Szabad Földműves, 1952. január-június (3. évfolyam, 1-26. szám)

1952-05-04 / 18. szám

8 1952. május 4. Ámíg az olasz parasztoknak élethalál harcot kell vívniok az amerikai zsolidhan álló olasz kormány pribékjeivel/ addig nálunk a kormány segítségével földhöz jutott kis- és középparasztjaink szövetkeze­teikbe tömörülve élvezhetik a szövetkezeti termelés minden előnyét. Négymillió délolasz koldusparaszt harca páncélosok és püspöki pásztorlevelek ellen Vessünk csiüagíürtöt legelőnek Köztudomású/ hogy sovány homokon milyen gyen­gék/ sülevényesek a legelők. A legtöbb esetben már júliusban és augusztusban/ sőt sokszor már június elején is kiszárad/ kisül a természetes legelők gyepe, így aztán a legelőjószág csak kevés táplálékhoz jut. A növendékállatok enne! következtében lassan fej­lődnek, a tehenek és a juhok pedig kevés tejet ad­nak. Állattenyésztésünk fejlesztése érdekében arra kell törekednünk/ hogy homokos talajon is elegen­dő takarmányfélét termesszünk és erre olyan nővé- , nyékét válasszunk ki/ amelyek a homokos talajon jól diszlenek. A lucerna és a többi hereféle közül is a legtöbb fehérjedús/ értékes takarmánynövényünk ugyan, de csak a televényes/ meszes talajokat kedveli. Ezzel szemben az ugyancsak fehérjedús csillagfürt a mész­­telen homokot kedveli. A csillagfürt nemesített vál­tozatát az édescsillagfürtöt a Szovjetunióban már nagykiterjedésű területeken termesztik zöldtakar­mányként. Ezt a takarmánycsillagfürtöt nagyon szí­vesen fogyasztja a szarvasmarha/ juh a sertés is. Szé­nává is szárítható és kiváló minőségű silózott takar­mány készíthető belőle. A TAKARMÁNY-CSILLAGFÜRT VETÉSE Legeltetési célra a takarmánycsillagfürtöt leghelye­sebb április végétől május közepéig vetni. Tíznapos időközben úgy azonban/ hogy 2—3 különböző fej­lődési szakaszban nőjjön a későbbiek folyamán a növény. Ezzel a módszerrel megtudjuk nyújtani a legeltetés idejét/ mert nem vénül el egyszerre az egész területen a csillagfürt. Katasztrális holdanként a vetőmagszükséglet 80—90 kiló. A vetés történhet gabonasortávolságra és dubla gabonasortávolságra egyaránt. Nagyon fontos azonban/ hogy csak édes­­csillagfürtmagot vessünk tisztán/ mert a keserűs csil­lagfürt magától fejlődő növény mérgező. A vetőmag­nak tehát nem szabad szennyezettnek lennie keserű maggal. Vetés után a növény elég lassan kel és a kezdeti fejlődése is lassú. Attól fogóén, csak csapadéko­sabb/ vagy szárazabb- e az időjárás/ vetés után 4— 6 héttel indul rohamosabb fejlődésnek a takarmány­­csillagfürt. Álatalában úgy számíthatjuk/ hogy má­jus elejei vetés esetén június második felében kezd­hetjük a legeltetést. A CSILLAGFÜ JÖ LEGELŐ A takarmánycsillagfürt egészen a hüvelyképződésé­ig szívesen legeli a szarvasmarha/ juh és sertés egy­aránt. Sőt a juh és a sertés még hüvelyérés elején is megeszi. A süldők különösen szeretik a zöld/ vagy félig érett hüvelyeket. Emésztési zavar/ felfúvódás a tapasztalatok szerint csak a teheneknél fordul elő/ de azoknál is csak akkor/ ha gondatlanok va­gyunk. A takarmánycsillagfürthőz szoktatni kell a teheneket/ üszőket és tinókat. Főként ha előzőleg nem fogyasztottak más zöldet/ vagy például csak ki­szikkad. száraz legelőre jártak. Kellő szoktatás után a harmatos reggelek és esős napok kivételével bát ran legeltethetjük marháinkat naphosszat a csillag­­fürtterületeken. A fel fúvó hatás a növény fejlődésé­nek előrehaladásával (és a növény víztartalmának csökkenésével) kisebbedik. Száraz