Szabad Földműves, 1952. július-december (3. évfolyam, 27-52. szám)

1952-09-28 / 39. szám

8 1952. szeptember J28. t Állami gazdaságaink példát mutatnak az őszi munkálatoknál Állami birtokaink dolgozói a gazdaságok minden munkaterületén, előljárnak példás kötelezettségvállalásaikkal. Így például a partizánskei állami birtok dolgozói minden igyekezetükkel arra törekednek, hogy a mun­ka jó megszervezésével és helyes gazdálko­dással példaképül szolgálhassanak EFSz-eink­­nek, kis- középparasztjainknak. Ez a felada­tuk különösképpen az őszi munkálatoknál csúcsosodik ki, mert most rakják le a jövő évi gazdag termés alapjait. Éppen ezért még ősszel kell gondoskodni a reális munkater­vek kidologzásáról, melyeknek alapján töké­letesíteni lehet a munkaszervezést, hathatósan alkalmazni a modern szovjet agrotechnika el­veit és az összes munkák agrotechnikai ha­táridőn belül való elvégzését, -Nagyon helyes, hogy a partizánskei állami birtokon ezeknek a pontoknak szentelnek leg­több figyelmet. Az őszi tervet időben dol­gozták ki, melynek alapján azután az összes gazdaságok részére is elkészültek a tervek. Szeptember 1—7-ig az összes instruktorok feladata az volt, -hogy bebiztosítsák a tervek megjavítását a dolgozókkal. A feladatok meg­ismerése után a gazdaságok dolgozói között nyomban nagyszabású szocialista munkaver­seny vette kezdetét. Így például a vitkovcei gazdaság dolgozói kötelezettséget válaltak, hogy a cukorrépa, takarmányrépa, stb. ter­mést október 1—25-ig betakarítják, ami szép teljesítmény, ha figyelembe vesszük, hogy a nyitrai kerület egyik legészakibb járásáról van szó. De a többi kötelezettségvállalások is oda irányulnak, hogy az összes munkákat az agrotechnikai határidőn belül végezzék el. Ennek a gazdaságnak a dolgozói nyomban az SzK(b)P Központi Bizottságának határo­zata után a XIX-ik kongresszus összehívásá­ról, kötelezettséget vállaltak, hogy a vitkov­cei és kuzmicei udvarból augusztus 31-ig az összes istálló trágyát kihordják a mezőre. Kö­telezettségvállalásukat augusztus 30-ára már teljesítették is. Ezzel hozzájárultak ahhoz, hogy a tervben előírt időben megkezdhették a középszántást. Megszilárdították a munkacsoportokat Ezzel egyidőben folyik a birtokon a mun­kacsoportok megszilárdítása, melyeknek ál­landó földterületet jelöltek ki megművelésre. Tény, hogy eddig is voltak állandó munka­­csoportjaik, ezek teljesítménye azonban nem volt kielégítő, mert a helytelen szervezés mellett a munka gyakran torlódott és így gyakori áthelyezéseket kellett végrehajtani s egyes dolgozók átkerültek az egyik csoport­ból a másikba. A munkálatok munkacsoport­ra való betervezésével most már ezt a hiá­nyosságot kiküszöbölték. Természetesen, úgy a munkamegszervezé­sénél mint az agrotechnikai eljárások alkal­­kalmazásánál igyekeznek felhasználni eddig szerzett gazdag tapasztalataikat. Így komohy tapasztalatokat szereztek különösen a ke­resztsoros és a keskenysoros vetésnél és a szemcséstrágya alkalmazásánál. Azokon a földeken, ahol keresztsorosan vetettek és ugyancsak alkalmazták a szemcsés trágyát, hektáronként 4—6 q-val értek el nagyobb termést mint a régi módszer szerint bevetett területen. Ezért ezen az őszön s majd tavasz. szál is az összes terület 90%-át kereszt- és keskenysoros vetéssel vetik be, továbbá az összes gabonaneműekkel alkalmazzák a szem­csés trágya vetését. Hogy ezt a tervüket, melyet