Szabad Földműves, 1952. január-június (3. évfolyam, 1-26. szám)
1952-05-04 / 18. szám
1952. május 4. 3 Á szabad népek építfimunkájának sikerei növelik a béke tábor erőit A PRAVDA április 26-i száma „Növekednek a demokrácia és a béke táborának erői” című vezércikkében a többi között ezeket írj:a Május 1 tiszteletére a kinai dolgozók négy napon át öt százalékkal olcsóbban vásárolhatnak A Kínai Népköztársaságban az utóbbi napokban sorozatos árcsökkentéseket rendeltek el. A kereskedelmi minisztérium most az újság- és másfajta papírok árának 6—20 százalékos csökkentését jelentette be. Ez a rendelet, amely április 18-án lépett életbe, az ország valamennyi kereskedelmi szervét érinti. A nagy árleszállításokon felül, május 1-e tiszteletére a kereskedelmi minisztérium elrendelte, hogy az összes állami áruházak és kiskereskedelmi üzletek április 27-től 30-ig valamennyi árujukat öt százalékkal olcsóbban árusítsák. Kínában az idén a gabonaféléknél nyolc, a gyapotnál húsz százalékkal növelik a hektáronkénti terméshozamot Nemrég hozták nyilvánosságra a Kínai Népköztársaság 1952. évi mezőgazdasági tervét. A terv a háború előtti utolsó békeév mezőgazdasági eredményeinek elérését tűzi ki célul. Különösen kiemeli a hektáronkénti termésátlag növelésének fontosságát. A terv szerint a gabonaféléknél nyolc százalékkal, a gyapottermesztésnél pedig húsz százalékkal növelik idén a terméshozamot. A terv előírja az állatállomány növelését, valamint a tea- és gyümölcstermesztés fokozását is. A hektáronkénti termésátlag növelése érdekében a kínai dolgozók különösen nagy súlyt helyeznek a kölcsönös segítési rendszer kiszélesítésére. A terv szerint két-három éven belül a parasztság 80—90 százaléka a kölcsönös segítőcsoportokba tömörül. Minden megyében legalább egy állami gazdaságot létesítenek és minden tartományban lesz mezőgazdasági gépeket gyártó üzem. 1952-ben számos öntözési rendszer építését fejezik be, s tovább folytatják a nagyszabású árvízvédelmi építkezéseket. Az 1952-es mezőgazdasági terv teljesítésével tovább fokozódik a kínai nép jóléte. Albániában 400 százalékra teljesítették az erdőültetés 1952 első negyedévi ter\ét Albániában sikeresen folyik az erdőültetés ötéves tervének teljesítése. A multévi tervet jelentősen túlteljesítették. Különös figyelmet fordítanak az ország fővárosa, Tirana fásítására, parkosítására. Tavaly és ez év első negyedében 52 új parkot és díszteret létesítettek. Ebben az évben az erdőültetés első negyedévi tervét 400 százalékra teljesítették. A munkában élenjárnak Peskopia, Kukesza, Fieri, és Korcsa járások. Sikeresen halad Lengyelország egyik legnagyobb villanymotorgyárának építése 1949 júniusában kezdték meg a Tarnow melletti hatalmas villanymotorgyár építését. Az elmúlt két év folvamán a munka sikeresen haladt. Már elkészült az új gyár ,,A“ szerelőcsarnoka, valamint a kazán- és transzformátorműhelyek. rövidesen befejezik a gyári ipariskola építését A gyárat a legmodernebb gé£n berendezésekkel látják el. minden termelőfolyamatot futószalagrendszerre] végeznek. A központi teremben színes villanylámpák jelzik az egyes futószalagok működését és pontos műszerek mutatják a termelési folyamat menetét. Az új gyár elsősorban a mezőgazdaság számára készít különböző villanymotorokat. „Ezekben a napokban az egész világ dolgozói nagy szovjet hazánk, a világ békéjének megdönthetetlen bástyája felé fordítják tekintetüket. A történelmi jelentőségű sikerek, amelyeket a szovjet nép Lenin—Sztálin pártjának vezetésével a kommunizmus építésében elért, valamennyi ország dolgozóit lelkesítik a békéért, a dolgozók szabadságáért és boldogságáért vivott nagy harcban.” A Pravda idézi a Népszava megállapítását, hogy a bolsevik párt jelszavai a kommunizmust építő Szovjetunió erejét, a megvalósult szocializmus megdönthetetlen szilárdságát, a sztálini