Szabad Földműves, 1951. július-december (2. évfolyam, 26-52. szám)

1951-11-25 / 47. szám

e $%JkdfőUMtíNo 1951. november 25. Istállótrágyázás az őszi szántás idején Viljamsz, a világhírű szovjet tudós bebizonyította, hogy a termőtalaj leg­főbb jellegzetessége a termékenység. A talaj feljavítása érdekében minden ter­melési tényezőt egyidejűleg kell figye­lembe venni. A viljamszi földművelési rendszer egyik alapeleme: a talaj és a növények trágyázása. A növények igénye általában külön­böző a friss istállótrágyával szemben. Arra kell törekedni, hogy azokat a nö­vényeket részesítsük elsősorban friss is­tállótrágyázásban, amelyek azt; termés­hozamban meghálálják. Az istállőtrá­­gyát legjobban a kapásnövéíiyek, a mák és az egynyári szálastakarmányok há­lálják meg. Az eddigi gyakorlati tapasztalatok szerint az istállótrágyának a nyár végén (július, augusztus) és az ősz elején (szeptember, október) való kihordása a legmegfelelőbb, mert így a fagyok be­álltáig a trágya összeéyése a talajjal biz­tosítható. Ez a megállapítás azonban nem jelentheti azt, hogy a rendelkezés­re álló jól beérett istállótrágya ne volna kedvezően és eredményesen alkalmaz­ható november hónap folyamán, az őszi mélyszántással Egyidejűleg. Lényegesen nagyobb volna a veszteség azáltal, ha a kihordásra már alkalmas istállótrágya felhasználatlanul maradna. Az így oko­zott kárt csak fokozná a trágyakezelés terén tapasztalható elmaradottságunk. Jövő évi nagyobb terméseredményeink biztosítása érdekében tehát a rendelke­zésünkre álló istállótrágyát az őszi mélyszántás előtt ki kell hordani a föl­dekre és alá kell szántani. A trágyakihordásnál szakítani kell a trágyázás agrotechnikájának eddigi el­avult módszereivel és a Szovjetunió pél­damutatása nyomán hazai viszonyaink­ra feltétlenül alkalmazni kell az új el­járásokat. A szállítóeszközökkel (igáskocsi, von­tató stb.) a szántóföldre kihordott istál­lótrágyát nem szabad a táblán előzete­sen kupacokba rakni, hanem az egy-egy szállítóeszközzel kihordott trágyameny­­nyiségnek megfelelő földterületet kapa­vágásokkal előzetesen ki kell jelölni. Az így szakaszonkint kijelölt területre a Szántás irályával egyezően kell a trá­gyát a szállítóeszközről leszórni az előre kijelölt területegységre és azt egyenle­tesen kell szétteregetni. A trágyázásra kijelölt parcellákat a következő módon kell megjelölni: Pl. ha kát. holdankint 160 q istállótrágyával számolunk és az egyes szállítóeszközök­kel átlagosan 8 q istállótrágyát tudunk kiszállítani, ebben az esetben egy-egy parcellának a szélességét 4 Ölre, hosszú­ságát az alászántás irányában 20 ölre méretezzük. Ez gyakorlatilag annyit je­lent, hogy ebben az esetben 80 négy­szögöl területre 8 q istállótrágya jut, te­hát kát. holdankint 160 q istállótrágya kerül egyenletes elosztásban felhaszná­lásra. A parcellának ez a 4 öles széles­sége megadja a lehetőségét annak, hogy a szekérről a trágya mindkét irányban egyenletesen leszórható legyen. Az istállótrágya kihordásánál figye­lemmel kell lenni az időjárásra is. A kedvező időjárást különösen ki kell használni a trágyateleptől távoleső és a nehezebben megművelhető talajok mi­előbbi ^trágyázására, mert a vonóerő kedvező kihasználását ez a körülmény döntően befolyásolhatja. A trágyakihor­dást tehát úgy kell ütemezni, hogy össz­hangban legyen a mélyszántás elvégzé­sével. Közvetlenül a szántás előtt egyenletesen teregessük szét a trágyát Az istállótrágya egyenletes elterege­­tése a trágyázás sikerének alapfeltétele. A talaj termékenységét kifejező esetle­ges egyenlőtlen foltokat és a gyengébb termőerőben levő részeket