Szabad Földműves, 1953. július-december (4. évfolyam, 28-52. szám)

1953-10-11 / 41. szám

8 FnlrimfívPS T953. oktftFer 1Í. 7c>raklorállouiása'tnk hírei Szines beszámoló Nagygurabról A szenei gépállomáshoz tartozó nagy­­gurabi traktorosbrigádon nincs megál­lás. A nyári csúcsmunkák idején sem volt több munkájuk, mint mostan. Je­lenleg a rizs aratásával, répa- burgo­nya betakarításával, az ősziek vetésé­vel és a kertészettel foglalkoznak Mindezek mellett a mélyszántásról sem feledkeznek meg. A brigád minden e­­gyes tagja reggeltől estig dolgozik, sőt a második műszakban az éjjeli talaj­­megmüvelés is vígan folyik. A nyári feladatukat elsőkként 145.8 százalékra teljesítették. Most ugyanezt szeretnék az őszi munkáknál is elérni. Járási vi­szonylatban a nagygurabi szövetkezet a leggazdagabb. Vannak ugyan szövet­kezetek, amelyek több földet birtokol­nak és látszólag gazdagabbaknak tűn­nek. A könyvvitel azonban elárulja, hogy a szövetkezet pénzügyi helyzete szilárd. Ez érthető is. A nagygurabi határ a legtermékenyebb a járás szö­vetkezetei között. Rizs- és napraforgó­­termeléssel is foglalkoznak. JövedelP- mező és jól szervezett kertészetükről az egész környéken híresek. Hét' hek­táron tervenfelül napraforgót termel­nek. E sikerek elérésében nagy része van a traktorosbrigád minden egyes tagjának. A szövetkezet földjeit lelki­­ismeretesen művelik és főleg a minő­ségi megmunkálásra fektetik a fősúlyt. A tagok a traktorosok munkájával meg vannak elégedve. A nagygurabi brigád a szövetkezettel 3039 hektár föld meg­művelésére kötött szerződést, amelyek elvégzése nagy feladatok elé állítja a traktorosokat. Az őszi munkák kereté­ben egy traktorra 272 hektár föld megművelése esik. Ez bizony kemény feladat. Rajt Mihály, a brigád vezetője meg is jegyzi: „Az egész járásban a mi traktorosaink vannak legjobban megterhelve”. A brigád tagjai azonban meg vannak győződve arról, hogy a kettős műszakok bevezetésével és jó munkaszervezéssel ezt a feladatot is megoldják. Vozár István 25 éves komhájnos, a szövetkezet 9 hektár rizsét aratja. A nagygurabiak ebben az évben termel­tek először rizst. Levanszky János, szövetkezeti tag, akit a rizs ápolásával bíztak meg, elmondja, hogy a rizst május 6-án vetették el. A talajt jól elkészítették. A sárjöi patak a hatá­rukon folyik keresztül és így a csa­tornázás kérdését is megoldották. A talajt azonban csak május 27-én árasz­tották el vízzel, vagyis az elvetés után 3 hét múlva. Ezt a késedelmet a rizs kissé megsínylette. Az idei rizsterme­lés terén szerzett tapasztalatokat a jö­vőben felhasználják és minden remény meg van arra. hogy Levanszky elvtárs a jövőben sokkal dúsabb termést ér el. док A nagygurabi brigád kötelezte ma­gát, hogy a szövetkezeti tagok 140 hek­tár cukorrépáját betakarítja. Badurik József tratktoros Z-25-ös gépen két­soros ekével 10 óra alatt 3 hektár cu­korrépát kiszánt. Az ekén Hébort János szövetkezeti tag ül és arra vi­gyáz, hogy az eke be ne tömődjék és hogy a répát helyesen szántsa ki. — Badurik József traktoros alig múlt el 16 éves és már erőgépet vezet. Szülei szerették volna, ha Jóska fiúk in­kább „más hivatást" választott volna, de ő erről hallani sem akart és ahogy mondja, traktorosságban telik minden öröme. Az