Szabad Földműves, 1953. január-június (4. évfolyam, 1-26. szám)
1953-05-10 / 19. szám
IVattoď Földműves A nagy építkezések elsőszülötte Irtai MIHAIL SOLOHOV, kétszeres Sztélin-dijas, a „Csendes Don“ és az „Üj barázdát szánt az eke“ cimtt müvek szerzője 4 A donmenti Rosztovtól a Cimljanszki településig az út mindkét oldalán hullámzik a gabona, mintha árvíz volna. Nem éred be, nem fogod át boldog tekinteteddel! Nézed, de betelni nem tudsz vele! Értelmed tudatában van annak, hogy mindaz, amit a háromszáz kilométeres úton látsz, csak részecske az ország termésének gazdagságából, mégis az, ami szemed elé tárul, beláthatatlannak tűnik. így láttad távoli gyermekkorodban óriásinak és felmérhetetlennek a világnak azt a kis sarkocskáját, amelyben valamikor éltél... És mennyire úgy látod most ezen a borús, a napsugaraktól csak ritkán megvilágított napon, amikor enyhék a júliusi természet máskor déliesen éles, pazar bőkezűséggel szétszórt színei. Valahol messze a kurgánok sora mögött, az égbolt északkeleti felén, viharfelhők gomolyognak. A földről szivárvány húzódik fölfelé, de nincs ereje áttörni a komor fekete felhőtömeget, alacsony egyenes oszlopként áll a láthatáron, erőtlenül és jóformán színtelenül. Aranyként csillog fel a nap sugaraiban . . . Az út mentén az örömfű a doni sztyeppék letűnt, szomorú szépségének kékes hamuszürke szegélye húzódik. Majdnem teljesen kiszorította a gabona. amely hatalmasan, a gazda bizton-. ságává1 foglalja el helyét, szorosan az út széléig. Már csak a kolhozlegelőkön, az ösvényeken, no meg az erdei szaka, ákok lejtőin tengetheti életét. Rögtön az örömfű-szegély mögött százhektárnyi érőfélben levő zab kékeszö'd fala emelkedik, távolabb — sárgás barnán, tompább színfoltokkal tarkázva, érésben elmaradt árpa, vagy búzamező. Még távolabb — a napraforgó végtelen sorai magas-dnak és azután hirtelen vertaranyként csillog fel a mp sugaraiban, a szél cst-pásai alatt mégha jló, lefekvő súlyos hullámokba sűrűsödő őszi búza. Két önműködő kombájn mozog rajta, a nap apró fényfoltokat vet sötét oldalukra. Itt nem sima a sztyeppe, de a tekintet számára nagyon távoli, alig-alig kivehető a látóhatár szegélye ... A széles föld legszélén ködös kékség tömörül, a lejtő túloldalán lilás, szétfoszló füstöcskébe megy át és a gerincen, úgy húsz kilométernyire, az úton a szem számára kivehetetleniil összeolvad az égbolttal. Csak egy méltóságteljes őrkurgán dombja jelzi a láthatatlan látóhatár vonalát. A Don középső folyása mentén sok az ilyen őr- és sirkurgán. ősrégi határvonalként állgnak a doni magaslatokon, mintegy szemmeltartva, vigyázva a donontúli földeket, ahonnan valamikor a kazárok, besenyők, polovecek seregei és portyázó csapatai betörtek az akkori Oroszországba. A századok folyamán a Tanaisz-Don balpartján. délkelet felől az idegen hódítók hata'mas seregei vonultak és útjuk mérföldköveiként régmúlt idők kitörölhetetlen emlékeként ittmaradtak a kurgánok. Különös érzés fogja el az ember lelkét és valahogy elszorul a torka, amikor a Kuzmackaja hegyről nem a régi, jólismert Don szalagját látja az erdők és a rétek között szeszélyesen kanyarogni, hanem egy kék tenger tükrét... Ltdvözlégy hát drága Doni tenger! A Bolsevik Párt akarata teremtett, Sztálin akarata,. amely nagy Hazánk gyermekeinek szívét lelkesítette, csodákat művelő karjába lendítette! Örökké élj, Volga-Don. ragyogó műve a szovjet nép szellemének és