Szabad Földműves, 1953. július-december (4. évfolyam, 28-52. szám)

1953-10-04 / 40. szám

8 /Swftrŕf ltölril?|#Ve*S 1953. október 4. Zöldül már a vetés a nagytéréi határban Szeptember vége felé jár az id ő és a nap melengető sugarait épp olyan bőségesen ontja, akár júniusban . Ilyenkor az emberek az időt jobban megbecsülik. Tavasszal a szép időt tér mészetes jelenségnek tartják, de szep­temberben már ajándéknak. Most hála sak vagyunk minden percért, minden napsugárért és még a langyos őszi eső ért is, amely a tavaszi aranyesőkre emlékeztet. Ki mint vet, úgy arat i A nagytőrei utat sárguló levelek bo­rítják. Az út mentén hernyótalpas trak­torok •— erőgépek szántanak és a fale­veleket mély barázdákba fordítják. Az eke után fogast vontatnak és már el is készült a talaj a tavaszi vetemények 8lá. A traktorosok a nagytőrei brigád­hoz tartoznak. A határt helyenként zöldelő őszi vetések díszítik. Kikelt az ősziárpa és már néhol a rozs is elő­bújt. Ez természetesen a brigádok lel­kiismeretes munkájának köszönhető, főképpen pedig annak ,hogy a magot időben elvetették. Így hát nem csoda, hogy az őszi munkák versenyében 18 százalékos teljesítménnyel járási vi­szonylatban az első helyre jutottak. Az őszi munkák teljesítéséből a bri­gád minden egyes tagja kivette a ré­szét. Hogy milyen irammal és lelkese­déssel dolgoztak a brigád tagjai, az a munkaszervezésből tűnik ki legjob­ban. A traktorosok bevezették a ket­tős műszakot és az erőgépek éjjel nap­pal folytonosan üzemben vannak. A traktorosok a közös megegyezés sze­rint 24 óránként váltják egymást. így • gépeket teljesen kihasználják. Ezzel a munkamódszerrel Paluska János DT- 54-es gépén az őszi tervet 30, Pusztay János ugyancsak DT-54-es gépén 29, Pusztay István 12, Furinda Z-25-ös gé­pén 12, Pompos S 30-as gépén 12, Sle­­her traktoros pedig 11 százalékra tel­jesítette. Külön említést érdemel Ben­­csík Valéria, aki alig 18 éves és már a brigád ügyvitelét intézi. A traktoro­sok a járandóságaikat pontosan meg­kapják, ami főképpen az ő pontos mun­kájának köszönhető. Az ilyen tanácsra nem érdemes hallgatni Stribka - elvtárs járási viszonylatban az ATZ-gépek legjobb és legleikiisme­­retesebb vezetője. Amikor a gépekhez szegődött, még a saját fia is ellene volt és azt mondta: — „Apa! hacsak sóra akarsz keresni, akkor menj el ATZ-traktorosnak.” — Az öreg Strib­­ka azonban megmutatta fiának, hogy mit tud. Már az első hónapban pénz­ben 1.080 koronát keresett a termé­­szetbenieken kívül. Az ATZ-gépek kar­bantartása körülményesebb, mint a töb­bi gépeké. Ezek az erőgépek a Szov­jetunióban nagyon jól beváltak, és ná­lunk is nagy sikereket értek el. A mi kőolajunk azonban nem olyan jó, mint a szovjeteké. A szovjet kőolaj 56, a miénk csak 40 oktánszámos. Ez a kö­rülmény a gép teljesítésében is meg­nyilvánul. Stribka eivtárs azonban rend­kívüli szorgalmával ezek ellenére is. „a járás legjobb traktorosa”-címet har­colta ki. A brigád az őszi munkák keretében a szövetkezettel 1.720 hektárra kötött szerződést. Ebből minden Škoda-30-as gépre 220 hektár esik, ami napi 2,2 hektár teljesítménynek felel meg. A brigád 30 hektár cukorrépa betakarí­tására is szerződést kötött. Nagy baj azonban, hogy a gépállomásnak csak egy répakombájnja van és