Szabad Földműves, 1952. január-június (3. évfolyam, 1-26. szám)
1952-06-22 / 25. szám
1Í952. jSnlus 22. 3 A CsKP Központi Bizottsága elnökségének aratási felhívása A csehek és a szlovákok Nemzeti Arcvonaká**k az idei aratásról hozott határozata minden dolgozónk elé nagy hazafias feladatot tűz: a gabonatermelés és veszteségnélküli fölvásárlásának megvalósítását. Az idei aratás és sikeres elvégzése, valamint a gabona felvásárlásának megvalósítása további jelentős hozzájárulás lesz a békeharcban a dolgozók élelmezésének biztosítását szolgáló készletek létesítéséhez, valamint az ipar és hazánk védelmi képességére nézve fontos nyersanyagok biztosításához. A közösen megszervezett és végzett aratási munkálatok a szovjet tapasztalatok szélesméretű alkalmazása előfeltételei lesznek az EFSz-ek további megszilárdításának, taglétszámuk bővítésének és a szövetkezetek magasabb típusokra lévő áttérésének A legjobb alkalmat adják arra, hogy türelmes felvilágosító munkával megnyerjük a kis- és középparasztok további ezreit a közös munkára, új EFSz-ek alapítására, a föld gazdasági- műszaki szabályozásának megvalósítására, a mezsgyék beszántásáia és a közös vetési eljárások bevezetésére. Ez az idei aratás legnagyobb és legjelentősebb feladatainak egyike. A CsKP Központi Bizottságé "íik elnöksége felhívással fordul minden szövetkezeti taghoz, kis- és középparasztokhoz, a gép- és traktorállomások dolgozóihoz, az állami birtokok, a Nemzeti Bizottságok felvásárló apparátusának dolgozóihoz, a védnökséget vállalt üzemek alkalmazottaihoz, a Nemzeti Arcvonal minden tagjához, minden kommunistához és pártszervezethez, hogy minden erejükkel a legtevékenyebben vegyék ki részüket az aratás és a gabona felvásárlásának sikeres előkészítéséért, gyors és példás elvégzéséért folyó nagy küzdelemből. Egységes Földműves Szövetkezetek tagjai! Világosítsátok fel és nyerjétek meg a kis- és középparasztokat, a szövetkezeteken kívül állókat a közös munkáknak. Alaposan tárgyaljátok meg az aratási munkák tervét és rendszeres ellenőrzéssel biztosítsátok annak teljesítését. Rendes munkamegszervezéssel a csoportokban, minden dolgozó teljes kihasználásával. a gépek és fogatok kihasználásával biztosítsátok a termés gyors begyűjtését és teljesítsétek a gabonabeszolgáltatást közvetlenül a cséplőgépektől. Gondoskodjatok a szövetkezeti alapokról, az igazságos jutalmazásról és a természetbeni előlegek rendes szétosztásáról. Bővitsétek a taglétszámot a kis- és középparasztokkal és ügyeljetek arra, hogy az idei aratás eredményei minél jobban hozzájáruljanak EFSz-eitek további megszilárdulásához. Szövetkezeti tagok, akik eddig alacsonyabb típusú gazdálkodást vezettek, vizsgáljátok meg azokat az okokat, amelyek gátolják a szövetkezetnek magasabb típusra való áttérését. Alaposan boncoljátok a szövetkezet tevékenységét, leplezzétek le a falusi gazdagok felforgató és ellenséges tevékenységét és az ellenük folytatott könyörtelen harcban győzzetek meg és nyerjetek meg minden kis- és középparasztot a föld gazdasági-technikai rendezése megvalósításának, a mezsgyék beszántásának és a közös vetési eljárások bevezetésének. Kis- és középparasztok! Ismerkedjetek meg az EFSz-ek közös gazdálkodásának jó eredményeivel és a termésbegyűjtés gyors és könnyebb elvégzésének céljából szervezzétek meg az aratási munkálatok közös elvégzését. Alakítsatok aratási bizottságokat a helyi nemzeti bizottságok mellett és gondoskodjatok róla, hogy a közös aratás sikeres elvégzésének szervezőjévé váljanak. Ne engedjétek meg, hogy az aratási bizottságokba beférkőzzenek a falusi gazdagok, akadályozzátok meg felforgató tevékenységüket a közös munkálatok megszervezésében és elvégzésében. Teljes mértékben használjátok ki a közösen megszervezett munkákból nyert tapasztalatokat