Szabad Földműves, 1953. július-december (4. évfolyam, 28-52. szám)
1953-11-15 / 46. szám
1953. novemSer IS. A Szovjetunió példáját követve felépítjük a szocializmust, biztosítjuk a békét és népünk boldog jövőjét Antonín Zápotocký köztársasági elnök J. У. Sztálin emlékművének leleplezésén Plzeüben Plzeň lakói a Nagy Október évfordulóján, novernber 7-én lelkesen üdvözölték körükben Antonín Zápotocký elvtárs köztársasági elnököt és a kormányküldöttség tagjait. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 36. évfordulójának hatalmas ünnepségei szombaton délután manífesztációval érték el tetőfokukat, amelyen Tisztelt barátok, elvtársak! Mai összejövetelünkön két jelentős dologról szeretnék megemlékezni. Elsősorban a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 36. évfordulójáról, amelynek hatása erősen befolyásolta a mi viszonyainkat is, mely megával hozta az osztrák-magyar hadsereg felbomlását, a cseh és szlovák országrészek felszabadulását az évszázados osztrák rabiga elő! és az önálló Csehszlovák Köztársaság megalakulását. Másodsorban a fasiszta hitleri hordáknak a második világháborúban elszenvedett vereségéről, mely vereséget, a zseniális Sztálin generalisszimusz vezette. Szovjet Hadsereg mért rájuk Az iránta érzett szeretet és hála állította fel ezt az emlékművet, melyet ma telepszünk. A Szovjet Hadsereg győzelme és a hitleri fasizmus veresége számunkra is a fasiszta megszállók bukását, a felszabadulást jelentette. Éppen itt Plzeňben fontos, hogy megemlékezzünk erről a két jelentős eseményről. Plzeň mindkét esetben fontos szerepet játszott. Mindkét esetben, mind az osztrák monarchizmus rabigájábó! való felszabadulás, mind pedig a hitleri fasizmusból való felszabadulás után ugyanaz a kérdés állott Csehszlovákia nemzetei élőt: i Mit kell tenni a továbbiakban? Milyen alapon építsük fel a társadalmi rendet a felszabadított, üj államban7 Merre orientálódjunk? Nyugat, vagy kelet felé? Nyugat felé orientálódni annyit jelentene, mint sorsunk és Csehszlovákia egész politikájának közvetlen hozzákapcsolását a nyugati kapitalista hatalmakhoz. azt jelentené, hogy a velük Kötött szerződésekre kell támaszkodni. bízni kell oltalmukban és meg kell maradni az eddigi társadalmi berendezés mellett, régi módon élni és régi módon, kapitalista alapon építeni az új köztársaságot, ahol megmaradna a munkásság jogfosztotteága és a kapitalista kizsákmányolás. A kelet felé való orientáció azt jelenti, hogy elhagyjuk a kapitalista építés régi útját, az új úton haladunk, az orosz proletariátus és az 6 nagy győzelmes Októberi Forradalmának példája nyomán lerázzuk a kapitalista kizsákmányolók uralmát, kisajátítjuk a termelőeszközöket, az új élet építését kezdjük: a kizsákmányolók pélküli életet, a szocializmust. Az újonnan alakított köztársaság orientációja körű! már 1919 és 1920- ban nagy küzdelem fejlődött ki nálunk, a kapitalista nyugathoz való tartozás és a keleti szocialista orientáció hívei között. A harc a munkásosztály vereségével, a kapitalisták győzelmével végződött. A munkásosztálynak akkor nem volt tapasztalt forradalmi vezére. Nem volt kommunista pártja és a régi. szocialista pártok elárulták a szocializációért folytatott küzdelmet. Plzeň már akkor is fontos szerepet játszott ebben a harcban és nagy mértékben hozzájárult a nyugati, kapitalista orientáció győzelméhez. Nem azért, mintha az itteni munkásság és a dolgozók nem kívánták volna a