erre 23 szövetkezet vár. A szövetkezetek kö­zött most emiatt nézeteltérések tá­madnak. A gépet mindenki elsőnek sze­retné megkapni, A gépállomás vezető­ségét sem lehet hibáztatni. A kerület már több Ízben megígérte, hogy 6 új kombájnt küld, azonban ez az ígéret csak ígéret maradt. Hála a legújabb kormányrendeletnek, a jövőben több gépét kapnak és így a szövetkezetek igényeit teljesen kielégíthetik. A kormány segítsége a traktorosbrigadoknak A nagytéréi traktorosbrigád tagjai már szeptember 16-án, szerdán érte­sültek a brigádot is érintő kormány­­rendeletről, amelyet még aznap minden vonatkozásban megvitattak. A brigád vezetője tüzetesen ismertette annak fontosságát. Lojt eivtárs szerint a kor­mány által nyújtott segítség minden bizonnyal megerősíti a szövetkezeteket és a tagokat nagyobb jövedelemhez segíti. A beigád körzeti agronómusa értesülése szerint a zselízi gépállomás is több traktort kap. Ezeket a gépeket főleg azoknak a brigádoknak juttatják, amelyeknek gépállományuk nem kielé­gítő. A kormányrendeletnek a traktoro­sok körében főkép az a része keltett nagy örömet, amely kimondja, hogy még 1953-as évben 600 hernyótalpas KD-35-mintájú traktort, 50 kombájnt, trágyaszórót, kultivátort, traktorra kapcsolható berendezést stb. kell adni a mezőgazdaságnak. A rendeletet nem­csak a brigádokban, de a szövetkeze­tekben is élénken vitatják. Főképpen azt számolgatják, hogy ebből milyen e­­lőnyök származnak. A párt és kormány iránt érzett köszönetük jeléül elhatá­rozták, hogy az ősziek vetését 5 nap­pal hamarabb befejezik. A Nagy Ok­tóberi Szocialista Forradalom tisztele­tére pedig vállalták a mélyszántás 75 százalékának elvégzését. A brigád trak­torosai ezenkívül egyéni felajánlásokat is tettek. így Paluska János traktoros, aki DT-54-es gépen dolgozik, vállalta, hogy őszi tervét október 28-ig teljesí­ti. Miért kell többet termelni? Lojt József, brigádvezető, 33 éves és két gyermek édesapja. Gyermekei­ről fénylő szemekkel beszél. Különösen a 6 éves kisfiára nagyon büszke, aki az apja nevét viseli. — „Én látom leg­jobban, hogy a mai gyermekek sora mennyivel jobb, mint a miénk volt. Nekem kiskoromban hálóíngem sosem volt és nem is tudtam, hogy mi az. Névnapi ajándékok, játékszerek, vagy hetenként két tiszta ing, mind isme­retlen fogalom volt előttem. Az én kis­fiámnál azonban másképp. Természe­tesnek tartja, hogy az iskolában tisztán felöltözve jelenik meg.” Lojt elvtárs tehát maga -tudja leg­jobban, hogy az emberek igényei meny­nyire fokozódnak. Ma már mi sem e­­légszünk meg azzal, amivel apáink megelégedtek. Többet akarunk és töb­bet kívánunk. Tudják ezt a brigád- tag­jai is és ezért termelnek többet. Lojt elvtárs így folytatta: „Én már hatéves koromban a nagybirtokos földjén reg­geltől estig répabogarakat szedtem. Ez volt a szórakozásom, vagy ha úgy tet­szett a tanulásom is. Kilencéves ko­romban már ökörfogatokkal jártam és könnyebb tafajművelési munkákat, mint fogasolást, hengerelést végeztem. Az elemi iskola nyolc osztályát csak nagy üggyel-bajjal tudtam elvégezni. Ha a fiam nagyobb és értelmesebb lesz, ezt mind megmondom *neki. De megmon­dom azt is, hogy becsülje meg azt az új társadalmi rendszerünket, amely jó­létet biztosít a gyermekeknek és apák-1 nak