Szabad Földműves, 1953. január-június (4. évfolyam, 1-26. szám)
1953-03-15 / 11. szám
12 1953. március 15. •ľzabaef Földműves A VÖRÖS - TÉRÉN HÍREK Mikor Irkuckból Krasznojarszkba ért a repülőgép, hirtelen elromlott az idő. A szelid napsugarak fennakadtak a felhők sűrű szövevényében, nem tudtak áttörni rajtuk. Helyükben viharzó szelek sepertek végig a szibériai földön, felkavarták és az emberek arcába vágták a friss, porhanyós havat. Aki nem vi—ázott, azt a fagyos, síkos repülőtéren könnyen feldöntötték a vad fuvallatok. Nem utazhattunk tovább. Sem felszállni nem lehetett, sem leszállni: a következő állomás, Novoszibirszk ..csukott kaput” jelzett. A kis társaság, amely a pekingi békekonferenciáról sietve igyekezett Moszkva felé, rosszkedvűen fogadta a hirt. A naptár november másodikét mutatott. Moszkváig még nyolctizezer kilométer van hátra. Ha csak két-három napot veszítünk az időjárás miatt... — Nekünk november hetedikén Moszkvában kell lennünk, — topogatott-zsördölődött Guerrero, a mexikói festő. A repülőtéri tisztviselő kinézett az ablakon, mintha azt mondaná, hogy a viharokért mégsem vállalhat felelősséget. Aztán megkérdezte, talán kíváncsiságból, talán csak azért, hogy valamit mondjon. — Meghívójuk van az ünnepségre? — November hetedikén a világ minden dolgozója hivatalos Moszkvába — mondta komolyan a festő — És aki csak teheti, el is megy... ... Szerencsénk volt: a vihar hamarosan csillapodott, s az irodán is ú intézték az ügyünket, mintha személyszerinti meghívásunk lenne a nagy ünnepségre. Az első repülőgéppel minket indítottak tovább. Időben megérkeztünk: november negyedikén. Moszkvában aztán felbomlott a kis csoport, el is búcsúztunk egymástól. A -mexikóiakkal hatodikén délelőtt véletlenül megint összetalálkoztam, a Tretyakov-képtárban. Guerrero, a festő egy percre odajött hozzám és egy szürke borítékot lengetett meg a szemem előtt: — Meghívó, holnapra, a tribünre. Nem megmondtam-e, hogy november hetedikére minden dolgozó ember hivatalos Moszkvába? Enyhe, majdnem tavaszias volt az időjárás hetedikének reggelén. Az elmúlt napok havazásaira csak a Kreml fala előtt sorakozó fenyőfák ágai emlékeztettek. Pezsegve, zsongva készült a moszkv i utca a lenagyobb ünnepre. Gyárak tövében, szakszervezetek székházai elő*t, minisztériumoknál kora reggel hangos üdvözléssel köszöntötték egymást a gyülekezők. Lenin márvány-mauzóleumától jobb- és balkézfelé a tribünök. A baloldalra irányítanak. Körülnézek. Előttem franciák állnak, felhajtott gallérral, kicsit fázósan. Balra tőlem szörmebundás, kucsmás kínaiak. — Hátrább, apró zászlókat lobogtatva: csehek. Orosz szavakkal angol, ro mán, magyar, olasz, német, spanyol szavak keverednek. És — igen, jól látok — álig tíz lépésnyire tőlem a mexikóiak, köztük Guerrero. Ö is észrevett. Egy pillanatra összefonódik a szemünk. Mintha ugyanaz a kérdés villanna fel mind a kettőnkben: — Itt lesz-e Sztálin elvtárs? A Kreml toronyóráját figyeli mindenki. A kismutató már majdnem elérte a tizenegyest. A nagymutató túl is haladt rajta. Még néhány perc és kezdődik a díszszemle. Most már nem az órát nézzük, a vörös-fekete márványtömb felé fordulnak a szemek. — Ki lesz az első, aki ott megjelenik? Egy perc híján tizenegy óra. És ekkor a túlsó oldal felől t. ps dördül fel. A jobboldali tribünökön erősödik a taps. Mi még a baloldalon nem látunk semmit. Csak a tapsot halljuk. Összeszor 1 a szív az izgalomban. Hurrá vegyül a tapsba. És a márványból épített folyosón feltűnik egv arc, először csak az arcot látni, aztán a közeledő alakot is, derékig, amíg nem takarja a kő. Sztálin! , Jön mosolyogva, fürgén, a túloldal felől, elsétál egészen idáig, a mauzóleum innenső sarkáig, mosolyog, bólogat