Szabad Földműves, 1953. január-június (4. évfolyam, 1-26. szám)
1953-06-07 / 23. szám
и TíaViia ^ ^ Földvtifiras 1953. június 7. A növényvédelem hazafias kötelességünk Következetesen harcoljunk a kapások betegségei ellen A szocialista mezőgazdaság helyes irányításának és fejlesztésének egyik legfontosabb és irányadó alapelve az, hogy a lehetőség szerint és az eddig elért tudományos kutatások és megfigyelések alapján biztosítsuk a maximális terméseredményeket. E törekvés szolgálatába kell állítanunk minden eszközt és módot. Ide tartozik a különböző kártevők és betegségek elleni hatásos és jól megszervezett küzdelem. Mezőgazdaságunk, amely most nagy léptekkel halad a kollektivizálás felé, csak úgy védekezhet kellőképpen a kártevők és betegségek ellen, ha a mezőgazdasági dolgozók Ismerik a kártevőket, a növényi betegségeket és az ellenük való védekezés módszereit. Nálunk a legfontosabb és a legelterjedtebb kapásnövények a burgonya,kukorica, a Cukor- és a takarmányrépa. A burgonya nagyon veszélyes betegsége a burgonyavész vagy levélrothadás. A levelek szélein és közepén barna foltok jelennek meg, s kedvező időjárás esetén könnyen továbbterjednek a burgonya szárára. A beteg levelek alján fehér képződményt láthatunk, amely a betegség termőteste. Az eső ezeket a spórákat lemossa a földre, ahonnét beszivárognak a gyökérhez és megfertőzik a gumókat. A gumók ennek következtében rothadásnak indulnak. Védekezési mód 2 százalékos bordói lével (100 liter víz, 2 kg rézgálíc, 2 kg égetett mész) való permetezés virágzás előtt, szükség szerint azonban virágzás után is. A levélsodródás ugyancsak veszélyes betegség. A burgonyalevelek befelé sodródnak, színük sárgás, vagy piros, a gumók pedig gyengén fejlődnek. Hasonló ehhez a íevélfoltosság. Ennél a betegségnél a levelek márványozottan foltosak, a tövek alacsony növéjjűek és csak apró gumók tudnak kifejlődni. A víiuszhetegségeket a nedvszívó rovarok, különösen a levéltetvek terjesztik azáltal, hogy a beteg növény nedvét átviszik az egészségesre. E betegségek leküzdésére 2 százalékos nikotinos oldattal permetezünk. A baktériumos tőrothadás ellen a fertőzött tövek eltávolításával védekezhetünk. A burgonya betegségei közé tartozik a gyűrűs betegség is. Ellene ügy védekezhetünk a leghatásosabban, ha az ápolási munkákat lelkiismeretesen elvégezzük és a vetésforgót pontosan betartjuk. A kukorica betegségei közül nagyon elterjedt a porüszög, amely megfertőzi a növény különböző részeit. A fertőzés helyén zöldes fehér vagy barnás hólyagos kinövések képződnek, amelyek tele vannak fekete porral, az üszög spóráival. Amikor a spórák beérnek, a hártya felszakad s a spórák megfertőzik a többi növényt is. Védekezési mód, ha a fertőzött növényeket azonnal eltávolítjuk és elégetjük. A fuzárium, vagy a tő száraz rothadása szintén a kukorica gombabetegsége. Érés idején rózsaszínű pókhálószerű bevonat képződik a csövön, de a leveleken és a szárakon is mutatkozik. A fertőzött szemek csíraképessége gyenge, ügy védekezhetünk e betegség ellen, hogy ha egészséges fajiakat vetünk és a tarlómaradványokat a betakarítás után eltávolítjuk. A kukorica rovarkártevői közül meg kell említenünk a kukoricamolyt, amelynek lepkéje éppen a mostani időszakban, tehát