mint a SzK(b)P XIX. kongresszusa és a Nagy Októberi Szocialista Forradalom tiszteletére adott kötelezettségvállalást tűztek ki, — idejében teljesítsék, az összes gazda­ságokban időben hozzáláttak a géppark ki­javításához és a szemcsés-trágya^ gyártásá­hoz. A keskenysoros”vetésre 11 vetőgépet ala­kítottak át, mégpedig úgy, hogy mindegyik traktárt a végén két részre osztottak. Az ösz­­szes vetőgépekből agregátokat készítettek. Több agregátot boronákkal is elláttak. Nyolc MAGYAR FÖLDMŰVES! Ertad dolgozik lapunk, naked írja minden snrál. Egy hét minden mezőgazdasággal összefüggő hírét megtalálod lapunkban Kiváló szakfímberek adnak minden héten aktuális tanácsokat Évi 100'— koronáért minden héten bekopogtat hozzád a Szabad tf.áidmüva& agregátjuk például vetőgépből, boronából és hengerből áll. Ugyancsak 4 traktorvontatású és 13 fogatos burgonya kiszántó géppel ren­delkeznek. A répa kiszántására 8 traktorvon­tatású és 33 íóvontatású géppel készültek fel. Ezeket a gépeket terv szerint szétosztották az egyes gazdaságokra. Ugyanúgy minden trak­toros részére — az egész munkálatok tarta­mára — kiosztották az erőgépeket és a hoz­závaló vontató eszközöket, melyekért a trak­toros . kezeskedik, amiáltal a traktorosok egyéni felelőssége is megnövekszik. Meggyorsították a szemcséstrágya gyártását Az összes gazdaságokban, különösen nagy figyelmet szentelnek a szemcsés.trágya gyár­tásának és míg a múlt esztendőben egyszerű hordó segítségével gyártották a szemcsés trá­gyát és napi 4—5 q-ás teljesítményt tudtak elérni egy hordónál, most a szemcséző készü­lékeket''Villanyerővel hajtják, minek követ­keztében a napi teljesítmény 8—20 mázsára növekedett. Az aponicei gazdaságban az elvtársak egy oiyan szemcsézőn dolgoznak, mely hordó he-Csak az idei békearatás után, mikor augusz­tus 15-én a helyi Pártszervezet gyűlést hívott össze, ahol nerhcsak a Párt tagjai, de a fa­lu összes kis- és középparasztjai megjelentek s közösen magtárgyalták, hogy milyen sokait vesztettek azalatt a két év alatt, amíg elhú. zódtak a szövetkezet megalakításától. Ezen a gyűlésen beismerték a mohi kis- és középpa­rasztjai, hogy bármennyire is igyekeznek, nem bírnak annyit termelni, mint a nagyüze­mi gazdálkodásban tudnának. Mindezt meg­erősítették a környékbeli falvak szövetkeze­teink szép eredményei is. Látták, hogy ezek a szövetkezetek az állam iránt való kötelessé­güknek példásan eleget tettek, a szövetkeze­tek különböző alapjait bebiztosították s á ta­gok is bőven megkapták a munkájuk után já­ró jutalmazást. Megállapították, hogy mind­ezt össze sem lehet hasonlítani az ő jövedel­mükkel, pedig ők is egész éven át szorgalma­san dolgoztak, mégis alighogy eleget tudtak tenni beszolgáltatási kötelességüknek. Ezen a gyűlésen 34 kis- és középparaszt írta alá a szövetkezeti belépési nyilatkozatot. Augusztus 16-án már megalakulj Mohiban az EFSz. A kis- és középparasztok méltók akarnak lenni a jó szövetkezetek tagjaihoz, azért még azon a héten összeszántották 200 hektár főid barázdáit A szántást traktorral végezték A szántás befejezése után hozzáfog­tak az állatállomány összpontosításához. — Addig nem is számíthatjuk magunkat a szövetkezeti tagok közé — mondja Jobbik elvtárs — míg az állatállományt nem összpo­­tosítjuk. — De nemcsak az állatállományt, ha­nem a szükséges takarmányt is egy helyre kell helyzeni. így fettek a mohi szövetkezet­ben