egyaránt." A KNB segítse a nagytőrei EFSz-et Lojt elvtárs a felszabadulás után ta­nulni kezdett. Igyekezett pótolni mind azt, amit az elmúlt rendszer megtaga­dott tőle. Többféle szaktanfolyamon résztvett. Jelentkezett a cseklészi tíz­hónapos műszaki tanfolyamra, ahol a gépekkel tökéletesen megismerkedett. Szorgalmas tanulással, brigádvezetői képesítést nyert és így került a bim­­bulai, maid később a farnadi és végül a tőrei brigád élére. Jó ftiunkaszerve­­zéssel és okos vezetéssel brigádja a já­rás legjobb elhelyezését nyerte. A brigád a szövetkezettel minden té­ren együttműködik, Fűry Istvánnal, a szövetkezet agronómusával állandóan érintkezésben van és a felmerülő fela­datokat közösen intézik. A szövetke­zetben nagy gondot okoz a munkaerő­­hiány. 1400 hektár földjük van és egy tagra 18 hektár megművelése esik. Ez megmutatkozik a szövetkezet hiányos gazdálkodásában is. A szövetkezet több ízben fordult a járáshoz és a ke­rülethez, de eddig semilyen hatásos se­gítséget nem kapott. Feltétlenül szük­ség van arra, hogy a KNB a szövetke­zetét segítse nehéz munkájában, hogy a régi jó hírnévhez méltóan kivehesse részét a többtermelés harcában. ( Füry József (Óra klóra ti omasa hír mrei к A nagymegyeri traktorosok üdvösük a kormányrendeletet Ат bróz János, DT-54-es traktoros őszi tervét már 88 százalékra teljesítette A nagymegyeri traktorosbrigád dol­gozói reggelenként a munka megkez­dése előtt megtárgyalták a kormány Lgutóbbi intézkedéseit. A viták és az eszmecserék nagyon élénkek és érde­kesek voltak. A dolgozók az őszi mun­kák mégnövekedett feladatairól beszél­tek és arról, hogy teljesíthetnék a kor­mányhatározatot a legjobban. A nagy­megyeri 1. számú brigád feladatai is megnagyobbodtak. A brigád tagjainak az őszi terv keretében 2.715 átlagos hektóját kell megművelniük. A terv vég­rehajtása azért is nehézségekbe ütkö­zik', mert némely dűlő a központtól 12— 15 kilométer távolságra fekszik. A gé­pek és a vontatott eszközök átcsopor­tosítása ilymódon sok időt venne igény­be. Gépállományuk hat kerekes- és há­rom hernyótalpastraktor, ami távolról sem elegendő. Ha a traktorosok a szö­vetkezeti tagok földjeit minőségileg kifogástalanul, agrotechnikai határidő­ben akarják megművelni, néhány napig a határban kellene maradniok anélkül, hogy hazatérnének. Kedvezőtlen idő esetén ezt nemcsak a traktorosok síny­­lenék meg, hanem a gépek is megron­gálódnának. A gépállomások dolgozói éppen ezért örömmel üdvözlik az új kormányrendeletet, amely a brigádköz­pontok gépállományát is jelentős mér­tékben megnöveli. A mezőgazdaságnak több gazdasági épületet építenek, ame'y által a feladatok elvégzése jelentősen megkönnyebbül. Az eszmecsere folyamán a brigádok traktorosai Antonin Zápotocký, köztár­sasági elnök 69. születésnapja, vala­mit a Nagy Októberi Szocialista For- \ radalom tiszteletére felajánlásokat tét- j tek, amelyeket főképpen az őszi mun­kák időbeni és minőséges elvégzésére irányozták. Hankó János traktoros, köte­lezettsége^ vállalt, hogy S-30-as gépén ; az őszi munkák tervét 130 százalékra í teljesíti. A határidőt két nappal meg­rövidíti és legkevesebb 30 százalékos üzemanyagtakarékosságot ér el. Vajda János traktoros, aki szintén S 30-as gé­pen dolgozik, vállalta, hogy az őszi