békepolitika nagyszerű útmutatását, a szovjet nép békeakaratát tárják a világ dolgozói elé. „Minden szabad nép igaz és önzetlen barátját látja a Szovjetunióban — folytatja a Pravda. — A Szovjetunió, a népi demokráciák, a Kínai Népköztársaság kapcsolatait a gazdasági élet és a kultúra fejlesztése terén megnyilvánuló kölcsönös segélynyújtás jellemzi. A népi demokráciák dolgozói új munkasikerekkel köszöntik május 1-ét. A május 1 tiszteletére folyó munkaverseny hatalmas lendülete, e tömegek termelési és politikai aktivitásának szakadatlan fokozódását, a dolgozók öntudatának növekedését jelzi. A hatalmas társadalmi átalakulás, a dolgozók hatalmának megteremtése és megszilárdítása a fellendülés és virágzás útjára vezette a népi demokráciákat . A népi demokráciákban a kommunista és munkáspártok vezetésével valóra váltják az ipar fejlesztésének, a népek emelkedő jólé-Az össznémet békebizottság felhívást intézett egész Németország lakosságához. A felhívás rámutat, hogy Nyugat-Németországot a német nép akarata ellenére a keretszerződés igájába akarják kényszeríteni, holott a Szovjetunió javaslatai megmutatják a német békeszerződés megkötésének, Németország egyesítésének útját. ^ A felhívás a továbbiakban a következőképpen szól: A német nép az övezethatárok megszüntetését, a békeszerződés megkötését és a külföldi megszálló csapatok visszavonását követeli. A német nép túlnyomó többsége nem az uszítástól, a fenyegetésektől és a há-Az amerikai kormány nagyon megválogatja, kinek ad beutazási engedélyt. Rendkívül óvatos, körültekintő ebben a kérdésben — éberen védelmezi az amerikai életformát a „felforgatóktól”. Nem engedte be például Joliot-Curie tudóst, hiszen Amerikában ma főbenjáró bűn a Béke-Világtanács tagjának, sőt — elnökének lenni. Ugyanígy lezárultak az amerikai sorompók Marcus Oliphant tanár,, ausztráliai atomfizikus előtt, aki állásfoglalt az atombomba felhasználása ellen. Természetesen az USA nem minden esetben ilyen szigorú a beutazási engedélyek kidaásánál... Mint Warren Austin, az amerikaiak ENSZ-beli képviselője mondotta: „az amerikai kapuk a becsületes emberek előtt nyitva állnak.” Borisz Koverda számára például nem kisebb testület, mint maga az amerikai képviselőház szavazta meg a letelepedési engedélyt Koverda neve nem ismeretlen, 25 évvel ezelőtt sokat írtak róla a lapok Abban az időben volt ez, amikor a kapitalista világ felújította dühödt és kétségbeesett rágalomhadjáratát a Szovjetunió ellen. A kínai forradalom, az elnyomott népek nemzeti öntudatának ébredése nagyon megijesztette az imperialistákat. . Tomtének és kultúrájának terveit. A népi demokratikus rend megmentette Közép- és Délkelet-Európa országait az imperializmus félgyarmatamak nyomorúságos sorsától. Ezek az országok csakis a dolgozók hatalmának megteremtésével nyertek reális' lehetőséget arra, hogy felemelkedjenek az iparilag fejlett országok színvonalára, biztosítsák gazdasági és politikai függetlenségüket. A gazdasági élet fejlődésével együtt gyorsan fejlődik a tudomány, az irodalom, a művészet. A népi demokráciák dolgozói nagyarányú hadjáratot indítottak az ismeretek, az élenjáró tudomány meghódításáért. Fejlődnek az új életet építő káderek, akik mélységesen megértik, népünk létfontosságú érdekeit és meg tudják védelmezni ezeket az érdekeket. A szovjet nép hangoztatja: „Testvéri üdvözlet a népi demokratikus országok dolgozóinak, akik sikeresen építik a szocializmust!” A Pravda ezután a Bolsevik Párt május 1-i jelszavai nyomán foglalkozik a kínai és a német nép békeharcával, a koreai népnek hazája szabadságáért és függetlenségéért vívott harcával, majd így fejezi be vezércikkét: „A béke és a demokrácia tábora szilárd és egységes. Fejlődik és erősödik, egyre újabb sikereket arat a békés építésben. Ennek a tábornak ereje a szabad népek testvéri együttműködésében