is. Nem vártak az új istállók felépítésé­ig, hanem a helybeli kulákok pajtáit alakí­tották át közös istállókká. Eddig 30 ló és 50 darab szarvasmarha a vagyonuk. A 106 da­rab sertés szintén közös ólban van már el­helyezve. Az állatoknak szükséges ennivaló is be van biztosítva. Mindenegyes kisparaszt beadta az állatjainak szükséges takarmányt. Kidolgozták az őszi munkákhoz szükséges munkatervet is. A középszántás már 100 szá­zalékban elvégezték. Egy hármas vetőgép ag­­regáttal 35 ha rozsot már el is vetettek. Há­rom ha ősziárpát pedig keresztsoros vetési módszer szerint vetettek el. Azon igyekeznek a szövetkezeti tagok, hogy mindent idejében elvégezzenek, mert csak úgy várhatnak jövő­re jó termést, ha jó előkészítik a földet és időben vetnek. A mezei munkacsoport, — amelyet már szintén megalakítottak — min­lyett egy vízszintes bádoglapáttal lesz ellát­va. A bádoglemez rázós mozdulattal körbe forog és ilyen módon készíti a szemcsés-trá­gyát. Az elvtársak szerint e gép kezeléséhez elegendő eg^ ember, aki naponta mintegy 30 q szemcses-trágyát tud gyártani. E munka is pontos terv szerint folyik és szeptember 10-ig már 172 q szemscés-trágyát készítettek a birtok gazdaságaiban. Végül még annyit. Az őszi munkálatok egyébként már az összes gazdaságokban ja­vában folynak. Az őszi repce vetését már 1 héttel ezelőtt 100%-ra befejezték, elvégezték a len mgtalanítását és harmatosítását stb. A mélyszántást kizárólag csakis előhántós eké­vel végzik. Mint a fentiek bizonyítják, a partizánskei állami birtokon jól felkészültek az őszi mun­kálatokra, annyit azonban mégis meg kell jegyeznünk, hogy van még .bőven javítani való. Sokkal jobban ki kell fejleszteni az összes gazdaságokban a tömegpolitikai mun­kát, elő kell segíteni a dolgozók magasabb politikai- és szakképzettségét. Ebben nagy segítséget jelenthetnének a politikai 10 per­cesek, a munkacsoportok közé küldött agitá­torok és a sajtó szünetekben való olvasása. Ha a partizánszkei állami birtok gazdaságai­ban kiküszöbölik az e téren még fennálló hiányosságot, akkor minden előfeltételük meg lesz arra, hogy jó példaképül szolgálhas­sanak a járásban. den munkát terv szerint igyekezik elvégezni. Mivel még a falu nagyobbrésze most is a szö­vetkezeten kívül áll s nem tudják mitévők legyenek, ők, a szövetkezeti tagok akarnak példát mutatni jó munkájukkal s többterme­lésükkel, hogy meggyőzzék őket a nagyüze­mi gazdálkodás előnyeiről s ezáltal elhatáro­zásra bírják őket. A HNB-nak is meg kell kétszerezni meggyőző munkáját, a szövetke­zeten kívül álló kis- és középparasztok meg­nyerésére. A Helyi Nemzeti Bizottságon kívül a szö­vetkezeti tagok is igyekeznek meggyőzni az ingadozókat. Lakatos István még az utcán is a szövetkezetről beszél. Boldogan mondja a többieknek és a kívülállóknak is: „Azért kell nagyüzemi gazdálkodást folytatnunk, hogy többet termeljünk, mert akkor nagyobb lesz a jövedelmünk és jobban élhetünk s nem­csak nekünk, de hazánk minden dolgozójá­nak bőségesen lesz kenyere. A kis parcellá­kat nem lehet úgy megművelni és termőké­pessé tenni, mint a nagy tábla földeket, ahol a gépek a munka nehezebbjét leveszik a dol­gozó paraszt válláról. Dolgoznunk kell, de ez a munka eredményes lesz, amiáltal éle­tünk egyre jobb lesz. Boldog vagyok — mondja — ha arra gondolok, hogy az én gyer­mekeimre már szebb jövő vár. Bizony, én alig maradtam ki az