és alakítsatok községeitekben új EFSz-eket, mint a mezőgazdasági termelés rendszeres fokozosának — családjaitok és minden dolgozó jóléte növekedésének alapfeltételeit. Traktorosok, kombájnisták, javító munká, gép- és traktorállomások dolgozói! Idejében és gondosan javítsátok ki és készítsétek elő az aratógépeket! Ismerkedjetek meg alaposan feladataitokkal munkahelyeiaeken és szorgalmasan küzdjetek a terv teljesítéséért és túllépéséért. Rendes munkamegszervezéssel biztosítsátok az arató- és gépek teljes kihasználását. Szervezzétek meg a két műszakban végzett munkát és minden irányban gondoskodjatok a rátok bízott gépekről. Ügyeljetek arra, hogy a kombájnokkal végzett aratás eredményei meggyőző módon megmutatssák a modern gépesítés nagy előnyeit és vívmányait. A munkaközpontok tanácsainak gyűlésén tárgyaljátok meg és biztosítsátok az összes feladatok teljesítését és mélyítsétek el az egyes EFSz-ekkel a legszoosabb együttműködést. A szovjet traktorosok és kombajnisták példája nyomán segítsetek az EFSz-eknek, az- állami birtokoknak, kis- és cözépparasztoknak, hogy a leggyorsabban és eszteség nélkül gyűjtsék be a termést. A arlóhántásnak rögtön a kaszálás után való elvégzésével biztosítsátok a jövő gazdag aratás előfeltételeit! Minden gazdaságban alaposan tárgyaljátok neg az aratási munkák tervét és rendszeresen biztsítsátok annak sikeres teljesítését. Alakítsatok rendes munkacsoportokat, mélyítsétek el a munka megszervezését és a munkáknak két műszakra való megszervezésével biztosítsátok minden munkaerőnek és gépnek teljes kihasználását. A csúcsmunkálatok elvégzésére a helyi munkaerőforrásokból származó dolgozókat és az egyes dolgozókkal kös-A nemzeti bizottságokkal való legszorosabb együttműkdésben szervezzétek meg a felvásárlást úgy, hogy „a gabonát közvetlenül a cséplőgéptől az államnak” alapelv megvalósuljon minden EFSz-ben, állami birtokon és minden földművesnél. A gabona korai felvásárlásával a falusi gazdagoknál akadályozzátok meg a szabotálást és a gabona elsikkasztását. Gondoskodjatok róla, hogy a beszolgáltatási szerződéseket, mind mennyiségben, Mindennapi munkátokban legyetek a személyes felelősség példaképei és biztosítsátok az egész vonalon az aratás előkészületeinek rendes végrehajtását, az aratás és gabonafelvásárlás jó lefolyását . Állandó kapcsolatot tartsatok fenn az egész dolgozó nép széles tömegeivel. Nyilvános gyűlésekkel, a polgárokkal és a parasztokkal folytatott beszélgetésekkel irányítsátok a dolgozókat az aratásban nyújtandó hatékony segítségre. Gondoskodjatok nemzeti bizottságok mellett működő nőbizottságok tevékenységének fokozásáról, hogy megnyerjék a nőket a munka megszervezésének és a közös munkában nyújtandó segítségnek. Minden szakaszon következetesen érvényesítsétek az állami fegyelem betartását. Figyeljétek a falusi gazdagok tevékenységét és tegyetek meg minden intézkedést, hogy az aratás és a felvásárlás lefolyását ne tudják fékezni és szabotálni. Semmi Az aratás biztosítására használjátok ki a tavalyi tapasztalatokat, amelyek bebizonyították a tökéletes felkészültség és rendes megszervezés döntő jelentőségét. Biztosítsátok ezért elsősorban az aratási munkák tervének, a gabona cséplésének és a felvásárlásának, valamint a gépek, főleg a cséplőgépek és kombájnok helyes széthelyezési tervének ki-Minden szakaszon álljatok az aratás és a gabonafelvásárlás előkészítésének sikeres lefolyásáért folyó küzdelem élén. Személyes példátokkal és rendszeres felvilágosításotokkal mozgósítsatok és késztessetek minden polgárt az aratás és a gabonafelvásárlás biztosításáról szóló korlányhatározat által megállapított feladatok következetes teljesítésére. Biztosítsátok a dolgozók széles tömegeivel szoros összeköttetésben az aratási munkák jó lefolyását. Szervezzétek