szocializmust. hanem azért, mert hittek az álpróféták Ígérgetéseinek, akik azzal hitegették őket. hogy a nyugati kapitalista orientáció mellett is fokozatosan elérhetnek az újjonnan épülő Csehszlovák Köztársaságban a szocializmushoz, forradalmi átalakulás nélkül, a békés fejlődés útján. Maga Masarvk tanár, a köztársaság akkori elnöke volt az, aki Plzeňbe jött és itt a Skoda-múvek dolgozói előtt kijelentette- azon a véleményen vagyok hogy a szocializálást nem rögtön, hanem fokozatosan valósítjuk meg az egyes munkaágakban A Skoda-üzem dolgozó' akkor elhitték ezt Annak bizonyítékául. hogy az üzemet fokozatosan államosítják és szocializálják, a dolgozók egy képviselőt kaptak az üzem vezető-tanácsában. Pk Ludek szoclá demokrata képviselő személyében, ő lett volna. Masaryk szerint, a §koda-üzem fokozatos szocializálásának biztosítéka Hogyan ment végbe az első köztársaságban a fokozatos szocializálás, m-ől kár beszélni Szó sem volt szociali'álásról, hanem határtalanul megsziláriuk a kapitalista uralom, aminek köPlzeň lakói kifejezték barátságukat és hú szövetségüket a Szovjetunióval. A manifesztáción Antonín Zápotocký köztársasági elnök beszédet mondott a tízezrével felsorakozott dolgozókhoz. A manifesztáció végén leleplezte felszabadítónk és az emberiség lángelméje, J. V. Sztálin generalisszimusz emlékművét. A manifesztáció megnyitása után Antonín Zápotocký köztársaság elnök ünnepi beszédet mondott. A köztársasági elnök beszéde után lelkes éljenzés közepette P. G. Krekotyen nagykövetségi tanácsos, a prágai szovjet nagykövetség képviselője emelkedett szőlalásra. Nyugat-Csehország dolgozói hosszantartó lelkes tapssal, Malenkov elvtárs és a Szovjetunió éltetésével fogadták kedves szovjet vendégünk beszédét. A manifesztációt Jozef Friuz, a CsSzBSz kerületi bizottságának elnöke zárta be és felkérte Antonín Zápotocký köztársasági elnököt az emlékmű Antonín Zápotocký köztársasági elnök beszéde vetkezményei voltak: a korlátlan kizsákmányolás, a gazdasági válság, milliós munkanélküliség, új világháború, a köztársaság felosztása, az önállóság elvesztése és végül a fasiszta megszállás. A nyugati kapitalista szövetségesek. akikre a köztársaság támaszkodott. megszegték Ígéreteiket és a szerződéseket és Münchenben feláldoztak bennünket a germán imperialista terjeszkedésnek. föláldoztak Hitlernek. Ez lett a vége a nyugati, kapitalista masaryki orientációnak. A Szovjet Hadsereg első győzelme, Prága megmentése a Sztálin elvtárs közvetlen parancsától irányított szovjet tankisták győzelmes előretörése következtében, о megszállók teljes veresége és kiűzése hazánkból, újra a régi probléma megoldása elé állított bennünket. Mit tegyünk a továbbiakban? Milyen alapon építsük a politikai és gazdasági életet a felszabadult hazában? Merre orientálódjunk? Nyugat vagy kelet felé? A kapitalizmus vagy a szocializmus felé? Az első köztársaságban szerzett tapasztalataink után nem voltak kétségeink a válaszúton. Lakosságunk túlnyomó többsége száVnára teljesen világos volt a választás: orientáció kelet felé. Örök szövetség és barátság felszabadítónkkal. a Szovjetunióval. Szocialista úttörőink régi hagyományaihoz híven nem bízni a koalícióban és a kapitalistákban, nem bízni a nyugateurópai kapitalista szövetségesek ígéreteiben, akik szerződéseiket Münchenben olyan szégyenteljesen elárulták. Nemzetünk dicső forradalmi hagyományainak útján haladni, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom