Szabad Földműves, 1953. július-december (4. évfolyam, 28-52. szám)

1953-09-27 / 39. szám

Október 4 -én Prágában: Csehszlovákja—Magyarország Még a Svájc ellen vívott Európa Ku­pa-mérkőzés hatása alatt állunk, de már egyre sűrűbben emlegetjük válo­gatott csapatunk következő ellenfelét: az olimpiai bajnok magyar csapatot. A magyar labdarúgás az utóbbi évedben olyan tekintélyre tett szert, amilyenre még soha. Nem is csoda, hiszen a fel­­szabadulás óta játszott 52 válogatott mérkőzése közül negyvenet megnyert, i ötször játszott döntetlenre és csak hétszer veszített. Az 52 mérkőzés gól­­! aránya egyenesen imponáló, hiszen 218' I rúgó' t és 68 kapott gól átlag számítva j 4:l-es győzelemnek felel meg. Tegyük I még azt is hozzá, hogy Európa, sőt ! talán a világ legjobbjának tekintett ma­­j gyár válogatott már három éve veret- i len. E PSz Komiát—EFSz Szeloce 2:1 (1:0) A szelőcei csapat abban a remény­ben állt ki a bajnoki mérkőzésre, hogy végre egyszer játszhat emberi játékot. Sajnos, ez a remény hiú volt. A komjátiak ezúttal is bebizo­nyították. hogy tisztességes játékra képtelenek. A kirendelt játékvezető nem jelent meg. Feltételezhető, hogy ez nem véletlen dolog, mert az ilyen és ehhez hasonló esetek már több­ször megismétlődtek. A mérkőzést az egyik partjelző vezette teljesen egy­­olda’úan. Szemmelláthatólag 6 is fé’t a fanatikus közönségtől. Elnézte pél­dául, hogy a sérült Mitťlčh helyére Fülöp I.-et az egyik játékos többször labda nélkül megrúgta. A szelőcei csapát a második félidőben némi fö­lényt harcolt ki, végül azonban kény­telenek voltak a labda helyett a kom­­játi játékosokat figyelni, akik tekin­tet nélkül arra, hogy a szelőcei játé­kosoknál volt a labda, vagy nem. rugdalták a játékosokat. Kíván­csiak vagyunk, hogy a kerület med­dig fogja tűrni ezeket a kilengéseket. A mérkőzés legjobb embere Len­csés, a szelőcei kapus volt, aki ezen a mérkőzésen kiemelkedő teljesít­ményt nyújtott. A többi szelőcei já­tékos inkább azon iparkodott, hogy j, lábtörés, vagy más súlyos sérülés nélkül megússza a mérkőzést. Hampl József, Szelőce. Párkányi Slavoj— Nagysallóí EFSz 4:0 (1:0) A kerületi futballmérkőzést Pár­kányban játszották, melyen a tarta­lékosán játszó nagysallói együttes nem bírta az iramot a négy katoná val megerősített Párkánnyal szem ben. A mérkőzés alkalmával feltűnt a nagysallóiak gyönge játéka, ami főképpen az edzések elhanyagolásá­val magyarázható. A nagysallói játé­kosoknak tudniok kellene, hogy be­csületes előkészület nélkül nem iehet eredményt elérni. Reméljük, hogy a jövőben jobb eredményről számolha­tunk be, melyre a .játékokos is ígére­tet tettek. Megígérték, hogy az edzé­sekre eljárnak és a nagysallói ESZ jó hírnevéhez méltóan fognak visel­kedni. Nagyon ajánlatos volna, ha a szövetkezet vezetősége is támogatásá­val hozzájárulna a csapat megerősí­téséhez, hogv a csapat szocialista szellemben, jó kollektiv munkát vé­gezzen és becsületére váljék a hazai sportközönségnek. Belujský Kos- ludió * 4.30 Hírek. Levelezőink jelentik. Idő­járásjelentés. 