évben 60—90/ nedvesebb esztendőben 140 —180 mázsa zöldtömeget ad a takarmánycsillag­fürt kát. hold nként. Jó termés setén a növényzet dús/ sűrű. Az állatok a csillagfürtlegelőn hamar jóllaknak, nyugodtan legelnek. Nem mozognak/ tur­­kának olyan sokat táplálékot keresve/ mint a sovány természetes legelőre járó társaik. A csillagfürtlegel­­tetés kedvező hatása egyaránt megmutatkozik a sül­dők/ bárányok és a növendékmarha fejlődésében- va­lamint a tehenek tej- és a juhok gyapjútermelésében. A süldőket nagyon jól előkészíthetjük a hizlalásra/ ha előzőleg néhány hétig csillagfürtöt legeltetünk velük). A takarmáyCsillagfürt legeltetésével szembe^ felme­rülhet az az ellenvetés/ hogy gazdaságosabb a zöld növényt kaszálva az istállóban megetetni a jószág­gal. Csakhogy a legeltetésnek nem csupán az a cél­ja/ hogy az állat táplálékhoz jusson a legelőn, hanem az is/ hogy mozogjon a szabad levegőn és a napfé­nyen. Különösen a növendékállatok és a fejlődő te­henek számára fontos ez/ amint a tudományos meg­figyelések is igazolják.. A /,tiprási veszteséget" egyébként nagyon csekély mértékűvé tehetjük azál­tal/ hogy csillagfürtlegelőre először a teheneket/ vagy üszőket hajtjuk/ majdpedig ugyanerre a területre előbb a juhokat és a juhok után a sertéseket. A ser­tések úgyszólván tövig letarolják a területet és így kevés növény vész kárba. Ez természetesen nem je­lenti azt/ hogy kaszálásra ne termesszünk takarmánz­­csillagfürtöt. Gabonatarlóba is vethető takarmánycsillagfürt. Ebben az esetben augusztus végéig és szeptemberben kapunk 30—40 centiméter magas növényzetű legel­őt B E. SORSJEGYEK a 66. ős. osztály sors játékra az OKRESNÄ SPORITEENA A POKLADNICA-nál BRATISLAVÁBAN kaphatók. Első húzás 1952 május hó 15-én. Az osztálysorsjáték 55.000 sorsjegye közül a fele nyer. Az 1/000.000 Kcs-t kitévő prémián kívül 1 drb. 500.000.- 2 drb. 250.000.-/ 1 drb. 200.000.- 2 drb. 150.000.-- I drb. 120.000.-, 3 drb. 100.000. stb./ összesen 58/520.000.- Kcs nyereményt sorsolnak ki.. A nyereményeket készpénzben/ minden levonás •élkül fizetik ki. Az osztálysorsjáték öt osztályra van beosztva. A »orjegyek ára osztályonként: 1/g Kcs. 42./ 1^ Kcs 84./ 1/2 Kcs 168./ és egy egész Kcs 336.--------- itt levágni és borítékban elküldeni. ....•,..... 10 Az I. osztályra megrendelek: . . é . drb. nyolcad ? . . . drb.negyed * í . drb fél ? s s s drb egész sorsjegyet. Olvasható név: ___________________________ Pontos cím: _________ ___________________ Villa Literno, a hegyoldalba épült dél olaszországi falu szürke terméskő­ből összeeszkábált öreg házai szinte megfiatalodtak a tavaszi napsütésben. Magasan, az ég kékjében, észak felé tartó vándormadarak húztak a falu fe­lett. Lent, a község piacterén 3—400 főnyi tömeg csoportosult a községháza előtt. Férfiak, nők, gyermekek egész családok jöttek el, hogy a földreform­ról hozott, de végre nem hajtott tör­vény alapján a község körül elterülő nagybirtok egy részének felosztását sürgessék a polgármestertől. A déli nap hevétől és az éhségtől barnára cserzett, szikárrá fogyott pa­rasztok türelmesen vártak. A mozdu­latlan, néma tömeg kemény, sötét kő­sziklaként feketéit a községháza előtt. Mikor az idő már délutánba hajlott, s a polgármester — a Keresztény De­mokrata Párt helyi korifeusa — to­vábbra sem jelentkezett, a tömeg végre felkerekedett, s elindult a földek felé, hogy maga tűzze ki a mesgyehatáro­­kat. Ám ekkor a piactér hirtelen benépe­sedett. A községháza udvaráról