és kölcsönös segélynyújtásában van. A szabad népek a békés munkában, az új élet építésében aratott sikereikkel nagyban előmozdítják a történelmi fejlődés menetét, megsokszorozzák a béke, a demokrácia és a szocializmus erőit.” borútól, hanem a tanácskozásoktól és a nagyhatalmak megegyezésétől várja létkérdéseinek megoldását. Több mint 600 millió ember követeli velünk együtt öthatalmi békeegyezmény megkötését. Ez a hatszázmillió ember a német nép jogait is elismeri. — A világ népei támogatják igazságos küzdelmünket. Most rajtunk a sor! Fogjunk öszsze valamennyien hazánk egységének, békéjének és függetlenségének biztosítására. Ne engedjük meg, hogy Németország léte és jövője érdekében meg kell hiúsítanunk a háborús keretszerződést! bolt a Szovjetunió elleni „nagy összeesküvés”. Poincare francia miniszterelnök kereszthadjáratot hirdetett a Szovjetunió ellen, a berlini lapok bejelentették, hogy „elérkezett a bolsevizmussal való leszámolás ideje", az angol tory-kormány pedig megszakította a diplomáciái és kereskedelmi kapcsolatokat a Szovjetunióval. A terror és a provokáció bőven alkalmazott eszközeihez szokás szerint felhasználták az alvilág szemetjét is. 1927 nyarán megtámadták a berlini és párizsi szovjet konzulátusokat, június 27-én az egyik varsói vasútállomáson meggyilkolták Peter Vojkovot a Szovjetunió lengyelországi nagykövetét. A gyilkos : Koverda volt. Életfogytiglani börtönre ítélték. Ezt később a lenyel pánok kormánya 10 évi kényszermunkára enyhítette. Amikor Koverda kiszabadult, a nácik zsoldjába szegődött és a fasiszták egyik legszorgalmasabb besúgójává vált Most ismét új gazdára talált. (Vagy talán a régihez tért vissza.) Mint gyilkosnak, különleges engedélyre van szüksége az amerikai beutazáshoz. A képviselők nyomban kitárták felé karjukat, most még a szenátus jóváhagyása van hátra. Dehát Koverda bízhat „ajánlólevelében”, amelyet még 1927-ben szerzett meg a szovjet diplomata meggyilkolásával. Anglia súlyos gazdasági helyzetben van — ismeri be az angol kormány 1952. évi gazdasági jelentése A londoni rádió jelentése szerint az. angol kormány közzétette az 1952. évi gazdasági jelentést, A jelentés kénytelen beismerni, hogy Anglia „súlyos gazdasági helyzetben” van és hangsúlyozza, hogy amennyiben a nehézségeket nem küzdik le, Anglia eleshet egész sor olyan importcikktől, amelyért nem tud fizetni. Ez a tény viszont milliókat érintő munkanélküliséget és éhínséget vonhat maga után. Ismeretes, hogy Anglia jelenlegi gazdasági nehézségeinek oka a mértéktelen fegyverkezési hajsza. Az angol kormány jelentése ezzel szemben arról beszél, hogy Angliának a jövőben is folytatnia kell a fokozott ütemű háborús előkészületeket. — Anglia a következő pénzügyi évben aligha tudja jelentősen növelni kivitelét — mutat rá közleményében a londoni rádió. — Ezt elsősorban azok a korlátozások okozzák, amelyeket az ausztráliai kormány és más országok kormányai vezettek be. Ami a behozatalt illeti, az Angliában bevezetett korlátozások csupán részben és ideiglenesen oldják meg a problémát. A jelentés végén az angol kormány felhívja a lakosságot arra, hogy „viselje türelemmel az áldozatokat és nehézségeket”, amelyek a kormány véleménye szerint jelenleg elkerülhetetlenek. Sztrájk Indonéziában Indonéziában április 23,án 1500 szemarangi munkás sztrájkot indított. Az indonéziai belügyminiszter felszólította Közép-Jáva kormányzóját, tegyen „szigorú intézkedéseket” a sztrájkoló munkások ellen. Szemerang város polgármestere utasítást kapott, hogy bocsássa el mindazokat a munkásokat, akik résztvesznek a sztrájkban. Az Anata hírügynökség jelentése szerint a szemarangi lapok nyomdászsztrájk miatt, nem jelennek meg. A nyomdászok béremelést követelnek. Telavivi dolgozók a kormány politikája ellen Csütörtökön tíezer telavivi dolgozó tüntetett az USA szolgálatában álló