június közepéig rajzik. Fetéit a kukoricára rakja. A kikelt hernyók kb. 12—15 napig levelekkel táplálkoznak, majd berágják magukat a kukoricaszárba. Rágcsalással szétforgácsolják a növény edénynyalábjait, aminek következtében a növény elsatnyul. A kukoricamoly megtámadja a kendert, cirkot, kölest stb. A hernyók a szárban telelnek át és tavasszal bebábozódnak. Irtásuk szempontjából nagyon fontos, hogy a tarlómaradványokat annakidején a legrövidebb időn belül eltávolítsuk és hogy permetezzünk gyomormérgekkel. A cukorrépa betegségei közül nálunk' gyakori a gyökérfekély, amely sokszor már a répa csíráján mutatkozik és fiatal korában pusztítja a növényt, amelynek szára és gyökere a pusztítás következtében sárga, barna, majd fekete lesz és a végén teljesen elpusztul. E betegség ellen alkalmazni kell minden olyan eljárást, amely a cukorrépa fejlődését meggyorsítja, vagyis a kapálást, sarabolást, fejtrágyázást stb. A gyökérfarok rothadásánál alsó gyökérvégének kezdeti fonnyadása lassan felfelé terjed, szürke, majd barnásfekete lesz, a külső fejlettebb levelek elfonnyadnak s végül elnyálkásódik a gyökér. Az öves vafasodásnál ugyancsak gomba terjeszti a fertőzést. A gyökerek gyűrű alakjában sorvadni kezdenek. Ellene úgy védekezünk, hogy a talajt rendszeresen lazítjuk és szellőztetjük. A gyökérrák (gyökérgolyva) a répán golyvaszerű daganatot okoz, amely aratásig szétesik és a többi növényt is megfertőzi. , Védekezési mód a fertőzött növények eltávolítása és megsemmisítése. A szív- és szárrothadás a nyár folyamán lép fel. A szívlevelek elsárgulnak, majd elhullnak és a gyökér feje közepén beesik. Lassan pedig az egész rothadásnak indul. Ez a betegség főképpen a meszes talajokban fordul elő. Savas műtrágyákkal meg kell szüntetni a talaj erős lúgosságát. Ezenkívül fontos a talaj állandó nadvtartalma, hogy a répa a nyár folyamán ne szenvedjen szárazságtól. A levélfoltosság nagy károkat okoz,különösen meleg időjárás esetében. Június második felétől szeptemberig támadja meg a cukorrépát. A fertőző gomba csírái a levelek légzőnyílásain keresztül hatolnak be a levél szövetébe. Ezeken a helyeken Vörös-fekete foltok keletkeznek, amelyek gyorsan terjednek. A levelek tönkremennek és a gumók sem fejlődnek rendesen. Ugyanakkor a cukor sem rakódik le a cukorrépában. Ügy védekezhetünk e fertőző megbetegedés ellen, ha 1—2 százalékos bordói lével permetezünk. Ha az eső lemossa a permetet, meg kell ismételni. U- gyanígy védekezünk a lisztharmat ellen is, amely a leveleken mutatkozik piszkos-szürke foltokban. A rovarkártevők közül legveszedelmesebb a répabarkó és a répabolha. Ezek ellen a dinociddal való permetezést elkalmaztuk, sokhelyütt repülőgépről, A répatetvek a száraz nyári időben lépnek fel. Nikotinps oldattal védekezünk ellenük. (2 százalékos oldat.) A fenti kártevőket ha kellő időben felismerjük és következetesen harcolunk ellenük, sok értékes terményt megmenthetünk népgazdaságunk számára. Csepy Erzsébet dipl, agr. Komárom. Csakis gyommentes rizstáblákról várhatunk jó termést Itt az ideje, hogy hozzálássunk rizsföldjeink gyomtalanításához. A gyomlálást a bugahányás megkezdéséig feltétlenül be kell fejeznünk. A bugahányás és virágzás július közepére esik. Ilyenkor már nem