Szabad Földműves, 1952. július-december (3. évfolyam, 27-52. szám)
1952-09-07 / 36. szám
1952. szeptember 7. 3 A népek elvannak tökélve a világbéke megvédésére Az angol hatóságok elhurcolták egy malájföldi falu egész lakosságát Tíz nappal ezelőtt a maláj földi Permatang Tinggi faluban megöltek egy tisztet, aki kínaiak kitelepítését intézte. Az angol hatóságok ugyanis el akarják szigetelni a kínaiakat a maláji lakosságtól, arra számítva, hogy ilymódon gyengithetik a partizánmozgalmat. Augusztus 21-én Templer tábornok, malájföldi angol főbiztos ultimátumszerűén követelte a falu lakosságától, hogy augusztus 25-én reggel 9 óráig közöljék vele, ki ölte meg a tisztet. Ugyanakkor megtiltották, hogy a falu lakosai elhagyják otthonukat. A „Reuter"-! roda jelentése szerint az angol hatóságok — minthogy a kitűzött határidőre semmiféle értesülést nem kaptak a falubeliektől — a falu egész lakosságát gyűjtő táborba szállították. Indonéz közéleti személyiségek támogatják az ázsiai és csendesóceáni országok bckeértekezletét Dzsakartából érkezett felentés szerint az indonéz országos békebizottság elhatározta, hogy szeptember utolsó hetében a nagyobb városokban „békehetet” rendez. A „békehét” során kiállításokon, tömeggyüléseken és művészeti rendezvényeken foglalkoznak a világ békéjének megvédésével. Az ázsiai és csendesóceáni országok békeértekezletére megválasztották a küldötteket. Indonéz közéleti személyiségek melegen támogatják a békeértekezletet. Tambunan, az indonéz parlament alelnöke mondotta: „Az ázsiai és csendesóceáni országok békeértekezlete lehetővé teszi, hogy a béke, a biztonság és egymás kölcsönös tiszteletbentartása alapján szorosabb kapcsolatok létesüljenek az összes országok népei között.” A fegyverkezés jelenlegi méretei tönkreteszik Angliát 8. T. Swingler munkáspárti képviselő a napokban kerületében választói előtt beszédet mondott. Ebben a többi között a következőket mondotta: „Egyike voltam annak az 57 munkáspárti képviselőnek, aki a fegyverkezési költségvetés ellen szavazott. Legőszintébb meggyőződésem szerint a fegyverkezés jelenlegi méretei tönkreteszik Angliát. A fegyverkezés az exportok és a nélkülözhetetlen importok további csökkenését, a munkanélküliség növekedését, az életszínvonal újabb leszorítását jelenti. Ha fegyvereket és harcikocsikat erőszakolunk a népre mezőgazdasági felszerelés és traktorok helyett, csak súlyosbítjuk a helyzetet”. Tömeges éhínség Indiában A „Pravda” augusztus 30-i száma írja: „Az utóbbi időben az Indiából — különösen a déli vidékekről — érkező jelentések tömeges éhínségről számolnak be. Ilyen jelentések érkeznek Madrasz-Travankor-Kocsin és más államokból. Különönsen súlyos éhínség tombol Madrasz államban, ahol a legszerényebb számítások szerint is mintegy 10 millió ember éhezik. — Andhra tartományban hatmillió az éhezők száma. A tartományban a helyzetet még az is súlyosbítja, hogy sok helyen alig van ivóvíz, nincs takarmány az állatok számára. Az éhínség nyomán különböző járványos megbetegedések ütik fel fejüket. Nyugat-Bengáliában a parasztok „éhségfelvonulásokat” rendeznek. A parasztok és a rendőrség között számos összeütközésre került sor” — írja a „Pravda”. A széntermelés emelkedése Lengyelországban A lengyel szénipar a hatéves terv utolsó esztendejében, 1955-ben százmillió tonna fölé emeli termelését. Ennek érdekében az ország szénmedencéiben 11 új bányát tárnak fel, amelyek közül hét 1952-ben, illetve 1953- ban kezdi meg működését. A kapitalisták a háború előtt eltelt két'évtized alatt egyetlen bányát sem tártak fel Lengyelországban, ellenkezőleg: sok bányát bezártak Sziléziában 1929—1939 között öt nagy bányát szá- * moltak fel és árasztottak el vízzel. A népi Lengyelország nemcsak a régi bányákat építette újjá, hanem hozzálátott új bányák építéséhez is. A „Wesola H“, a népi Lengyelország első új bányája 1952 július 22-én megkezdte a termelést. A „Wesola II.