új Z-25-ö.s gépére nagyon büszke. A gépét rendben tartja. Ép­pen a héten történt, hogy munka köz­ben az eső meglepte őket és a gép csupa sár lett. Másnap azonban a trak­tor úgy ragyogott ä tisztaságtól, mint­ha a gyárból akkor jött volna ki. Községi János DTZ-54-es hernyó­tól pás vezetője végzi a tárcsázást. — Gépe után fogast vontat és az így megszervezett munka folytán egy mű­szak alatt 15 hektár föld megműve­lését is elvégzi. A traktorosbrigád tagjai az aggregátok megszerkesztésé­vel elérték azt, hogy sokkal kevesebb traktorra van szükség, mint azt., ere­detileg tervezték. Az aggregátok hasz­na ata azért is előnyös, mert a talajt fö'öslegesen nem gyúrják össze és így a hantképződés is je’entős mér­tékben csökken. Gépállományuk azon­ban így sem kielégítő. Főképpen ne­héz erőgépekre lenne szükségük. A kormányhatározat következtében a nagygurabi brigád is hozzájut a szük­séges nehéz talajmegmunkáló gépek­hez. A munkaszervezésre nagy gondot fordítanak és csak aggregátokkal dol­goznak. A brigád tagjai nagyon jól tudják, hogyha jól, olcsón és gyorsan akarnak dolgozni, ezt csak aggregáto­rok segítségével érhetik el. Egy vetö­­aggregáttal egy műszak alatt 18 hek­tárt is bevetnek, ami mi tagadás, na­gyon szép teljesítmény. A tárcsázó­­aggregát után mütrágyaszóró-aggre­­gátok haladnak, amelyeket a vetö­­aggregátok követnek. Most a Nagy­­gurab és Rété közötti, mintegy 100 hektárnyi területet vetik be, amelybe ősziárpa kerül. A gépállomáshoz tar­tozó brigádok versenyben állnak egy­mással. Az aratási versenyt a nagy­gurabi brigád nyerte meg. Ez a siker most arra ösztönzi őket, hogy az őszi munkák járási vándorzászlaját is ők nyerjék meg. Balkovszky Pál, váradi kisföldmüves már nem tasriaálfa az ekéi a tova után Balkovszky Pál négyhektárjs vára. d; toktmuves, meg 1950-ben belepett a szövetkezetbe. Elértté a mezőgaz­dasági munkákban vett részt. Később azunoan a zsedizi gépállomás a szö­vetkezet legjobb tagjaiból traktoroso­kat toborzott és így a gépállomás kö­telékébe került. Baümvszky Pál aze­lőtt gépekkel sohasem loglalkjzott és íyy mindenekelőtt a gép szerkezete­véi kellett megismerkednie, 1953 már­ciusában résztvett a brunovee három­hónapos tanfolyamon, ahol kombájn­­vezetóvé képezték. A tanfolyam ép­pen az arat as megkezdésekor fejező­dött be. Hazatérte után a váradi bri­­yád S-4.es kombájnjával aratott. Az aratás e.sénte nehezen ment. A kom­bájn is űj volt, még nem volt be­szaladva és ml tagadás, Balkovszky elvtárs is újdonsült kombájnos volt. A betakarítás első hétéiben bizony sok nehézséggel kellett megküzdenie, de így is 60 hektárt learatott, ami a kö­rülményeket tekintetbe véve, nagyon szép teljesítmény. Az aratás és a cséplés befejezése után Bakovszky ismét űj Sztatinysc 80-as gépet kapott, amellyel nekifo­gott a középszántásnak. A váradi bri­gád a szövetkezet összes talajmun­káit elvégzi. A szántással már annyi­ra előrehaladtak, hogy még a szom­szédos brigádoknak is segítenek. Most éppen a vasút melletti dűlőn szánt. A S-80-as festése elárulja, hogy a gép vadonatúj és hogy nemrég he­lyezték üzembe. A szakember rög­tön észreveszi, hogy az utána akasz­tott ötös szovjet eke mag sem koty­­tyan a gépnek. Ilyen erős gép köny. nyan elhúzna két szovjet ötös ekét is. Mi hát az oka annak, hogy ezt az erőgépet nam terhelik meg jobban. Balkovszky elvtá“s erre is megadja a feleletet: — »A gép új és a be­futás állapotában van. Eddig össze­sen 887 munkaórát dolgozott le. A 2.000-ik munkaóra ledolgozása után a gépet a körzeti szerelő megvizsgál- I ja, ellenőrzi, és ha nam észlel sem. I mi rendellenességet, a gépet teljes teherbírásra állítja be.