példája nyomán, minden akadályon és nehézségen át a békének és hazánk önállóságának egyedüli biztosítéka, nemzeteink boldog iövője felé, szoros szövetségben haladni a Szovjetunióval és a többi népi demokratikus országgal, a világ béketáborával, a szocializmushoz. Ti, plzeniek egy pillanatig sem haboztatok a válaszúton. Itt nálatok, a Škoda-gyárben és a többi nagyüzemben mindjárt a háború befejezése után. forradalmi üzemi bizottságok alakultak. Nem vártatok a fokozatos fejlődés útján való szocializálásra. Nem vártatok arra, amíg a kapitalisták rétid behozzák a háború últal lerombolt gazdaságot. a szétbombázott üzemeket — ahogy azt az első világháború után az áruló opportunista vezetők tanácsolták Magatok fogtatok hozzá a munkához és a háború okozta rombolásból és nyomorúságból. a legnehezebb munkafeltételek mellett, építeni kezdtetek az új üzemeket, az új szocialista rendet. Visszaemlékezem első látogatásomra Plzeňben 1945 júliusáhen. Abban az időben még amerikai megszálló csapatok voltak itt. Milyen állapotban volt akkor a Skoda-gvár? Néhány nappal a háború befejezése előtt amerikai repülök szétbombázták és romhalmazzá tették Sokan a kétkedők közül nem hitték, hogy az üzem föltámad a romokból és ismét termelni fog. Ebből a példából is megállapíthatjuk, hogy ki hogyan vívta a háborút és hogyan járt el a felszabaduláskor. Az amerikaiak az egész háború ideje ale't érintetlenül hagyták a Skoda-(izemet hogy az majd felfegyverezze a hitleri hadsereget a Szovjetunió elleni támadás alkalmával. Csak akkor tették tönkre bombáikkal e Škoda-gvárat. amikor a német fasizmus sorsa már megpecsételődött. Vegyétek például Osztravát. A szovjet csapatok, bár nehéz harcokat vívtak Osztrava elfoglalásáért, megkímélték a vitkovicei vasgyárat, <jz osztravai bányamüveket és a többi nagyüzemeket. Egyetlen bombát sem dobtak rájuk. A felszabadulás után érintetlenül kaptok kézhez a vitkovicei üzemet, úgyhogy minden fennakadás nélkül megkedzhette a termelést. Éppen ezért в plzeniek nem hittek az amerikai oltalomban és a nyugati kapitalizmus jószándékában Az amerikai meg.szálhVhadsereg jelenléte ellenére azonnal a háború befejezése után a kelet felé vezető úton haladtak Ké? a kézben, az egész köztársaság nunkásos/tályával egviitt építették ki » Forradalmi Szakszervezeti Mozgalmat és a forradalmi üzemi bizottságokat. Csehszlovákia Kommunista Pá -t áriak vezetésével, a köztársaság egész dolgozó népével vállvetve döntötték le a kapitalista jogbitorlást és megteremtették a szocialista építés alapjait. A plzeni dolgozók bebizonyították szolidaritásukat az egész munkásosztállyal. bebizonyították, hogy lehet bízni bennük és hinni a szavuknak. Ezt a hitet első plzeni látogatásom alkalmával, 1945-ben a következő szavakkal juttattam kifejezésre: „A Skoda-üzem dolgozói, ha egyszer hűséget ígérnek, hűek is maradnak. Hűséget fogadtak az új gazdasági építés programmjának és géretüket teljesítik is. A Skoda-üzemet rendbehozzák, újjáépítik. A kormány és a köztársaság bízhat bennük!” Ügy vélem, hogy szavaim valóra váltak és a jövő ismét teljes mértékben igazolni fogja őket. Hiába voltak és lesznek a jövőben is az áruló reakciónak és külföldi ellenségeinknek olyan kísérletei, hogy Plzeňt támaszpontukká építsék ki a köztársaság és a szocialista építés ellen irányuló bűnös felforgató tevékenységük számára. Minden kísérletük olyan siralmasan végződik, mint ahogy az ez év júniusában tett