Szabad Földműves, 1953. január-június (4. évfolyam, 1-26. szám)
1953-05-17 / 20. szám
Földműves 1953. május 17. Népi demokráciánk nagyrabecsüli dolgozóink munkáját Az elmúlt vasárnap volt Prágában a Művészek Házában az 1953. évi államdíjak kiosztásának ünnepségei. Az ünnepélyen jelen volt Antonín Zápotocký elvtárs, köztársaságunk elnöke, akit az egybegyűltek lelkes ünneplésben részesítettek. Az ünnepélyen résztvettek továbbá a kormány többi tagjai a Nemzeti Arcvonal képviselői a prágai diplomáciai testület tagjai és a tömegszervezetek képviselői. A vendégek között ott voltak a nemzeti művészek, az államdíjasok és az érdemrenddel kitüntetettek. Az első sorokban foglaltak helyet az 1953. évben kiüntetett államdíjasok. A gyűlést a csehszlovák és szovjet himnuszokkal kezdték meg, majd Široký elvtárs lépett a szónoki emelvényre, aki egyebek között ezeket mondotta : Felszabadulásunk nyolcadik évfordulójának ünnepségei A Csehszlovák Köztársaságnak dicső szovjet hadsereg által való felszabadításának 8. évfordulóját népünk országszerte megünnepelte. Attól az időtől kezdve, hogy J. V. Sztálinnal a lángeszű vezérnek parancsára a szovjet katonák felmorzsolták a fasiszta betolakodókat és népünknek elhozták a szabadságot, a sikeres munka évei teltek el. Az ünnepségek Prágában a csehszlovák hadsereg a határőrség, a belbiztonsági szervek és a népi milícia alakulatainak hatalmas katonai szemléjében érték el tetőpont-, jukat. A Letna hatalmas térségén a reggeli óráktól kezdve gyülekeztek a győzelem napja ünnepségeinek résztvevői. Eljöttek a gyárak, hivatalok, vidéki városok és községek, EFSz-ek, állami birtokok, gép- és traktorállomások, CslSz szervezetek és a pionír szervezetek képviselői. A főtribünön lobognak a csehszlovák és szovjet zászlók, az állami címerekkel és vörös csillaggal díszítve. Az emelvény közepén ragyog a vörös csillag, Zápotocký, Klement Goriwaid, J. V. Sztálin és G. M. Malenkov képei fölött A főtribünön helyet foglaltak a kormány tagjai és a népidemokratikus Kína, a Mongol Népköztársaság és más külföldi küldöttségek, élükön a szovjet küldöttséggel. 10 órakor megérkezett Antonín Zápotocký köztársasági elnök, a csehszlovák véderők főparancsnoka, akit az ünneplők ezrei nagy éljenzéssel fogadtak, majd Zápotocký elvtárs kiadta a parancsot a nemzetvédelmi miniszternek, hogy kezdje meg az ünnepélyes szemlét, hatalmas éljenzés hangzott. A szemle után dr. Alexej Čepička hadsereg tábornok, nemzetvédelmi miniszter jelentést tett a köztársasági elnöknek a szemle befejezéséről. Ekkor Zápotocký elvtárs ünnepi beszédét mondotta, melyet a csehszlovák nép miliői meghallgattak. Antonín Zápotocký köztársasági elnök beszéde Antonín Zápotocký köztársasági elnök elvtárs ebben az évben a nagyszámú egyének és munkakollektivák egész sorának adományozta az államdíjakat és az államdíjas büszke címét Értékeljük a kiváló munkaeredményeket, amelyek az emberi ismereteket gazdagítják, főleg pedig a matematikai, természetrajzi, technikai, kémiai, biológiai, orvosi, társadalom- és mezőgazdaságtudományi műveket és felfedezéseket. Továbbá értékeltük a kiváló találmányokat, a gyártási eljárások új és tökéletesített módszereit, amelyek lényegesen hozzájárulnak termelő feladataink gyorsabb teljesítéséhez. És végül értékeltük a művészetek terén elért kiváló eredményeket és műveket. Népi demokratikus államunk nagyrabecsüli a tudósok, feltalálók, újítók és művészek munkáját és ezek legjobb képviselőinek államdíjak adományozásával