munkájának! Sztálin géniusza egyesítette аз öt tenger vizét A Volga és a csatorna fölé emelkedve magasodik Sztálin fenséges szobra. Az ő géniusza egyesítette a két nagy orosz folyót és összekötötte a Hazánk partjait mosó öt tenger vizét. A Volga—Don hajózható csatornán, amelynek pártunk. Szovjetállamunk megalapítójának Vladimir Iljics Leninnek halhatatlan nevét adományozták, a hajók karavánjai úsznak, szénnel, fával, gépekkel, papírra telve, megrakodva az ország kincseivel, amelyek beömlenek Hazánk, új hatalmas vízierőmű erébe. Nekünk kortársaknak, akik tanúi vagyunk a természet meghódítására irányuló grandiózus sztálini-terv megvalósítása kezdetének, nekünk megadatott, hogy — ha csak vázlatosan is — leírjuk a látottakat. De lesz majd olyan író. aki meg1' fogja alkotni a kommunizmus nagy építményéhez méltó nagy művet is. Mennyi hőstett, a szovjet ember bátorságának és önfeláldozásának hány megnyilvánulása vésődött be a Volga- Don hajózható csatorna megalkotásának történetébe. Hány álmatlan éjszaka. mennyi gondolkodás, mennyi energia fekszik a Cimljanszki vízierőmű gátjának hatalmas testében, a csatornában, a zsilipében, a Volga—Don egész építményében! És pontosan úgy, ahogy az egész ország résztvett a Volga—Don felszereléseinek, gépeinek, mechanizmusának elkészítésében, úgy vettek részt a Haza soknemzetiségű fiai és leányai a sztálini korszak gigászi építkezésében, a kommunizmus elsöszütöttének megteremtésében. Valóra váltottuk mindazoknak legbensőbb óhaját és gondolatát, akik valamikor régen előttünk éltek, s e nagy műről gondolkoztak. »Nagy energia csak nagy célért születik“ Szokássá vált nálunk a Volga—Don csatornát az orosz nép ősrégi álmának nevezni. Gondolkozott ezen első Péter, gondolkoztak ezen a régi Oroszország haladó emberei, gondolataik azonban terméketlenek maradtak. Goliczin herceg, az asztraháni kormányzó, aki Péter megbízásából a Volga—Don csatorna ásás! munkálatait vezette, és elvesztette hitét a vállalt munka megvalósíthatóságában, így írt: „Egyedül isten irányítja a vizek folyását és vakmerőség lenne, ha az ember egyesítené azt, amit a Mindenható elválasztott". De ime, eljöttek a Kommunista Párt akaratában összeforrott emberek és megteremtették azt, amit valamikor megvalósíthatatlan vakmerőségnek tartottak. Az álmot, amely korunkban az egész nép álma tett, valósággá változtatta a Bolsevik Párt és nem véletlen, hogy éppúgy, mint a Honvédő Háborúban, minden részlegen a kommunisták szazai Állottak, ők vezették a tömegeket harcba, a természet elemi erőinek lebírásáért, s nagy népi építkezés megteremtéséórt és befejezéséért. Emlékezetünkben élnek Sztálin szavai: „Nagy energia csak nagy célért születik. „Itt vannak ők, a kommunizmus építése nagy célját szolgáló nagy energia létrehozói. Fjodor Ivanovics Rezcsikov mérnök a Cimljanszki vízierőmű rendszer negyedik építkezési körzetének vezetője, Gorkij város szülötte. Arcformájával, vagy keménykötésű munkásalakjával némileg nagy földijére emlékeztet. Mosolyog és izgalommal hangjában mesél. Az Aljakin brigád munkában „Volt nekem egy brigádom, az Aljakin brigád, körülbelül húsz emberből állott. Vezetőjük moldvai születésű. A brigád többi tagjai szintén nagyrészt odavalók. Kiválóan dolgoztak, de ezzel még keveset mondtam: az elmúlt évben, az olvadás idején, amikor a jégzajlás pusztulással fenyegette az ideiglenes vasúti hidat, ők csákányokkal ráugrottak a jégre, hogy a