és integet, megáll egy másodpercre, körülnéz, mosolyog . Mit érez ilyenkor az ember? Ki várhatja el, hogy azt valaki is leírja? Nem hurráztam, mert a torkomat valami összeszorította. Nem integet- | tem üdvözletét, mert a kezemet vlar ’ -megbénította. Nem is láttam őt egészen tisztán, mert a szememet valami elhomályosította. Gondolat is csak egy volt az agyamban: ezért a pillanatért érdemes volt megszületni. Minden szépség, ami volt, s ami lesz még az életben, ezerszeresen megszépül: Sztálint látom. Minden nehézség küzdés, ami volt, s ami lesz még, kicsinnyé törpül: Sztálint látom. Mosolyog, s megfordul, visszamegy a kőerkély közepére. A hosszú mellvéd mellett kemény férfiak sorakoznak. Legközepén, a mikrofonnál Tyimosenko marsall: ó mondja az ünnepi beszédet. Bálra Sztálin, mellette Boisanyin. Vasziljevszkij Govorov, Bugyonnij, marsallok és tengernagyok. Jobbra Malenkov, Berija, Hruscsov, Kaganovics, Molotov, Svernyik elvtársak, a kommunista párt és a szovjet kormány vezetői. Hős katonák és bölcs államférfiak, rettenthetetlen harcosok, biztoskezű vezetők, a nagy sztálini vezérkar, amelyet Sztálin nevelt, tanított s formált a maga képmására. Mögöttük a Kreml bástyafala: a legszilárdabb bástya a földön. Lent a Vörös-téren már vonulnak a katonák. — Szuvorovci, Nahimovci — hang - zik itt is, ott is a tribünön, jóleső büszkeséggel. A hadiakadémiák fiataljai vannak az élen, Szuvorov és Nahimov büszke nevét viselő ifjak, a nép kedvencei, a haza eljövendő védelmezői. Jönnek a gyalogosok, a tengerészek, az ejtőernyősök, a par Laszállók, a motorosok, a páncélautók, a rettegett, a szeretett Kattyusák, — Teherautók és vontatók húzzák az ágyúk egész tömegét. Futnak a percek és vonulnak az ágyúk, nőnek a percek az óramutatón és nőnek az ágyúk a téren, a kisebbeket, nagyobbak, a nagyobbakat óriások követik; a nyugati katonai attasék krákognak, feszengenék. Dübörög a Vöröstér, a tankok közelednek, gyorsmozgású könnyűtankok í з ágyújukat előreszegező lomha tankmammutok; nem áll meg előttük semilyen ellensé" Hét évvel ezelőtt ugvanezen a' helyen, ugyanerre a szürke kövezetre omlottak le a megvert fasiszta agresszor dicstelen zászlói. Micsoda roppant erő vonul ma ezen a téren, micsoda roppant erő áll őrséget a szovjet földön, a szovjet vizeken és a szovjet hazr egén. Micsoda bizodalmas erő barátnak, micsoda félelmetes figyelmeztetés ellenségnek. Aki megteremtette, aki megszervezte, aki megszilárdította, ott áll a mauzóleum közepén, kezét a sapkájához emelve. Mosolyog. * * * Alig veszem észre: Guerrero, a festő odajött mellém. Szeme a mauzóleumra tapad, úgy suttogja felém: — Látod? — Látom. *------— Eljött. Elhallgattunk. Nem beszélünk to,vább. Ugyanarra gondolhatunk mind a ketten. Eljött. Alig három hete, hogy a XIX. kongresszus véget ért. Hatalmas, fárasztó munka volt. О végig résztvett benne, irányította, tanácskozott, felszólalt. S utána nem ment el pihenni. Dolgozik tovább, minden erejét megfeszítve. Az Ó- ceánon túlról iszonyatos vihart kavarnak az egész emberiség ellen. О erejét nem k’mélve küzd. Meg akarja menteni a békét. Moszkvában van, az őrhelyén. S az ünnepet a néppel, a nép között tölti. O, ez a nép! Mintha maga az emberi boldogság menetelne itt, csupa sugárzó arc, csupa csillogó szem. csupa derű és magabiztosság, csupa lelkesedés és nyugalom, csupa erő és játszi vidámság. Fehérszakallas aggok, a harmincöt év előtti Október tanúi és harcosai, fiatal apák ak k gyermekeiket magasra emelik. Sztá'in előtt, ahyák és diákok, tudósok és énekesek, új tengerek és új erdők alkotói. Itt, a Vörös-téren át, szemüket Sztálinra szegezve és Sztálin szeme előtt, igen, itt vonulnak feltartóztathatatlanul az emberiség