emeli ki azt a nagyjelentőséget, amelyet pártunk, kormányunk és egész dolgozó népünk tulajdonít a tudománynak, technikának és művészeteknek hazánkban a szocializmus békés építésében. Široký elvtárs ezután elmondotta, hogy népi demokratikus rendszerünk nagyrabecsüli a feltalálókat, majd így folytatta: A technika fejlődése és további haladása megköveteli, hogy gazdasági életünk irányító szervei gyorsabban és következetesebben alkalmazzák a gyakorlatban a tudományos kutatások eredményeit, a kiváló felfedezéseket és újításokat, továbbá, hogy a termelésben nagyobb és mélyebb megértéssel viseltessenek a technikai fejlődés iránt, mert csak így használhatjuk fel e nagy értékeket teljes mértékben (Folytatás az 1. oldalról) vagy az időjárás rossz. A szárítóknak már régen kint kell lenni a mezőkön. A járási mezőgazdasági osztály illetékes dolgozóinak már most ellenőrizniük kell, hogy minden EFSz-ünk, kis- és középparasztunk helyesen készül-e a széna szárítására, ugyancsak azt is, hogy az EFSz-ekben megszervezték-e már a takarmányos-csoportot, vagy csapatot, hogy ezzel is hozájáruljanak a saját takarmánykészletük biztosításához és így az állatállomány hasznosságának állandó emeléséhez. Már most kell gondolnunk arra, hogy az állatállomány hasznosságának emelésére, főképpen a tehenek tejhozamának emelésére milyen nagyfontosságu a silótakarmány, mint például takarmányrépa és egyéb kapás takarmányfélék, zöldtakarmány egy részének silózása. Gyakran előfordul, hogy nyáron és még az ősz folyamán pazaroljuk a zöldtakarmányt csak azért, meri pillanatnyilag bőségben vagyunk, vagy nem tartjuk megfelelőnek a szárításra. Ugyancsak gyakran előfordul, hogy nem etetjük gazdaságosan, különösen a téli keverékeket, amelyek gyakran fásak (rozs) csupán azért, mert pillanatnyilag bőségben vagyunk. Ha úgy látjuk, hogy ezek a keverékek elvénülnek amiatt, hogy megfelelő időben nem tudjuk feletetni őket, feltétlen silózzuk be. Jó silózás által igen értékes, nedvdűs takarmányt nyerünk a téli időszakra. Ezért már most el kell készíteni a silógödröket. Már számos EFSz-ünkben, állami gazdaságon a jól bevált Malinyinova módszerének segítsége révén — tőgymasszázzsal és egyedi takarmányozással — állandóan emelhetjük a tehenek tejhozamát. Így például a palóci szövetkezet tagjai a helyes takarmányozás következtében és Malinyinova módszerének alkalmazása révén e tél folyamán is minden tehéntől napi 8 literes tejhozamot értek el. Ilyen példát még számos szövetkezetből felhozhatnánk Annak ellenére, hogy bebizonyosodott, hogy háromszori fejésnél a tőgymaszszázs alkalmazása mellett és a tejhozam szerinti takarmányozás következtében állandóan emelhetjük a tehenek tejhozamát, mégis számos EFSzünk van, ahol mindezt nem teszik meg, nem fejnek, csak kétszer naponta és így persze a tejhozam is alacsony. Neha olyan kifogások is hangzanak el, hogy ezt a megfelelő mennyiséget biztosítsuk és a takarmánnyal helyesen nemzetgazdaságunk fejlődésének meggyorsítására. A termelés fejlődése azonban a legmagasabb technika alapján megköveteli a tudósoktól, technikusoktól és főként a kutatómunkát végző dolgozóktól, hogy még szorgalmasabban és nagyobb igyekezettel valósítsák meg az elmélet és gyakorlat egységének elvét, amely tudományos életünk, kutatásaink, szerkesztő és tervező hivatalaink megszervezésének fő alapelve. Akarjuk, hogy minél nagyobb számú, a tudományos és technikai haladásért harcoló, igazi harcos munkatársunk legyen, bátor újítóink legyenek, akik