hidat megmentsék, úgy dolgoztak, mint az árkászok a fronton. A tél elején egyszer korán reggel kimentem a Don partjára. Odajön hozzám egy nagyon-nagyon öreg kozák és megkérdi: — Építsz fiacskám? — Építünk apókám! — No és mit gondolsz, sikerülni fog? Felelem: — Ha a bolsevíkok gondolták ki, feltétlenül sikerülni kell. Az öreg összeráncolta a homlokát: — Építsz fiacskám! Látod a fűzfa piros, — tehát enyhe lesz a tél, de tavasszal jól figyelj: a zajlás után jön a meleg víz, tőle félj, nyakig megfüröszt benneteket. Azt csak a könyvek írják, hogy a Don csendes, hanem, amikor tavasszal rákezdi, — valóságos vadállat! Minden akadályt szétzúz. Nehogy összetörje, amit csináltok, jól vigyázz! Megfordult és elment. A jégzajlás izgalmat és bajt okozott. Azt hittük, hogy mérnöki előrelátással mindenre gondoltunk. De a vízállás olyan rendkívül magas volt — az idevalósiak tanulsága szerint hetven év óta a legmagasabb — hogy csak a legerősebb technikai eszközök, egyesítve embereink hősiességével, tudták megakadályozni a komoly bajt. Jónéhány napon át nem aludtak az építők, de megmentették a gátat és az ideiglenes hidat. A víz a híd burkolatáig emelkedett, a jégvágó pillérek recsegtek-ropogtak, hogy borzasztó volt hallgatni. Az öregnek igaza lett, amikor megindult a zajlás, a felszabadult víz a Don medrébe döntött fákat, ágakat hordott össze és a torlódás a híd pilléreinél katasztrófával fenyegetett A jeget csákánnyal összetörtük, de a víz által összehordott ágakat és fatörzseket nem lehetett csákánnyal szétoszlatni. Az aljakinisták, így hívták az Aljakin-brigád építőit, fejszékkel és fűrészekkel ugráltak a torlaszokra, övig a vadul kavargó vízben, törték, fűrészelték a fatörzseket, vágták az ágakat, hogy szabad utat nyissanak a víznek a pillérek között". Most már sem Aljakin, sem társai nincsenek itt, de amit tettek, örökre emlékezetében marad azoknak, akikkel és akikért dolgoztak. Аз építők nyakig jeges visben dolgozlak Az építkezés legmagasabbfokú technikai eszközökkel való ellátottsága egyáltalán nem zárta ki a nehéz fizikai munka szükségességét, amely olykor nagy kockázattal járt. Az elmúlt évben az olvadás idején óriási vízmennyiségek zúdultak a zsilipek és a vízierőmű felé, elmosták a homokukat, összetörték a földszivattyúk vezetékeit s elmosták a földgátakat. Az építőK nyakig a jeges vízben dolgoztak a vízzel elárasztott berendezések megmentéséért. Amit tettek, parancs nélkül, saját kezdeményezésükre, saját akaratukból tették. Megmentették a gát jobboldali részét, megakadályozták a cimljanszki vízierőmű alapozásának elárasztását. Amikor a Don folyását elvezették a gát alá és betömték a folyó medrét, különösen nehéz volt ez a munka... A villamos ívlámpák és fényszórók fényében, a gépkocsik mellett, ezer és ezer ember állott ezen az éjszakán. Nemcsak építők voltak ezek, hanem a környező falvak, a kozák sztanyicak lakói, akik eljöttek segíteni az építők és alkotók megfeszített munkáját. Rezcsikov, az építkezési körzet vezetője, amikor kinézett egy pillanatra „parancsnoki hídjának”, egy deszkabódénak ablakán, csak bámult és nem értette: hol az exkavátorok kupái rakják meg a gépkocsikat, hol ezer és ezer ember keze tölti meg másodpercek alatt szinültig a nehéz teherautókat. Csak úgy repültek a szikrák, amikor a kő kőre csapódott. Csak úgy szikrázott az emberek szeme, akik átvágták folyőjuk medrét, hogy könynyebb és szebb legyen az