meg minden kommunista részvételét a tömegpolitikai munka végzésében, bízzátok meg őket konkrét feladatokkal és rövid pártgyűléseken értékeljétek ki azok teljesítését. Igyekezzetek arra, hogy éppen az aratás idejében a pártszervezetek tevékenysége a lehető legnagyobb legyen! Az idei aratás és gabonafelvásárlás biztosításánál használjátok ki a multévi jó tapasztalatokat és óvakodjatok helytelen módszerektől a pártmunkában. Ne helyettesítsétek a gazdasági szerveket a feladatok biztosításában, hanem a párt vezető szerepének, a személyes felelősség érvényesítésének helyes érvényesítésével, kritikával és önkritikával, rendszeres ellenőrzéssel és kiértékeléssel biztosítsátok a feladatok teljesítését. Ügy helyezzétek szét a kommunistákat, főleg a funkcionáriusokat, hogy az EFSz-ek és az állami Állandó kapcsolatot tartsatok az alapszervezetekkel! A helyi funkcionáriusok széles aktívájával való napi kapcsolatban nyújtsatok konkrét és hatékony segítséget az alapszerve-Sorakozzatok fel döntő küzdelemre az aratás és a gabonafelvásárlás gyors elvégzéséért, az EFSz-ek további megszilárdításáért és fejlődéséért, a mezőgazdasági termelés fokozásáért! Ezzel biztosítjuk a városok és falvak dolgozóinak gazdag asztalát, megszilárdítjuk setek szerződéseket a konkrét adatok megvalósítására. Minden munkahelyen következetesen alkalmazzátok a végzett munka menyinyisége és minősége szerinti jutalmazást. Küzdjetek a termelés gazdaságosa tételéért és a szocialista tulajdon védelme?!'t mind gabonafajtában teljesítsék és gyorsan elvégezzék, azok megtisztítását már a felvásárlás folyamán az egyes községekben, járásokban és kerületekben. Szélesméretű meggyőző kampányt indítsatok a szövetkezeti tagok, valamint a kis- és középparasztok tömegei között a gabona szerződésen felüli felvásárlásának megszervezéséért. Gondoskodjatok naponta a gabona rendes elraktározásáról és gondozásáról az összes raktárakban. esetre se engedjétek meg, hogy a falusi gazdagok használatlanná tegyék a gabonát, megkárosítsák az államot, vagy befolyásolják a kis- és középparasztokat. Szervezzetek tűzvész elleni aratási őrségeket, és ügyeljetek a tűzbiztonsági utasítások betartására főleg a kazalrakásnál és csépsésnél. Az aratás és gabonafelvásárás folyamata alatt g ndoskodjatok a többi mezőgazdasági munkák elvégzéséről, főleg a len, komló, zöldségfélék és a féig kiszántott burgonya begyűjtéséről. Biztosítsátok rögtön a kaszálás után a tarlóhántás végrehajtását, a tarlókeverékek és a repce korai elvetését. A nemzeti bizottságok tanácsaiban rendszeresen értékeljétek ki az aratás és a felvásárlás előkészítését és lefolyását. Hatékonyan segítsétek az EFSz-eknek, gép- és traktorállomásoknak, kis- és középparasztnak az összes feladatok biztosításában és teljesítésében! dolgozását. Használjatok ki minden alkalmas körülményt és lehetőséget a gabona behordásánál a mezőről közvetlenül a cséplőgépekhez. Az EFSz-ekben és az állami birtokokon rakjátok kazlakba a gabonát, hogy megakadályozzátok kárbaveszését és veszteségét kedvezőtlen időjárás esetén. A cséplés meggyorsítására és a cséplőgépek teljes kihasználására szervezzetek éjjeli műszakokat! birtokok minden egyes munkacsoportjában, a gép- és traktorállomások minden brigádjában és a többi munkahelyeken a kommunisták a feladatok teljesítésének élén álljanak és személyes példájukkal vezessenek minden dolgozót! Tömegpolitikai munkával a párt taggyűlésein, közgyűléseken, a parasztokkal való beszélgetéseken, személyes felvilágosítással biztosítsátok a falvak és a városok dolgozóinak szélesméretű részvételét a gyors begyűjtésben, a folyamatos cséplésben és a sikeres gabonafelvásárlásban. Az aratási és gabonafelvásárlási kampány előkészületei és folyamata során teljes mértékben használjatok ki minden agitációs