kísérletük is végződött. Köztársaságunk és dolgozó népe az új rend építésének útjára lépett, a szocializmus építésének útjára Nincs ma olyan hatalom a világon, amely leteríthetne bennünket erről az útról. A Csehszlovák Köztársaság szocialista lett és szocialista lesz Plzeň is. Mindazok. akik kételkednek ebben, meg fognak róla győződni. És mindazok, akik szocialista építésünket bármiféle kártevő és ellenséges tettel akadályozni akarnák, viselni fogják tettük következményeit. A szocializmus építésében például szolgál és a jövőben is például fog szolgálni a Szovjetunió. Évtizedekkel ezelőtt, az úgynevezett vezető politikusok közül, senki sem hitt a szocializmus felépítésének lehetőségében a Szovjetunióban Nem hittek ebben a mi vezető köreink sem, és elsősorban nem hitt benne Masaryk tanár. Évről évre. hónapról-hónapra és nepről-napra jósolgatták a szovjetek országának bukását és felbomlását. Hiába jósolgattak és hiába örültek előre. A Szovjetunió és a szovjet nép Lenin és Sztálin vezetésével áthidalta a legnagyobb nehézségeket. Azt is megvalósították, ami lehetetlennek látszott Megverték a legyözhetetiennek vélt. Hitlert szolgáló hadsereget. A zseniális Sztálin halála, amely súlyos veszteséget jelentett az egész béketáborra. nem renditette meg a Szovjetuniót. ahogy ezt ellenséqei remélték. * , A kommunista párttal az élen és annak lenini és sztálini vezetésével ma a Szovjetunió a világ legerősebb és legszilárdabb állama. Reménye mindazon .lószándékú embereknek, akik nem kívánják a háborút, akik békét akarnak. A szovjet nép.' amikor befejezte a szocializmus építését, a kommunizmus építéséhez kezd Miután bebiztosította, az atom- és hidrogénenergia titkának feltárásával, állama ée a béke védelmét és biztosította magát ezzel a háborús uszítók minden fenyegetése ellen, egész figyelmét a békés törekvések felé fordítja. hogy kielégítse az egész nép állandóan növekvő anyagi és kulturális szükségleteit. Amíg az összes kapitalista államokban a gazdasági válság és a munkanélküliség réme üti fel a fejét, melyet a kapitalista államok új fegyverkezéssel. nemzetközi konfliktusok előidézésével, új, bűnös imperialista háborúkkal igyekeznek orvosolni, addig a Szovjetunióban minden figyelmüket arra szentelik, hogy az évtizedeken át szorgalmasan, nagy áldozatok árán felépített iparukat ma teljes mértékben a nép szolgálatába állítsák és biztosítsák vele a nép szükségleteinek kielégítését, élet- és kutlúrszinvonalának emelését. Ebben te a Szovjetuniónak kell például szolgálnia számunkra Nekünk is szüntelenül az élet- és kulturális színvonal emelésére kell fordítani figyelmünket. Emellett ne feledjük a már nem egyszer bevált igazsáqot: a nép legszélesebb rétegei életszínvonala ernelésének kérdése nemcsak a kormány jóakaratán múlik, nemcsak a 'kormánynyilatkozatoktól és rendeletektől függ П; értékek termelésén múlik \z üzemekben és я földeken A munka helyes megszervezésétől függ. a munkás. a technikus és a földműves teljesítményétől. Az életszínvonal emeléséhez mindenkinek hozzá kell járulnia: a termelés növelésével, a munka termelékenységének fokozásával és minden akadály, helytelenség, hiba és elégtelenség kiküszöbölésével. amelyek gátolják a termelés ’ állandó em'elését. Ezekre a kérdésekre, éppen úgy, mint a Szovjetunióban, nálunk is a legnagyobb figyelmet kel! fordítani. E- zek a kérdések kell. hogy tárgyát képezzék az állandó vitáknak és a gyakorlati tevékenységnek