iskolából s már a legne­hezebb munkát kellett végeznem, ha azt akartam, hogy elég kenyerünk legyen s még jó ruhám sem volt soha, mindig abban kellett járnom, amit már más eldobott. A mi gyer­mekeinkre már mindez nem vár. Ök azóta, amióta a Szovjet Hadsereg felszabadított minket a kapitalista elnyomás alól, jó ruhá­ban járnak. Nyugodtan tanulhatnak, mert én egyedül annyit keresek, hogy családommal gondtalanul megélhetek. — Ezeket szokta mondani. Lakatos István, ha a szövetkezetről beszélget a falu parasztjaival. Azonban nemcsak ő hanem Csabai Mihály is így gondolkodik, aki 6 hektár földön gaz­dálkodott s 9 tagú családjával éppen csak­hogy megbírt élni abból, amit a földje ter­mett. Nem bírta egyéni gazdálkodásában gé­pek segítsége nélkül időben megművelni a földjét, pedig látástól-vakulásig dolgozott, csakhogy jobb termése legyen. Most látja, hogy bármennyire is igyekezett, nem bírt pél­dás eredményt elérni s mivel nem tudta ide­jében elvégezni a munkálatokat, a hektárho­zam is alacsonyabb volt. Most már nincs gondja, mert a szövetkezetben a többiekkel összefogva megkönnyebbül a munka. Rajtuk kívül még nagyon sokan vannak MC.iiban, akik reményteljesen fognak a nagyüzemi gaz­dálkodáshoz. Boldogok, hogy méltók lehetnek a többi szövetkezeti tagokhoz. Minden szán­dékuk, hogy munkájuk eredménye meggyőz­ze azokat is, kik a szövetkezeten kívülállnak. ze azokat is, kik a szövetkezeten kívül áll­nak. Vojtek Gizella. Biztosítsunk elegendő takarmányt egyre fejlődő állattenyésztésünk számára (Folytatás a 6-ik oldalról) 5. El kell szilázsolni a burgonyaszárat, a füféléket, a cukorrépalevelet, kukoricakórót stb. 6. repceszalmát a juhtenyésztésnek adjáK át és a juhokkal etetik fel. 7. Az összes füféléket, amelyeket nem le­het lekaszálni s így megszárítani vagy pedig elszilázsolni, fel kell használni legelőknek. Hasonlóképpen a réteket a sarjúk lekaszálása után is legeltetni kell. 8 A kombájnok után a szalmát azonnal össze kell hordani. 9. A szalmakazlakat úgy kell megrakni, hogy át ne ázzanak. A pelyvát október 15-ig kell elraktározni. 10. Az összes gazdaságokon havi takarmá­nyozási terv szerint kell etetni. 11. A burgonyaszárat és cukorrépaszelete­ket, valamint a takarmányrépaszeleteket azonnal a betakarítás után felhasználjuk ete­tésre, vagy pedig szilázsolásra. így elejét vesszük annak, hogy ez az értékes takarmány a földön kárbavesszen. 12. A takarmány-alap biztosítása érdeké­ben az 1953-as évre a gazdaságok szántóföld területüknek 7—8 százalékát szeptember 30- ig bevetik őszitakarmány keverékekkel. A ta­karmánykeverékeket egyrészt mint főnövé­nyeket, másrészt mint előnövényeket terme­lik,/mondjuk burgonya vagyaién előtt. Azokban a községekben, ahol még nem működik EFSz és állami gazdaság sem, a helyi nemzeti bizottságok nyilvános gyűlése­ken értékelik a helyzetet és megbeszélik, milyen mértékben van kihasználva a takar­mány-alap a kulákoknál. A kulákok felesle­geit odaszállítják, ahol arra a legnagyobb szükség van. Kivizsgálják, hogy a kulákok megtettek-e mindent a takarmány-alap biz­tosítása érdekében á tervezett állatállomány számára. Minden községben ki kell jelölni egy felelős személyt, aki a község takarmány­kérdésével foglalkozik és szorosan együtt­működik a járási nemzeti bizottságokkal. CESKOSLOVENSKÁ POISTOVNA, NEMZETI VÁLLALAT. Az életbiztosítás öregkorban is hozzásegít bennün­ket a