4.40—8.30 Reggeli ze­nés műsor a munkába induló dolgo­zóknak. 5.00 A Szabad Nép vezércik­ke. 6.00 Falurádió. Gazdakalendárium. 7.00 Hírek. Időjárás jelentés. 7.55 Mű­sorismertetés. 12.00 Hírek. Belföldi lapszemle. Időjárásjelentés. 14.00 Idő­járás- és vízállásjelentés. 17.00 Hírek. Időjárás jelentés. 20.10 Mit hallunk hol­nap. 24.00 Hírek. Szeptember 28. hétfő Pozsony 5.30 Fúvós zenekar. 6.15 Nyelvok­tatás. Magyar népdalok. 6.40 Szóra­koztató muzsika., 7.15 Reggeli hang­verseny. 7.55 Iskola-közlemények. 8.00 Szlovák népdalok. 8.15 Operaje­lenetek. 8.40 Reggeli hangverseny. 9.15 Szórakoztató dallamok. 9.40 Fel­olvasás. 10.10 Iskolarádió. 11.00 Ope­razene. 11.30 A pilzeni rádió zeneka­ra. 12.50 Népi táncok. 13.15 Közked­velt operazene. 16.15 Iskolarádió. 16.30 Elbeszélő muzsika. 17.00 Kama­razene. 17.45 Harmonika zene. 18.00 Orosz nyelvtanfolyam. 18.30 Szóra­koztató zene. 19.20 Milan Jaris: Az eskü. 21.30 Moszkva beszél. 22.00 Zene. Kossuth-rádió 11.30 Felolvasás. 11.45 Fúvós indu­lók. 12.15 Hangverseny üdülőknek. 13.00 A Fővárosi Népizenekar ját­szik. 13.30 Levelezőink jelentik. 13.40 1 Operettrészletek. 14.15 Úttörő híradó. | 14.40 A M. R. kisegyüttest 15.30 1 Banda gordonkázik. Ю.о'о Megérett a fekete szőlő. 16.20 Most légy okos Domokos, 16.45 Műsor az úttörők ze­nei szakköreinek. 17.10 Jó munkáért szép muzsikát. 17.40 Részletek Fried­rich Wolf regényéből. 18.10 Táncze­ne. 19.00 Hangos újság. 20.00 Tíz perc külpolitika. 20.15 Nagy meste­rek közkedvelt műveiből. 21.10 Vi­dám zenés műsor. 22.20 Zenekari muzsika. 23.2(1 Brahms műveiből. Szeptember 29. kedd Pozsony 6.15 Építő dalok. 6.40 Dolgozóink­nak. 7.15 A Szovjetunió szabadtéri együtteseinek műsorából. 7.40 Morva táncok. 7.55 Iskolaközlemények. 8.00 Nyelvoktatás. 8.05 Szórakoztató zene. 8.20 Fúvós zene. 9.15 Operettzene. 9.45 Politikai előadás. 1010 Iskolará­dió. 10.30 Orosz nyelvlecke. 10.45 Szülőknek. 11.00 Politikai előadás 11.30 Népszerű hangszerszólók. 12.00 A pozsonyi rádió műsora. 12.50 Fú­vós zene. 13.15 Fél óra szórakoztató dal'amok. 16.15 A szovjet szerzők műveiből. 16 30 A fiatal földrajzi írók köre. 17.00 Iroda'mi műsor. 17.30 Fél óra tánc. 18.00 Orosz nyelvlecke. 18.15 Mark Osipovics Reizen énekel. 18.30 Kalasa Károlv élete. 19.30 Szlo­vák szórakoztató zene. 20 00 Földmű­ves néniegvetem. 20 00 Katonai fúvós zenekar. 20 40 Irodalmi műsor. 21.00 Népi szóHstámk énekelnek. 21.30 Moszkva beszél. 22.00 Zene. и-.л» a munK. mében. 