Szabad Földműves, 1952. január-június (3. évfolyam, 1-26. szám)
1952-03-02 / 9. szám
2 1952. március 2. Az eddiginél mélyebb tartalommal ünnepeljük a Nemzetközi Nőnapot Március 8-án harmincötödször ünnepeljük a Nemzetközi Nőnapot. A Nemzetközi Nőnapnak nagy jelentősé-Í;e volt a az 19t7-i Februrái Forradaomban; a cári Oroszországban a Februári Forradalom első napján Putyilov-gyár munkásnői kivonultak az utcára szabadságot és békét követelve. Ettől a naptól kezdve együtt harcoltak a nők és férfiak azért, hogy leszámoljanak a kizsákmányolókkal és lerázzák a rabláncot. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom meghozta a nők szabadságát, azóta a szovjet nők egyenjogúak a férfiakkal. Bebizonyították, hogy nemcsak háztartási munkát tudnak végezni, hanem minden munkában megállják a helyüket; a nehéziparban, a tudományban és művészetben. A Nagy Októberi Szocialista Forradalomnak és Sztálin elvtárs bölcs vezetésének köszönhetjük mi is, hogy 1945 májusában a Vörös Hadsereg felszabadította hazánkat és azóta mi felszabadult asszonyok szabadon építhetjük a szocializmust a szovjet nők példáját követve. Ma már nem vagyunk kizsákmányolva sem a munkahelyünkön, sem a családunkban, mert minden lehetőségünk megvan, hogy becsületesen elvégzett munkánk után biztosíthatjuk gyermekeinknek a jobb és könnyebb életet. Mi is megakarjuk mutatni a nagy béketábornak, hogy tudunk a szovjet nők példamutatása szerint dolgozni, hogy Sztálin elvtárs nem csalódott, amikor azt írta: „A dolgozó nők, a munkásnők és parasztasszonyok, a munkásosztály legnagyszerűbb tartalékát alkotják“. Dolgozni fogunk mi is úgy ahogyan a szovjet nők dolgoznak, hogy ne kelljen gyermekeinknek félni a jövőtől, nyugodtan tanulhassanak és tanulásukkal szintén hozzájárulhassanak a szép életük megvédéséhez. Mi, munkásnők és édesanyák, a Nemzetközi Nőnapot mindnyájan megünnepeljük, hiszen mindnyájan tudjuk, hogy felszabadulásunk óta milyen sokat javult az életünk. Munkánknak nemcsak a felét fizetik meg, mint a kapitalista időben, hanem minden percét annak, amit dolgozunk. Ma már megbecsült a női munka. Gyermekeinkről is gondoskodás történt, meleg wermekotthonban a legnagyobb kényelemben tanulhatnak. Ilyen nagy súlyt csak a szocialista hazában lehet fektetni a gyermeknevelésre. Most pl- Nemzetközi gyermekkonferenciára készülünk, amelyet 1952 április 12—16- ig rendeznek meg Bécsben. A Nemzetközi Gyermekkonferencián nagyszámú küldöttségek képviselik majd a különböző országokat, hogy ezen a konferencián megtárgyalják a gyermekek problémáit. Minden dolgozó nőnek és édesanyának tudnia kell, hogy ezt a békés életet megvédeni csak úgy tudjuk, ha becsületesen dolgozunk. Azért kell dolgoznunk, hogy gyermekeinknek ne keljen azt átélni, amit átélnek a gyermekek a kapitalista országokban, ahol a szülők alacsony keresete milliók és munkanélküliség miatt éheznek^ és nyomorognak. Ott nincsenek kitárva | az iskolák kapui a dolgozók gyermekeinek, mert csak a kiváltságosak osztályának gyermekei tanulhatnak. A legnagyobb borzalmakat élik át gyermekek Koreában, ahol az amerikai imperialisták gyilkos háborújok következtében pusztítják a koreai népet, ahol békés élet helyett bujdosni kell az anyáknak gyermekeikkel együtt. Ezek az anyák, a Nemzetközi Nőnapot fegyverrel a kezükben ünnepelik meg. A koreai gyermekek nem játszhatnak meleg gyermekotthonokban csupán azért, mert az