üzemeinkben, a földeken és minden szervezetben. Lenin és Sztálin elvtársak arra tanítottak bennünket, hogy a szocializmusnak azért kelt győzedelmeskednie a kapitalizmus felett, mert többet adhat a népnek, mint a kapitalizmus, de csak akkor adhat többet, he a szocialista termelés az iparban és a mezőgazdaságban többet tud előállítani, mint a kapitalista, ha a munka termelékenysége a szocialista termelésben nagyobb I lesz. mint a kapitalista termelésben. Erre tanított bennünket és ezt idézte emlékezetünkbe köztársaságunk első munkáselnöke' Klement Gottwald elvtárs is És erre vezet bennünket Csehszlovákia ^Kommunista Pártja. Emellett szükséges, hogy minden kommunista és párttag, bármilyen helyen is álljon vagy bármilyen funkciója is legyen, szem előtt tartsa Sztálin elvtárs szavait : „A bolsevikok ereje, a kommunisták ereje abban rejlik, hogy pártunk kóré az aktív dolgozók millióit képesek tömöríteni. Mi bolsevikok nem érhettünk volna el olyan sikereket, mint amilyeneket elértünk, hogyha nem nyertük volna meg a pártonkívüli munkások és parasztok millióinak bizalmát pártunk iránt. És mi szükséges ehhez? Az szükséges, hogy a párttagok ne távolodjanak el a pártonkivüliektól, szükséges. hogy a párttagok ne zárkózzanak úgy a pártba, mint a csiga a házába, szükséges, hogy ne kérkedjenek párttagságukkal, hanem meghallgassák a párton к ívűitek hangját is és hogy necsak tanítsák a pártonkívülieket, hanem maguk is tanuljanak tőlük.” leleplezésére. A köztársasági elnök az Intemacionálé hangjai és tüzérségi üdvlövések közepette eltávolította a J. V. Sztálin szobrát fedő leplet. A J. V. Sztálin emlékművet, amely Jozef Malejovský tanár, szobrászművész alkotása, a város legszebb helyén, a város központjában állították fel. Ezeket a szavakat emlékezetünkbe kell idéznünk és szerintük is kell eljárnunk. főleg itt Plzeňben Ki kell építenünk a meggyőződés és öntudatos kommunisták széleskörű pártekfíváját, akik mindig, mindenkor és minden he- Iven meg tudják majd védeni tártunk politikáját, akik nem diktálnak, nem parancsolgatnak és nem adnak ki rendelteket. hanem meg fogják győzni az összes dolgozókat, tanítani fogják óket és tanulni fognak tólük. hogyan lehet a legjobban megszervezni a munkát az üzemekben, a földeken, az egységes , földmúvesszövetkezetekben, a gép- és traktorállomásokon, az üzletekben és hivatalokban, hogy ez valóban a legmagasabb mértékben emelje a munka termelékenységét, megjavítsa a hibákat és kielégítse a dolgozók legszélesebb érdekeit és szükségleteit. mind anyagi, mind kulturális téren. Felszabadítónk, a béke és a szocializmus építője: Joszif Visszarionovtrs Sztálin elvtárs emlékművének felállítása és leleplezése itt Plzeňben nagyjelentőségű esemény. Népünk. Sztálin elvtárs iránti. nagy szeretetérő! és tisz- « teleiéről tanúskodik Jelképe megbonthatatlan barátságunknak és szövetségünknek a Szovjetunióval. Kifejezője jelszavunknak: „A Szovjetunióval örök időkre” Bizonyítéka egész népünk, a csehek és szlovákok szilárd elhatározásának és egyben bizonyítéka a plzeni dolgozók szilárd akaratának, hogy keresztülhúzzák az itthoni és külföldi bűnös, reakciós ellenség minden tervét. szilárdan kitartani a Szovjetunió vezette békeerő világtáborában, továbbra is szilárdítani szövetségünket és barátságunkat a Szovjetunió népével és a népi demokratikus köztársaságok békeszerető népeivel, a szovjetek példája nyomán haladni a szocializmus szorgalmas. építésében