élet. Hatvan óra helyett nyolc . . . Egyébként filmhíradósaink humoros bonyodalomba keveredtek. Arra számítva, hogy a meder betömése 60 óra alatt fog végbemenni, nem tudták felhasználni az alkalmat, hogy ezt a történemli eseményt filmen megörökítsék, mert a Don átvágása egyetlen éjszaka* folyamán, 8 óra leforgása alatt történt meg. És amikor hajnalban elképedt tekintetük elé tárult a Dont átszelő kőgát, a vízierőmű-rendszer építkezésének politikai vezetője, Alexej Gavrilovics Cserkaszov, aki igazán nincs hijján a humorérzéknek, tettetett részvétel nyugtatta a kétségbeesett filmeseket: — No igen, ez igazán szemtelenség! Kiszámították, hogy 60 óra alatt csinálják meg. de ezek az építők becsaptak mindenkit, fogták magukat és megcsinálták 8 óra alatt. Hogyan segíthetnék most magukon? Romboljuk szét és kezdjük élőiről? Jó erősen meg vah csinálva, érdemes szétrombolni? Sajnálom, de a maguk bajábin én rossz segítség vagyok ... Mint a hadvezér a csatamezőn, úgy állott a parton mérnökei között Vaszilij Arszentyevics Barabanov, az építkezés főmérnöke. Az öregek sírtak, amikor látták az új, a megszelídített, a nép szolgálatába hajtott Dont... A leningrádi Szergej Grigorijevics Petrov 16 villanyerőmű felszerelésében vett részt, dolgozott országunk legészakibb és legdélibb részén, keleti felében és nyugaton. Bejárta az egész országot, nagy munkásélet élt és lényegében emberi szempontból kissé sajnálatra méltó. Egyszer egy évben lehet csak drága városában, drága családja körében. De, ha építeni kell, ő épít. A gyermekei, akik középiskolába járnak, nem változtathatják az iskolákat, és nem költözhetnek oda, ahol vándorló apjuk dolgozik, öt elnyeli minden építkezés. Minden üzembehelyezett turbina-édes gyermeke. És ma, amikor letisztogatja kezéről a kócot, és nézi az új turbinát, valószínűleg már megszokott gondolataiba merül: készül Tahia Tasba. Rengeteg itt az ilyen okos, aranykezű ember. A nép fenséges müve Drága Sztálin elvtárs! Nézd hát milyen népet neveltél! Hányán mentek hívó szavadra az elmúlt háborúba, hányán mennek békés munkára most és hányán fognak menni ezentúl is, ha új munka és harci hőstettekre hívod őket a kommunizmus vörös zászlói alá! A nép fenséges műveként bontakozik ki szemeink előtt a Volga—Don. Hegynyulvánként emelkedik a földek fölé a harminc kilométeres gát, a világ legnagyobb földgátja. A gyönyörű vízierőmű küldi a villanyáramot a Dél ipari központjaiba és a Don-melléki falvakba. A doni csatornán átfolyik a víz kiaszott sztyeppék mélyébe. A Dontól a Volga felé csodálatos zsliplépcső nyílt meg, amelyen a javak végtelen áradata halad át. De az, amit itt a Volga—Donon látható, csak részecskéje a műveknek, amelyeket nagy földünkön alkotnak és fognak alkotni a nép boldogságáért. Az építkezések ilyen méretéről még csak nem is álmodhat egyetlen kapitalista ország sem. Külföldi mérnökök annak idején összeállították a Földközi-tenger átalakítási munkálatainak tervét. A Gibraltári-szoros és a Dardanellák gáttal való elzárását, a tenger szintjének csökkentését javasolták, ami által óriási területű termékeny föld szabadult volna fel a víz alól. A Gibraltárnál építendő vízierőmú olyan hatalmas energiaforrás- lehetne, amely képes volna a Szaha a sivatag 6 millió négyzetkilométernyi pusztaságát virágzó kertté változtatni. Az összes munkák költsége tizenötször kevesebb lenne, mint az első világháború költsége. De a kapitalizmus