19.30 Tai. 20.00 Pártoktatás. 20. hangverseny. 21.30 Mc„ 22.00 Zene. Kossuth-rádió 11.30 Vörös sipkások utánam. 12.15 Jó munkáért szép muzsikát. 13.00 Részletek Szirmai Albert: Mézeska­lács és a Mágnás Miska c. operettjei­­bő1. 13.30 Filmzene. 14.15 Űtterő híradó. 11.40 Gyermekrádió. 15.30 Szimfonikus szvitt. 16.20 Bíboros és fejedelem — történelmi hangjáték 17.10 Leveleink nyomában. 17.25 Szív kü'di szívnek szívesen 17.40 Muzsi­káról — mindenkinek. 18.10 Táncze­ne. 19.00 Az épülő kommunizmus nagy országában. 2Ó.00 Tíz perc kül­politika. 20.15 Hangos újság. 21.10 Acél Tamás elbesz. 21.30 Egy falu egy nóta. 22.30 A M. R szimfonikus zenekara. 23.45 A Piatnickij-együttes műsorából. Október 1. csütörtök Pozsony 6.15 Nyelvoktatás. 6.20 Fúvós ze­ne. 6.40 Népek táncai. 7.40 Reggeli hangverseny. 7.55 Üttörő előadás 8.00 Napjaink da'ai. 9.15 Űj dalok 9.40 Pártoktatás. 10.10 Iskolaradió. 11.00 A kínai nép zenei alkotásaiból. 12.00 Szórakoztató szvittek. 12.50 Szabadtéri hangverseny. 13.15 Ope­rettdallamok. 1 ’.15 Čsasztuskák. 16.30 Isko'arádió. 17.00 Ifjúsági hangver­seny. 18.00 Orosz nyelvlecke. 18.15 Népi epvetem. Í8.45 Ifjúsági szvitt. 19.30 Szabadtéri hangverseny. 20.45 Bányászelőadás. 21.00 A kínai művé­szek hangversenyéből. 21.30 Moszkva beszél. 22.00 Zene. Kossuth-rádió 11.30 Keringők, polkák. 12.15 Ver­bunkosok. csárdások. 13.00 Szórakoz­tató muzsika. 13.30 A M. R. kórusá­nak hangversenye. 14.15 A Gyermek újság műsora. 15.00 Kínai zongora­­muzsika. 15.30 Gyere pajtás katoná­nak. 16.00 Pakistani történetek. 16.15 Zenei műsor. 17.00 Külpolitikái kér­désekre válaszolunk. 17.15 Üj életünk népdalai. 17.40 Szabadtéri műsor. 19.00 Hangos újság. 20.15 Doboz: népdalok 20.jO Villámlik messziről — rádiójáték. 22.20 Tánczene. 23,00 Az épülő kommunizmus nagy orszá­gában. 23.30 Szimfonikus szórakozta­tó zene. Október 2. péntek . Pozsony 5.45 Reggeli zene. 6.15 Dolgozóink­nak. 6.40 Tarka szórakoztató műsor 7.15 Reggeli hangverseny. 7.40 Vidám opera.ielenetek. 7.55 iskolaközlemé­nyek. 8.00 Nyelvoktatás. 8.05 A Bol­gár Néphadsereg Együttesének műso­rából. 8 20 Szabadtéri dallamok. 9.15 Cseh táncok. 9.40 Filmzene. 10.10 Is­kolarádió. 10.45 Sportműsor. 1130 Tarka zenei műsor. 12.00 A Lengye! Népi Egvüttes műsorából. 12.50 Ope­razene. 13.15 Szórakoztató zene. 16.15 Együt'eseink a nép zenei nyelvén. 16.30 Felolvasás a gvermekujságok­­ból. 17 00 Az ukrán művészek hang­versenyének műsorából. 17.30 Egész-,.15 Jelei. 14.10 Szóraki ,uol. 16.15 SzL,c. . . . ij.jO Híres énekesek. 17.00 Fúvós zene. 17.30 Tarka zenei szóra­koztató műsor. '18.00 A hadsereg híradója. 18.30 A hadsereg zenekará­nak hangversenye. 19.30 Népdalok 20.00 Humor és szatíra. 21.00 Ope­rettzene. 21.30 Moszkva beszél. 