Szabad Földműves, 1951. július-december (2. évfolyam, 26-52. szám)
1951-11-25 / 47. szám
e $%JkdfőUMtíNo 1951. november 25. Istállótrágyázás az őszi szántás idején Viljamsz, a világhírű szovjet tudós bebizonyította, hogy a termőtalaj legfőbb jellegzetessége a termékenység. A talaj feljavítása érdekében minden termelési tényezőt egyidejűleg kell figyelembe venni. A viljamszi földművelési rendszer egyik alapeleme: a talaj és a növények trágyázása. A növények igénye általában különböző a friss istállótrágyával szemben. Arra kell törekedni, hogy azokat a növényeket részesítsük elsősorban friss istállótrágyázásban, amelyek azt; terméshozamban meghálálják. Az istállőtrágyát legjobban a kapásnövéíiyek, a mák és az egynyári szálastakarmányok hálálják meg. Az eddigi gyakorlati tapasztalatok szerint az istállótrágyának a nyár végén (július, augusztus) és az ősz elején (szeptember, október) való kihordása a legmegfelelőbb, mert így a fagyok beálltáig a trágya összeéyése a talajjal biztosítható. Ez a megállapítás azonban nem jelentheti azt, hogy a rendelkezésre álló jól beérett istállótrágya ne volna kedvezően és eredményesen alkalmazható november hónap folyamán, az őszi mélyszántással Egyidejűleg. Lényegesen nagyobb volna a veszteség azáltal, ha a kihordásra már alkalmas istállótrágya felhasználatlanul maradna. Az így okozott kárt csak fokozná a trágyakezelés terén tapasztalható elmaradottságunk. Jövő évi nagyobb terméseredményeink biztosítása érdekében tehát a rendelkezésünkre álló istállótrágyát az őszi mélyszántás előtt ki kell hordani a földekre és alá kell szántani. A trágyakihordásnál szakítani kell a trágyázás agrotechnikájának eddigi elavult módszereivel és a Szovjetunió példamutatása nyomán hazai viszonyainkra feltétlenül alkalmazni kell az új eljárásokat. A szállítóeszközökkel (igáskocsi, vontató stb.) a szántóföldre kihordott istállótrágyát nem szabad a táblán előzetesen kupacokba rakni, hanem az egy-egy szállítóeszközzel kihordott trágyamenynyiségnek megfelelő földterületet kapavágásokkal előzetesen ki kell jelölni. Az így szakaszonkint kijelölt területre a Szántás irályával egyezően kell a trágyát a szállítóeszközről leszórni az előre kijelölt területegységre és azt egyenletesen kell szétteregetni. A trágyázásra kijelölt parcellákat a következő módon kell megjelölni: Pl. ha kát. holdankint 160 q istállótrágyával számolunk és az egyes szállítóeszközökkel átlagosan 8 q istállótrágyát tudunk kiszállítani, ebben az esetben egy-egy parcellának a szélességét 4 Ölre, hosszúságát az alászántás irányában 20 ölre méretezzük. Ez gyakorlatilag annyit jelent, hogy ebben az esetben 80 négyszögöl területre 8 q istállótrágya jut, tehát kát. holdankint 160 q istállótrágya kerül egyenletes elosztásban felhasználásra. A parcellának ez a 4 öles szélessége megadja a lehetőségét annak, hogy a szekérről a trágya mindkét irányban egyenletesen leszórható legyen. Az istállótrágya kihordásánál figyelemmel kell lenni az időjárásra is. A kedvező időjárást különösen ki kell használni a trágyateleptől távoleső és a nehezebben megművelhető talajok mielőbbi ^trágyázására, mert a vonóerő kedvező kihasználását ez a körülmény döntően befolyásolhatja. A trágyakihordást tehát úgy kell ütemezni, hogy összhangban legyen