amerikai imperialisták nagyobb területet, olcsó nyersanyagot és ingyen munkaerőt akarnak szerezni. Azért kell szenvednie rengeteg anyának és gyermeknek, hogy pár embernek továbbra is legyen tovább miből dőzsölni a különböző mulatóhelyeken. A koreai édesanyák szintén békét akarnak, azért küzd olyan kitartóan a koreai nép, hogy kis hazáját megvédhesse és szabadon élhessen. Mi, dolgozó nők, akik szabadon építjük hazánkat, úgy ünnepeljük a nők legnagyobb napját a Nemzetközi Napot, hogy munkahelyünkön kötelezettségeket vállalunk, úgy az iparban, mint a mezőgazdaságban, emeljük a munka termelékenységét, hogy ezáltal megingathatatlan harcosaivá váljunk a világbéke arcvonalának. Yojtek Gizi. Hadseregparanes a Szőv e! Hadsereg megalakulásának 34-ik évfordulóid alkalmából Dr. Alexej Csepicska hadseregtábornok, hadügyminiszter a Szovjet hadsereg megalakulásának 34-ik évfordulója alkalmából a következő hadparancsot adta ki: „Katona, tisztes és altiszt elvtársak! Tiszt és tábornok elvtársak! Ma a Szovjet hadsereg megalakulásának 34-ik évfordulóját ünnepeljük. A Szovjetunió fegyveres erői a Narva és Pszkov melletti első győztes csatájuktól dicső harcos utat tettek meg. A Szovjet hadsereg 34-ik évfordulóját abban az időben ünnepeljük, amikor az amerikai milliárdosok fokozott igyekezettel kísérfik meg új világháborúba hajtani a nemzeteket. E gonosz tervek ellen azonban nő és napról napra hatalmasabbé válik a világ dolgozóinak ellenállása, akik reménnyel tekintenek a Szovjet hadseregre, mint a béke legyőzhetetlen oltalmazójára. Ä Szovjet hadsereg ünnepe dolgozó népünk ünnepe is, mert a Szovjet hadsereg szabadított fel bennünket a hitleri fasiszmus igája alól, az tette lehetővé népünknek, hogy szabadon és saját akarata szerint rendezze be hazáját és megakadályozta, hogy országunk és népünk az amerikai imperialisták uralma alá kerüljön. A Szovjet hadsereg példája szerint fokozzátok harci és politikai felkészültségeteket, váljatok fegyvereitek mestereivé és kitartóan tanuljátok a szovjet hadiművészetet, a szovjet haditudományt. A Szovjet hadsereg ünnepnapján jókívánságaimat küldöm minden katonának, tisztesnek, altisztnek, minden tisztnek és generálisnak a hadseregünk felépítésében elért sikereikért. Hadseregünk csak azért vált harcképes hadsereggé, mert azokból a tapasztalatokból tanult, amelyeket a Szovjet hadsereg a világ reakciós hadseregei ellen vívott könyörtelen harcaiban szerzett. Hadseregünk készen áll, hogy főparancsnoka, KI ement Gottwald vezetésével minden pillanatban teljes fegyverzetben tudja fogadni az ellenséget. Üdv a hős Szovjet hadseregnek, a világbéke védelmezőjének, felszabadítónknak és tanítónknak! Tisztelet és dicsőség a szovjet népnek, amely e hadsereget megalkotta, erejét, szívósságát és harckészségét kifejlesztette! Éljen a nagy hadvezér, a szovjet tudomány és hadiművészet géniusza, a szovjet nép és a világbékefront harcosainak vezére, a Szovjetunió generalisszimusza, J. V. Sztálin! Prága, 1952. február 23-án. Dr. Alexej Csepicska, hadseregtábomok, hadügyminiszter. Meddig lesznek még „jegyző urak“ községeinkben ? Tudatában voltunk, hogy a CsISzszervezeten és Tűzoltók Egyesületén kívül más tömegszervezet nem működik Deresken. . Kíváncsiak voltunk, hogy mért nincsen EFSz Deresken, így fölkerestük a helyi Nemzeti Bizottság irodáját, hogy ezt megérdeklődjük. Amikor megkérdeztük a titkár elvtárstól, hogy mik