Szabad Földműves, 1952. január-június (3. évfolyam, 1-26. szám)
1952-05-25 / 21. szám
s 1952. május 25. Megemlékezés május 1. örömteli megünneplésére Mi a magyar középiskola tanulói lázasan készültünk május elseje megünneplésére. Büszkeséggel töltött él az a tudat, hogy mi hazánk legifjabb építői, részvehetünk a május elsejei ünnepségen és fölemelhetjük szavunkat a béke mellett. V Örömünket még jobban fokozta az a gondolat, hogy május elsején tartjuk bányász tanuló társunk kultúr délutánját. Verőfényes májusi délután, az iskolánk udvarán felcsendült a lelkes szívből jövő dal. Mindannyian nagyon boldogok voltunk. Szeretettél néztük Farkas József úttörő pajtásunk örömteli arcát, aki rövid időn belül elbúcsúzik tőlünk. Büszkék vagyunk pajtásunkra, mert az iskola padjából kilépve, bányász tanoncnak jelentkezett. Pajtásunk oda jelentkezett, ahol legnagyobb szüksége van a hazának a munkaerőre, nehéziparunk építésénél. Bányásznak lenni, a legnagyobb megtiszteltetés. Igazgató elvtársunk és a munka hivatal kiküldöttje üdvözlő beszédet mondott Farkas pajtársunknak. Azután pedig egy úttörő pajtásunk búcsúzott tőle úttörőszervezetünk nevében és feltűzte mellére a bányász jelvényt. Ebben a pillanatban felcsendült a dal, bányászpajtásunk meghatódottan hallgatta a szebbnél szebb dalokat, majd boldog örömmel kiáltotta: — Bányász vagyok, ki több nálam, jertek ti is énutánam! A szép ünnepély lelkesítő hatása alatt nemcsak bányásztársunknak, hanem hazánk minden pályaválasztás előtt álló ifjúságának szerettem volna hangos szóval odakiáltani: — Hazánk jólétet, békéjét, haladását biztosítjátok azzal, ha minél többen jelentkeztek a bányászatba és a nehézipari munkába. Csernák Magda, III. oszt. úttörő, Ipolyság. Bo takarmánytermés ígérkezik a perbetei EFSz-ben A kiadós esőzések nyomán jelentékenyen bővül idei takarmánytermésünk. Azok a szövetkezeteink, amelyek még az ősz folyamán az elmúlt év tapasztalataiból merítve levonták következtetésüket a jó minőségű takarmány termesztését illetőleg, ennek tudatában az állattenyésztésük hasznosságának fokozásában már félsikert könyvelhetnek el. Hasonlóképpen jártak el a perbetei szövetkezet tagjai is, akik állatállományuk kiszélesítése és hasznosságának fellendítése céljából mintegy 360 hektár területen füves vetés-forgó keretében meg nagyobb mennyiségű takarmányt vetettek el, amelyen gazdag termés ígérkezik. Ezenkívül csaknem 40 hektárnyi területtel rendelkeznek, amelyen szép fű terem. Itt az első kaszálás után tervbevették a tehenek legeltetését, amivel a tehenek tejhozamát kívánják emelni. Minden jel arra mutat, hogy az ilyen vállalkozás sikerrel jár és ebben az esetben is jól gondolkoztak a tagok, mert már a szükséges kaszálógépeket is bebiztosították a fű betakarításához. Nem véletlen az, hogy Alsószelin az idősebb elvtársak a Vörös zászlót Piros zászlónak nevezik. Ha Ponyic Ferencné, szül. Szaksz Maris kiejti azt a szót, hogy „piros zászló”, akkor arról mindenki meg lehet győződve, hogy szíve vérével is megvédte volna a kincset, a Párt és Alsószeli népének az ereklyéjét, a „Piros zászlót”. Eleinte, amikor hallottam ezt a kifejezést, próbáltam kijavítani, igyekeztem csöndesen, észrevétlenül helyreigazítani, hogy „Vörös zászló,” de minden egyekezetem kárbaveszett. Az elvtársak újra meg újra pirosnak nevezték és ez a jelző különösen akkor kapta meg igazi jelentőségét, amikor Szaksz Marissal és