a szocialista termelésben előforduló fontos kérdések megoldására kitartóan keresnek új utakat és új módszereket. El akarjuk érni azt, hogy tudósaink, technikusaink és művészeink magukévá tegyék hazánk építésének problematikáját és minden erejüket és törekvésüket olyan problémák megoldására irányítsák, amelyek szocialista építkezésünket segítik. Az új szocialista építkezés hatalmas feladatainak leküzdésében — mondotta Široký elvtárs — értelmiségünk előtt a teremtő munka nagyszerű távlatai nyíltak meg. A következőkben Široký elvtárs megemlítette, hogy az idei államdíjak kiosztása hassanak serkentőleg a kitüntetettek további munkájára, majd befejezésül ezeket mondotta: Jókívánataimat fejezem ki önöknek, az új államdíjasoknak és munkájukban számos további teremtő sikert kívánok szeretett hazánk dicsőségére és megbecsülésére. Az államdíjak átadásának ünnepsége, amely méltó módon kapcsolódott Csehszlovákiának a hősi Szovjet Hadsereg által való felszabadítása nyolcadik évfordulója hatalmas ünnepségeihez, a Munka dalával ért véget. gazdálkodjunk. Vannak azonban olyan szövetkezetek is, amelyek nem panaszkodhatnak takarmányhiányra és mégsem fordítottak nagy gondot a tejhozam növelésére. Most, amikor megkezdjük az állatok zöldtakarmánnyal való etetését, biztosítjuk számukra a megfelelő táperőt, feltétlen meg kell kezdeni a tőgymasszázst, háromszori fejést és a helyes etetést, mert hiszen számos jó fejőstehén a tél folyamán leromlott és tejhozamuk alacsony, s itt a magasabb tejhozamot — amint mondottuk — a helyes takarmányozáson kívül, csak a tógymasszázs alkalmazása biztosíthatja. Ismételjük, leghatásosabban csak abban az esetben biztosíthatjuk az állatállomány hasznosságának emelését, hogyha a takarmányos-csoportok mellett állandó állattenyésztési munkacsoportok is vannak. Minden etetőnek ki kell osztani azokat az állatokat, amelyekről állandóan gondoskodni fog és mindegyiket aszerint kell jutalmazni, milyen hasznosságot ér el a rájabízott haszonállatoknál. így például a teheneknél olyan jutalmat kell, hogy kapjon, amilyen tejhozamot elér. A fiatal állatoknál pedig a súlygyarapodás szerint kell jutalmazni. Csak így segíthetjük elő az állatállomáy hasznosságának állandó emelését. Ha egy jó etető látja, hogy lelkiismeretes munkájáért nagyobb jutalmat kap, mint az, aki csak felületesen végzi el munkáját, akkor minden igyekezettel azon lesz, hogy minél jobb munkát végezzen. De ez nem minden. Olyan dolgozók is, akikben kevesebb a kezdeményezés, az ilyen munkaszervezés után többett gondolkodnak azon, hogyan javítsák meg a munkájukat. Ezáltal nemcsak a szövetkezet, de a saját bevételüket is emelik. Gazdaságos takarmányozással és jó munkaszervezéssel megteremthetjük a lehetőséget arra, hogy az állatállomány hasznosságát gyorsan emelhessük. Nagyon sok függ azonban attól, hogy a járási és a körzeti zootechnikusok hogyan segítik elő eme törekvésünket. Ha mindegyikük ott lesz, ahol szükség van rá, ahol szükség van tanácsaira — ami egyébként feladatuk — nagyon sok hasznos munkát végezhetünk, rövid idő alatt lényegesen emelhetjük állataink hasznosságát és így dolgozóinkat egyre több hússal és tejjel tudjuk elátni, a szövetkezetek és tagjaik pedig egyre nagyobb jövedelemhez jutnak. Katonák, a határőrség és belső őrség tagjai, a nemzetbiztonsági testület, a népi milíciák tagjai, elvtársnők és elvtársak ! Mint minden évben, ma is megemlékezünk 1945. május fi-éről, a nevezetes évfordulóról. Ez a nap határkövet jelent