Szabad Földműves, 1953. július-december (4. évfolyam, 28-52. szám)
1953-07-19 / 29. szám
1953. július 19. 3 Шлв!М A nyitrai mezőgazdasági főiskolán várják a magyar nemzetiségű paraszt ifjúság Az 1952-es év kormányhatározata folytan a kassai mezőgazdasági és erdészeti főiskola két külön főiskolává alakult. Az erdészeti főiskola Kassán maradt, míg a mezőgazdasági főiskola Nyitrára költözött és 1952 októberében megkezdte működését. A mezőgazdasági főiskolának három fakultása van: agronómia, zootechnika és állatorvosi. Ez az iskola a földműves és munkás káderekből kikerült ifjúság mezőgazdasági szakképzettségének egyik záloga. Mikor Dusek mérnöknek, a rektornak előadtam jövetelem célját, s azt, hogy cikkem a Szabad Földművesnek készül, a rektor örömmel közölte, hogy soha jobbkor nem jöhettem és szinte eltaláltam a gondolatukat. mellyel már napok óta foglalkoznak. — Az idei tananyagot, már mint az első szemeszternek tananyagának előadását mindenütt befejeztük, előttünk a következő őszi szemeszter és a jövő esztendő, és ismét felvetődött bennünk a probléma: kevés a magyar nemzetiségű főiskolai hallgató. Mint az egyetem titkára közölte, most a második évfolyamban kettő, a harmadikban mindössze egy magyar hallgatónk van. örülnék, ha közétenné a lapban hogy a mi főiskolánk szeretettel várja a magyar nemzetiségű tanuló ifjúságot, s a magyar hallgatókat a proletár nemzetköziség szellemében teljesen egyenrangú félként kezeljük. Intézetünk hivatalos oktatási nyelve ugyan szlovák, azonban mindent elkövetünk, hogy a magyar hallgatók tanulmányait megkönnyítsük. Több tanárunk (dr. Frideczky, dr. Kovács) tökéletesen bírja a magyar nyelvet, azonkívül gondoskodunk arról, hogy az egyetemen használt kéziratokat magyar nyelvre fordítsák. Állandóan több és több földműves szakirodalmat és tankönyveket szerzünk be magyar nyelven, egyszóval tőlünk telhetőleg mindent megteszünk, hogy a magyar földműves ifjúság intézetünk falai között otthon érezze magát. Minden érdeklődőnek szívesen szolgál iskolánk részletes magyarázattal. Mi megvagyunk róla gyójelentkezését ződve, hogy a munkás és földműves rétegek hamarosan felismerik iskolánk jelentőségét és a mezőgazdasági főiskola magyar hallgatóinak száma évről évre rohamosan emelkedni fog”. így a rektor. Valóban lesújtó statisztikát állapítottunk meg a három magyar hallgató személyében és a szlovákiai magyar parasztságnak gondolkoznia kell a rektor szavai felett. Kell, hogy örökké emlékezetünkben éljenek felejthetetlen emlékű Gottwald elvtársunk szavai, hogy nem lehet nálunk szocializmus addig, amig nem lesz szocializmus a falun, már pedig a falusi szocializmus munkaproduktivitása elképzelhetetlen földműves szakinteligencia nélkül. A főiskolások lakásáról és elhelyezéséről a szigeti utón lévő, nemrégen épült modern főiskolai intemátus gondoskodik. Minden reggel 7-kor ott áll meg az autobysz a nyitrai KNV épülete előtt, mely a diákokat az internátusból a főiskolára szállítja. Nézzük meg most közelebbről a mezőgazdasági főiskola struktúráját. Az agronómiának öt tanszéke katedrája van: növényi termelés, biológia, ehemiai technológia, általános mezögazdaságtan, gépesítési mezógazdaságtan. A zootechnikai fakultásnak négy tanszéke van: ökonómia, általános zootechnika, speciális zootechnika, takarmány és élelmezéstan. Az egyes tanszékeknek meg vannak a maguk kísérleti