“ termelése az év végére már eléri a napi 900. tonnát, a hatéves terv utolsó esztendejében, 1955-ben pedig a napi 1900 tonnát. Joliot-Curie professzor, a Béke-Világtanács elnöke a népek békekongresszusának előkészítésével kapcsolatban levelet intézett a nemzeti békebizottságokhoz. Levelében a többi között a következőket írja: „A férfiak és nők milliói harcolnak az új háború megakadályozásáért. A stockholmi felhívásra gyűjtött sokmillió aláírással eddig megakadályoztuk az atomfegyver alkalmazását. Az öt nagyhatalom békegj'ezményének megkötéséért indított, világot átfogó kampány visszatükrözte több mint 600 millió embernek azt a kívánságát, hogy a vitás kérdéseket tárgyalások útján és ne erőszakkal oldják meg. De ennél többet is kell tenni.” Joliot-Curie professzor ezután hangsúlyozza: minden férfit és nőt meg kell ismertetni a Béke-Világtanácsnak a népek békekongresszusa összehívásáról kiadott felhívásával és a Béke-Világtanácsnak a béke megőrzése és megszilárdítása érdekében tett javaslataival. A felhívást úgy kell terjeszteni, hogy a népek békekongresszusáról a legkisebb falutól a legnagyobb városig mindenütt értesüljenek. Minden országban szoros kapcsolatot kell teremteni a népek nemzeti érdekeinek védelmére és a béke megőrzésére irányuló tevékenység között. Minden városban és minden A Trieszt Szabad Terület Kommunista Pártja felhívással fordult a terület két övezetének népéhez. A felhívásban határozottan állástfoglal az imperialisták által tervezett alku ellen, amellyel Olaszország és Tito-Jugoszlávia között fel akarják osztani Triesztet. A párt rámutat, hogy a szabad terület megosztását célzó alku súlyosan Mac Arthur, a bukott tábornok, akit egyik napról a másikra menesztettek koreiai főparancsnoki tisztéből, s aki azóta háborús uszítással és politikai intrikákkal foglalkozott az Amerikai Köztársasági Párton belül, most — saját bevallása szerint — végkép visszavonul a politikai élettől. Visszavonul, miután gazdái, a nagy monopóliumok urai mégsem ejtették ki egészen kegyeiből, s szolgálatai jutalmául juttattak neki egy zsíros állást. Mac Arthurt a Remington-vállalat elnök-vezérigazgatójává nevezték ki. A vén bajkeverő és százezerszeres gyilkos ebből az alkalomból nyilatkozatot tett közzé és a vasárnapi iskolában tanult hamisítatlan amerikai képmutatással kijelentette, hogy miután „ötven évet töltött egy romboló szakmában, most rendkívül örül, hogy romboló foglalkozását egy építő iparággal cserélheti fel”.___________ faluban fel kell világosítani az embereket arról, hogy a boldogabb élet útjában álló akadályok. a háborús előkészületek politikájának következményei — írja a Béke-Világtanács elnöke. Joliot-Curie a továbbiakban rámutat annak szükségességére, hogy a nyugati hatalmak háborús mesterkedéseivel szemben újabb intézkedéseket kell tenni a békeharc erősítésére. „Tanácskozni akarunk Önökkel a legmegfelelőbb módszerekről az általános leszerelés megvalósítása érdekében; minden népnek biztosítani kell, hogy maga dönthessen életmódjáról és meg kell tennünk mindent a nemzetközi helyzet feszültségének enyhülése érdekében. Minden gyűlésnek, minden fórumnak, minden értekezletnek, minden helyi és országos kongresszusnak, mindazok széleskörű eszmecseréjévé kell lennie, akik azt akarják, hogy a tárgyalások szelleme győzedelmeskedjék az erőszak alkalmazásával szemben”. Joliot-Curie professzor végül rámutat, hogy a békeharcosok aktív tevékenysége a népek békekongresszusa előkészítésében rendkívüli fellendülést fog eredményezni és kijelenti: „A népek békekongresszusa kifejezésre juttatja majd a népek eltökéltségét: megvédik a békét!” veszélyeztetné a terület lakosságának érdekeit. A trieszti kommunisták felhívásukban kijelentik, hogy a római és a belgrádi kormány között készülő alku megakadályozása végett készek együttműködni minden más párttal, tekintet nélkül