a békének és boldog jövőjének biztosítására. Tisztelet és dicsőség mindazoknak, akik a béke, a szocializmus és az öszszes dolgozók boldog életének megteremtéséből kivették részüket I Tisztelet és dicsőség felszabadítónknak — a nagy és felejthetetlen Sztálinnak! Ismeretterjesztő előadások megszervezésével a szocialista faluért A Csemadok zselízi járási vezetősége szeptember 20-án értékelte ki a tudományos és ismer 'erjesztő előadások előadóinak, valamint az előadásoknak eddigi eredményeit. Az előadók az elmúlt idényben 150 ismeretterjesztő eladást tartottak meg a zselízi járásban Az előadások 95 százalékban sikerrel lettek megtartva. Nagy; érdeklődésű előadás volt a járási székhelyen. melyet Sze-/' -ánvi pr; ' ~szor eh s tartott Szép eredményei voltak még Dudich elvtársnak, aki szemléltető filmmel tette érdekesebbé az előadást. Tóth elvtárs. a középiskola nir"-' aival ku!túrprogramot nyújtott és az iskolában '"vő kicket is felha?,.ná’ta előadásához. Több előadó éri méc el s'kereket és ezek az eredmények bizonv'tiák hogy a jól megszervezett és jól felkészült előadásnak meg van a sikere. A falu dolgozói szövetkezeti tagiaink. ha kell. a késő esti órákban is szívesen hallgatják a jó előadást A Csemadok járási vezetősége foglalkozott az eladások , '.vőben! még sikeresebb bebiztosításának problémájával Az előadókkal közösen kidolgozták október 1-töl 1954 január 1-ig az előadások tervezetét. Az előadó testület a reá váró feladatot lelkesen tette magáévá mert tisztában van minden előadó azzal, hogy nagyban hozzájárulhatunk értékes előadásokkal szocialista építésünk sikeréhez. Az előadótestület első előadása, melyet meg is vitattak- „Hogyan él a parasztság a Szovjetunióban” volt. Az előadás megvitatásánál nagy segítséget nyújt a hasonló problémákkal foglalkozó szépirodalom ismertetése, mint az „Üj barázdát szánt az eke”. ..Aratás”. „Aranycsillag lovagia”. Három nemzedék”. „Tűzkeresztség” stb. Zseltzen meg van az előfeltétele annak hogy a Csemadok tudományos el őad étestül ete jó munkájának következtében a dolgozók a jövőben sok értékes ismeretre és tapasztalatra tesznek szert. Tóth Károly a tudományos előadós testület vezetője. A gömöri bányászok a Nagy Október tiszteletére csaknem 6000 Ionná ércet fejtettek terven felül A gömöri vasércbányák bányászai, technikusai és egyéb dolgozói örömmel jelentik, hogy a Nagy Októberi Szocialista Forradalom tiszteletére tett kötelezettségválalásukat magasan túlteljesítették. A Bányásznaptól október végéig a gömöri bányászok terven felül 5895 tonna nyersércet fejtettek és ezzel kötelezettségvállalásukat 150 százalékon felül teljesítették Legtöbb ércet fejtettek a Nagy Októberi Szocialista Forradalom tiszteletére a vasbeo’i bányászok, akik az üzemi vándorzászló birtokosai. Kötelezett ténv-Oa'ástik alantén terven felül -я* volna fejteniök és 2000 tonnán felül fejtettek. A rozsnyói üzemek bányászai 130 százalékra teljesítették kötelezettségvállalásukat, 1560 tonna ércet fejtettek terven felül. A gömöri vasércbányák többi üzemeiben. Bosinán Alsósajón, és Demőn is sokkal több ércet fejtettek a bánvászcsonortok a Nagy Októberi Szocialista Forradalom tiszteletére, mint ahogyan azt kötelezettségvállalásuk meijszabta. A dohsinai bányászok 460 tonnával szárnyalták túl kötelezettséovállalásukat. a demői bánvászok ped’g. akik már októberben teljesítették az elsft ötéves tervet, csaknem R00 ton-Ijg óroo * foftottob forvon fp|tjj V