azok a nehézségek, amelyek folytán nem tudják megalapítani az Egység s Földműves Szövetkezetét. mosolyogva válaszolta: — Ha rajtam múlna, már volna EFSz Deresken. — Akkor kin múlik — kérdeztük —, ha nem a község vezető funkcionáriusain? A titkár elvtárs a falu dolgozóit okolta hogy hallani sem akarnak az EFSz-ről. Közben dolgozók jöttek ügyes-bajos dolgaik elintézésére az irodába s így félbeszakadt a beszélgetés. Megütközve hallottuk, hogy „jegyző úrnak“" szólították a Nemzeti Bizottság titkárát. Aztán bejött a „Jednotá“ üzletvezetőjének felesége. Kíváncsian kérdezgette, hogy mi járatban vagyunk. Amikor elmondottuk, megkérdeztük tőle, Körmére kell nézni a kuláknak és a falusi spekulánsnak Ipolyvisken az állami fegyelem súlyos megsértését követte el P é 1 i Lajos 18 hektáros kulák és egynéhány falusi spekuláns azzal, hogy 56 hektoliter bort titkoltak el, amelyet feketén akartak árusítani. Dolgozó népünk és államunk megkárosítása azonban nem sikerült, mert a spekulációt leleplezték. Péli Lajos kuláknál az elrejtett 600 liter bor mellett egy katonai fegyvert is találtak 130 darab tölténnyel. Ezenkívül 6 darab juhbőrt, ami azt jelenti, hogy a fekete bor mellé fekete juhokat vágott a kulák. Az illetőknél egy elrejtett kocsit is találtak, amelyet valószínűleg valami titokzatos göncölszekérként akartak felhasználni. Simon Sándornál 900 liter, Nyustyin Gyulánál 10.000 liter, Nyustyin Gézánál 600 liter, Máthé Istvánnál 16.000 liter, László Lajosnál 260 liter bort találtak. Azt mondják, hogy a borban az igazság, nos meg a vígasság. Ez esetben fordítva áll a helyzet, mert a vígságból Péliéknél szomorúság lett. hogy tagja-e a Nőszövetségnek. Szinte sértődötten kezdett beszélni. — Én? Engem nem érdekel semmiféle Nőszövetség! Nem vagyok semminek tagja és ilyenekkel nem is akarok ... Hirtelen a szavába vágtunk: — Miért? Ugylátszik rájött, hogy többet mondott, mint akart és ügyesen igyekezett mellébeszélni, de hiába, mert mindannyian tudtuk, hogy mire gondol. Nem is Vártunk *a „nagyságos aszszonytól“ más választ, mert ismerjük őt. A múlt kapitalista rendszerben fényes üzlete volt és előkelő barátai voltak, nem olyanok, mint most Deresken. Ezért kaptunk olyan durva, éles választ. Az ilyen személyek csak élvezik a népi demokrácia jótéteményeit, de ők maguk nem hajlandók támogatni a dolgozók rendszerét semilyen téren. Most már könnyű megállapítani, hogy miért nem akarnak hallani a dereski dolgozó parasztok a közös gazdálkodásról, amikor még ma is olyan régi jegyző ül a Nemzeti Bizottság irodájában, mint a titkár, aki eltűri, vagy megkívánja, hogy „jegyző úrnak“ szólítsák. A községboltban pedig ott a régi tulajdonos. Világos, hogy a dolgozók ilyen községi funkcionárius miatt nem érzik, hogy ma új társadalomban élnek, mert a helyi Nemzeti Bizottság irodájában semmisem változott és továbbra is megalázkodva állanak meg a „jegyző úr“ asztala előtt. Dolgozó népünk élén a Kommunista Párttal, véget vetett a régi világnak, ezzel megszűnt a „jegyző úr“ megszólítás is egyszersmindenkorra. Akinek pedig nem tetszik, hogy a dolgozók titkár elvtársnak szólítsák, az nem méltó arra, hogy a népi demokratikus rendszerben a Nemzeti Bizottság funkcionáriusa legyen. —pe— Jogosult-e az életjáradékos az élelmiszerjegyekre ? Számos levél érkezett szerkesztőségünkbe, többek között V a j n e r Lajos 78 éves berzétei lakos írt, aki arról érdeklődik, vájjon