nemzeteink történelmében. Ezen a napon a legborzasztóbb erőszak. a germán fasiszta megszállás legkegyetlenebb és legkönyörtelenebb uralmának súlyos évei után, cseh és szlovák népünk fejlődésének új útjára, a dicsőséges feltámadás útjára lépett. Visszaemlékezve felszabadításunkra, lehetetlen meg nem emlékeznünk azokról, akik bennünket felszabadítottak. Ezért hálánk örök időkre a szovjet nép mérhetetlen áldozatkészségét, hős hadseregét és a fasizmus feletti dicsőséges győzelmek nagy alkotóját és szervezőjét, Joszif Visszárionovics Sztálin generalisszimuszt illette és illeti a jövőben is. Nincs a világon olyan erő és hatalom, amely képes volna cseh és szlovák népünk szívéből kitépni dicsőséges felszabadítónk, hűséges és önzetlen barátunk, amely minden körülmények között nemzeteink hűséges barátja marad, a nagy Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége iránti mérhetetlen háláját és szeretetét (taps). Évről évre mind alaposabban és jobban értékelhetjük a belső és nemzetközi események megvilágításában annak a .ténynek messzemenő jelentőségét, hogy országunkat a Szovjet Hadsereg szabadította fel. Évről évre mind világosabban győződhetünk meg arról, hogy számunkra és országaink számára mily nyereséget jelent nemcsak felszabadításunk, hanem a Szovjetunióval való barátságunk is. Amíg nemzeteinknek a különböző megelőző úgynevezett „szövetségesektől” — főleg München idején — annyi keserves csalódást kellett elviselniök, addig a Szovjetunió szövetséges kötelezettségeit és ígéreteit következetesen betartotta. 1941 november 6-án Sztálin elvtárs kijelentette: „Nincsenek és nem is lehetnek olyan háborús céljaink, mint saját akaratunk és saját rendszerünk ráeröszakolása Európa szláv és egyéb leigázott népeire, akik segítséget várnak tőlünk. A mi célunk az, hogy segítsük ezeket a népeket a hitleri zsarnokság ellen irányuló felszabadító harcokban, azután rájuk bízzuk, hogy teljesen szabadon rendezkedjenek be saját földjükön, ahogyan akarnak. Semmiféle beavatkozást más népek belső ügyeibe!” Ez nem volt csupán pillanatnyi ígéret. Ez dicsőséges eskü és megsérthetetlen irányelv volt, amelyek szerint — a régi kapitalista érdekhajhászó elvektől eltérően — az új szocialista állam igazodik, amely az igazi hazafiság szellemében, a proletárintemacionalizmus elveinek szellemében, a demokrácia és a haladás nagy elveinek szellemében tiszteletben tartja minden nemzet önrendelkezési, önállósági, függetlenségi és a szabadságra vonatkozó jogát. A Szovjetunióval való barátságunk és szövetségünk nem rideg, maximális nyereség elérésének lehetőségével kap-A Begyűjtési Minisztérium hivatalos közleménye A Begyűjtési Minisztérium értesíti a dolgozókat, hogy fogadó napokat kizárólag csak a hétfői napon tart. Ezért kéréssel fordul azokhoz, akiknek hivatalos elintézni valójuk van e minisztériumban, hogy tartsák be a fent jelzett időpontot. További figyelmébe ajánlja az érdekelteknek, hogy kérelmükkel legelsősorban forduljanak a minisztérium járási megbízottjaihoz, vagyis tartsák be a hivatalos eljárást, mivel a Begyűjtési Minisztériumnak ismernie kell mindkét fél álláspontját a letárgyalandó üggyel kapcsolatosan. csolatos számításokon alapuló szövetség. A kapitalistáknak ezek a számításai azt a törekvést váltják ki, hogy másokat kerítsenek uralmuk alá és igázzanak le, ezek a számítások ellentétekhez, összetűzésekhez, sőt háborús konfliktusokhoz vezetnek. A mi Szovjetunióval való szövetségünk olyan szövetség, amely