Kajos Sándor elvtárssal beszélgettem. Ponyicné-Szaksz Maris ma már őszhajú asszony, holott alig haladta túl negyven esztendejét. Hosszúkás arca csontos, arcvonásai kemények, nem tartozik a szép asszonyok közé, mégis amint kiejti azt szót, hogy „elvtárs” és tiszta, határozott tekintetével az emberre néz, az egéz arca hirtelen átszellemül és jóságot sugároz minden porcikája. Az, aki egyszer beszél vele, az meg van arról győződve, hogy ez az asszony soha az életében rosszat nem akart és soha rosszat nem tett. Az igazságérzet oly heves benne, hogy soha nem tudott lakatot tenni a szájára, mindig megmondta azt, amit gondolt és így lett lánykorában a kulákok réme. Amilyen szenvedéllyel ragaszkodott a munkásosztály, a Párt célkitűzéséhez, a szabadsághoz, ugyanolyan szenvedéllyel gyűlölte a külákokat. Ha közeledett a május elseje, Szaksz Maris azok közé a lányok közé sorakozott fel, akik április 30-án, mihelyt beállt az este, kertről-kertre jártak titokban, hogy minél több virágot zsákmányoljanak a májusi fölvonulók számára. Természetesen nagy előszerettel látogatták a kulákok kertjeit, az éjféli órákig alapos pusztítást vittek véghez, hogy aztán hajnalig fonják a virágfüzéreket a Piros zászló rudjára. E napokban a kulákok a házukba húzódtak és a kulákasszonyok, akik kikönyököltek az ablakon, ha meglátták Szaksz Marist, keserű lett a szájuk íze, mert Maris nem fukarkodott a szóval, oly borsos igazságot vágott a fejükhöz, hogy gyorsan becsukták hűvös szobájuk ablakát. Ám volt olyan esztendő is, mikor a kulákok elhatározták a kocsmában, hogy megtámadják a májusi menetet és erőszakkal elviszik a felvonulóktól a nagy Piros zászlót. Érthető, hogy a külákoknak a Pártzászlóra fájt a foguk, arra a zászlóra, amely a falu dolgozóinak a szabadság jelképe lett, az erő és bátorság kiapadhatatlan forrása. Ezt akarták ők bemocskolni. Persze a nagyhangú kulákok csak az elhatározásoknál maradtak, tovább nem merészkedtek, megbénította valamennyiüket az erő és elszántság, amely a felvonulók harci dalából áradt. . . Jól tudták, ha csak egyetlen mozdulatot tesznek, a virággal feldíszített elevenen lobogó zászlók felé, akkor Alsószeli poros utcáin piros vér fog folyni. Ám ami nem sikerült nekik a Benes-érában, holott csendőrrajok cirkáltak minden utcában május 1-én akárcsak sztrájk idején, azt egészen aljas módon, ami a kulákokra jellemző, próbálták végrehajtani a megszállás idején, a Horthy-éra alatt. De akkor is, az elvtársak körültekintő éberségén a kísérlet csúfosan megbukott. Alsószeli dolgozói pontosan tudták a megszállás idején, hogy a kulákok működésbe léptek, az elő dolguk az lesz, hogy a csendőrlaktanyán bemondják az elvtársak nevét és pontos címét. A Párt könyvtárával már nem volt sok dolguk, mert azt a Benes-csendőrök alaposan megrgostálták, és ami maradt, azt egymásnál elrejtették. Nagy gond volt azonban a piros zászlókkal. Egyik elvtárstól a másikhoz vándoroltak kendőkbe, lepedőkbe és kosarakba rejtve, szalmakazlakból a padlásra, onnan a fészerbe, majd a föld alá kerültek, de minduntalan nyugtalanság kínozta az elvtársakat, tudták, hogy az ellenség pillanatnyilag fölülkerekedett és mindent el fog követni, hogy a szabadságharc magvát is kiirtsák belőlük. így is volt. Közvetlenül a megszállás után a Horthy-csendőrök, házkutatást tartottak mindazoknál, akik a sztrájkokban, az osztályharcban, a májusi fölvonulásokon aktív szerepet