fe­ladatait 10 nappal hamarabb befejezi és 110 liter üzemanyagot megtakarít. Ká­rolyi János, aki jelenleg „a legjobb traktoros” vándorzászló tulajdonosa, ígéretet tett, hogy a szövetkezeti ta­gokat példás munkájával megnyeri a gépesítés gondolatának. Hasonló köte­lezettségeket vállaltak a többi brigád­központok dolgozói is. Kombájnok takarítják be a cukorrépát Az idei cukorrépa betakarításánál nagy segítséget jelentene^ a három­soros SKEM-3 jelzésű szovjet к q­­bájnok. A cukorrépa kombájnnal való betakarítása nemcsak a munkaerőket pótolja, hanem munkára sokkal ol­csóbb. mint a kiszáptógépé. Húsz hek­tár répa letakarításánál a brázdnifni szövetkezeti tagok pénzben 4.000 ko­ronát takarítanak meg. A brázdnimi szövetkezeti tagok Sik elvtárssal, a stará boles'a'd géoáMomás , agron^mu­­sávai pontos munkatervet készítettek. A szövetkezeti dti'ők megtekintése után megáMapodtak abban, hogy a Via, jelzésű 27.70 hektáros táblán kezdik meg a cukorrépa betakarítását. A sornk távolsága ezen a dűlőn 45 cm és körükéiül 250 mázsa termés­hozam vári ató. A kombájnnal azon­ban csak 20 hektárról takarítják be a termést. A dűlő többi része lejtős és itt a répát ekével forgatják ki. A terv elkészítésénél nani.2-2 5 hektár betakarítását irányozták elő. A mun­ka megkezdj u október 1-re, a befe. jeÄst pedig október 10-re tervezték. HÚSZEZER KILOMÉTER ÜZEM­ZAVAR NÉLKÜL. Szlávik József, a pardubicei 801. szállító üzemek gépkocsivezetője a gépkocsivezetésben kiváló sikert ért el. Szeptember 19-én délelőtt „111 Tatra”, teherkocsijával 20.000 kilomé­tert tett meg. A 111 -es Tátra kocsi, mint ismeretes, tiztonnás és nagyobb teherszállításoknál használják. Szlá­vik gépkocsivezető ezt a példás ered­ményt elővigyázatos és lelkiismeretes munkájával érte el. MAR BULGÁRIÁBAN IS GYÁR­TANAK KOMBÁJNOKAT. A napokban próbálták ki az első bolgár kombájnt, a ,.Dimjtrovec-6 ’-ot A próba kitünően sikerült Az első bolgár kombájnt szakemberek segítsé­gével készítették a rus§i Georgi Di­mitrov-gyárban. A losonci gépállomás traktorosai az őszi terv mieióbbi teljesítésében a besz­tercebányai kerület legjobb gépállomá­sával, a nagykürtösi gépállomással mé­rik össze erejüket. A szocialista mun­kaverseny az összes brigádközpont dol­gozóit nagyobb teljesítményekre ser­kenti. A losonci brigád dolgozói az őszi feladatok tíz százalékát elvégezték. A legutolsó értékelés adatai szerint csak tíz százalékktd maradtak el a nagy­kürtösiek mögött. Egy traktorra 14.60 hektár elvégzett munka esik. A losonci gépállomás brigádjai mun­kaversenyében Babie Antal vezetésével a tocnicai brigád vezet. Babie eivtárs együttese a brigád őszi tervét már 33.60 százalékra teljesítette. Ennél a brigád­nál traktoronként 59 átlagos hektár e­­sik. Hernyótalpas traktorral 158 átlagos hektárteljesítményt értek el. Követke­zetes üzemanyagtakarékossággal a hek­táronkénti szükségletet 7.5 literre, csökkentették. Ambróz János, a gép­állomás legjobb traktorosa. DT-54-es gépen dolgozik. Négyszázötven terve­zett hektárból eddig 396 hektárt elvég­zett és így az őszi munkák tervét már 88 százalékra teljesítette. A magas teljesítmény dacára is. Am­bróz elvtárs üzemanyagszükséglete nem haladja meg a hét litert. A losonci gép­állomás traktorosai főképpen