telepei (már, ahol ezt a tanszék jellege megköveteli), melyeken különböző tudományos kísérletek folynak. Nagy súlyt helyez a főiskola a gyakorlati tanulmányokra, mert hisz enélkül a mezőgazdasági szakoktatás elképzelhetetlen. A gyakorlati tanulmányok helye az állami birtokok és az EFSz-ek. Több állami birtok és F.FSz tudna erről tanúskodni. Az első két év gyakorlati tanulmánya főként kézimunkában jelentkezik, hogy a hallgatóság megismerkedjen a növényi termelés és állattenyésztés minden szakaszával A III. és IV. évfolyamban főként arra irányulnak a gyakorlati tanulmányok, miként kell az állami birtokot, a szövetkezetei, vagy egyéb mezőgazdasági intézményt vezetni, illetve irányítani. (Az iskola ma 4 évfolyamból áll, de átszervezés után számol azzal, hogy az évfolyamok száma ötre emelkedik). A hallgatóknak a hivatalos praktikumon túl is bőven jut alkalom a gyakorlati tanulmányokra. A főiskola egyébként 51 EFSz felett védnökséget is gyakorol. Szakellenőrzést gyakorol a micsurini körök felett is. Az agronómia már most is megfelelő helységekkel rendelkezik, amelyekben az oktatást zavartalanul végzi. Kassán van ugyan prorektor, de az egységes irányításra a nagyföldrajzi távolság feltétlenül kihatással van. A diákságban igen nagy optimizmus él és szeretet pályája és szocialista hazája iránt. Van ifjúsági szervezete, önkormányzata, szakszervezete és a nyár sem szakítja meg munkáját, mert 4 hetes szabadságon túl az iskola minden tekintetben nyújt foglalkozást, hogy belőlük az új haza öntudatos építőit nevelje ki. Javában folyik egész országunkban és elsősorban délvidékünkön a békearatás. Lassankint begyűlik majd az aranyló gabona, hogy a versben megénekelt lágy kenyér eljusson minden becsületes dolgozó asztalára. Ilyenkor aratás idején mozgalmas az élet a falun. Az EFSz-ben, állami birtokon, de az egyéni gazdálkodók közt is gyakori a tanácskozás, az összejövetel. Sok mindent meg lehet vitatni a termés problémáin túl is. Mindez tehát kitűnő alkalom, hogy a falu parasztsága megvitassa a mezőgazdasági főiskola új tanulókádereinek kérdését. Van idő a dolgokat megbeszélni és előkészíteni, mert hiszen az új szemeszter csak október elejével kezdődik. A beiratási idő pedig szeptember 15-től szeptember 30-ig tart. Mi hisszük és tudjuk, hogy majd a verőfényes őszi napokban sok magyar földműves és munkáskáder, fiúk és leányok napbarnított arcát fogjuk látni a nyitrai utcákon és legközelebb majd arról írhatunk riportot, miként működik és dolgozik a magyar nemzetiségű főiskolai hallgatóság a nyitrai mezőgazdasági főiskolán. Mártonvölgyi László A kombájn Még tavaly is csak félve nézték, emlegették mint isten-verését, mely tönkreteszi a buzatarlót s inkább fogták a kaszát, sarlót; hajlott derékkel arattak. Izzadtak a perzselő napon. Késő estig, majd hűvös hajnalon folytatták tovább a nehéz munkát, fejüket struccként homokba dugták. A kombájnról nem akartak még hallani se — Isten mentsen! hogy ez arassa le a földem! Keresztet vetett Julis ángyó, a hűséges templomba-járó szentasszony is, amikor meglátta, hogy búgva megy ki a hatarba, aratni a sárga árpát. Vakarni kezdték a fejüket és tágra nyitották a szemüket a parasztok is, amikor már, rég lehagyta őket a kombájn. Nem döglött be, hiába várták. Az idén már minden határba, a rendet a kombájnok kaszája vágja és ömlik a tiszta búza, a békés, boldog