szabad a sorok között járnunk. A virágzó rizs igen merev, könnyen törik, s a gyökérzetében okozott károkat már erősen megsínyli. A gyomlálás alkalmával a gyökérzet feltétlenül megsérül, a sorok között járó gyomláló mélyen iszapba süppedő lába Sok gyökeret elpusztít. Természetes azonban, hogy a fiatal növény könnyebben kiheveri ezt, könynyebben nevel új gyökereket, mint a bugahányás vagy virágzás kényes fejlődési szakaszában lévő rizsnövény. A gyomlálást ügy végezzük, hogy a sorok között minden gyomot (tehát minden idegen növényt) tövestől, gyökerestől kihúzunk. A kiszedett gyomokat gyűjtsük össze és vigyük szárazra, mert ha vízbe dobjuk azokat, újra megerednek. Az eivirágzott kakaslábfüvet nem elég kigyomlálni és szárazra vinni, hanem el is kell égetni azt, mert különben még kigyomlálva is magot érlel. A gyomlálást nem szabad csak úgy tessék-lássék módra végezni. Sohase felejtsük el, hogy a gyomlálás a sorok között elhagyott gyomnak legalább olyan jót tesz, mint magának a rizsnek. A visszamaradó gyom — megszabadulva gyomtársaitól — újabb tenyészterülethez jut és még erősebben fejlődik. Irtsunk ki tehát minden gyomot az utolsó szárig. Gyomlálni telepenként legalább kétszer kell. Ez azonban csak az általánosan szokásos mérték. Elvileg a gyomlálást mindaddig ismételnünk kell, amíg a gyomokat teljesen ki nem írtjuk. A gyomirtást a gyomok virágzása előtt végzett kaszálással a gátakon és az anyaárkok szélein Is el kell végeznünk. Nagy kárt okozhat a rizsvetésben a békanyál is. A békanyál algák és fonálmoszatok tömegéből áll. Mihelyt az időjárás felmelegszik, megjelenik a békanyál is és nagymennyiségű előfordulás esetén paplanszerűen terül el a víz szinén. A beárnyékolt víz nem tud felmelegedni s a békanyál alatt hitvánnyá válik, esetleg foltonként kipusztul. A békanyál elleni védekezés legegyszerűbb módja az, ha a vizet megemeljük és a víz felszínéről gereblyével vagy kézzel leszedjük. A víz szintjének felemelésére azért van szükség, mert enélkül az u. n. „lehálózás”sal igen sok rizsnövényt is kitéphetünk. Semmiképpen sem helyes az, ha a békanyál ellen vízcserével akarunk védekezni. A víz leeresztésekor ugyanis a békanyál leül a talaj felszínére, maga alá temeti a rizst s még nehezebb leszedni róla. K. Sz. Kiricsenkó szerint az élenjáró szovjet rizstermelők a békanyál rézgáliccal való kiirtását ügy végzik, hogy a táblák vízrábocsátó átereszeiben keresztgerendákra vászonzacskóban rézgálicot akasztanak úgy, hogy a táblákra beömlő öntözővíz azt állandóan oldja. Naponta hektáronként 1—2 kg rézgálicot oldatnak így fel az árasztóvízzel mindaddig, amíg a békanyálat alkotó vízinövények el nem pusztulnak. Ez a művelet általában 7 napig tart. A békanyálat semmilyen körülmények között se tűrjük meg a rizstelepen, mert azonkívül, hogy a rizs fejlődését gátolja, még további károkat is okoz. Az idejében le nem szedett, vagy rézgáliccal el nem pusztított békanyál ugyanis későbben leülepedik és betakarja a talaj felszínét, ősszel, az aratás előtti végleges vízlecsapoláskor nagymértékben gátolja a talaj kiszáradását. Az ilyen békanyállal belepett területeken nehezen halad az aratás, bordáskor pedig könnyen elül a szekér. Irtsuk az arankát, a lucerna vérszívóját A lucerna