a mélyszántás elvégzésével. Közvetlenül a szántás előtt egyenletesen teregessük szét a trágyát Az istállótrágya egyenletes elteregetése a trágyázás sikerének alapfeltétele. A talaj termékenységét kifejező esetleges egyenlőtlen foltokat és a gyengébb termőerőben levő részeket az átlagnál nagyobb mennyiségű istállótrágya elterégetésével kiegyenlíthetjük és ily módon eltűnnek a gyengébb, terméketlen foltok és csíkok. Amennyiben a talaj termékenysége nagyobb arányokban és területekben mutatja ezeket ä különbségeket és nem áll elegendő istállótrágyamennyiség rendelkezésre ennek kiküszöbölésére, ebben az esetben gazdagabb talajokra kevesebb istállótrágyát juttassunk és a gyengébb talajokat 'iS- tállótrágyézžuk bőségesebben. Az egy területegységre jutó istállótrágyamennyiség megállapításánál figyelembe kell venni az alkalmazott vetésforgót és a talaj különböző tulajdonságait. Általában istállótrágvából 160— 200 q-t hordunk ki kát. holdankint. A kihordott istállótrágya azonnali elteregetése a helyes trágyázás egyik fontos feltétele. Milyen mélyen szántsuk alá A következő feladat a kihordott és elteregetett istállótrágyának a talajba történő szakszerű bemunkálása. Az istállótrágyát általában középmélyen kell a talajba bemunkálni, mégpedig a homoktalajokon mélyebben a kötött talajokon pedig sekélyebben. Ha az őszi mélyszántással dolgozzuk be a talajba az istállótrágyát, arra kell törekedni, hogy a trágya n$ a barázda fenekére, hanem a barázdaszelek közé kerüljön. Ezért az istállótrágya alászántására a keskenyebb barázdát fogó, vagy gyorsan mozgó (traktor) eke alkalmazása a legmegfelelőbb és a legcélszerűbb. A trágya alászántásának mélysége aZ egyes talajoktól függően 18—25 cm között váltakozik. Nemcsak azért kell és fontos az istállótrágyát mielőbb ősszel kihordani és alászántani, hogy ezzel jövő évi termésünk érdekében a talaj termékenységét fokozhassuk, hanem azért is, hogy ezáltal az iga- és géperő kedvezőbb kihasználását biztosíthassuk és így a tavaszi munkatorlódásokat elkerülhessük. Hogyan szoktassuk rá a szopósborjakat a szilárd takarmányok elfogyasztására A gyakorlati borjúnevelés nehéz feladatként veti fel a szilárd takarmányokra történő átmenet helyes megszervezést. Gyakran tapasztalhatjuk, hogy a jól fejlődő borjak gyarapodása 6—10 hetes korban csökken, vagy éppen megáll. Ez természetesen érthető is, mert kb. erre a korra esik a tejadag csökkentése, — ugyancsak ebben a korban kezd a borili a szilárd takarmányokra rászokni. Annyit azonban még nem eszik, amennyire a megnövekedett fiatal szervezetnek a tejadag csökkentése mellett szüksége lenne; „rávár“ a tejre. Tehát ez az a kritikus időszak, amelven zökkenés nélkül át kell segíteni a fiatal állatokat. Ä Szovjetunió élenjáró borjúnevelői ebben a kérdésben is megtalálták a helyes megoldást. Nézzük meg, hogy melyek azok a módszerek, amelyek segítségével magas és egyenletes gyarapodást lehet elérni, Elsődleges cél, amit a szovjet borjúnevelők maguk elé tűznek az, hogy ízletessé és könnyen emészthetővé tegyék a borjú takarmánvát. A fiatal állat még csak a tej ízét és szagát ismeri. Az eléje tett szilárd takarmányt csak kíváncsiságból vagy éhség miatt kóstolgatja. Nem is eszik abból jelentős mennyiséget, csak akkor, ha a tejadag csökkentése következtében beálló éhség kényszeríti arra. Az tehát a feladat, hogy „belopjuk“ a fiatal állat szervezetébe az erőteljesebb fejlődést is biztosító szilárd takarmányt, elsősorban az abrakot. Tejbe keverjük a darát Mint kézenfekvő módszer, elsősorban felhasználható az abrak tejbe keverésének a módszere. Ezt kétféleképpen is meg lehet csinálni. Az abraknak a lisztes részét kiszítáljuk és belekeverjük az itatandó tejbe. 