élet útja, a szárítókba szüntelen. E csodagépet, hogy megszerették példa rá Szécsénke Ipolynyék, ahol kitört a vita azon, hogy vájjon a kombájn hol arasson, Szécsénkébe vagy Ipolynyékbe? Es hiába mentek küldöttségbe A Nyékiek Szécsénkére, azok erősen megfogadták, hogy a kombájnokat ki nem adjak, sőt őriztették minden éjjel, hat-hét erős, markos legénnyel. Vigyáztak e hasznos gépre, mert azt hallották, hogy „nyakolajjal" és még más efféle dolgokkal, csalogatták a vezetőket a Nyékiek, hogy legelsőnek ők arassák le a termést. Mi hát ebből a jó tanulság 7 ahogy megírta már az újság: a reakció újra verve, nem sikerült a haditerve, mert megszerették már a gépét, hisz sokkal könnyebb így az élet: jobb a munka és több a termés. Ozsvald Árpád (Csemadok) A felszabadult ember A faluban és az egész környéken mindenki ismeri Ferdics Józsefet, a kispekai kiváló élmunkás traktorost. Ismerje meg hát az egész ország. Ferdics József elvtársat a felszabadulás nagyon mélyről hozta felszínre. A kapitalista társadalom legkiszipolyozottabbjai közé tartozott. Édesapja egész életén keresztül a helybeli gazdagoknál részarató volt Hogy ez mit jelent, azt csak az tudja, aki maga is részért aratott. Ha a gabonának jó ára volt, akkor az öreg Ferdicsnek 13-ad részért kellett aratnia. A gyermekek pedig szaporodtak. Nyolc májnak kellett kenyeret adni. Bizony a részaratásból kevés kenyér jutott Ferdicsék asztalára. Éppen azért, a kis József már 12 éves korában kénytelen volt cselédnek elszegődni Jankóczi 375 hektáros falusi birtokoshoz. Ae öreg Ferdics nem nagyon örült annak, hogy fiából cseléd lett, jól tudta, hogy ez még keservesebb kenyér, mint a részaratás, de nem tehetett ellene semmit. Egyetlen gondolat lebegett előtte, hogy ott egy szájjal mégis kevesebb lesz a kenyérfogyasztók száma. Ez számított, ez volt a döntő. Ferdics József eleinte teheneket őrzött, majd szántott és állatokat gondozott a falusi földbirtokosnál. Később, amikor megerősödött, kocsis lett belőle. Sorsa azonban nem hőzott változást az életében. Szolga volt, kora hajnaltól késő estig, egyszóval látástól-vakulásig dolgozott. Minden munkát megragadott, ha kellett vetett, aratott, vagy csépelt. Jankóczi, sokszor el-elnézte a gyors mozgású Ferdics Józsefet, akinek szorgalmas munkája duzzasztotta, az amúgyis telt pénztárcáját. Perdics megismerkedik a géppel Jankóczi földbirtokos 1928-ban mezőgazdaságának gépesítésével kezdett foglalkozni. Nem azért, hogy a cselédség munkáját megkönnyítse, ez még álmában sem juh eszébe. Jankóczit az uj 24 HP Hardpar traktor megvételére az késztette, hogy kevesebb munkaerővel több hasznot, nagyobb jövedelmet akart elérni. Az ifjú Ferdics József akkor sóvárogva tekintett az új gépre. Eleinte csak távolról nézte, de aztán mégis csak nekibatorodott.. közetóbb lépett hozzá és tüzetesen megvizsgálta, miközben nagyokat sóhajtott. — Hej’ — gondolta magában, — ha én is egyszer ilyen gépen mehetnék! Milyen más volna az, mint a kocsiság. Éjjel-nappal állandóan azon törte a fejét, hogy lehetne ő a gép kezelője. Az új géppel megérkezett a gyár szerelője is. Az végezte el az első szántást, sőt, a cséplést is. Ferdics József, hacsak egy kis ideje volt, állandóan ott settenkedett a gép körül. — Egy ilyen alkalommal észrevette, hogy a gép oldalán csúnya olajos foltok tarkáinak, amely a csapágyból kifolyt olajból