kormány politikája ellen. A tüntetők jelszavaikban élesen megbélyegezték az ország amerikai leigázását. Az amerikai tőkések egyre inkább az USA gyarmatává változtatják Izraelt. A tüntetés előtt a dolgozók háromórás figyelmeztető sztrájkot tartottak. Nagy a munkanélküliség Belgiumban Brüsszeli lapok közlik, hogy Belgiumban a legfrisebb adatok szerint 253.760 teljes és részleges munkanélkülit tartanak nyilván. A Drapeau Rouge című lap jelentése .szerint a munkáselbocsáj tások, de különösen a textilipari munkások elbocsátása következtében Belgiumban egyre növekszik a munkanélküliség. Koncentrációs tábort építenek az USA-ban a hazafiak számára A newyorki Daily Worker beszámol arról, hogy Tulelaketől nyolc mérföldre délre épül az első állami koncentrációs tábor. Az amerikai kormány magasrangú tisztviselői — az elnök teljes jóváhagyásával — a legnagyobb titokban kidolgozták a terveket arra, hogy a második világháború japán hadifoglyainak tábora helyén felállítsák az első koncentrációs tábort. Charles F. Craig, a Büntetőintézetek Hivatalának egyik tisztviselője elmondta, hogy az elkövetkező néhány hónapban helyreállítják az annakidején húszezer japán hadifogoly számára készült 44 épületet. A helyreállítási munkálatokat a McNeil-szigeti büntetőtáborból szállított foglyokkal végeztetik. A foglyok első csoportját már be is hajózták. A tábort szögesdrótkerítéssel vették körül és minden kimagasló pontján őrtornyok állanak, amelyekről az egész vidéket be lehet látni. A koncentrációs tábor feladata, hogy elnémítsa a háború és a fasizmus ellen harcoló amerikai polgárokat. A politikai foglyok számára táborok épülnek Arizonában, Oklahomában és Floridában is. A tulelakei tábor környékének lakossága és az ott működő demokratikus szervek felháborodottan tiltakoznak a tábor helyreállítása ellen. Az új olasz költségvetés kiadásai jelentősen meghaladják a bevételeket Az olasz képviselőház elé terjesztették Olaszország állami költségvetését a július 1- én kezdődő, 1952—53-as költségvetési évre. A költségvetés a bevételek összegét 1744 milliárd lírában, a kiadások összegét pedig 2241 milliárd irányozza elő. Az új költségvetést a deficit növekedése jellemzi. Az új költségvetésben a kiadások és a költségvetési deficit növekedését főleg a háborús kiadások emelkedése okozza, amelyeket az Egyesült Államok kormánya kényszerít O- laszországra. Az ország függetlenségének védelmére, a béke biztosítására hívja fel a dolgozókat a Japán Kommunista Párt A Japán Kommunista Párt közzétette május 1-i jelszavait, amelyekben hangsúlyozza, hogy harcolni kell az ország számára vészthozó „különbékeszerződés”, továbbá a „biztonsági egyezmény” és a „közigazgatási egyezmény” ellen, a mindenoldalú békeszerződés megkötéséért, valamennyi megszálló csapat kivonásáért. A Japán Kommunista Párt május 1-i jelmondatai a japán dolgozók minden rétegéhez szólnak. A munkásságot a párt felhívja arra, hogy követeljen egyenlő munkáért egyenlő bért, béremelést és harcoljon a hadianyaggyártás ellen. A parasztságot felszólítja: szerezze vissza az amerikai megszállók által hadicélra elrabolt földeket. A japán ifjúságot és a diákokat fokozott békeharcra, nemzetközi összefogásra mozgósítja jelmondataiban a Japán Kommunista Párt. A párt felhívja a japán nőket: védelmezzék családjaikat a háború borzalmaitól, s tiltakozzanak az áremelés ellen. A kommunista párt feladatul tűzi a japán nép elé, hogy követelje a koreai békeszerződés megkötését, a baktériumháború és az atombomba betiltását, az ázsiai országok ellen irányuló katonai provokációk megakadályozását és az öthatalmi békeegyezmény megkötéséért vívott fokozott harcot. Ki a becsületes ember az amerikaiak szerint „Németország léte és jövője érdekében meg kell hiúsítanunk a háborús keretszerződést!“ Az össznémet békebizottság felhívása a német néphez