« A gép most egy szovjet ötöseké­vel kétméteres széles sávot fog. A kétezredik munkaóra ledolgozása u­­tán két ötösekét kapcsolnak rá és ezzel a teljesítmény megkétszerező­dik. A jelenlegi munkabírása műsza­konként 10—11 hektár mé.yszámás. A Sztalinyec 80-as-nál azonban meg­szervezték a két múszakot és így a naponkénti teljesítménye 20—22 hek­tár mélyszántás. A fentiekből kitű­nik, hogy az erőgép éjjel-nappal ü­­zembdn van és csak a karbantartás idejére állítják le naponta egy .egy órára. Dacára a folytonos megterhe­lésnek, az éjjel-nappali piunkának, a gép üteme egyenletes, ami a szov­jet mérnökök kiváló tudását bizonyít­ja. Balkovszky Pál volt kisparaszt, most kombájnos, vagy ha úgytetszik, a S-80-as vezetője. A küzdelmes kis­­parasztság' sósul felcserélte a szö­vetkezeti gazdálkodással. Ahogy mond­ja, nincs ez a pénz, amiért ismét visszatérne a magángazdálkodásbe: — »Én már nem taszigálom az ekét a ló után, mint ezt azelőtt tettem. Ebből e.ég v >lt.« A S-80-as gépen Streska János se. gédvezetővel együtt dolgozik és na­ponta 12 órát ledolgoznak. A pénz­beli jutalmazáson kívül 6 métermázsa búzát és 3 métermázsa árpát ka­pott a szövetkezettől. A brunovrei műszaki tanfolyamon nagyon sokat tanult és az ott szerzett tudásának lépten-ny rmon hasznát veszi. Bal« kovszky slvtársnek két gyermek» van. A legidősebb hatéves és az apja nevét visel'. A kis Pali büszke brak­­to-os édesapjára. A gyermekek, a­­kikkel gyakran játszadozik, sokszor látják, hogy Palika édesapja hatalmas gépen száguld végig az utcán. — A szomszédék kis fia az esti vacsorá­nál az édesapját meg is kérdi: »Apu­ka, te miért nem vagy traktoros.«? \ Füry József. A Szovjetunió segítsége mezőgazdaságunknak A testvéri Szovjetunió önzetlen se-1 gítségével, melyet mezőgazdaságunknak J nyújt, már a napokban megvalósul a szeptember 15-1 kormányhatározat ama része, amely a gép- és traktoráilomá­­saink gépállományának és vontatott I eszközeinek bővítésére vonatkozik. Nap- ! nap után érkeznek a Szovjetunióból t teherkocsik, amelyek rakományát nehéz ' ekevasak képezik, amiben éppen hiá­nyunk van. Október közepéig ezer da- | rabot kapunk. A kassai kerület trak­torjavító műhelyében összeszerelik az ekéket és szétküldik az ország többi kerületeibe. Eddig már 300 nehéz öt­­hántós ekét szereltek össze és gyorsan szétküldik a gépállomásokra. Minden egyes ekét kellöszámú pótalkatrésszel látnak el. A javítóműhely szorgalmas együttese nap-nap után meghosszabbí­tott műszakban és vasárnap is dolgo­zik. A tornalji gépállomás dolgozói megvitatták a kormányrendeletet A runyai brigád gépállomás legjobb brigádia 10.82 százalékra teljesítette az őszi munkák tervét és így az első helyre jutott. A szkárosi brigád a ri­­maszécsi brigáddal versenyez, amely tervét idáig lit35 százalékra teljesí­tette és csak U.41 százalékkal maradt el a