legveszedelmesebb növényi kártevője az aranka. Az arankának két fajtája van. Az egyik nagyobb, magjai megegyeznek a lucerna magjával, »tehát rostállással nem lehet eltávolítani. Ezért veszedelmesebb, mint a másik, az ú. n. kisaranka, melynek magjai kisebbek a lucernáénál, tehát rostálással el távolíthatók. Az aranka főleg magról szaporodik. A gyökér csak addig él, amíg fonatos szára szívókorongjával rá nem tapad a gazdanövényekre. Megtelepedése után kúszó szára újabb szívókorongokat bocsát a gazdanövény testébe és ezek segítségével elszívja a kész tápanyagot a növénytől, míg végül is megfojtja azt. Közben áttérje1 a szomszédos növényekre és mindnagyobb foltokban végzi pusztítását. Az aranka júniusban kezd virágozni és júliusban már magot érlel. Ha közben le neth kaszáljuk, szeptember végéig folyamatosan virít. Az aranka azonban nem csak magról szaporodik, hanem elhullott szárrészei útján is. Ezért kell vigyázni arra, hogy arankás lucernát ne fogasoljunk sohasem. Vigyázni kell a gereblyézésnél és a gyűjtésnél is, mert könnyen magunk elterjeszthetjük, Hogy az aranka kártételét és elterjedését megakadályozzuk, amint észrevesszük megjelenését, azonnal irtani kell. Fellépését mindenekelőtt arankamentes vetőmag vetésével e'őzhetjük meg. Gyakran az istállótrágyával kerül a talajba, ha olyan arankás takarmányt etetünk, amelynek magja már beért. Az arankamag 6—8 évig csírázóképes marad a talajban. Az irtás egyik legegyszerűbb tnodos megtámadott területet és egészen alacsonyra lekaszáljuk a lucernát. Az így nyert fertőzött lucernát gondosan összegyűjtjük és eltávolítjuk. A lekaszált foltot szalmával 20— 30 cm vastagon behintjük és ezt petróleummal leöntve meggyújtjuk és végül az egész -foltot felássuk, A felásott foltot újra vessük be fűmaggal. A fertőzött lucerna magja beérett, óvakodjunk etetésétől. Vegyi úton 8 százalékos kénsavas oldat permetezésével védekezhetünk, amit azonban óvatosan kell végezni, nehogy égést okozzon. Radi László, Lelesz, Gyors-hizlalással több húst a dolgozók asztalára A tavaszi malacok sok helyen mér elválasztásra kerültek, vagy rövidesen elválasztásra kerülnek, Nagyon fontos, hogy a malacokat, valamint az anyákat a kezdeti időszakban még az elválasztás előtt úgy gondozzuk, hogy több, egészségesebb, nagyobb Választási súlyú malacot neveljünk fel. Az expresszhízlalásokra Szánt malacoknak ugyanolyan intenzív takarmányozást. gondozást kell biztosítani, minf a tenyésztésre szánt malacoknak. Az expresszhízlalásra szánt malacoknál hasoňlóképen az a célunk, hógy a korai takarmányozásra szoktassuk őket, még szopós korukban megkezdjük a zöldtakarmányozást, a szabad levegőn, napfényben való tartózkodást stb. Ezektől a malacoktól ugyanis 10—11 hónap alatt sokkal többet követelünk meg, mint a tenyésztésre szánt malacoktól. Amíg ugyanis a tenyésztésre meghagyott malacoknál lényegesen mérsékeltebb fejlődést kívánunk meg, addig az expresszhízónak növekedésén kívül híznia is kell. így pl. intenzíven nevelt mangalica tenyészsüldő 10—11 hónapos korra általában 70—80 kg szokott lenni, míg egy mangalica expresszhízó ugyanebben a korban már 130-— ISO kg súlyú. Mindezekből természetesen az következik, hogy az expresszhízókat már malackorukban úgy kell takarmányozni, gondozni, hogy