fegy­veresekkel megrakott gépkocsi robo­gott elő. A szomszéd házakból gumi­botos, géppisztolyos csendőrök rohan­tak a tömegnek. Lövések dördültek, s Luigi Novelli, negyvenötéves földmű­ves, nyolc gyermek apja, holtan ro­gyott a földre. A földért — az emberi életért — küzdő olasz parasztság harca újabb ál­dozatot követelt. Űjabb vér áztatta egy olasz falu földjét. A választások előtt fokozódó terror Nem véletlen, hogy a fekete reakció ökle a megszokottnál is kegyetleneb­­bül csap le Villa Liternóra és Olaszor­szág sok más községére ezekben a ta­vaszi hetekben. A De Gasperi-kor­­mány, miután hónapokon át halogatta alkotmányban megszabott kötelességé­nek teljesítését — végre a tömegek nyomására kitűzte a helyi önkormány­zati választások időpontját. Május 25- én Olaszország 95 megyéje közül 33- ban az úrnák elé járulnak a lakosság milliói, hogy újjáválasszák 2241 község képviselőtestületét és a megyék taná­csait, s szavazatukkal mondjanak ítéle­tet a helyi kiskirályok: a nagybirtokos bárók, a munkásnyúzó gyárosok és az egész „amerikai kormány“ felett. De Gasperi joggal érzi szükségét e hatalmas rendőri és csendőri előkészü­leteknek. Dél-Olaszország, a választá­sok fő színhelye, az elnyomorodó or­szág legszegényebb, legkiuzsorázottabb területe. Itt terpeszkedik a tízmillió hektárra rúgó, néhány arisztokrata család kezén lévő nagybirtok. Itt él a négymillió koldus, földnélküli paraszt E nyomorgó, rosszul táplált, népbe­tegségektől sújtott paraszttömeg a vá­lasztási-ígéretekkel mitsem törődve géppisztolyokkal, páncélosokkal szem­­.. benézve foglalja el a nagybirtokosok földjeit, s kétségtelen, hogy a szavazó­­cédula fegyverét is fel fogja használni nyomorának okozói ellen, hiába fenye­getik kiátkozással a püspöki körleve­lek, hiába próbálkozik „ködösítéssel“ De Gasperi, kétségbeesetten keresve szövetségeseket a kispolgári pártok és a jobboldali szociáldemokraták köré­ben. „Ki az amerikaiakkal!“ A Kommunista Párt, a munkásosz­tály vezeti a választásra készülő olasz nép küzdelmét nyomorának legfőbb okozója, az amerikai megszállás ellen. Az amerikai uralom éppen a választási harc területén, Dél-Olaszországban, el­viselhetetlen formákat öltött. Nápoly­ban, az egymilliós kikötővárosban, ahol a legutóbbi népszámlálás tanúsága sze­rint a lakosság fele nem rendelkezik emberhez méltó lakással, az amerikai főhadiszállás Carney tengernagy veze­tésével ezideig 50.000 lakást rekvirált el a lakosságtól. A városban kiterjedt lakónegyedeket, kikötőrészeket zárnak el a lakosság elől. .. De nemcsak ily jelekben mutatkoz­nak az amerikai megszállás következ­ményei! Az olasz költségvetés összege 1200 mil­liárd lírát tesz ki. Ennek fele, 600 mil­lió líra — amerikai utasításra — kato­nai kiadásokra fecsérlődik el. Miköz­ben a költségvetési hiány eléri a csilla­gászati 500 milliárd lírás összeget, a Fehér Ház egyre újabb fegyverkezési erőfeszítéseket kíván Olaszországból. Egyetlen hónap alatt 178 milliárd líra fegyverkezési póthitelt volt kénytelen felvenni s az adófizetőktől behajtani az olasz állam. A gyorsütemű fegyverkezés még látszatkonjunktúrát sem okoz Olaszor­szágban, A De Gasperi-kormány — az amerikai nagytőke gyáraitól vásárol páncélosokat, ágyúkat, s egyéb hadfel­szerelést az olasz nép pénzéért, miköz­ben az olasz nehézipar elsorvad, gyárai szétzüllenek, dolgozói munkanélküliek. Az amerikai megszállás ellen küzdő olasz munkásosztály munkájáért, ke­nyeréért is harcol, miközben