Szabad Földműves, 1952. január-június (3. évfolyam, 1-26. szám)

1952-06-22 / 25. szám

A csehszlovákiai magyar dolgozó parasztok hetilapja III. évfolyam 25. szám. Ara 2.- Kcs Bratislava, 1952. június 22. Az idei aratásnak további jelentős határkő­nek kell lennie az EFSz-ek építésében. A ta­pasztalatok epyre világosabban mutatják, hogy a mezőgazdasági termelés további fejlődése és fokozása csak a mezőgazdasági szocialista nagy­üzemi termelés alapján lehetséges. A szocialista munkaverseny az aratási munkálatok sikeres elvégzésének legfőbb biztosítéka Idei aratásunk jelentős határköve lesz EFSz-eink további kiépítésének és megszi­lárdításának. Az eddigi tapasztalatok világo san bizonyítják, hogy a mezőgazdaság terme­lékenységének további emelése csakis a szocialista nagytermelés útján érhető el. Az aratási munkálatok jó megszervezésével erősítsük szövetkezeti gazdálkodásunkat Szövetkezeteink tagjait, kis- és kö­zépparasztjainkat, az állami birtokok, állami traktorállomások dolgozóit már csak néhány nap választja el az idei aratástól. Az idei aratás nagy jelentő­ségét bizonyítja az a tény is, hogy a Kommunista Párt Központi Bizottsága külön felhívást bocsájtott ki. amelyben hangsúlyozza, hogy az idei aratás és annak sikeres elvégzése, valamint a gabonafelvásárlás gyors teljesítése, to­vábbi nagy jelentőségű hozzájárulást jelent a békéért folyó harcban, továbbá a tartalékok kiépítésénél a dolgozók élelmezésének bebiztosítását illetően s ugyancsak a fontos nyersanyagok biz­tosítását is iparunk számára és hazánk védelmének megerősítésére. Az aratásra való felkészülés nem le­het kizárólag dolgozó parasztságunk ügye, márcsak azért sem, mert az ara­tás és a cséplés, valamint a felvásárlás eredményétől függ mindannyiunk köz­ellátása. Ez a tény nemzeti jelleget ad az aratásnak. Az idei aratás még azért is rendkívüli jelentőségű, mert EFSz­­eink további megszilárdítása nagy mér­tékben attól függ, hogy a jó tapasztala­tok alapján és az aratás közös erővel való végrehajtásának jó megszervezé­sével, milyen gyorsan és sikeresen tud­juk megoldani ezt a nagy feladatot. Rajtunk áll tehát, hogy az aratás meny­nyiben járul hozzá meglévő EFSz-eink megszilárdításához, az alacsony típusú szövetkezet magasabb típusra való át­téréséhez és ugyancsak ahhoz, hogy falvainkon milyen mértékben alakul­nak majd új szövetkezetek. Az idei ara­tásban szerzett jó tapasztalatok nagy jelentőséggel bírnak a szövetkezeti mozgalom fejlesztését illetően, így a szocializmus építésében is hazánkban. E magasztos gondolatért való harc­ban az idei aratásban a legelsőbbrendű és legdicsőbb feladat elsősorban EFSz­­eink tagjaira hárul. Az ő példájuk, pél­dás munkaszervezésük, az aratás jó és gyors elvégzése és a beszolgáltatás pél­dás teljesítése játszik majd itt döntő szerepet. Ezt a feladatot annál jobban teljesíthetik, minél szilárdabban tá­maszkodnak a szövetkezet fejlesztésé­ről és megszilárdításáról szóló Párt és kormányhatározatra, s a CsKP Közpon­ti Bizottságának felhívására. E nagyszerű és valóban történelmi feladatok teljesítésénél szövetkezeti tagjaink és összes kis- és középparaszt­jaink nagy segítséget kapnak népünk­től. A legjelentőségteljesebb segítséget Kommunista Pártunk