a hizlalás folyamán megkívánt teljesítmények kifejtésére képesek legyenek. Az elmondottak azonban nem jelentik azt, hogy a malacnevelés Során túlzásokba essünk, aminek következménye a malacoknak még szopós korban való elzsírosítása lenne. Az ilyen malacnevelés Is megboszulja magát a későbbi hizlalás során ugyanúgy, mint a szooósmalacök elégtelen táplálása. Fajtiszta mangalica szopósmalacok at erőteljes takarmányozás következtében, — ha a malacok emellett kiadósán nem mozognak, — könnyebben elzslrosodnak, mint a mangalicának hússertéssel történt keresztezéséből származó malacok, amelyeknek a fejlődési erélye lényegesen nagyobb. Az expresszhízlalásra szánt és szopós korban intenzíven takarmánvózott malacokat a választás után hízóbaátlításáig hasonlóképen takarrnáfiyozzuk, mint szooós korában. Ebben az időszakban azonban még fokozottabb gondot fordítsunk a választott malacok természetszerű tartására. Minél többet tartózkodjanak jóminőségű levegőn. Ha ez nem áll rendelkezésre, akkor a már Szopós korban Is etetett zöldtakarmányok (lucerna, lóherei etetését tovább kell folytatni, hogy hízóba állításig az abraktakarmányon kívül minél nagyobb mennyiséget fogyasszanak. A választás és a h'zébaállflás között levő néhány hét alatt kell elvégeztetni a miskárolást és a herélést, ha az szopós korában nem történt volna meg. valamint a bélférgesség elleni kezelést, illetőleg a szükséges oltásokat. A szükséges állategészségügyi kezelések után kezdődik a tuíajdonképeni hizlalás. A hizlalás folyamán a kővetkező főbb szempontokat kell figyelembe venni: 1. Az expresszhízlalás húsra való hizlalással kezdődik és zsírra való hizlalással fejeződik be. 2. Biztosítani kell a hízók kedvező egészségi állapotát és az erőteljes csontozat kialakulását. 3. A jó étvágy biztosítása mellett a nagy fejadagra kell törekedni. 4. Megfelelő ápolókról és elhelyezés ről kell gondoskodni. Tekintettel arra, hogy az expressz* hizlalás húsra való hizlalással kéz* dődik, ezért a hizlalás első időszakában olyan takarmányokat etessünk, amelyek húsképzésre kiválóan alkalmasak. Ilyen takarmányok most nyáron a lucerna, lóhere. A zöldtakarmányokon kívül azonban abrakot is kell etetni, hogy a hízók részére szükséges tápanyagmennyiséget biztosítani tudjuk. Csupán zöldtakarmányokkal a kívánatos tápanyagmennyiségeket nem tudnánk megetetni, aminek következtében a súlygyarapodás és a takarmány értékesítés is kedvezőtlen lenne. A h'zEalás első időszakéban főleg árpából, kevés olajpogácsa darából, borsóból és kevés kukoricából Összeállított abrakkeveréket etessünk, A zöldlakarmányok és az abrakkeverék aránya olyan legyen, amely biztosítja a megfelelő súlygyarapodást és a jó lakarmányértékesülést. 70—80 kg-on túl az abrakkeverékben mind nagyobb szerepet kell biztosítani a kukoricának, mert ettől az időszaktól kezdve mindinkább a hízó zsírtermelöképesSége érvényesül. Ezért zsírképző takarmányokat is kell etetni. A hízók kedvező egészségi állapotának fenntartása és az erőteljes csontozat kialakítás érdekébne igen fontos a naponkénti rendszeres mozgatás, az ásványi anyagokkal (takarmánymész) való ellátás biztosítása. A naponkénti rendszeres mozgatás biztosítás egyrészt a másznék és foszfornak a Csontokba való lerakódását ezáltal meggátolja az angolkór kifejlődését, valamint jelentékenyen hozzájárul a hízó normális anyagcseréiének biztosításéhoz, amely közvetlenül befolyásolja az étvágyat. Az étvágy fokától függ a hízó takarmányfelvétele, amely pedig kedvezően Vagy kedvezőtlenül alakítja a hízó súlygyarapodását és takarmányértékesítését. 