munkában eltöltött idők élet­­színvonalának megőrzéséhez. Ezen­kívül biztosítja a családot a csa­ládfenntartó időelőtti halála eseté­re. CESKOSLOVENSKÁ POISTOVftA, NEMZETI VÁLLALAT---------------———--------— — ----------------— ------­­: Szabad Földműves a Földművelésügyi Megbízotti Hivatal hetilapja. - Kiadóhivatal: Bratislava, Krizková 7. - Telefon: 332-99. - Szerkesztőség: Bratislava Kiízková 7. - Te­­l«fon- 48. — Főszerkesztő- Major Sándor. — Kiadja az „Oráő” lap- és könyvkiadó vállalat — Nyomja: Concordia nyomda Bratisla va, Ul. Nar. povstame 41. — Irányító posta­­' félévre ».-Kés. - A lap Felmondható minden év végén akt elsejéig. -Eng.sz.PIO 966/52. IV 2. .-A.VZÄ& Mohi községben is III. típusú szövetkezet alakult Harmincnégy dolgozóparaszt szakított a régi gazdálkodással és a jobb életet választotta A mohi kis. és középparasztok is megunták az egyéni, kis parcellákon való gazdálko­dást. Nem akarnak annyit gürcölni, mint ezideig s minden nehéz munkát át akarnak adni a gépeknek. Ezelőtt három évvel is akadt Mohiban néhány kisparaszt, aki szeretett volna nagyüzemi gazdálkodásban dolgozni, de a falutöbbsége még nem volt teljesen meggyő­ződve ennek előnyeiről. Ezért két évig tartott, míg Mohiban megtört a jég. A SzK(b)P XIX-ik kongresszusának és a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 35-ik évfordulójának közeledésével egyre fokozódik dolgozóink lelkesedése, nagy építő kedve. Az értékes kötelezettségvállalások ezreihez napőnta újabb és újabb kötelezettségvállalásokkal csatlakoznak dolgozóink százai úgy az iparban, mint a mezőgazdaságban, hogy a szocialista munkaverseny kiszélesítésével emeljük a munka termelékenységét, állandóan javítsák a munka minőségét és milliós megtakarításokkal erősítsék gazdasági életünket. RÖVID HÍREK A pozsonyi Dimitrov üzem heggesztő mű­helyének dolgozói az SzK(b)P XIX. kongresz­­szusa tiszteletére kötelezték magukat, hogy színes fémekkel való takarékosságuk érdeké­ben 1 tonna ólmot gyűjtenek össze s alkal­massá teszik a további feldolgozásra. » * » A bodrogszegi állami gazdaság fogatosai már most mincjen erejüket egybevetve har­colnak a jövőévi jó termésért. Csető József fogatos, aki a szántásnál és vetésnél dolgo­zik, 130%-ra teljesíti normáját. v * * * Jón község kis- és középparasztjai méltók akarnak lenni a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 35. évfordulójának megünneplé­sére. Az idei békearatás után megalakították az EFSz-t, melyben csoportostól léptek be a falu kis- és. középparasztjai. Mire eljött az őszi munkák ideje, már az egész falu szövet­kezeti tag lett. * * » A pozsonypüspöki EFSz-ben összesen 62 ha kukoricavetés van. A mezei munkacsoportok vállalták, hogy 10 nap alatt mind egy csövig betakarítják a kukoricát és a beszolgáltatásra előírt mennyiséget beszállítják a Földműves Raktárszövetkezetbe. A szovjet tapasztalatoK helyes alkalmazásával és a munkák időben való elvégzésével elérték a tagok, hogy hek­táronként 15, sőt 20 mázsával termett több. * * * A vágsellyei traktorállomás „Komszomol” brigádja a gépek pontos karbantartása kö­vetkeztében jó munkát végez. Vannak trak- ’ torosok, akik példás eredményeket érnek el. Közéjük tartozik Vini Mihály, aki DT, 54-es traktorral 8 óra munkaidő alatt 8 hektárt szánt fel. Ugyanazon a traktoron éjjeli mű­szak alatt Aher Ferenc 7 ha-t szántott fel.

Next

/
Thumbnails
Contents