a közép­szántásban értek el dicséretreméltó e­­redményeket, amelyből összesen 697 h felszántottak. Ebből előhántolóval 331 hektár megművelését végezték el. A gépállomás triktorosbrigádjai jelenleg a rozs és búza vetésével foglalatos­kodnak, amelyből eddig 100 hektáron felül elvetettek. A nagyborsai brigád az élen A szenei gépállomás legjobb trak­torosbrigádja a nagyborsai brigád. Kör­zetébe a borsai és a jánosházi szövet­kezet tartozik. A kerületi vándorzász­lót a nyári munkák tartama alatt ál­landóan ők birtokolták és azt kezük­ből egy percre sem adták ki. A brigád már a jánosházi szövetkezeti tagok összes rozsát és ősziárpáját elvetette. Az őszi feladatokat szeptember 14-én kezdik meg. Már a nyári munkák ke­retében 70 hektár középszántást el­végeztek. A brigád 1200 hektárra kö­tött talajmegművelési szerződést. A> őszi munkákkal párhuzamosan 30 hek­tár burgonyát is betakarítanak. A be­takarítást burgonyaszedő-gépekkel végzik és így a szövetkezeti tagok munkáját jelentősen megkönnyítik. A jánosházi szövetkezeti tagok kenderét már lekaszálták. A kender 3 méter ma­gasra nőtt. Az EFSz tagjai elhatároz­ták, hogy jövőre is ültetnek kendert. A nagyborsai szövetkezeti tagok ken­dere azonban még nem érett be. A brigád vezetője Kóczán Lajos elv­társ azelőtt a falu kovácsé volt. Ve­zetésével a brigád a járás első brigád­jává verekedte fel magát. A brigád dolgozói a gépállomástól kétezer ko­rona értékű rádiót kaptak, amelyet az irodában helyeztek el. Gál János nem­csak a brigád legjobb traktorosa, ha­nem kerületi viszonylatban is az első helyen áll. Munkája elismeréseképpen a gépállomás vezetősége értékes fali­órával jutalmazta meg. Nagyon kívána­tos volna, ha Gál elvtárs ezt az elsőbb­séget az őszi munkákban is megtarta­ná. Ezzel bebizonyítaná azt, hogy a ki­tüntetéshez nem véletlenül jutott, ha­nem azt szívós munkával verekedte ki. A brigád 4 fiatal traktorosa október elsején bevonul. Ezek helyébe szövet­kezeti tagok lépnek. A brigád trakto­rosai a szövetkezetektől természetbenit is kapnak. Gál elvtárs 548 kg gabonát kapott. Ezenkívül még pótjutalmazás­ban is részesül. Vlahy Sándor, alig 20- éves traktoros, a ledolgozott munka­egységei után a pótjutalmazást is be­leértve, 6 mázsa búzát kapott. Vlahy Sándor Zetor 25-ös gépen dolgozik. A mezőgazdasági munkákban nem vett állandóan részt, mert szállítási felada­tokat végzett, azonban így is, nem­csak a maga, de szülei egészévi ke­nyerét is megkereste. A trakto'rosbrigád dolgozói kijelen­tették, hogy mindent elkövetnek, hogy az őszi munkák versenyében a vándor­zászlót ismét megnyerjék. (fy) Mire ügyeljünk Jövő évi kenyerünk biztosítása érde­kében minden traktorista és vetőgép­kezelő a legodaadóbb, lelkiismeretes munkával végezze az őszi vetést. Ter­mészetesen jó vetés csak gondosan e­­lőkészített földön lehetséges. Ne fe­ledjük soha, hogy a rendesen elmun­kált föld nemcsak a jó vetés előfelté-. tele, hanem a jövöévi aratásé és gépi betakarításé is. A hektáronkénti magmennyiségre az ismert forgatási próba alapján a gép­állomáson állítják be a vetőgépet. A gépkezelő üzem közben ügyeljen arra, hogy az állíttkar rögzítő csavarja meg ne lazuljon. Ha ugyanis az állítókar el­mozdul, az elvetendő magmennyiség vagy kevés, vagy sok