100 kgon tűi a mozgatást már mellőzni kell. A jő étvágy biztosítása mellett a nagy fejadagra kell törekedni. A már elmondottakon kívül я nagy fejadag a naponkénti azonos időpontban történő etetéssel, a fejadag mérsékelten fokozott emelésével, jó takarmányelőkészítéssel (megfelelő minőségűre Való darálás, éleSztősítés stb.), ivóvíz* zel való bőséges ellátással biztosítható. Nem utolsó sorban járul a kedvező hizlalás! eredmények eléréséhez a hízók megfelelő elhelyezése, amely nyáron hűvös, légymentes, télen 12—13 C fok hőmérsékletű és felesleges zavarásoktól mentes környezetet biztosítson. A lelkiismeretes állatápolók a hizlalás sikerének alapfeltételét jelentik. Olyanokra kell bízni a hizlalást, akik nemcsak gépiesen végzik munkájukat, hanem észreveszik a hibákat is, tapasztalataikat gyümölcsözően értékesítik, hogy munkájuk eredményeként minél több hús és zsír kerüljön a dolgozók asztalára. B. Gy. Mit hell tudnunk az állatok itatásáról Az iyóvíz_ ugyan nem takarmány, mert táplálóanyagot nem tartalmaz, az állati szervezetnek azonban feltétlenül szüksége Van bizonyos mennyiségű vízre. Az állati szervezet önmaga tulajdonképpen 6Qo/0 vízből áll. Ez a víztartalom veszteségnek van kitéve, tehát azt pótolni kell. A rendszeres vízutánpótlás hiánya súlyos következeményekkel jár. A háziállatok Vízszükségletüknek bizonyos részét takarmánnyal veszik fel. Tudjuk, hogy a zöldtakarmányők 70—80 százalék, sőt a takarmányrépa 90 százalék vizet tartalmaz. Ilyen magas víztartalmú takarmányok etetésénél természetesen kevesebb vizet kell az állatoknak adni Ivóvíz formájában. Az is természetes, hogy az állatok — ugyanúgy, mint az emberek — nyáron több vizet fogyasztanak, mint télen. Az állatok vízigénye összefügg a felvett takarmány szárazanyagtartalmával. A kérődző állatok 4—5 liter, a lovak 2—3 liter, a Sretések és juhok pedig 3—4 liter vizet kívánnak minden kg szárazanyagra. A jó ivóvíz legyen színtelen, szagtalan és tiszta. Lehet kútvíz, forrásvíz, vagy tiszta patak-, illetve folyóvíz is. Ne legyen sem túl hideg, sem tűi meleg. A hideg víz hurutos fájdalmakat okozhat, a meleg víz pedig nem üdíti az állatot. A legjobb hőfok 10—15 C fok között van. Itathatunk etetés előtt, etetés közben vagy Utána is. Általában az etetés utáni itatás mondható jobbnak. Az a fontos, hogy az itatás bevezetett rendszerét állandósítsuk, Lehet naponként kétszer, vagy háromszor itatni. Ha állatainkat hosz- Szűbb útra hajtjuk, vigyünk magunkkal vödröt, mert idegen vödrök használata fertőző betegségeket terjeszthet. Kihevült állatokat ne itassunk, várjuk meg, míg kissé lehűlnek. Ezt úgy érhetjük el, ha a vederbe egy marék szecskát szórunk, amikor is at állat kénytelen a vizet szürcsölve inni. Ha a fenti rövid irányelveket betartjuk és állatainkat ezek szerint itatjuk, több betegségnek elejét vehetjük s ugyanakkor elősegítjük az állatok emésztését és egészséges fejlődését.