az átlagnál nagyobb mennyiségű istállótrágya elte­­régetésével kiegyenlíthetjük és ily mó­don eltűnnek a gyengébb, terméketlen foltok és csíkok. Amennyiben a talaj termékenysége nagyobb arányokban és területekben mutatja ezeket ä különb­ségeket és nem áll elegendő istállótrá­­gyamennyiség rendelkezésre ennek ki­küszöbölésére, ebben az esetben gazda­gabb talajokra kevesebb istállótrágyát juttassunk és a gyengébb talajokat 'iS- tállótrágyézžuk bőségesebben. Az egy területegységre jutó istálló­­trágyamennyiség megállapításánál fi­gyelembe kell venni az alkalmazott ve­tésforgót és a talaj különböző tulajdon­ságait. Általában istállótrágvából 160— 200 q-t hordunk ki kát. holdankint. A kihordott istállótrágya azonnali eltere­­getése a helyes trágyázás egyik fontos feltétele. Milyen mélyen szántsuk alá A következő feladat a kihordott és el­teregetett istállótrágyának a talajba tör­ténő szakszerű bemunkálása. Az istálló­trágyát általában középmélyen kell a talajba bemunkálni, mégpedig a homok­talajokon mélyebben a kötött talajokon pedig sekélyebben. Ha az őszi mély­szántással dolgozzuk be a talajba az is­tállótrágyát, arra kell törekedni, hogy a trágya n$ a barázda fenekére, hanem a barázdaszelek közé kerüljön. Ezért az istállótrágya alászántására a keske­nyebb barázdát fogó, vagy gyorsan mozgó (traktor) eke alkalmazása a leg­megfelelőbb és a legcélszerűbb. A trágya alászántásának mélysége aZ egyes talajoktól függően 18—25 cm kö­zött váltakozik. Nemcsak azért kell és fontos az istál­lótrágyát mielőbb ősszel kihordani és alászántani, hogy ezzel jövő évi termé­sünk érdekében a talaj termékenységét fokozhassuk, hanem azért is, hogy ezál­tal az iga- és géperő kedvezőbb kihasz­nálását biztosíthassuk és így a tavaszi munkatorlódásokat elkerülhessük. Hogyan szoktassuk rá a szopósborjakat a szilárd takarmányok elfogyasztására A gyakorlati borjúnevelés nehéz fel­adatként veti fel a szilárd takarmányok­ra történő átmenet helyes megszerve­zést. Gyakran tapasztalhatjuk, hogy a jól fejlődő borjak gyarapodása 6—10 hetes korban csökken, vagy éppen meg­áll. Ez természetesen érthető is, mert kb. erre a korra esik a tejadag csökken­tése, — ugyancsak ebben a korban kezd a borili a szilárd takarmányokra rászok­ni. Annyit azonban még nem eszik, amennyire a megnövekedett fiatal szer­vezetnek a tejadag csökkentése mellett szüksége lenne; „rávár“ a tejre. Tehát ez az a kritikus időszak, amelven zökke­nés nélkül át kell segíteni a fiatal álla­tokat. Ä Szovjetunió élenjáró borjúnevelői ebben a kérdésben is megtalálták a he­lyes megoldást. Nézzük meg, hogy melyek azok a módszerek, amelyek segítségével magas és egyenletes gyarapodást lehet elérni, Elsődleges cél, amit a szovjet borjú­nevelők maguk elé tűznek az, hogy íz­letessé és könnyen emészthetővé tegyék a borjú takarmánvát. A fiatal állat még csak a tej ízét és szagát ismeri. Az eléje tett szilárd takarmányt csak kíváncsi­ságból vagy éhség miatt kóstolgatja. Nem is eszik abból jelentős mennyisé­get, csak akkor, ha a tejadag csökkenté­se következtében beálló éhség kénysze­ríti arra. Az tehát a feladat, hogy „be­lopjuk“ a fiatal állat szervezetébe az erőteljesebb fejlődést is biztosító szilárd takarmányt, elsősorban az abrakot. Tejbe keverjük a darát Mint kézenfekvő módszer, elsősorban felhasználható az abrak tejbe keverésé­nek a módszere. Ezt kétféleképpen is meg lehet csinálni. Az abraknak a lisz­tes részét kiszítáljuk és belekeverjük az itatandó tejbe. 