runyaiaktól. Bodor István, a ri­­maszécsi brigádvezető kijelentette, hogy a munkát úgy szervezi meg, hogy járási viszonylatban élre kerül­jenek. Hogy a célját elérje, traktoro­sait két műszakba osztotta be. A szov­jet tapasztalatok terjesztésére még több gondot fordít. A tornalji gépállomás dolgozói nagy lelkesedéssel fogadták Široký elvtárs nyilatkozatát. A ‘pártszervezet kezde­ményezésére alaposan megtárgyalták a kormánynyilatkozatnak azt a részét, amelyben a gépállomások gépállomá­nyának kibővítéséről van szó. A trak­torosok a kormánynyilatkozat áttanul­mányozása után elhatározták, hogy viszonozzák a kormány segítségét és az őszi munkák mielőbbi elvégzésére kötelezettségeket vállaltak. A gépmű­hely szerelői és 78 traktoros az ön­költség leszállítására tett vállalást. Mikó István, az alsúbáji brigád traktorosa azt a kötelezettséget vállal­ta, hogy Z-25-ös traktorával 130 hek­tár helyett 160 hektáron végzi el az őszi munkát. A traktorállomás dolgo­zói a Nagy Októberi Szocialista Forra­dalom 36. évfordulója tiszteletére fel­ajánlották, hogy vasárnapi brigád­munkát végeznek. A traktorosok vál­lalták. hogy vasárnap is szántani fog­nak és napi tervüket túlteljesítik. A répakombájnok meggyors ftják a betakarítást A prágai kerületben ezen a héten kezdték meg a répa betakarítását. A gépállomások dolgozói több mint 16.000 hektárról takarítják be a termést. 195 kiforgató ekén kívül 33 SKEM-3 min­tájú szovjet kombájn is dolgozik. Élmunkás-hét a formosi gépállomáson A tormosi gépállomás traktorosai, akik az őszi munkák megkezdésekor jelentős mértékben lemaradtak, a kor­mányrendelet megvitatása után elha­tározták, hogy a nyitrai kerület többi traktorosaival szeptember 28-tól ok­tóber 4-ig élmunkáá-hetet szerveztek. Már az első két napban nagyon szép eredményeket értek el, amennyiben 181 hektár középszántást elvégeztek, amelyből 26 hektárt szííksorosan be is vetettek. Ilyenmódon a gépállomás dolgozói október 1-ig az őszi munkák tervét 10 százalékra teljesítették. A tormosi gépállomás traktorosai abból a célból, hogy az őszi tervük teljesítését még jobban elősegítsék, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 36-ik évfordulójára kötelezettségeket vállaltak, s ezzel főképpen anyag-ta­karékosságra, tervteljesítésre és a gé­pek minél tökéletesebb karbantartására törekszenek. Vízi Sándor traktoros, aki a vicsápapáti legjobb brigádban dolgozik, kötelezte magát, hogy napi normáját 150 százalékra teljesíti. Az őszi munkák tervét pedig 115 száza­lékra szándékozik teljesíteni és emel­lett az összes /szántást előhántós eké­vel végzi el. Mindezeken kívül a gép üzemképességét 0.5 százalékkal emeli. Ütemterv szerint fog dolgozni, úgy, hogy egészévi tervét Zápotoc-ký elv­társ 69. születésnapjáig befejezhesse. Vízi Sándor hernyótalpasvezető ver­senyre hívta a gépállomás többi her­nyótalpas t-aktorosait is. Ezt a [elhí­vást a traktorosok 60 százaléka már el is fogadta és kötelezettségeket vál­laltak a Nagy Októberi Szocialista Forradalom tiszteletére. A felhíváshoz csatlakoztak az összes szerelők, akik vállalták, hogy az üzemképtelen gé­peket éjjeli műszakokban megjavítják, hogy az őszi tervet a gépállomás dol­gozói minél előbb teljesítsék.

Next

/
Thumbnails
Contents