és propagációs eszközt. Sajtó, rádióberendezések, falusi újságok, villámhírek és érdemtáblák által vigyétek át a jó tapasztalatokat, bíráljátok a hiányosságokat, népszerűsítsétek a legjobb dolgozók, munkacsoportok, brigádok, ÉFSzek, gép- és traktorállomások, állami birtokok és Földműves Raktárszövetkezetek munkaversenyének eredményeit. Minden szakaszon támogassátok a szocialista munkaverseny szélesméretű kibontakozását, a szövetkezetekben, gép- és traktorállomásokon, állami birtokokon és Földműves Raktárszövetkezeteken belül az aratás és a gabonafelvásárlás gyors és mintaszerű elvégzéséért zeteknek, mozgósítsatok minden kommunistát az egyes szakaszokon a feladatok sikeres elvégzésére! a köztársaságot, hozzájárulunk a szocializmus felépítéséhez és a világbéke megszilárdításához. Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának elnöksége. zépparasztok az állami birtokok dolgozóinak hazafias kötelessége. Hogy a gabona felvásárlását sikeresen végrehajtsák és hogy biztosítsák a beszolgáltatások teljesítését az idei termésből, a kormány a felvásárlásügyi minisztériumnak (Krosnár miniszternek), a kerületi, járási és helyi nemzeti bizottságok elnökeinek, a felvásárlási megbízottaknak, a kerületi felvásárló vállalatok és felvásárló raktárak igazgatóinak a következőket tűzi ki feladatul: 1. a) A termés és a cséplés tervéivel összhangba hozott felvásárlási tervek alapján biztosítani kell a felvásárlást úgy, hogy a felvásárlás az aratás és a cséplés után késedelem nélkül megtörténjék; b) biztosítani, hogy a gabonáknak a felvásárló raktárakban való beszolgáltatásakor szigorúan ügyeljünk arra, hogy a beszolgáltatásokat teljesítsék a meghatározott mennyiségben, fajtában és minőségben. Szigorúan ellenőrizni, hogy a beszolgáltatott gabona ne legyen zsizsikes; c) biztosítani, hogy a szerződésben foglalt területekről való beszolgáltatásokat és a vetőmagok felvásárlását elsősorban hajtsák végre, hogy biztosítsák külön raktározásokat és idejében való előkészítésüket az őszi vetésre; d) biztosítani a fő felvásárlási kampányban helyes nyilvántartással a felvásárlási feladatok teljesítésének napi ellenőrzését menynyiségben és fajtákban is, egyének, községek, járások és kerületek szerint. 2. a) Gondoskodni kellő mennyiségű gabonaraktárhelyiségekről az aratás megkezdéséig; b) végrehajtani minden raktár kitisztítását és fertőtlenítését a felvásárlás megkezdése előtt, ellenőrizni és biztosítani a biztonsági és tűzrendészeti intézkedéseket és az elraktározott gabona őrzését. 3. a) Biztosítani a gépberendezés, a tisztító állomások, az autópark javításainak végrehajtását és a felvásárlás megkezdése előtt ellenőrizni az összes raktárak felkészültségét. 4. A Földművelésügyi Minisztériumnak (Nepomucky miniszternek) a nemesitő és tenyésztőállomások igazgatóinak feladata, hogy hasonló alapelvek szerint biztosítsák a vetőmagok felvásárlását és a raktárak és tisztítóállomások előkészítését saját munkaszakaszukon. VI. A nemzeti bizottságok feladatai A kormány a kerületi, járási és helyi nemzeti bizottságoknak feladatul tűzi ki a következőket: 1. A plénumokon megtárgyalni az aratásról és felvásárlásról szóló kormányhatározatot és ezt a határozatot konkrét intézkedésekre feldolgozni az egyes kerületek, járások és községek körülményei szerint. 2. A járási nemzeti bizottságok az egyes községek helyi viszonyai szerint járási cséplési tervet dolgoznak ki, amelynek kidolgozására meghívják a gép- és traktorállomás, a villamoselosztó vállalatok dolgozóit és gondoskodnak annak szétírásáról az egyes községekre. Hathatós segítségben részesítik a helyi nemzeti bizottságokat és azok titkárait, az aratási bizottságokat és a falusi nőbizottságokat a meghatározott feladatok szétírásában és biztosításában. 