2—3 hetes korban 5 dekás adagokban kezdhetjük meg az ilyen abrak etetését. Ezt az adagot az­után fokozatosan hétről-hétre emelhet­jük, hogy 8—10 hetes korban már je­lentősebb mennyiségű abrakot is fel tudjünk vetetni a fiatal állattal. Nagyon kell vigyáznunk azonban az alapos kiszi­­tálásra! Ebben a korban ugyanis a bor­júnál még alig működik a bendő, a tej egyenesen az oltóba jut. Abban az eset­ben, ha a megitatott tejjel együtt jelen­tős mennyiségű nagyobb abrakrészecs­ke, héj stb. jut az oltóba, könnyen gyo­­morbántalmak léphetnek fel. Egyszerűbb az eljárás akkor, ha az abrakot (szitálás nélkül) tejjel megned­vesítve etetjük. Érdekes jelenség, hogy azok a borjak, amelyek az előttük lévő száraz abrakot nem igen eszik, jól elfo­gyasztják a tejjel kevert abrakot, Leg­jobb az így bekevert abrakot tej itatás előtt adni a borjaknak, amikor egyéb­ként is tejet várnak, és a tej-ízzel és tej-szaggal rendelkező abrakot könnyen megeszik. Az abrak nedvesítéséhez egé­szen kevés 1—2 dl tejet használunk. Később a tejet fokozatosan vízzel pótol­juk. majd teljesen térjünk át a vízzel való keverésre. Ugyanúgy, mint az előző eljárásnál, 2—3 hetes korban 5 dekás adagban kezdhetjük az etetést és 8—10 hetes korra 50—60 dekás adagot is etet­hetünk. Ezzel az eljárással kb. kétszer­­annyi abrakot meg tudunk etetni, mint amennyit szárazon megenne az állat. Természetesen az első 5 dekás adag megetetése vesződséggel jár, sőt vannak olyan* borjak is, amelyek egyáltalán nem hajlandók megenni, — de később ez a vesződség meghozza az eredményt. Az élenjáró szovjet borjúnevelők még többet is fáradoznak a fent leírt cél el­érése érdekében. Az etetendő abrakot, — főképpen zabot vagy árpát — külön előkészítik. Először csíráztatják, aminek hatáséra fermentálódik, de ugyanakkor ízletesebb és könnyebben emészthető is, lesz. A csíráztatott anyagot azután forró vízben főzik. Az így nyert takarmányt először tejhez keverik, később masában is itatják. Ezzel a módszerrel 70—80 deka zabnak megfelelő takarmányt tud­nak felvetetni a borjakkal. Természetesen bármelyik eljárás al­kalmazása mellett száraz abrakot és szé­nát is kell tartani a borjak előtt, hogy abból is szálalhassanak. Trágyázzuk meg gyümölcsöseinket A gyümölcsfák közül különösen az al­­mástermésüek azok, melyek hajlamosak a szakaszos termesre, de kedvezőtlen ta­lajállapot és kevés tápanyagtartalom mellett valamennyi gyümölcsfajnál a kihagyó évek jelentkeznek. A gvüj mölcsfák ugyanis a felvett tápanyagod elsősorban a termés kifejlesztésére for­dítják és ha kevés a felvehető tápanyag, nem jut a következő évi termésbiztosító rügyek kifejlesztésére. Az almástermé­­süeket, de különösen annak téli fajtáit, a termés az egész tenyészidő alatt ter­heli, továbbá rtigykifejlődéstikhöz is a legtöbb fajtánál 2—3 év szükséges, emiatt a szakaszos termés előfeltételei szinte adva vannak. Az elmondottak szerint szinte magá­tól értetődő, hogy a trágyázást a gyümölcsösökben év­­ről-évre és egyenlő adagokkal végez­zük. Ezáltal avatkozunk be a fa életébe és biztosítjuk az egyenletes fejlődést, igye­kezve a gyümölcsfa szakaszos termésre való hajlamosságát megváltoztatni Gyakorlati tapasztalat szerint az úgy­nevezett termőegyensúlyi állapot a gyü­mölcsfáknál akkor áll fenn, ha a nagy termés mellett az évi hajtásnövekedés átlagosan eléri a 40 cm hosszúságot. Ad­dig tehát, amíg fáink ilyen növekedést nem mutatnak, a tápanyagvisszapótlás mértékét fokozzuk, kivéve ha egyéb kö­rülmény, pl. szárazság okozta a gyen­gébb növekedést. Megfelelő talajmunka mellett azonban ez utóbbi jelenség csak kivételesen aszályos évben következhet be. A trágyázás legcélszerűbben szerves­és műtrágya egyidejű alkalmazásával oldható meg. A trágyának