hazája nemzeti függetlenségéért száll síkra. Küzdelmét, sztrájkjait egyre szélesebb tömegek támogatják az értelmiség és a dolgozó kisemberek köréből is. Az egyre szilárdabbá kovácsolódó nemzeti egységfront ellen hiába nyúl­nak véres torrorintézkedésEŰchez a ha­tóságok. Semmi sem rettenti1 vissza a szabadságáért, kenyeréért — a békéért harcoló olasz népet A szabadsághar­cosok szószékké, a fasizmust megbé­lyegző fórummá változtatják a vádlot­tak padját, a páncélos rendőrcsapatok­kal szembeszálló munkástömegek az új olasz szabadságharc diadalmas csatate­reivé avatják leszereléstől megmentett üzemeiket, melyek kapuin az új nem­zeti függetlenségi harc jelszava piros­uk: „Ki az amerikaiakkal!“ Dr. Jaroslav Simon: Az olajnövények termesztése Az olajnövények termesztése nem­csak azért fontos, mert azok az állatte­nyésztésben a takarmányalap kiegészí­tését jelentik, hanem azért is, mert Szlovákia iparosítása egyre nagyobb igényeket támaszt az iparnövények termesztése terén. Különösen Szlová­kia déli, melegebb éghajlatú körzetei alkalmasak olajnövények termesztésé­re. Dr. J. Simon kézikönyvében külön­­külön foglalkozik minden számbavehe­­tő olajnövény termesztési feltételeivel, ugyanakkor pedig rámutat azoknak az olaj növényeknek a fontosságára, ame­lyeket a szovjet tudomány honosított meg. Az új olajnövények meghonosítá­sa nálunk is sikerrel kecsegtet. A kézi­könyv minden gyakorlati földműves kezében értékes útmutatóvá válik. A. M. Favorov: A burgonya nyári ültetése A burgonya termesztése a Szovjet­unió déli vidékein nem érhette el a há­ború utáni általános fellendülés mére­teit, mert a vetőgumó itt gyakran szen­vedett káros változást, sőt kóros elfa­julást. A melegebb vidékeken csak úgy érhettek el kielégítő hozamot, ha a ve­tőgumót évente a magasabb, illetve hi­degebb fekvésű vidékekről hozatták meg. Az elfajzás okának tüzetes vizs­gálata során T. D. Liszenko, a nagyne­vű szovjet tudós adta meg az impul­zust annak az új módszernek az alkal­mazására, amely elejét veszi a burgo­nya elfajzásának. Ez a módszer abban áll, hogy a burgonyát nyári ültetéssel hozzák közelebb azokhoz a természetes követelményekhez, amelyek rendes ki­fejlődéséhez szükségesek Minálunk ezt a módszert azért is meg kell ismer­nünk, mert hazánk déli fekvésű körze­teiben hasonló helyzettel van dolgunk. Favorov könyve a fontos élelmicikk termesztése terén nagy küldetést tölt be. Kés Iti Prazské Túkové Závody N. Vállalat. Szabad Földműves a Szlovákiai Egységes Földműves Szövetség és a Szlovákiai Szövetkezeti Tanács hetilapja. — Kiadóhivatal: Bratislava, Krizková 7. — Teleteli'332-99. _ Szerkesztőség: Bratislava, Krizková 7. — Telefon: 24346 — Főszerkesztő: Major Sándor. — Kiadja a2 „Órái” lap- és könyvkiadó vállalat. — Nyomja: Concordia nyomda Bratislava, üli Nár. povstanie 41, m Irányító póstahivatal Bratislava 2. — Előfizetés egy évre fOO — Kis. félévre SÓ.-— Kcs. - A lap felmondható minden év végén okt. elsejéiq. Eng. sz. PIO 566/52. IV. 2. / Kedves meglepetést és örömet rejteget magában a 66-ik osztálysorsjáték A húzások során, amelyek május 15-töl november 14-ig tartanak 58,520.240 korona értékű nyere­ményeket sorsolnak ki Jutalom 1,000.000 korona. Minden második sorsjegy nyer. Egy nyolcad sorsjegy csak 42 koronába kerül, mégis megadja a lehetőséget a leg­nagyobb nyereményre. A nyeremények adómentesek. Sorsjegyeket a takarékpénztárban s a többi pénztáraknál lehet vásárolni

Next

/
Thumbnails
Contents