arra, hogy azoknak mi az álláspontjuk a trieszti kérdés végleges megoldását illeteőn. Nem lehet elhallgatni, hogy a tábornok ezúttal is hazudott, méghozzá vaskosan. A Remington-gyár ugyanis nemcsak írógépeket gyárt, hanem ismétlő-karabélyokat, golyószórókat és radarfelszerelést is. Ezenkívül Mac Arthurnak új tisztségéből kifolyólag huszonkét üzem 36.000 munkását bocsájtják parancsnoksága alá. Ez ugyan kevesebb, mint ahánynak a régi szép időkben parancsnokolt, de azért kivénhedt oroszlánkörmeit itt is megmutathatja. A kimustrált tábornok tehát most tömeggyilkos fegyverek tömeggyártásával próbálja kárpótol ni magát azért a fájdalomért, hogy közvetlen tömeggyilkosi szolgálataira gazdái már nem tartanak igényt. A háború továbbra is kereseti forrás maradt számára, azzal a különbséggel, hogy a véres dollárokért, amelyeket zsebrerak, most már egy szemernyi kockázatot sem kell vállalnia. Az építőmunka újabb sikere Kínai Népköztársaságban A Kínai Népköztársaságban nemrégiben fejezték be a Huaj-folyó szabályozási munkálatainak második szakaszát. Ezzel 'mintegy 1100 kilométeren szabályozták ■ az eddig „fékezhetetlennek“ nevezett folyót, amelynek áradásai a múltban 60 millió lakost tartottak állandó félelemben. A Huaj egy-egy áradása többmillió tonna gabonát pusztított el. A munkák második szakasza befejezésének eredményeként ez évben jó termés várható. A második munkaszakasz alatt, amely 1951 novembertől ez év július 19-ig. tartott, öt víztárolót építettek a Huajfolyón és nagyobb mellékfolyóin. A mellékfolyók szabályozása során csaknem 100 millió köbméer földét mozgattak meg. Az elmúlt nyolc hónap alatt mintegy 170 kilométer hosszú és 60— 140 méter széles csatornát is építettek, s hatalmas öntözési hálózatot létesítettek. Különösen nagyjelentőségű az északkiangszui öntözőhálózat, amely egymillió paraszt földjét öntözi és évente egymillió tonna rizs, valamint 110.000 tonna nyersgyapot terméstöbbletet tesz lehetővé. A Huaj-folyó szabályozási munkálatait tovább folytatják. Nemzetközi vásár Plovdivban A bulgáriai Plovdivban folynak az előkészületek a hagyományos nemzetközi vásár megtartására. Már az idén áprilisban a moszkvai nemzetközi gazdasági értekezleten számos nyugateurópai és közelkeleti cég élénk érdeklődést tanúsított a most megrendezendő XV. Plovdivi Nemzetközi Vásár iránt. Az idei vásár méretei előreláthatólag felülmúlják az előző évieket. A rendezőséghez eddig több mint 100 cég jelentette be részvételét: Ausztriából, Nyugat-Németországból, Franciaországból, Olaszországból, Belgiumból, Hollandiából, Angliából, Svájcból, Izraelből és más országokból. A Szovjetunió, a Kínai Népköztársaság és a testvéri népi demokráciák országai gazdag anyaggal vesznek részt az idei plovdivi nemzetközi vásáron. A román művészet nagy fejlődése A romániai színészek, zeneművészek és festők, valamint a művészeti főiskolák tanárai minden évben felkeresik a gyárakat, a városi és a falusi iskolákat, hogy az ifjúság köréből új tehetségeket válasszanak ki és meghívják őket a különböző művészeti intézetekbe. A Román Népköztársaságban az elmúlt iskolaévben több mint 5000 tanuló látogatta a 25 elemi, közép- és felsőfokú művészeti intézetet. Ezekben az iskolákban nemcsak zenére, táncra, képzőművészetekre oktatják a növendékeket, hanem az általános műveltséghez szükséges ismeretekre is tanítják őket. Az idén a művészeti elemi és középiskolák hallgatói közül több mint kétezren, a felsőfokú művészeti oktatásban részvevők közül ezerháromszázán kaptak ösztöndíjat. Ezekben a tanintézetekben a Román Népköztársaság népművészet és érdemes művészei tanítanak, szeretettel adják át bőséges tapasztalataikat és ismereteiket az új művésznemzedéknek. A Román Népköztársaságban — Kolozsvárott és Marosvásárhelyen — hat magyarnyelvű elemi és középfokú művészeti iskola működik. E hat tanintézetből az idén 204 olyan zenekari