a talajba való bedolgozásá­ra — nitrogéntartalmú műtrágyákat ki­véve — legmegfelelőbb az ősz, mivel úgy a szervestrágya bomlásához, mint a nehezen oldódó káli- és szuperfoszMt­­tartalmú műtrágyának a gyökerek kö­zelébe jutásához a téli csapadék elen­gedhetetlenül szükséges. A trágyaadag mennviségének és az egyes tápanyagok arányának megállapítása végett ajánla­tos talajvizsgálatot végeztetni. Ilvmó­­don feleslegesen táoanyagot nem adunk és módunkban áll azt a tápanyagfélesé­get emelni, amelyik legjobban hiányzik a talajból. Megközelítő pontossággal a fejlődés alapján és az eddigi gyakorlati tapasztalatokra támaszkodva is megál­lapítható a talaj tápanyagszükséglete. Évek óta nem trágyázott gyümölcsös­ben műiden vizsgálat nélkül megkezd­hető a trágyázás és a talaj gyenge táp­anyagtartalmára való tekintettel termő­­egységenként legalább 2 és fél, —< 3 mázsa szervestrágyát, 4 kg kálisót, 4 kg mésznitrogént és 2 kg szuperfoszfátot adunk. Későbbi években a fejlődés sze­rint a szervestrágya 2 mázsára csök­kenthető. a gyakorlat szerint azonban e mennyiség és a fenti összesen 10 kg műtrágvamennviség alá nem mehetünk a termőegyensúly megzavarása nélkül. Hogyan vermeljük helyesen a burgonyát? Bratislava (TPP) — Itt a legfőbb ideje, hogy gondosan tároljuk és elver­meljük a vetőburgonyát, mivel a no­vemberi idő változékony. A fölvásárló vállalatok, a Földműves Raktárszövet­kezetek, amennyiben nagyobb mennyi­ségű burgonyát vermelnek tavaszi ki­osztás céljából, továbbá az EFSz-ek, amelyek a vetőburgonyát már ősszel át­vették, vagypedig saját termesztésből rendelkeznek vetőburgonyával, olyan helyeket keressenek a burgonya tárolá­sára, amelyek megfelelő földdel rendel­keznek, ahol nem fekszik magasan a ta­lajvíz. a Vermeket pedig úgy lehet elhe­lyezni. hogy közéjük a fuvarozó jármű­nek megfelelő bejárása legyen. A verem helyes méretei a következők legyenek; Szélesség 130—150 cm, hosz­­szúság: legföljebb 20 m, a leszórt bur­gonyaréteg magassága 80 cm, de leg­följebb 100 cm. A burgonya rétegezése közben kétméternyi távolságra egymás­tól, a verem alapjától egészen a verem gerincéig, szalmacsutakokat helyezzünk el, nem szellőztetési szándékkal, hanem azért, hogy az elvermelt burgonya álla­potát ellenőrizhessük és a verem belső hőmérsékletét lemérhessük. A burgo­nyát 20—30 cm vastag tömör szalmaré­teggel és 40—50 cm-es agyagréteggel födjük be A verem gerincét csupán ak­kor zárjuk le teljesen agyagréteggel, ha a belső hőmérséklet 4—5 C° alá szállott, Lezárás után a vermet hetenként két­szer ellenőrizzük. Később elegendő ha az ellenőrzést 14—21 naponként haltjuk végre. A gumók ellenőrzését úgy végez­zük, hogy kezünkkel benyúlunk a szal­macsutak eltávolítása után keletkezett nyíláson keresztül. Eqvidejüleg ilyen módon történhet a verem belső hőmér­sékletének mérése is közönséges hőmé­rő segítségével. A hőmérőnek a verem­ben legalább 10 percig kell maradnia. Ha a hőmérséklet 7—8 C°, a vermet át kell szellőztetnünk. Ha viszont a verem hőmérséklete csupán 4 C°, a vermet tö­­rekkel, agyaggal (ne legyen' fagyos) vagy burgonyaszárral takarjuk be Ha a külső hőmérséklet változó, a veremnek nagyobb figyelmet szenteljünk. Fagvás­­kor ne szellőztessünk. Tartós fagyok idején a szellőztető nyílásokat is be kell födni, mégpedig szalmával és agyaggal. Ne feledjük el, hogy a verem hosszában fából készült, háromszögalakű szellőzte­­tőket kell elhelyeznünk. Ha betartjuk a vermelés fölsorolt elő­írásait, ezen a módon a tárolt burgonyá­ban tavaszig bekövetkezhető kár száza­lékarányát a legkisebbre csökkenthet­jük.

Next

/
Thumbnails
Contents