nyújtja. A Párt és a kormányhatározat az EFSz-ről, a CsKP Központi Bizottságának felhívá­sa az aratásra vonatkozólag dolgozóink számára és EFSz-eik számára mozgósít­ja az egész Pártot, Nemzeti Bizottságo­kat és hazánk minden tisztességes^pol­­gárát. Dolgozó parasztjaink jól tudják, hogy a Párt segítsége és az általa veze­tett népünk segítsége szinte felbecsül­hetetlen. Munkásosztályunk segítsége EFSz­­einknek, kis- és középparasztjainknak az idei aratásnál még csak fokozódik. A munkásosztály szövetkezeteinknek, kis- és középparasztjainknak a betakarí­tásért folyó harcban további száz és ezernyi önkötözőgépet, kombájnt, trak­tort, cséplőgépet, és egyéb gépeket bo­­csájt rendelkezésére, amelyek nagy se­gítséget nyújtanak az idei aratásban. Ez bizony sokat jelent, különösen, ha az 1951. évet vesszük alapul. Az idei ara­tásban 242.9°/o-kal több önkötözőgép, 173.1#/o-kal több kombájn, 397.6*/o-kal több cséplőgép áll majd parasztságunk rendelkezésére. A legnagyobb erőt és bátorítást mindezek mellett szövetkezeti tagjaink részére az új tagok további ezreinek bekapcsolódása jelenti, akik látva a szövetkezeti gondolat nagy diadalát és a szövetkezetek fejlődését az elmúlt aratás óta, a falu szocialista építőinek hatalmas táborába álltak. Míg a tavalvi aratásban 2460 EFSz vett részt, az idei aratásban már 4476 hajtja végre közös munkával az aratást. Csak a lélekben elfásult embert vagy hazánk nyílt ellenségét nem tudják megindítani ezek a gyönyörű eredmé­nyek. Kis- és középparasztjaink nagy érdeklődése szövetkezeteink iránt, szi­lárd meggyőződést ád nagy ügyünk gyors győzelmében, ami falvaink szo­cialista modern szövetkezeti nagyter­­(Folytatás a 4. oldalon)- Az őszi munkálatok sikeres elvégzése meg­teremtette az alapot a jó termés elérésére és most az állami birtokok dolgozóin, EFSz-eink tagjain, kis- és középparasztjainkon múlik, hogy a gazdagnak ígérkező termést mielőbb betakarítsák. Egész dolgozó népünk nagy sze­retettel és figyelemmel kiséri mezőgazdasá­gunk dolgozóinak, dolgozó parasztjainknak gondos készülődését az ar: tásra. EFSz-eink tagjai, az állami birtokok dolgozói, kis- és kö­zépparasztjaink valóban nagy körültekintés­sel készülnek egészévi munkájuk gazdag gyü­mölcsének betakarítására. Ebben a törekvé­sünkben nagy segítséget nyújt a szocialista munkaverseny, melynek révén számos EFSz­­ünk, állami birtokunk az agrotechnikai határ­időn belül hajtotta végre a tavaszi munkála­tokat, a növényápolási munkálatokat, a ta­karmányfélék betakarítását stb. így megte­remtették az aratásra való felkészülés jó elő­feltételeit. Már a múlt számunkban is megemlékeztünk arról, hogy kerületeinkben, járásainkban és falvainkban dolgozó parasztjaink a Párt és a Nemzeti Bizottságok, valamint a szövetkezeti tagsággal egyetemben megvitatják az aratás­ról szóló Párt és kormányhatározatot s úgy­szintén a CsKP Központi Bizottságának felhí­vását, továbbá részletesen megvitatták és számbavették mindazokat a lehetőségeket és segitőeszközöket, amelyek az aratás meggyor­sítása érdekében rendelkezésükre áll. így pl. a galántai járásban éppenúgy mint a többi járásokban is a gondos előkészület következ­ményeként nagyszabású szocialista munka­verseny van kifejlődőben. A