3. Rendszeresen figyelni az aratási és felvásárlási előkészületek folyamatát és a kerületi és járási nemzeti bizottságok tanácsaiban megtárgyalni az EFSz-ek, a gép- és traktorállomások és az álllami birtokok felkészültségére vonatkozó ellenőrzések eredményeit naV.,zvazeéigő-ügj mnd mndeumer mndnm 4. Rendszeresen ellenőrizni és kiértékelni a nemzeti bizottságok tanácsaiban az aratás előkészületeit és lefolyását és operatív intézkedéseket tenni a hibák és hiányok kiküszöbölésére és biztosítani, hogy minden földműves á meghatározott időpontban teljesítse beszolgáltatási feladatait, hogy a beszolgáltatási feladatokat az összes fajtákban teljesítsék, s éberen ügyeljenek arra, hogy a falusi gazdagoknak az aratás,’ a cséplés és a beszolgáltatás folyamán ne legyen alkalmuk megkárosítani az állam érdekeit. A helyi nemzeti bizottság gondoskodik a cséplőgépek jó gondozásáról, üzembenlétük alatt , hogy a cséplés folyamán egy szem se vesszen kárba. 5. Biztosítani a gép- és traktorállomásokkal, EFSz-ekkel, állami birtokokkal és a helyi nemzeti bizottságok tüzoltóegyesületeivel való együttműködést, az aratása őrségek segítségével, valamint a termésnek tűz, vagy más károk és az osztályellenség kártevései elleni védelmét. A kormányhatározatból folyó feladatok következetes teljesítésével és biztosításával a nemzeti bizottságok a legjobban hozzájárulnak az állami fegyelem megszilárdításához. Az aratásnak az eddiginél jobb és tökéletesebb elvégzésével • szervezésileg megerősödnek és gazdaságilag megszilárdulnak az EFSz-ek, a gép- és traktorállomások és az állami birtokok is, s a szocialista nagyüzemi termelés meggyőző mintaképeivé válnak a kis- és középparasztok számára. Az aratás és a felvásárlás, az EFSz-ek, gép- és traktorállomások és állami birtokok megszilárdításával, az EFSz-ek, valamint a kis- és középparasztok további ezreinek a föld közös megművelésére való áttérésével, a felszántott mezsgyékkel szövetkezeti tagjaink a gép- és traktorállomások, állami birtokok dolgozói hozzájárulnak országunk megerősitéséhez és ezzel a demokratikus tábor megszilárdításához és a világbéke megvédéséért folytatott harcában. Kormányhatározat az aratás és a felvásárlás sikeres végrehajtásának biztosításáról (Folytatás a 2. oldalról) 3. a) Biztosítani a gabona lehető leggyorsabb behordását a cséplőgépekhez, esetleg kazalberakását és az éjjeli cséplés teljes kihasználásával biztosítani a gyors cséplést és végrehajtani a szalma rendes kazalbarakását. b) pontos nyilvántartást bevezetni az aratás és cséplés folyamán és minden vezető személyes felelőssétételével megakadályozni a veszteségeket, a termés felelőtlen kiadását és eltulajdonítását; c) idejében teljesíteni a beszolgáltatásokat és biztosítani a rendes elraktározást, de főleg a tavaszi gabona vetőmagjának elraktározását 4. Versenyt indítani az egyének, munkacsoportok, gazdaságok és birtokok között a műszakig és idénynormák legmagasabb túllépéséízétrészékzsűoz mndnm dnuer mndnuemnm re, az aratás és cséplés leggyorsabb és leggazdaságosabb elvégzésére, a legkisebb kiadások mellett, a tervezett beszolgáltatási feladatok leggyorsabb teljesítésére és a tarlóhántás korai végrehajtására. V. A sikeres felvásárlás végrehajtásáért A gabona és más növények beszolgáltatásának mintaszerű teljesítése közvetlenül a cséplőgéptől az államnak az EFSz-ek kis- és köFelvásárlási dolgozók! A nemzeti bizottságok funkcionáriusai és dolgozói! Járási és kerületi pártbizottságok funkcionáriusai! Mezőgazdasági dolgozók! ALapszervezetek tagjai és funkcionáriu sai, városi, járási és kerületi pártbizottságok tagjai és dolgozói! Szövetkezeti tagok kis- és középparasztok, gép- és traktorállomások dolgozói, állami birtokok és felvásárlási szervek dolgozói, a Nemzeti Arcvonal tagjai, kommunisták és pártszervezetek!