kölcsönös bizalmon alapul. A kölcsönös gazdasági segítségen alapul, mindkét fél azon közös törekvésén, hogy népeik állandóan növekvő anyagi és kulturális szükségletei maximális kielégítését biztosítsák. Ezért sohasem válunk hűtlenné ehhez a jelszóhoz: „Örök időre a Szovjetunióval Hazánk felszabadítása évfordulójának ünnepségeinél állandóan vissza kell térnünk dicsőséges Csehszlovákiai Kommunista Pártunk történelmi feladatához és jelentőségéhez. Övé az érdem, hogy nemzeteinknek a megalázó hitleri megszállás bilincseiből való felszabadítása után a kapitalista kizsákmányolás elleni harcban, a nemzeti reakció, az árulók és a söpredék elleni harcban cseh és szlovák népünk előtt a szabad fejlődés új lehetőségei és a népi demokratikus rendszer megvédésének új lehetőségei nyíltak meg. A reakció 1948. februári puccsista törekvései ellen is ő teremtette meg az új szocialista élet biztosításának útját. Mindig emlékezni fogunk Csehszlovákia Kommunista Pártja építőinek és elnö- Kének, a köztársaság első munkáselnökének, első ötéves tervünk alkotójának, a szocializmus alapjainak Csehszlovákéban való fáradhatatlan megteremtőjének, Klement Gottwald elvtáršnak felejthetetlen érdemeire. Az elmúlt nyolc év mérlege világos bizonyítékot ad arról, hogy népünk Csehszlovákia Kommunista Pártja által irányítva szilárdan kezébe ragadta az állam, az egész gazdaság és kultúránk vezetését. Országunk nemzetei eddigi történelmükben soha nem látott ütemben virulnak és haladnak állandóan előre. Kifejlesztjük gazdaságunkat, elsősorban nehéziparunkat. Iparunk átépítése önállóságunk, függetlenségünk és a béke védelme biztosításának előfeltétele. Lehetővé teszi számunkra, hogy függetlenné váljunk a kapitalista világ gazdaságától és hogy megmeneküljünk ennek káros következményeitől, a válságoktól és a munkanélküliségtől. Átépítjük mezőgazdaságunkat, hogy az új munkaformákkal és munkamódszerekkel — amelyeket a szövetkezeti gazdálkodás tesz lehetővé — fokozzuk a növényi és állati termelés hozamát, biztosítsuk a városok és az ipari munkásságnak fogyasztási cikkekkel való ellátását, valamint az ipar szükséges nyersanyagokkal való ellátását és így megszilárdítsuk a város és a falu közötti szövetséget. Oj életünk felépítésének befejezéséhez, a lakosság valamennyi szükségletének tartós biztosításához, a gazdasági és kulturális fejlődéshez nyugalomra és békére van szükségünk. Munkásaink, parasztjaink, technikusaink, tudósaink, művészeink és az összes többi dolgozók szorgalmas munkája nem fejlődhetne, ha annak békés menetét háborús konfliktusok zavarnák meg, E békés munkának és a további békés fejlődésnek biztosítása népi demokratikus hadseregünk feladata. Ezért tökéletesítjük politikai, szakmabeli, és technikai felkészültségét. Nem feledkezünk meg sohasem arról, hogy az első szovjet harckocsi megjelenése Prága utcáin a fasiszta betolakodók és elnyomók uralmának végét jelentette. Népi demokratikus hadseregünk harckocsijai és fegyverzete figyelmezteíést jelentenek minden új betolakodó és hóditó számára, akik országunk békéjét és nyugalmát akarná veszélyeztetni. Ugyanúgy őrzik nemzetbiztonságunk szervei is az ország belsejében és határain lakosságunk nyugalmát. Népi milíciánk záloga annak, hogy munkásaink és technikusaink, békében és nyugalomban fejthetik ki építő munkatörekvésüket. Nem a támadás, nem a más népek leigázása és nem a más államok belügyeibe való beavatkozás céljára építettük ki és építjük nemzetvédelmi szerveinket. Azért építjük