játszottak. Nem hagytak ki senkit, a kulákbanda alapos munkát végzett, névsorral a kezükbe járták a falut és keresték a Piros zászlókat. így jöttek Ponyicné Szaksz Marishoz is, szuronnyal és kakastollal felszerelve. — Hol a piros zászló — kérdezték fenyegetően, hangosan és parancsolóan. Persze Maris, a szerepre hetek óta készülődött, kissé meghökkent és belesápadt, amikor így szemben állt a rémmel, az ellenséggel. — Honnan tudjam én azt? — válaszolt Maris kissé habozva és ügyetlenül. — Ugyan ne tetesse magát ártatlannak. Tudjuk mi nagyon jól, hogy kicsoda maga — és olyanokat mondtak neki, hogy Marisnak azok melegiben megjött a hangja. Érezte, hogy ezeket a goromba frátereket csak úgy tudja leszerelni, hogy ő hangosabb lesz, mint ők. És Marisnak kinyílt a szája. — Hát ha mindent tudnak rólam, akkor bizonyára azt is tudják, hogy hova rejtettem a Piros zászlót. Tessék keresni. De én előre kijelentem maguknak, hogy maguk nálam még egy piros rongyot sem találnak. — De óvatos maga! — Hát igen, — vonogatta meg Maris a vállát — az ember óvatos. A Benes-csendőrök óvatoságra tanítotok bennünket, de úgylátszik, maguk még nagyobb óvatosságra tanítanak Maris hangját ekkor már az elkeseredés, a düh könnyei fojtogatták, szavait mint súlyok köveket hajította feléjük. — Csak úgy jönnek a szegény emberehez szuronyosan, mintha gyilkos lenne, vagy mi. . . Hát tessék, itt vagyok, daraboljanak fel. Ott a szekrény, egyetlen szekrény, kutassanak, keressenek. . . A csendőrök e hangos szóáradattól elnémultak és anélkül, hogy tovább durváskodtak volna vele, kinyitották a szekrényt, kihúztak minden fiókot, átnézték a padlást, a pajtát. Maris lépten nyomon követte őket, szívében szorongással és könnyektől nedves arccal, mert az ifjúmunkások Piros zászlója ott volt nála, az ő birtokában. Ott pihent csöndesen összereakva, pár szál széna alatt elrejtve, a galambdúcban. . Amint a csendőrök eltávoztak, akkor mert csak felnézni a kincset őrző rejtekhelyre. Lakója, egy sötét galamb, bújt be éppen a dúcba és kényelmesen elhelyezkedve elevenen, kis testével melengette a Piros Zászlót. Maris szívéből mély sóhaj tört fel s abban a pillanatban úgy tetszett, mintha a fehér galamb, a béke jelképe gyászba öltözött volna. II. A házkutatás folytatódott és Kajos Sándornál is kikötöttek a csendőrök. Kajos elvtárs ma 57 esztendős, haja már teljesen ősz, de tekintete ma is, — amellett, hogy szigorú, derűsen és fiatalosan csillog. Kajos elvtárs 1921 óta párttag, tehát Alsószeli helyi pártszervezetének alapító tagja, erre rendkívül büszke s rangját ugyancsak méltósággal őrzi A felszabadulás után ugyancsak az elsők között volt, akik előkészítették a szövetkezel megalakítását és ma is vezetőségi tagja a Pártszervezetnek, ö a vezetője egyébként a Sziget nevű néhai majornak, amely ma a szövetkezet birtokát képezi s amelyen még apja, Kajos Gábor, keservesen dolgozott. A háború előtt ezen a Szigeten is, mint a környék többi majorjaiban lejátszódtak az évente ismétlődő sztrájkok a Párt irányítása mellett. Kajos Sándor mögött egy rendkívül küzdelmes, osztályharcokban gazdag élet áll és éppen ezért vezeti olyan szakértelemmel a Szigeten a szövetkezet munkálatait, — mint egy hajóskapitány. Ügy is néz ki komoly, szagorú arcával, egyenes fej- és testtartásával. Kajos elvtárs önérzete, magatartása indokolt: évtizedek hosszú során küzdött megalkuvás nélkül. Eredménnyel küzdött, mert