tallósi EFSz versenyre hívta ki a járás egyik legjobb szö­vetkezetét, a felsőszeli-i EFSz-et. Mind a két szövetkezet vezetői a munkaverseny feltéte­leit a legapróbb részletekig szétírták munka­­csoportokra, osztagokra, sőt még az egyes ta­gokra is és a részletes tervet június 12. kö­zös ülés elé terjesztették. A két szövetkezet tagsága egyhangú lelkesedéssel fogadta a tervet és a munkaverseny feltételeit. A GYŰLÉSEN A TALLOSI EFSZ TAGJAI értékes kötelezettségvállalást fogadtak el. Kö­telezték magukat arra, hogy 480 ha-nyi ga­bonájukat a helyi traktorosbrigád segítségé­vel 12 nap helyett 9 nap alat végzik el. Ezek­hez a munkálatokhoz 50 munkaerőre, 6 önkö­töző gépre és 3 gereblyére lesz szükségük. A cséplést pedig 24 nap helyett 20 nap alatt végzik el. A tarlóhántást az aratási munkála­tok közben fogják elvégezni 450 ha-on és ugyanakkor 14 ha-t másodnövénnyel vetnek be. A szövetkezet tagjai beszolgáltatási köte­lezettségüknek a cséplés kezdetétől számítva 11 napon belül eleget tesznek, miközben 100 százalékra biztosítják a vetési és a takar­mányalapot. A FELSÖSZELI-I SZÖVETKEZET TAGJAI 700 ha-on 15 nap helyett 8 nap alatt takarít­ják be a termést, ugyancsak 3 nappal megrö­vidítik a cséplés idejét is, 550 ha-on pedig mindjárt a kaszálás után elvégzik a tarló­hántást. 45 ha-t bevetnek másodnövénnyel. (TPP) — A dunaszerdahelyi járásban a ta­karmányfélék kaszálását és betakarítását a kormányrendeletnek megfelelően hajtották végre. A munkaterv felölelte az összes lehe­tőségeket, amelyek meggyorsították a takar­mányfélék betakarítását, így pl. számbavették az állami traktorállomások gépi segítségét, az EFSz-ek gépállományát, kézerejének mennyiségét és a helyes munkaelosztás kö­vetkeztében június 14-én a dunaszerdahelyi járás jelentette a takarmányfélék 100 százalé­kos betakarítását. Ezideig a dunaszerdahelyi járásban nemcsak a mezei takarmány félék betakarítását végezték el, de az utak melletti, valamint a vasút melletti árkok szénatermé­sének kaszálását is. Amint említettük a takarmányfélék időben végrehajtott betakarítása a jó munkamegszer­vezés eredménye. A dunaszerdahelyi Járási Nemzeti Bizottság a takarmányfélék betaka­rításának tervét helyben, a szövetkezetek­ben dolgozta ki, a szövetkezeti tagság jelen­létében, a községekben pedig nyilvános ülése­ken az összes dolgosó parasztság bevonásával Mind a két szövetkezetben bizottságot állí­tottak össze a munkaverseny ellenőrzésére, úgy a saját, mint a másik EFSz-ben, mellyel versenyben állnak. A bizottságok nagy gondot fordítanak arra is, hogy a legjobb munka­erők teljesítményei megfelelő módon ismer­tetve legyenek. A bizottságok hetenként ösz­­szeülnek, amikor is ki fogják értékelni a munkaverseny állását és eredményeit s ugyancsak kölcsönösen kicserélik tapasztala­taikat. AZ IDÉN AZ ERSEKÜJVARI IV. TIPUSÜ EFSZ IS jól felkészült az aratásra. Ez az EFSz tavaly csak nagy üggyel-bajjal és így természetesen nagyobb szemveszteséggel tud­ta elvégezni az aratási és cséplési munkála­tokat. Az előkészületet a munka szervezetlen­sége nehezítette. Elég ha megemlítjük, hogy még a közvetlen aratás előtt sem voltak el­végezve a növényápolási munkálatok, a nagy­méretű brigádsegítség ellenére sem. Úgy­szintén