mint életjáradékos jogosult-e élelmiszerjegyekre? Kérésükre az alábbiakban válaszolunk: A Kereskedelmi Megbízotti Hivatal 2-12/52-1. számú rendelete a következőket mondja: „A nyugdíjasok és életjáradékosoknak járó jegyeket megkapják a Nemzeti Biztosító Intézet életjáradékét élvező egyének és azok a személyek, akik háborús károsultságokból kifolyólag, mint hadirokkantak kapnak életjáradékot. A tőkejövedelemből járadékot élvezők tehát nem számítanak az előző mondatban említett életjáradékosok közé. A Nemzeti Bijtosító Intézet életjáradékosai közé tartoznak azok, akik szociális, öregségi, özvegyi, árvasági és baleseti járadékokat élveznek, továbbá azok, akik nyugdíjat és gondoskodási jövedelmet élveznek, mint állami és közalkalmazottak, továbbá még azok az életjáradékosok is, akik nyugdíjazási intézetekből és alapokból kárpótlást kapnak. Szociális járadékot élveznek a 65 évnél idősebb feleségek vagy azok. akik még nincsenek 65 évesek, de tehetetlenségük miatt nem képesek háztartásukat ellátni. A nyugdíjasok és életjáradékosok jegyére még igényük van azoknak a személyeknek is, akik az életjárndékukat a nemzeti biztosítós keretén kívül kapják, így igényt tartanak erre a háborús rokkantak és azok a hátramaradottal. akik a gondoskodási járadékot élvezik. Az önellátó vállalkozó, aki baleseti járadékot kap, nem tarthat igényt a nyugdíjasok és életjáradékosok jegyére; megkapja az élelmiszeralapjegyeket hasonlóan az a mezőgazda, aki baleseti járadékot élvez, viszont aki 0-5 hektáron felüli mezőgazdasági területnek a tulajdonosa nem tarthat igényt a nyugdíjasok és életjáradékosok jegyére és úgy tekintendő, .mint önellátó. Vajner Lajos esetéhez még hozzáfűzzük, hogy a helyszíni kivizsgálás során kiderült, hogy Vajner Jolán lánya nevén 0.78 ha mezőgazdasági terület van. Mivel egy háztartásban élnek, tehát nincs igényük a nyugdíjasaknak járó élelmiszerjegyekre, mert lányuk révén önellátóknak számítanak. Ennélfogva csak az élelmiszeralapjegyekre jogosult, ha beszolgáltatási kötelezettségét 100°/o-ban teljesítette. A berzétei EFSz tagjai a Ili. típusú szövetkezeti gazdáikodásra tértek át A berzétei I típusú szövetkezet tagjai közös elhatározásuk alapján a Hl. típusra tértek át. Állataikat és összeadott sertésállományukat közös istállóban helyezték el, amelyet még az elmúlt évben építettek újjá összeomlott romhalmazokból. A sertésekből nyolc darabot választottak ki anyának. Ezzel el akarják érni az állomány további növekedését, hogy a tagok és a közellátás hiányt ne szenvedjenek. A tavaszi munkálatok bebiztosítása céljából állandó munkacsoportot szerveztek, ezzel egyidőben pedig hozzáláttak a pénzügyi és a munkatervek kidolgozásához is. amely egész évi munkájukat foglalja össze. A tervek valamennyi elvégzendő munkára megszabják a pontos munkaegységet. A magángazdálkodó földművesek között most folyik a termelési tervek aláírása. Már a földművesek 85°/o-a írta alá a szerződéseket. Sajnos azonban C s e f o Lajos, L o b o c k y Irén, M i s z k ó Dániel és Bacsó János földművesek, valamint még egy pár társuk megtagadták a szerződések aláírását. Ügylátszik ők nem kivánják támogatni népi demokráciánkat. Kívánatos lenne, ha példát vennének Peng e r 'Mária, Tóth István és Bocsa Béla, valamint a többi szorgalmas és példás földművestől, akik felelősségük tudatában aláírták a szerződéseket vállalt kötelezettségük teljesítésére.