célkitűzéséhez, a Párthoz, a munkásosztályhoz mindvégig hű maradt és így érkezett a révbe, a szövetkezet Szigetéig. Mi sem természetesebb tehát, hogy őt is meglátogatták a Horthy-csendőrök, épúgy, mnit Szaksz Marist és mint Alsoszeli többi elvtársait. A Nagy Piros zászló, a Párt zászlaja sarló és kalapáccsal nála volt. Egyszerűen le volt vele rakva az ágya és rája a rendes takaró kerjilt. A házkutatás ideje alatt Kajos elvtárs szíve tele volt rémülettel. A rémület és az aggodalom nem önmaga miatt kínozta, hanem a Piros zászlóért, szíve legszentebb kincséért. Még a gondolatot sem bírta elviselni, hogy ez a vihartvert zászló, — melyet az elvtársak gondoztak, őriztek és minden évben, ahogy a tavasz májusban virággal díszíti fel az orgonabokrokat, úgy díszítették fel a Zászlót virágcsokrokkal és füzérekkel, ez a kincs most egyszerűen a Horthy-banda kezére jusson. Szive úgy dobogott, hogy szinte hallottá verését. A Piros Zászló eleven, lángoló színével ott lebegett lelki szemei előtt. És hiába keresték, kutatták, hiába hányták fel az ágyat is. Nem találták, úgy tetszett, mintha valóban az elvtársak szívében lett volna elrejtve. Kajos elvtárs ott állt némán és elszántan, összeszorított fogakkal és arra gondolt, hogy itt valóban két világ csap össze, a munkásosztály világa, a Horthy-banda világával. Szilárdan és keményen állt, feltétlenül bízott abban, hogy nem találják meg, mert hiszen ezeke a Horthy-fattyak sohasem nyerhetnek betekintést a munkásember szivébe, ahol a Piros zászló örök otthont kapott. Mi sem volt természetesebb, hogy ezek a zsiványok és rablók, miután az elvtársaknál nem tudtak rátalálni a kincsre, a temetőben kutatták a sírok közt. A halál lovagjai a halottaktól kérték számon a Paros zászlót. Szabó Béla. A vághosszúfalvi III. típusú EFSz tagjai jó munkájukért, hazafias kötelességük példás teljesítéséért, a kerületi Nemzeti Bizottságtól vándorzászlót kaptak. A tavaszi munkákat idő előtt elvégezték. Beszolgáltatási kötelességüknek a II. negyed évben 1009/o-on felül eleget tettek. Jó munkamegosztással folynak a növényápolási munkák. A vághosszúfalvi EFSz dolgozói jó munkájukkal erősítik a béketábort. Az új munkamódszerek alkalmazásával hozzájárulnak a saját és dolgozó nép életszínvonalának emeléséhez. A vágkiráívfalvi III. típusú EFSz munkacsoport ai jól felkészülve kezdték meg a növényápolást. Kis, Blázse és Kocsis elvtársak vezetésével a munkacsoportok jó eredményeket érnek el a cukorrépa ápolásánál. A szövetkezeti tagok az új munkamódszerek alkalmazásával megkönnyítik a munka menetét. ígéretet tettek, hogy a növényápolási munkákat pontosan a kormányhatározat szerint hajtják végre. Továbbá kötelezték magukat, hogy jó munkájukkal kitermelnek hektáronként 700 q cukorrépát. Fe ezziik bo mielőbb a dohány k'iHWsét Mint más kultúrnövénynél, úgy a dohánynál is fontos, hogy a kiültetést ideiében elvégezzük. A korán kiültetett dohány levelei hamarább beérnek és így korábban kezdhetjük a törést. A későn kiültetett dohánynál fennáll az a veszély, hogy ősszel a levelek egyrésze nem érik be a fagy beállta előtt s ezáltal nagy veszteség érheti a termelőket. Ha mindemellett figyelembe vesszük, hogy a korrán kiültetett dohány 30 százalékkal magasabb termést hoz, akkor arra a megállapításra jutunk, hogy érdemes korán ültetni. A legközelebbi napokban tehát szövetkezeteinknek és állami gazdaságainknak a legfontosabb feladatuk, hogy