a takarmány begyűjtése se ment a legjobban. Az idén azonban minden máskép­pen megy. A szövetkezeti tagság okulva a múlt hibáin megszilárdította munkacsoport­jait és a szövetkezet keretén belül már kora tavasszal kifejlesztette a munkaversenyt, ami­nek örvendetes következményei hamar meg­mutatkoztak. A munka jó megszervezése ál­tal az idén minden munkálatot az agrotechni­kai időn belül végeztek el, így a cukorrépa egyelését, a kukorica kapálását, a takarmány­félék időben való betakarítását stb. s minden segítség nélkül. A szövetkezeti tagság látva az új munkamódszer nagy építő erejét és si­kerét, a kormányhatározat megjelenése után nyomban nekilátott a pontos aratási terv ki­dolgozásához. Az aratást négy munkacsport végzi, éspedig a következőképpen: az első, második és harmadik csoport egy-egy S-4 kombájnnál megkezdi az ősziárpa aratását, míg a negyedik csoport két önkötöző géppel végzi a munkát. Július 3-án pedig az összes csoportok megkezdik a rozs aratását is. Az aratási terv elfogadása idején a munkacso­portok kötelezettséget vállaltak arra, hogy munkaverseny segítségével négy nap alatt megrövidítik az aratás idejét. Hogy milyen komolyan veszik a szövetkezet tagjai a helyes felkészülést bizonyítja az a tény is, hogy a csoportvezetők közös értekezletet tartottak a traktorosbrigád tagjaival s úgy a kombajnis­­táknak, mint a többi traktorosoknak megmu­tatták az összes területet, ahol az aratás le­zajlik. Különösen a kombajnisták szemlélték nagy gonddal saját területeiket és nyomban tervet dolgoztak ki maguknak, hogy minél jobban csökkentsék az időveszteséget az egyik tábláról a másikra való átjárással. Meg kell még említenünk, hogy az érsekújvári EFSz tagjai a terv elfogadásékor újból meg­szilárdították normáikat és a munkacsporto­­kon belül végrehajtották a munkafeladatok pontos szétosztását, ami a siker legfőbb biz­tosítéka. (—mj) Ezeken a gyűléseken szövetkezetünk tagjai, kis- és középparasztjaink behatóan voltak is­mertetve a takarmányfélék időbeni kaszálá­sának jelentőségével és azzal a tápérték vesz­teséggel, amely a késedelmes kaszálás követ­keztében előállhat. A takarmányfélék korai betakarításához hozzájárult még az is, hogy ebbe bekapcsolód­tak az összes magasabb típusú EFSz-ek ön­álló takarmányozó csoportjai, főképpen pe­dig az, hogy majd mindegyik magasabb típu­sú EFSz-ben Siroky elvtárs 50. születésnapja tiszteletére munkaverseny fejlődött ki a gyors betakarítás érdekében. A dunaszerdahelyi járás példájából világo­san látni, hogy a munka helyes megszervezése révén a tervezett feladatokat a megjelölt ha­táridőre el lehet végezni. A legközelebbi na­pokban várható a galántai és a somorjai já­rás jelentése is a takarmányfélék 100 száza­lékos betakarításáról. A fentemlített példa kell hogy követőkre találjon a többi járások­ban s. A kormányhatározat betartásának jó példája Traktorállomásaink dolgozói nagy igyekezett el sietnek befejezni a gépek kijavítását, hogy ezzel biztosítsák az aratás gyors és zavartalan menetét. A dunaszerdahelyi Traktorállomá­son június 30-ig befejezik az összes gépek javítását s amint képünk mutatja, már a javí­tási munkák utolsó fázisánál, az elevátoroknál tartanak.

Next

/
Thumbnails
Contents