szólista, operaénekes, karmester, zenetanár, színművész, rendező díszletfestő, rajztanár és grafikus került ki, aki nyomban az iskola befejezése után képességeinek megfelelő beosztásban kezdhette meg művészi tevékenységét. A német nép követeli a német egység helyreállítását A Német Szocialista Egységpárt központi bizottságának politikai bizottsága nyilatkozatot adott ki a szovjet kormány augusztus 23-i jegyzékével kapcsolatban. Ebben üdvözli a szovjet kormány jegyzékét, mely megmutatja az egyeetlen reális utat a békeszerződés megteremtése és Németország egyesítése felé. A nyilatkozat hangsúlyozza: a német nép teljes egységben osztja a szovjet kormány felfogását a bonni „egyezmények” németellenes jellege tekintetében. A német nép követeli, hogy a háború után hét és fél évvel kössék meg végre a békeszerződést Németországgal, követeli az össznémet demokratikus kormány megteremtését, valamint a nyugati és keleti németek megegyezését a szabad össznémet választások tekintetében. „A szabad össznémet választások feltételeinek megvizsgálása magának a német népnek joga és ügye — mondja a továbbiakban a nyilatkozat — majd így folytatja: A német nép követeli, hogy a négy nagyfiatalom Németország függetlenségének és szuverénitásának helyreállítása céljából állapítsa meg végre az összes megszálló csapatok kivonásának időpontját. A német nép üdvözli a szovjet kormány javaslatát, mert tudja, hogy csupán ezen az úton lehetséges a német problémák békés megoldása”. A központi bizottság politikai bizottsága nyilatkozatában kijelenti: ::A szovjet kormány által javasolt értekezlet összehívását elősegíti, ha a nyugaton és keleten élő németek egyértelmüleg követelik ennek az értekezettnek haladéktalan összehívását és határozott tömegakciókkal megakadályozzák, hogy a bonni szövetségi gyűlés ratifikálja a német nép számára vészthozó háborús különszerződést. A Német Szocialista Egységpárt központi bizottságának politikai bizottsága ebben a komoly órában felhív minden német hazafit, egyesüljön és minden erejével és minden eszközzel követelje»: a békeszerződés mielőbbi megkötését és a német egység helyreállítását”. A Német Békebizottság a szovjet kormány jegyzékével kapcsolatban nyilatkozatot tett. A nyilatkozatban felszólítja a Német Demokratikus Köztársaság összes polgárait, támogassák a szovjet kormány javaslatait. A Német Békebizottság felhívja Nyugat-Németország lakosságát, hogy nagy közös akciókban követelje a négyhatalmi értekezlet megtartását és a békeszerződés megkötését. Ünnepi ülés Moszkvában a bányásznap alkalmából Augusztus 30-án Moszkvában ünnepi ülést tartottak a bányásznap alkalmából. A Szakszervezetek Házának oszlopcsarnokában a Szovjetunió szénipari minisztériumának dolgozói, kiváló bányászok, a Szocialista Munka Hősei és Sztálin-díjasok, a moszkvai vállalatok sztahanovistái, tudósok, írók, párt- és szovjetfunkcionáriusok gyűltek össze. Az ünnepi ülésen Alekszandr Zaszjagyko, a Szovjetunió szénipári minisztere mondott beszámolót. — Ebben az évben — mondotta — új, hatalmas politikai és munkalelkesedéssel ünnepeljük a Szovjetunióban a bányásznapot. A szovjet nép hatalmas lelkesedéssel fogadta az SZK(b)P XIX. kongresszusának összehívásáról szóló határozatot. A bányákban éppen úgy, mint az ország más vállalatainál, nagy lendületet vett a munkaverseny a párt kongresszusának méltó megünnepléséért, a széntermelési terv határidő előtti teljesítéséért. Az utóbbi néhány évben — mondotta — a széntermelés évi átlagos növekedése 24 millió tonna. A szovjet bányászok — mondotta befejezésül a miniszter — mindig a hős szovjet nép első soraiban haladtak. A bányászok új munkasikerekkel válaszolnak arra a szeretetre és gondoskodásra, amellyel a Szovjetunióban övezik őket. Az egybegyűltek hatalmas lelkesedéssel üdvözletét intéztek J. V. Sztálinhoz. A trieszti kérdés megoldásáért Amikor a tömeggyilkos „foglalkozást“ cserél