lesz, Mind a ket­tő hiba. Az elvetett magmennyiség he­lyességét naponta könnyen ellenőrizni tudjuk, éspedig úgy, hogy a felhasz­nált mag súlyát elosztjuk a bevetett hektárok számával. Ha nagy az elté­rés, ismét forgatási próbát kell tarta­nunk. Jó ellenőrzési módszer, ha a fo­lyóméterenként kivetett magszámot ol­vassuk meg. Vetés közben gyakran előfordul, hogy a vetőcsoroszlyák a csoroszlyatartó sí­nen meglazulnak. Ilyenkor a vetőcso­roszlyák elcsúsznak, s ha tovább is így dolgozunk a géppel, vetésünk egyenlet­len, csíkos lesz. A vetócsoroszlyákat visszatesszük eredeti helyükre s jól meghúzzuk felerősítő csavarjaikat. A gondos gépkezelő naponta egyszer fe­lülvizsgálja, hogy a vetőcsoroszlyák rögzítése rendben van-e. Ugyancsak vi­gyázni kell a nyomjelző pontos beál­lítására is. De bármilyen jól is van be­állítva a nyomjelző, ha a traktorveze­tő gondatlan a vezetésben, ugyancsak rossz lesz a vetésünk. A csatlakozás helyességéről tpbbször győződjünk meg, s ha a legkisebb hibát észre vesszük, a tárcsás nyomjelzőt szükség szerint hosszabbra, vagy rövidebbre állítsuk be. Az őszi gabonaféléket általában 4—-5 cm mélyen keli elvetnünk. A talaj üle­­pedettségélúi függően a vetőcsorosz­­lyákat vagy súly nélkül, vagy súllyal terhelve kell járatnunk. Itt mindig ú­­gyeljünk arra, hogy a mag a legmeg­felelőbb mélységbe kerüljön Előfordul hogy ugyanazon a vetendő táblán e­­gyik részen súlyok nélkül is meg van a gépi vetésnél ? a szükséges vetési mélység, míg a má­sik felén, ha súly nélkül dolgozunk, a föld tetejére szórjuk a magot. A ve­­tögépkezelőnek»erre mindig gondja le­gyen. A magládába töltsünk elegendő ma­got. Amennyiben hosszú táblában ve­tünk és az oda-visszamenetré nem len­tábla mindkét oldalán töltsünk magot, vagy a vetőgép vonókeretén vigyünk egy zsákban tartalékot. Traktorvontatású vetőgépeken a ve­tőcsoroszlyák mögött járódeszka van felerősítve. Ez azt a célt szolgálja, hogy a vetőgépkezelőnek ne kelljen a gép után gyalogolnia. A járódeszkán, mint azt a neve Is mutatja, a gépke­zelő végig tud menni a gép mögött s áttekintést szerez arról, hogy a vető­csoroszlyák nincsenek'-e eltömődve, nem szorult-e közéjük rög, stb. Nem megengedhető és i legnagyobbfokú lelkiismeretlenségre vall az, ha a ve­tőgépkezelő munka közben a magládá­ra felül s mit sem törődik a gép mű­ködésével. A tábla végén, fordulás előtt kall a csoroszlyákat leengedni, mikor már a gép egyenesben van, a csatlakozósoron áll. Mint minden gépnél, a biztos üze­meltetés előfeltétele a gondos műsza­ki karbantartás, a gép ápolása, tiszto­gatása és főképpen az előírás szerinti kenése. HERNYÖTALPAS TRAKTOR A csehszlovák gépgyártás az idén újabb jelentős sikereket ért el. A szovjet és hazai traktorgyártás gazdag tapasztalatainak felhasználásával a cseh mérnökök megtervezték s gyár­tásra előkészítették az első „Zetor- 35” márkájú hernyótalpas traktort. Az új traktort 42 lóerős Diesel-motor­ral szerelték fel. Egész sor technikai újítást is alkalmaztak rajta, amely biztosítja zavartalan munkáját a leg­különbözőbb körülmények között. A gépgyartóipar háromléle „Zelor- 35” hernyútaljjas traktort állít elő mezei piunkák, teherszállítás 's az er­dőkitermelésben végzett munkák szá mára.

Next

/
Thumbnails
Contents