aranykora, a kommunizmus felé. * * * Nem maradt sokáig Sztálin elvtárs a Mauzóleumon. Talán egy óra, másfélórahosszat. Aztán lement, elment. És ekkor valami történt. Valami mesébe, csodába-illő. Vonultak az emberek, jött a moszkvai nép, tömött sorokban, ünnepelve, erősen, szemüket a mauzó - ieumra emelték és azt kiáltották: I — Sztálin! Jöttek a fehérszakállas aggok és a kezüket lengették: — Sztálin! Jöttek a tengerek és az erdők alkotói és meg'obogtatták vörös zászlóikat e’^tte és azt kiáltották : — Sztálin ! Jötiek az apák és az anyák és fölemelték feléje gyermekeiket, úgy kiáltották: — Sztálin! De hiszen Sztálin nem volt ott. Sztálin elment. Guerrero, a festő rekedten suttogta felém: — Látod? A szívem a torkomban dobogott és azt feleltem: — Látom. —L. Láttam. A festő is látta. Látta a moszkvai nép is. Mert ott volt. Elment a mauzóleumról és mégis ott volt. Ott volt a párt és a hadsereg vezetőiben, az államférfiakban és a katonákban, a tanítványaiban. Ott volt a népben, amely győzelmesen és boldogan menetelt, amerre 6 mutatta: a kommunizmus fe>é. Ott volt a tribünökön, a kínaiak’ és az angolok, a mexikóiak és a magyarok, a franciák és a románok: a világ szívében. Ott volt. Mindenki látta őt. * * * Röviddel a felvonulás vége előtt Sztálin e’vtárs visszajött. Felsietett a márványlépcsőkön s megállt újra a hatalmas építmény közepén. Az utolsó oszlopok vonultak s ő búcsút intett nekik. A foszladozó felhők közül előtört a nap. És Sztálin elvtárs ott állt az ünneplő nemzetek körében, legjobb harcostársai kö’-ében, a Kreml bástyafala előtt, közepén a nagy műnek, amelyet ő alkotott s amely örök és legyőzhetetlen. _________Méray Tibor. „Felhígítod“ búza "Senki ne gondolja, hogy valami v'fr,na búzáról van szó, melyet évekig tartó gondos munkával kísérleteztek ki a tudósok. A „felhígított előállításához nem kellett mr- mint korlátlan g zság és lellevsmerr-f'enrég Ebben ved-g az USA tőkései nem szenvednek hiányt. Az amerikai törvények szerint, azért a búzáért, melyet élelmezés cél’atr' visznek be az Egyesült Á’lamok területére, bushelenként 21 cent vámot kell fizetni. (Egy bushe 27.2 kg). De a törvények megengedik a kereskedőnek, hogy Kanadából korlátlan mennyiségben vigyenek be romlott búzá.t, az á'latok takarmányozására. г’-п'Ас behozatali vámja vedig csal; 8 cent. Az amerikai gabonaüzérek azután összeke’"'- " ~ romlott búzát a jó búzával. És ezt a „felhígított” búzát drága vénzen adják el Nyugatnémet ország és India éhező népének. íme, ez az a sokat dicsőített amerikai segítség! A Dzsalíil-abadská-i járás kolhozai az elmúlt évben kiváltó termelési eredményeket értek el. A szovjet hazának a szuzaci kolhoztagok 24.000 mázsa gyapottal többet adtak, mint az előző évben. A Lenin és Sztálin koihoz wjjai 30 mázsás átlagos hektárhozamot értek el. A járás minden kolhoza milliomos-kolhoz. *** Gombos István, a királyrévi traktoros-brigád tagja május elseje tiszteletére kötelezettséget vállalt, hogy megtakarít 50 liter üzemanyagot, 486 hektár helyett 534 hektárt megművel és a tervezett hektárhozamokat gondos munkával 50 kilogrammal emeli. így 21.970 koronát takarít meg. *** Az idei Viiágifjúsági Találkozót Bukarestben tartják meg. Bukarest dolgozói már most készülnek erre a nagyjelentőségű eseményre. Teljes ütemben építik az „Augusztus 23.” sportpályát, amelyen az ifjúsági sportversenyeket fogják megvalósítani a találkozó alkalmával. *** A mikulai EFSz állattenyésztő csoportja a terven felül 15.000 liter tejet fej ki 70 tehéntől. Medved János csoportja az egyes munkák határidő előtti elvégzésével 500 munkaegységet megtakarít. *** A kisölvedi szövetkezeti tagok tavaly 10 hektáron termeltek rizst. Az idén további 5 