszul, ahol a tagok elhanyagolják a munkát és nem tesznek eleget kötelességük­nek. Arról is tudomást szeréztek, hogy a szövetkezetekben gépekkel szánta­nak, vetnek és aratnak. Ez nagyon fáj­dalmas pont volt a divaiafcnek. Az ő határuk hegyes-völgyes, az igaerőnek nehéz volt az ekét, a vetőgépet húzni. Az aratás sem ment jól kiskaszávak különösen akkor nem, mikor azt lát­ták, hogy a szomszéd szövetkezet táb­láin gépek arattak és csak a kévéket kellett összehordaniok. Ezt mind egy­bevetve elhatározták, hogy megalakít­ják a szövetkezetét és nagy táblákon gépekkel fognak dolgozni. A kis- és középparesztok összeadták földjeiket, ami 370 hektárt tett ki és így megala­kult a szövetkezet 1952 szeptember 26-án. Az őszi vetésnél nehézségek voltak, mert a tagok földjeik után nem tud­ták beadni a vetőmagot. Ezért 40.000 korona értékben vetőmagot kellett a szövetkezetnek vásárolnia, hogy a ter­vezett területet bevethesse. A közös állatállománynak sem volt mit ennie, ezért 55.000 koronáért eleséget kellett beszerezniük. Ezután elkezdődött a tervszerű építkezés. Felépítettek egy sertésszállást 100 darab számára és most készül egy újabb szállás 50 anya­sertés befogadására. Tervbevették to­vábbá 40 darab fejőstehén, 30 darab részére istálló és egy nagyobb tyük­­farm építését. Vanya József elnök a szövetkezet eredményeiről és hiányosságairól be­szél. — Az eredményeket egybevetve — mondja — rájöttünk arra, hogy a kö­zösben szebb, jobb és könnyebb lesz életünk. Hisz volt olyan tagunk is, aki, mikor kimértük természetbeni járandóságát, nem akarta ölhinni, hogy mind az övé. — Különben itt van Zsitko András elvtárs — mondja az elnök — beszélj vele, mit mond a szövetkezetről. Zsitko elvtárs 45 év körüli dolgozó, előveszi szép zsebóráját, megnézi mennyi ideje van a beszélgetésre, nem akar elkésni, mert az állatok pontos időben várják eleségüket. — Gyönyörű teheneink és növendé­keink vannak — mondja — Most 5—6 literes a tejátlagunk, de rövidesen si­lótakarmánnyal ízesítjük a takarmányt és biztos vagyok benne, hogy rövide­sen elérjük a nyolcldterest is tehenen­ként. Itt meg kei jegyeznünk, hogy Zsit­ko elvtárs még nem hallott Malinyino­­vá módszeréről és ezért nem is alkal­mazhatta. Célszerű lenne, ha elmenne valamelyik élenjáró tehenészetbe, ahol már alkalmazzák a jól bevált szovjet módszert, ezt megtanulná, Simít azután odahaza ő is bevezetne. így két-három literre] is emelhetné tejátlagát. — Amint megtudtam, hogy megala­kul a szövetkezet — folytatja Zsitko elvtáns — beléptem, de nem is bántam meg elhatározásomat. Ledolgoztunk sz évben feleségemmel 1033 munkaegysé­get. Ezért kaptunk 15.5 mázsa búzát, 5.16 mázsa árpát, 258 kg rozsot, 5 li­ter mákot, 1 mázsa kölest és 5 mázsa takarmányrépát. Van félhektár földem, pénzkeresetünk is kitesz többet, mint 7.000 koronát. Ezenkívül kilátás van még évvégi osztalékra is. — Persze, hogy lesz elszámolás — szól közbe Juhász Ferenc, a könyvelő. — De ne felejtsétek el, hogy csak az állam segítségével. Nem tartunk még ott, hogy a magunk erejéből el tud­nánk 'számolni A vetőmagra, takar­mányokra, egyéb dolgokra, amit a ta­goknak kellett beadni, annyi pénzt köl­töttünk, hogy most elég volna elszá­molásra. — Beadtuk volna mi a földjeink után járó vetőmagot, meg az eleséget az állatok után — mondja Bajza József agronómus, csak lett volna. Nagyon! gyenge termésünk volt, hisz földjeink III. osztályúak. A gépi megmunkálás, a nagy táblán való gazdálkodás, már az első évben megmutatta hatását. Búzából 20 mázsa termett hektáron­ként, holott mint magángazdák mind­össze 6—7 mázsás hozamot értünk el holdanként. Ha a beadásunknak eleget tettünk, eilig maradt már kenyérnek­­valónk. Most más a helyzet. Beadási kötelezettségünknek eleget tettünk, van bőven vetőmag, takarmánynak való és a természetbeni osztalékot is egész évre ki tudtuk mérni. Tehát ez az év már másképpen kezdődik és biztos vagyok benne, hogy ezidén sokkal könnyebb lesz, mint tavaly. Időben el­vetettünk, elvégeztük a mélyszántást, minden, reményünk megvan, hogy emelkedni fog terméseredményünk. — Ebben nagy segítségünkre van a kormányhatározat! — veti közbe a szót a könyvelő. — Jól tudjátok, hogy 84.000 koronát engedtek el a. kölcsö­­nünkböl. A beadási normák bizonyos százalékának a csökkentése ugyancsak nagy segítséget jelent. Lehetővé válik, hogy nagyobb mennyiségű terményt adjunk el terven felül, mint ezidén. —* Könnyebben építkezhetünk — szól közbe az elnök. — Több lesz a* előlegünk és ha munkánkat siker ko­ronázza, több lesz az újévi osztalék is. Milyen büszkék a szövetkezet tagjai arra is, hogy amit a Lányi uraság nem tudott évtizedeken keresztül megcsi­nálni, azt ők az első évben megcsinál­ták. Ugyanis e tehénistállónk 60 méter magasságban van, ahol nincs víz. Mi beszereztük a csöveket és 400 méteren keresztül nyomatjuk tel a vizet, így állatainkat elláttuk bőven ivóvízzel. Azelőtt ez is sok munkát vett igénybe, míg felhord tűk a vizet állatainknak. Még a könnyeink is kicsordultak, mi­kor megindult a motor és felnyomta a vizet a dombra. Mindez a közös m unika gyümölcse. Szövetkezeti gazdál­kodás nélkül ezt nem tudtuk volna megvalósítani. A szövetkezet tagjai most az év be­fejeztével, amikor mérlegre teszik az elmúlt év eredményeit és tervezik az új esztendő munkáit, látják, hogy he­lyes volt elhatározásuk, amikor belép­tek a szövetkezetbe és közös gazdál­kodáshoz kezdtek, j, ck

Next

/
Thumbnails
Contents