22.00 Zene. Kossuth-rádió 11.30 A M. R. népi zenekara ját­szik. 12.15 Keringők. polkák. 13.30 A Belügyminisztérium Erkel Ferenc fú­vós zenekara játszik. 14.15 Állami vá'ialatok hírei. 14.20 Üj zenei Újság 14.30 Vidám hangszerszólók. 16.00 Vidám zenés iroda’mi műsor. 16.30 Tánczene. 17.10 Leveleink nyomában. 17.30 Könyv muzsika, színház. 18.19 Szövetkezeti híradó. 19.00 Hangos újság. 20.15 Láttuk, hallottuk, olvas­tuk. 22.20 Tánc éjfélig. Október 4. vasárnap Pozsony 6.00 Vidám vasárnap. 6.40 Román népdalok é- táncok. 8.00 Gyermek­előadás. 8.30 Operazene. 9.00 A Rádió népiegveteme. 9.30 Hazai táncok. 10.00 Szólistáink szabadtéri hangver­senye. 10.20 Híres énekesek. 10 45 A nap margójára, 11.00 Klasszikusaink hagyatékából. 19 00 A hét költészete. 12.05 Népszerű hangverseny. 12 30 A hét nemzetközi eseményei 12.50 Népünk da’ai és táncai. 13.30 Mező­gazdasági beszélgetés. 14.00 Fúvós zene. 14.30 Katonaműsor. 14.50 Az ifjúság dalol és táncol. 15.20 A ta'u együtteseinek és szólistáinak műsorá­ból. 16.00 Hallgatóink leveleire vála­szolunk. 16.40 Beszélgetés az Úl könyvekről. 17.10 Tánczene. 17.15 folytatásos felolvasás. 17.30 Tréfás levelek. 18.00 Operanyitányok. 18.30 A pozsonyi rádió zenekarának hang­versenye. 19.30 Vörös Zászló Együt­tes műsorából. 20.00 Spoitesemenvek. 20.30 Népi táncok. 21.00 Énekalko’á­­sainkból. 21.30 Moszkva beszél. 22.00 Zene. Kossuth-rá hó 6—8.00 Zenés vasárnap reggel. 8.15 Egy falu egy ,ióta. 9.00 Zenés fejtö­rő. 10.00 Vasárnapi levél. 10.10 Csín- Bum — a magyar rádió gyermek­cirkusza. 11.00 Épü'ő szép hazánk. 12.15 A M. R. szimfonikus zenekara játszik. 13.15 Chopin műveiből/13.30 Béke és szabadság. 14.15 Magyar és szovjet düpi együttesek. 14.45 Népi­­demokratikus szabadtéri műsor. 15.30 Tánczene. 15.50 Mesél a nagy folyó, — a Kínai Népköztársaság tiszteleté­ne. 17.35 Helyszíni közvetítés Ma­gyarország—Csehszlovákia labda: ugó mérkőzésről Prágából. 17.20 Filmze­ne. 17.35 Helyszíni közvetítés Ma­gyarország—Bulgária közötti váloga­tott labdarugó mérkőzésről Szófiából. 19 00 Tánczene. 20.15 Kincses kalen­dárium. 20.20 Tánczene. 22.00 Sport­eredmények. 22.25 Tánczene. 23 00 Csa.ikovszky hatodik szimfónia. 23.50 Magvar népdalok. Szabad FötdmOves a Földmövelesuqvi Meubtznttl Hivatal hetilapja — Kiadóhivatal Bratislava Krlzkoví 7 — telefon 332-99 — Szerkesztősig Bratislava Krtzková 7. — Telefon: 243-48. — Főszerkesztő: Major Sándor. — Kiadja az ..Stfjt pőd >hosp nakladateľstvo" n. p závod Bratislava Krlíková 7 — Nyomja Merkantilné tlačiarne n. p. гг.. Bratislava. UL Nár povstania 4L - Irányító postahivatal: Bratislava, 2. - Hőfizetés egy évre: 20 Kčs, félévre 10-, Kčs. A lap felmondható mmden év végén oki, elsejéig — Eng. szám.: PIO 566/52. IV. S.

Next

/
Thumbnails
Contents