hektáron létesítenek rizstelepet, mert meggyőződtek arról, hogy a rizstermelés nagyon kifizetődik. *** A kassai kerületben a beadási kötelezettségek teljesítéséért folytatott versenyt a csécsi szövetkezet nyerte meg. A kenyérgabonából 110, a többi gabonaféiékból 105, tejből 135, sertéshúsból pedig 105 százalékra teljesítette beadási kötelességét. *** A libereci járásban lévő vratisiavicei EFSz-ben Mária Novotná növénytermelési csoportja május elseje tiszteletére kötelezettséget vállalt, hogy a szovjet tapasztalatok alkalmazásával a tervezett hektárhozamokat 10 százalékkal fokozza. *** A bényr EFSz zöldségtermelő csoportja elfogadta az ebediek versenykihívását, több jobbminöségű zöldség termelésében. *** Az alsószeü szövetkezetben két félnap alatt elvetettek 36 hektár napraforgót. *** A brüni járásban lévő brezi EFSz már teljesítette első negyedévi kötelezettségét tejből, tojásból, valamint sertés- és marhahúsból. *** A csiiizradványi. és nyárasdi szövetkezetben a tavaszi munkák gyors elvégzésének érdekében bevezették a kétváltásos munkát. Sőt még vasárnap is vetettek Az eredmény nem maradt el, mert már befejezték a vetést. A dohá eváltóhely felügyelője észrevette a három férfit. Ott álltak az iroda előtt s nyilvánvalóan arra vártak, hogy szólhassanak • felügyelőnek. Ketten fehérek voltak, a harmadik — szokatlanul jól öltözött néger. — Nos — mordult rájuk a felügyelő. Dohányt hoztunk uram — mondja az egyik férfi. ley felügyelő lassan felkelt. Teljesen világos volt, hogy a három ember közül egyik sí— ültetvénytulajdonos. Hála Istennek. Az első tétel dohány jó volt. Langley a_ két tenyere között szétdörzsölt néhány dohánylevelet, ujjaival végighúzott a rostokon, aztán megszaglázta. Minden kétséget kizáróan elsőosztályú minőség volt. Amikor a második ember dohányát is megvizsgálta, és azt is kitűnőnek találta, megkérdezte’ , _ ____ Tulajdonképpen honnan hoztátok a dohányt? _ Fecniről uram, Elk Ridge-ből. Ez figyelmeztetés volt a felügyelő számára. Meglehetősen szegény vidékről jöttek. S többezerfontnyi súlyú dohány ebből a kiváló, elsőosztályú minőségből, — ezért bizony tekintélyes összeget kell fizetni. Az ilyesmit pedig Langley úr nem szereti. , _ jtt van az én dohanyszallitmanyom is, UIUIIŐ. A felügyelő körülnézett. Mondott valamit ez a fekete is? , , _ Mondtál valamit fiú? és pillantásával szinte átszúrta a négert. — Igen uram. Ezek itt az én báláim. Hm, gondolta Langley. Ez bizonyára egy elkényesztetett néger, valamelyik nagybirtokról. Hangosabban kérdezte: — Honnét jősz, fiú? — Hozzánk tartozik — felelte a két férfi közül a kisebbik. A\ DCH4NY ÄRA „Elmúltak már azok az idők, amikor a jehér úr a néger rabszolgát állatként eladhat ■ ta, megcsonkíthatta vagy megölhette” — mondják az Amerikai Egyesült Államok mai vezetői és hazudozzák az amerikai imperialisták aljas bértollnokai. Az igazság azonban az, hogy bár a négert ma már nem adhatják el „törvényesen" — de „törvényesen” kizsákmányolják, a csőcselék az utcán, vagy bárhol „törvényesen” agyonverheti. Az itt közölt kis elbeszélést egy haladószellemű amerikai írónő írta. Egyszerű történet, — a mai Amerikában, a fajgyűlölet poklában mindennapos. A felügyelő kissé összeráncolta a homlokát, aztán a bála tetejéről lelemelt egy levelet. Egy darabig legyezgetett vele, nézegette, majd gyenge pergamentként gyűrögette, morzsolgatta. A do’ íny dús, érett illatától kitágultak orrlukai s ördögi vigyorgása elárulta: lelki szemeivel már látja a sikert, amelyet ezzel a kiváló dohánnyal arat majd a piacon. Már a hasznot is számítgatta magában .. — Szeretném tudni, kié ez a dohány? — kérdezte, amint még tüzetesebben vizsgálta a dohányt. Milyen tökéletesen termelték