nemzetvédelmi szerveinket, hogy a jövőben is mint szuverén, önálló és szabad állam országaink gazdasági és kulturális fejlesztésének politikáját, azt a politikát folytathassuk, amely népünk jólétét, a nemzetek közti egyenlőség alapelvén felépülő nemzetközi békés és baráti kapcsolatok megszilárdítását szolgálja. Ezzel tartozunk népünknek, amely sohasem bocsátaná meg nekünk, hogy megismétlődjék München és az, ami München után következett. Egyöntetűen és megalkuvás nélkül azok meilett állunk, akik őszintén és igazán akarják a békét. Ezt már néhányszor kijelentettük és tettekkel is bebizonyítottuk. Ma is ismét ezt hangoztatjuk. Békés baráti együttélés és békeversengés keretében mindenkivel együtt akarunk működni, aki az egyes társak álláspontjának és nézeteinek tiszteletbentartása mellett az eddigi összes vitás kérdések békés megtárgyalásával akar hozzájárulni a jelenlegi nemzetközi feszültség enyhítéséhez és az egyes országok népeinek érdekei ellen előidézett háborús veszedelem megszüntetéséhez. Katona, őrvezető és altiszt elvtársak! Tiszt és hadseregtábornok elvtársak! A határőrség és a belbiztonsági szervek tagjai! A nemzetvédelmi testülethez és a népi milíciához tartozó elvtársak! Soha ne feledjétek Klement Göttwald elvtárs szent és nagy örökét! Teljesítsétek kötelességeiteket úgy, hogy minden helyzetben és minden körülmények között képesek legyetek népi demokratikus köztársaságunk önállóságának és szabadságának és népe békés építőmunkájának védelmére! A Szovjetunió dicső és diadalmas fegyveres erőinek példájára tökéletesítsétek politikai, technikai és szervezési felkészültségieket! Álljatok szilárdan bevehetetlen bástyaként a béke és a haladás őrhelyén. Fokozzátok éberségteket és elővigyázatosságotokat a nép ellenségeivel szemben való harcban. Szigorúan és könyörtelenül számoljátok fel a kémeket, felforgatókat, kártevőket és szabotálókat, legyetek tettrekészek a szocializmust építő népi demokratikus rendszerünk őrhelyén! Éljen népi demokratikus hadseregünk, éljenek határőrségünk és belbiztonságunk szervei, a nemzetvédelmi testület és a népi milíciánk alakulatai! Éljen felszabadítónkkal és szövetségesünkkel — a Szovjetunióval való szilárd és megbonthatatlan barátságunk és szövetségünk. (Taps.) Éljen, egyre hatalmasodjék és erősödjék, új sikereket és győzelmeket arasson a világbéke arcvonala! Éljen győzelmeink kezdeményezője, dolgozó népünk vezére, a csehek és szlovákok megújhódott Nemzeti Arcvonalának vezető ereje, a dicső és győzelmes Csehszlovákia Kommunista Pártja' (Taps.) Éljen a szocializmust építő népi demokratikus Csehszlovák Köztársaságunk! (Taps.) *** Zápotocký elvtárs beszéde után megkezdődött a katonai alakulatok felvonu'ása. Ez a szemle világosan megmutatta fegyveres erőnk anyagi felszerelésének magas színvonalát, amelyet dolgozóinktól kapnak, de bizonyítéka volt fejlettségünknek, fegyelmezettségüknek, harcképességüknek is és megmutatta, hogy nemzeteink dolgozó népével szilárd egységben leghűségesebb és legjobb szövetségesünkkel, a Szovjetunióval felépítjük hazánkban a szocializmust és megvédjük a békét. Az ünnepség befejezése után dr. A- lexej Čepička hadseregtábornok bejelentette a köztársasági elnöknek az ünnepélyes felvonulás végét. Ezután a köztársasági elnök, a kormányelnökség tagjai és a párt Központi Bizottsága tagjainak kíséretében elhagyta a főtribünt és lelkes üdvözlések közepette visszatért a prágai Várba. Tegyünk meg mindent az állatállomány hasznosságának emeléséért