feltételei között ilyen építkezések, amelyek kolosszális hasznot hajtanának az emberiségnek, megvalósíthatatlan. A kapitalizmus „tervek temetőjébe” temeti haladó értelmiségének tudományos, mérnöki-technikai gondolatainak gyümölcsét. A kapitalizmus az akadály — „Bárhová lépsz — írta Vladimír Iljics Lenin — minden lépésnél olyan feladatokkal találkozol, amelyeket az emberiség képes teljes mértékben és azonnal megoldani. A kapitalizmus az akadály”. Beszédes példája a dolgozó nép lelkiismeretlen tönkretételének a sokat dicsőített erőműépítés, az Egyesült Államokban. Amikor a Columbia folyón a Grand-Cooley villanyerőművet építették, amely mellesleg több mint húsz éve épül és még minidig nincs teljesen befejezve — kapzsi üzletemberek és államtisztviselők nem fukarkodtak a reklámmal a Washington állam mezőgazdaságába „eljövendő aranykorról”. Sokezer farmer vetette magát erre a csalétekre az ország minden részéről. Rohantak a „bőség völgyébe” a megígért boldogság után, utolsó pénzükért parcellákat vásároltak — és arcátlan csalás áldozataivá váltak. A leromlott földek hírét sem 1953. május 10. látták az öntözésnek és a tönkrement farmerek átkozva a kapitalista üzletemberek aljas eljárását, otthagyták a terméketlen földeket és újra elmentek a „csalóka" boldogságot keresni. A Columbia-folyó nem a nedvességre szomjazó földeknek adja energiáját, nem egyszerű embereknek — munkásembereknek, hanem háborús gyújtogatóknak, akik atombombákat gyártanak az emberiség kiirtására. A mi Volga—Donunk a nép igazi boldogságának és békéjének építrfienye. Kétmillió hétszázötvenezer hektár földet öntöz és lát el vízzel. Üj energiát bocsát viharosan fejlődő szocialista iparunkba, mozgásba hozza a villanytraktorok százait. Аз elsőszüiöttet az anyák gyengédebben és jobban szeretik Fogunk új alkotásokat létrehozni, még fenségesebbeket, még csodálatosabbakat, mint a Volga—Don. De az emberek tudatában a Volga—Don marad a kommunizmus nagy építkezéseinek elsőszülőtte. Az elsőszülőtteket pedig az anyák, ha nem is vallják ezt be, — mindig gyöngédebben és jobban is szeretik. Drága népem, te, akinek javát szol- • gálja a bölcs Bolsevik Pártunk minden terve és tette, te, aki megalkotója vagy mindennek, ami a békét és boldogságot szolgálja, örvendezz nagy művednek! A még be nem fejezett polgárháború, az imperialista intervenció, a kegyetlen pusztulás emberfelettien nehéz körülményei közepette a szovjet emberek hozzáláttak, hogy Lenin zseniális tervét, az ország villamosítását megvalósítsák. A két első évben csak tizenkétezer kilowatt új elektromos energiát hoztak működésbe. Az eredmény még elenyészően csekély volt. De a szovjet népet honpolgári hőstettekre lelkesítve, Vladimir Iljics Lenin ezt mondta: „12 ezer kilowatt — nagyon szerény kezdet. Lehet, hogy a külföldi, aki ismeri Amerika, Németország, vagy Svédország villamosítását, nevetni fog ezen. De az nevet a legjobban, aki utoljára nevet”. Amikor megalkottuk a Sztálini-korszak nagy építményeit, örvendünk, mosolygunk, de ez nem önelégült mosoly, ez a győztesek mosolya, azok mosolya, akik biztonsággal eltelve tekintenek az emberiség boldog jövőjébe. Szovjetunióban a moldavai körzetben új fajta, aromatikus dohány termelését vezették be, melynek igen jó minősége van. — Képünkön a dobos-vidéki „Vörös Október” kolhoz 5. brigádja, — a gépesítést kihasználva.— A palánták kiültetését nagyszerű gépek segítségével végzik.