minden erőt a dohány kiültetésére összpontosítsanak. A magas terméshozam alapját a jó palántanevelés képezi. Azokban a szövetkezetekben, ahol a dohánytermelő csoport vezetői felelősségteljes munkát végeznek, ott minden feltétel megvan a magasabb termés elérésére. Példának kell . megemlítenünk, a balázsfai EFSz dohányos szakemberét, Zsoldos Ignácot, aki május elseje tiszteletére kötelezettséget vállalt, hogy előzőleg tervezett 15 mázsás hektárhozam helyett, 16 mázsát fog termelni. Zsoldos Ignác tudja, hogy ennél még többet is elérnek, mert május elsejére olyan palántákat nevelt, amelyek 6—8 levélben voltak és legalkalmasabbak a kiültetésre. Tehát már május elején megkezdhették a kiültetést. Kezdetben nehézségeik voltak, mivel Balázsién még eddig nem foglalkoztak dohánytermeléssel és a csoport tagjainak nem volt meg a kellő gyakorlata. Egy-két napig a tagok még a napi normájukat sem tudták teljesíteni. Pár nap múlva már versenyszgjrlKj} folyt a munka. A csoport tagjai elhatároztak, hogy a csoportot két részre osztják és így versenyeznek. Ennek meg is lett az eredménye. A tagok napi teljesítménye egy norma helyett, állandóan két norma lett ami két és fél munkaegységnek felel meg. Ennek köszönhető, hogy Balázsfalván e héten már befejezték a dohány kiültetését. A palánta kiültetése után nem szabad megfeledkeznünk a melegyágyhoz tartozó trágya és különösen a melegágyban lévő föld eltakarításáról sem. Ezekben a gyomok hamar megnőnek és menedéket találnak benne a kártevő rovarok is. A melegágyban lévő földet egy helyre összegyűjtve meghagyhatjuk jövőre is, feltéve, hogy fertőtlenítjük párolható géppel vagy ennek hiányában forróvízzel leöntjük. A kiültetett dohánypalánták között a drótféreg szokott jelentkezni kártévő munkájával. Meggyőződés végett vizsgáljuk -át a dohányföldeket és ha észrevettük, hogy a drótféreg megjelent, a sorok közé csalétket kell elszórnunk (burgonyát, sárgarépát, marharépát), amelyek a férgeket összegyűjtik és így aztán elpusztíthatjuk őket. A drótféreg hatásos kémiai ellenszere a Dynocid-féle por, melyet a földön elszórunk. Tölünk függ csupán, hogy biztosítsuk a magasabb terméshozamot. Tekintettel arra, hogy a dohány egyébként is jövedelmező kultúrnövény, megéri, hogy szövetkezeti tagjaink és az állami gazdaságok dolgozói minél nagyobb figyelmet fordítsanak a dohány megmunkálására. Az érsekúivári traktorállomás traktorosai jó munkával köszöntik Siroky elvtársat 50. születésnapja alkalmából — Hazánk összesített tervének sikeres végrehajtása egy újabb hatalmas lépést jelent előre. A gépek jobb kihasználásával, a munkafegyelem megszilárdításával még bátrabban fogunk haladni Gottwald és Siroky elvtársunkkal az élen a boldog falu kiépítéséért. Siroky elvtársunknak, a Kommunista Párt hű fiának születésnapja alkalmából kötelezettségvállalást teszünk, hogy 400 hektár szántóföldet készítünk elő a nyári munkákra. Szabad Földműves a Földművelésügyi Megbízotti Hivatal hetilapja. — Kiadóhivatal: Bratislava, Krízková 7. — Telefon: 332-99. — Szerkesztőség: Bratislava Krízková 7. — Telefon: 243-46. — Főszerkesztő: Major Sándor. — Kiadja az „Orác” lap- és könyvkiadó vállalat. — Nyomja: Concordia nyomda Bratislava, ül. Nár. povstanie 41. — Iráwútó DOsiahivatal: Bratislava 2. — Előfizetés egy árve: Kés, félév re 90.—Kés. — A lap felmondható amiden év végén otet. elsejéig. — Bng. sz. RIO 566152. FV.2. JDircs zászló