és kezelték! Bosszúsan megfordult és szinte ugatott mérgében: — Te fiú, kérdeztem tőled valamit! A. fiúnak erre össze kellett volna magát húznia, — legalább is így illett volna, — de inkább felemelte csengő hangját és különös nyomatékkai mondotta: — Uram, én szabad ember vagyok! A felügyelő hirtelen körülnézett. Mintha pofont kapott volna — ez aztán mégis sok. . A két fehér fürkészve figyelt, a közelben lévő Írnokok is hallgatóztak. Langley vadállatként rikkantott: — Te ... — kezdte, de abba is hagyta és helyette azt kérdezte: — Ki termelte ezt a dohányt? — Ű maga termelte, a saját falkljén, fent az ELU Ridge-n... — ezt a magasabbik, szikár fehér ember mondotta és amikor befejezte, elgondolkozva köpött. Nem lett v^inn különösebb értelme, hogy Langley minden bálát idegesen összepiszkáljon, mindegyikben ugyanolyan kitűnő dohány volt, mind a. 2.700 font elsőosztályú. Langley felügyelő visszament íróasztalához. Hirtelen gondolt valamit. Majd ő megmutatja ezeknek a bitangoknak, ki itt az úr! Néhány tisztviselővel megbeszélte a dolgot. A hírom embert alaposan megvárakoztatta. Végre, amikor elkészültek az átvételi utalványok, Langley mézes-mázoskodva kiszolt a várakozó’-vak: — Ki ír alá a néger helyett? — kérdezte Jed Smithtől, amikor a szikár fehér lehajolt, hogy aláírja a nevét. — Saját maga is alá tudja írni — mondotta Jed és előretolta Bent, a négert, A felügyelő mogorván, egyetlen szó nélkül odadobta Bennek a tollat és megmutatta hol írjon alá. Ben felvette az írószerszámot, kezében tartotta, mert előbb elolvasta mi áll a papíron. Amint elolvasta, eltolta magától és ránézett a felügyelőre: Uram, itt valami tévedés lehet. Ez az írás csak 1000 font dohányról szól. — Olvasni szóval jól tudsz. . — gúnyolta a felügyelő, — no, mit akarsz még mondani? — Én uram 2.700 font súlyú dohányt hoztam! — válaszolt Ben. — Ki mérte le? — ordított a felügyelő és úgy állt fel mintha valami retteneteset akarna cseleke 'ni. Ben kicsit hátrébb húzódott. Tisztán látta már, kellemetlenség vár rá, — de már mindegy volt. Most már nem hátrálhat, lesz, ami lesz. Ez az ő dohánya, munkájának gyümölcse, az ő saját tulajdona. Én mértem le uram, 2.700 font volt — válas-H* Ben, emelkedett hangon. — De hiszen utána mérhetjük, uram — szólt közbe Frank Bevins, az alacsonyabbik fehér — semmi ok nincs a veszekedésre. — Mérjük hó' utána, uram. Itt van az összes dohány ... —- Ti, fafejüek! — rikácsolt a felügyelő a fehérekhez, — hát azt hiszitek, hogy én egy né-~^rel vitatkozom? Ezer font jó dohányt hozott, a többi szemét, használhatatlan. — Punktum. — Szemét?? De uram.. — a megdöbbenés Ben torkába fojtotta a szavakat. Jed Smith a felügyelőre nézett. Halkan kérdezte: — Hogyan érti ezt, uram? Frank Bevins — szívében forró együttérzéssel — görcsösen tartotta Ben fizetési utalványát. . T felügyelő hars' 'an felkacagott, amikor latta, hogy Be” -•->mét elöntik a könnyek. ■ He-he-he-he, -- néger, aki sír! — még nagyobb hahotával kacagott. — És még az ilyeneket nevezik egyesek embernek, férfiúinak! Aztán teljes erővel a néger arcába vágott. Két fegyveres rendőr hirtelen a helyszínen termett. A felügyelő segítségére jöttek. Szabad Földműves a Földművelésügyi Megbízotti Hivatai hetilapja. — Kiadóhivatal: Bratislava, Krížková 7. — Telefon 332-99. — Szerkesztőség: Bratislava, Krížková 7. — Telefon-243-46. — Főszerkesztő: Major. Sándor. — Kiadja: az „Štát. pôdohosp. nakladateľstvo” n. p. závod Bratislava, Krížková 7. — Nyomja: Merkantilné tlačiarne n. p. zz„ Bratislava Ul Nár povstania 4L - Irányító postahivatal: Bratislava, 2. - Előfizetés egy évre: 100- Kčs, félévre 50.-. A lap felmondható minden év végén okt. elsejéig —, Eng. szám.: PIO 566/52. IV. 2.