eredtek. Gyorsan rongyot kerített és gonddal letörülte a foltokat, majd a gépet is teljesen rendbe hozte. Ennek a jelenetnek Jankóczi földbirtokos és a szerelő voltak a tanúi, akik a gép közelében álltak és figyelemmel kísérték a fiatal Ferdics önkéntes munkáját. — Mit szól hozzá — kérdezte a földbirtokos a szerelőhöz fordidva — nem lehetne-e ez a legény gépvezető? — Dehogynem — válaszolta a szerelő — hisz mindig itt settenkedik a gép körül. Jól ismerem én ezt a fajtát, bizonyára gépész szeretne lenni. Jankóczi arra gondolt, hogy a szerelő amúgyis sokba kerül, hozzá rövidesen vissza kell térnie a gyárba. — így hát az a helyzet, minél előbb döntenie kell, hogy ki legyen a gép mellett. Ezért pár nap múlva megállapodott a szerelővel, hogy Ferdics Józsefet bevezeti a gépvezetői szakmába. Hogy lehet egy emberről két bőrt lenyúznyi A traktor mellett Ferdics József továbbra is szolga maradt. Jankóczi földbirtokos nem elégedett meg azzal, hogy jó és olcsó traktorosra tett szert, hanem gdahatott. hogy Ferdics József a gépi teendőkön kívül etessen, sőt kocsiskodjon is. Józsefnek így bizony elment a kedve a géptől, de elment a kedve a további munkától is. — 1940-ben Győrben letette a robbanó motorokról szóló és gépkocsivezetői vizsgát. Hajtási engedéllyel fel fegyverkezve jelentkezett az akkori nagypakai tejüzemnél ahol azonnal mint gépészt alkalmaztak. Rendkívüli szorgalmát, szakértelmét és rátermettségét már akkor is becsülték az egész környéken. Nem csoda tehát, hogy amikor az ottani gazdák 1941-befi társulás révén traktorhoz jutottak, Ferdics Józsefet hívták meg traktorosnak. Itt már azt hitte, hogy révbe jutott, de tévedett. Éppen akkor zökkentették csak ki isten-igazában a mindennapi békés munkájából. A háború akkor már javában dühöngött és még a 7 gyermekes családapákat sem kímélték. Nem törődtek azzal, Ушау a 7 gyermek apa nélkül maraiwR 1944 augusztusában megkapta a behívót és bevonult a keleti frontra. Akkor már eldőlt a sztálingrádi csata sorsa, és Ferdics József épp úgy, mint millió és millió dolgozó a világon, tisztában volt azzal, hogy nincs, hogy nem létezik többé az a hatalom, amely a Szovjet Hadsereget megállíthatná sorozatos diadalai útjában. Éppen ezért ď legelső alkalmat felhasználta arra, hogy átszökjön a harcvonalon és jelentkezzen a Szovjet Hadseregbe. Vissza a géphez Ferdics élvtárs 1948-ban érkezett haza a Szovjetunióból. Az utazás fáradalmait rövidesen kipihente és a csalló.közcsiitörtöki gépállomáson jelentkezett munkára. IV eleinte Farmer géppel dolgozott, maid később egy új Skoda 30-as gépet kapott. Későbbi, sorozatos sikereit ezzel a géppel aratta. Ferdics József a munkarenddel kitüntetett kiváló traktoros most éppen a Htkaszálógép kését élesíti. Szakszerűen magyarázza, hogy kell a kést jól megköszörülni. — Ez is a gép karbantartásához tartozik — mondja, majd az elért eredményeiről kezd mesélni: ■— Sokan kérdezték már, hogyan tudtam az élenjárók közé felkeveredni. Hogyan értem el azt a nagy kitüntetést, amehiben kormányunk részesített. Annyit mondhatok, hogy eredményeim rugója mindenekelőtt az volt, hogy ma szeretem a munkát, ezért minden elért sikerem újabb sikerre ösztönöz. Meg kell itt azt is említenem, hogy a felszabadulás óta mindig térv szerint dolgozom, mindig pontosan tudom, hogy masnap mit kell végeznem. Ha a munka úgy kívánja, naponta 14—16 órát is szívesen dolgozom. Ha például kint dolgoztam a mezőn, ebédre nem' is jártam haza, mint a többi traktoros, hanem többnyire magammal vittem az ennivalót. Ezzel a munkaszervezéssel napi két ófát nyertem. Természetesen agregáttokat is használtam. Ezek jelentős mértékben hozzásegítettek a tervteljesítés fokozásához. A vetések idején hármasvetőgépagregáttal indultam. — Aratáskor meg egy hatos és egy hetes önkötözőgépagregátot használtam. Ezenkívül a karbantartás fontosságát is ki kell emelnem, amely szerint elért eredményeim egyik legfontosabb tényezője. Karbantartás alatt értem a. mindennapi kenést és a 8 munkaóra utáni olajcserét, melyről sosem feledkeztem meg. Szemben Gottwaid elvtárssal — A gépállomások tavalyelőtti országos értékelése előtt már híre járt annak, hogy az állomás traktorosai között én jutottam az első helyre. Később. kerületi viszonylatban, majd végül az országos kiértékelésnél is az első helyre kerültem. Ezekután a gépállomás felterjesztésére a munkaérdemrend kitüntetésére javasoltak. — 1952. április 30-án 84-en gyülekeztünk a prágai várban. Gottwald elvtárs Zápotocký miniszterelnökkel fogadott bennünket és ezen alkalommal Z ápotocký elvtárs személyesen, Gottwald elvtárs jelenlétében átnyújtotta a nagy kitüntetést. Az ünnepélyes fogadtatás után megvendégeltek bennünket. Egy hosszú asztalnál ültünk mind a 84-en, akik élmunkások voltunk. Olyan terített asztal volt ez, amilyent eddig még nem láttam és olyan emberek ültek körülötte, amilyenekkel eddig még nem találkoztam. Nagyon szép volt ott minden és én nagyon büszke voltam mindarra, ami ott történt. Gotttváld elvtárs örömtől eltelve, hói az egyik, hol a másik elvtárshoz fordult,' majd egyszerre szívélyes tekintete rajtam maradt, mosolyogva felém tartott és igen barátságosan szólított meg es érdeklődött munkám iránt. Én akkor nagyon megszerettem Gottwald elvtársat és ma is őszinte hálával és szeretettel gondolok rá. Ferdics elvtárs ezután a készülő aratásról beszél. Brigádjuk a tavaszi vetési munkákat már úgy végezte él, hogy kombájnnal is lehessen aratni. A brigád tagjai különösképpen arra ügyeltek, hogy ott, ahol kombájnnal készülnek aratni, a talaj ne legyen hepe-hupás, hanem egyenletes. Ezidén azonban még önkötözőgépekkel is aratnak, amelyek az aratásra teljesen kijavítva készen állnak. Az aratással egyidejűleg megkezdjük a tarlóhántást és a másodnövényeket is elvetik. Jó termés ígérkezik ezidén, amelynek gyors betakarítására minden szükséges intézkedést megtett a gépállomás. Ferdics elvtárs lelkes tekintete elárulja, hogy még sokat tudna beszélni qz életéről,_ de nincs ideje ... A traktor indul és Ferdics elvtárs mosolyogva nekilát napi munkájához. Az élmunkás édesapa Ferdics elvtárs, nemcsak jó traktoros, hanem jó családapa is. Hét gyermeke van. Béla, a legidősebb. Mos' 18 esztendős. Kitanulta az autószerelő mesterséget. Vilmos fia, 17 éves és édesapja mesterségét sajátította el, vagyis traktoros lett belőle és az apja nyomdokain halad. Sándor most középiskolába jár és lelkesedéssel készül a villanyszerelő mesterség elsajátítására. Legkisebb fia 3 esztendős. Ferdics elvtárs, az érdemrenddel kitüntetett élmunkás traktoros 7 boldog gyermek, boldog édesapja. Csillogó tekintetén a felszabadult ember bátorsága és hűsége ragyog. Felszabadult hazánknak sok ilyen szorgalmas és becsületes családapára van szüksége. F I.