2—3 hetes korban 5 dekás adagokban kezdhetjük meg az ilyen abrak etetését. Ezt az adagot azután fokozatosan hétről-hétre emelhetjük, hogy 8—10 hetes korban már jelentősebb mennyiségű abrakot is fel tudjünk vetetni a fiatal állattal. Nagyon kell vigyáznunk azonban az alapos kiszitálásra! Ebben a korban ugyanis a borjúnál még alig működik a bendő, a tej egyenesen az oltóba jut. Abban az esetben, ha a megitatott tejjel együtt jelentős mennyiségű nagyobb abrakrészecske, héj stb. jut az oltóba, könnyen gyomorbántalmak léphetnek fel. Egyszerűbb az eljárás akkor, ha az abrakot (szitálás nélkül) tejjel megnedvesítve etetjük. Érdekes jelenség, hogy azok a borjak, amelyek az előttük lévő száraz abrakot nem igen eszik, jól elfogyasztják a tejjel kevert abrakot, Legjobb az így bekevert abrakot tej itatás előtt adni a borjaknak, amikor egyébként is tejet várnak, és a tej-ízzel és tej-szaggal rendelkező abrakot könnyen megeszik. Az abrak nedvesítéséhez egészen kevés 1—2 dl tejet használunk. Később a tejet fokozatosan vízzel pótoljuk. majd teljesen térjünk át a vízzel való keverésre. Ugyanúgy, mint az előző eljárásnál, 2—3 hetes korban 5 dekás adagban kezdhetjük az etetést és 8—10 hetes korra 50—60 dekás adagot is etethetünk. Ezzel az eljárással kb. kétszerannyi abrakot meg tudunk etetni, mint amennyit szárazon megenne az állat. Természetesen az első 5 dekás adag megetetése vesződséggel jár, sőt vannak olyan* borjak is, amelyek egyáltalán nem hajlandók megenni, — de később ez a vesződség meghozza az eredményt. Az élenjáró szovjet borjúnevelők még többet is fáradoznak a fent leírt cél elérése érdekében. Az etetendő abrakot, — főképpen zabot vagy árpát — külön előkészítik. Először csíráztatják, aminek hatáséra fermentálódik, de ugyanakkor ízletesebb és könnyebben emészthető is, lesz. A csíráztatott anyagot azután forró vízben főzik. Az így nyert takarmányt először tejhez keverik, később masában is itatják. Ezzel a módszerrel 70—80 deka zabnak megfelelő takarmányt tudnak felvetetni a borjakkal. Természetesen bármelyik eljárás alkalmazása mellett száraz abrakot és szénát is kell tartani a borjak előtt, hogy abból is szálalhassanak. Trágyázzuk meg gyümölcsöseinket A gyümölcsfák közül különösen az almástermésüek azok, melyek hajlamosak a szakaszos termesre, de kedvezőtlen talajállapot és kevés tápanyagtartalom mellett valamennyi gyümölcsfajnál a kihagyó évek jelentkeznek. A gvüj mölcsfák ugyanis a felvett tápanyagod elsősorban a termés kifejlesztésére fordítják és ha kevés a felvehető tápanyag, nem jut a következő évi termésbiztosító rügyek kifejlesztésére. Az almástermésüeket, de különösen annak téli fajtáit, a termés az egész tenyészidő alatt terheli, továbbá rtigykifejlődéstikhöz is a legtöbb fajtánál 2—3 év szükséges, emiatt a szakaszos termés előfeltételei szinte adva vannak. Az elmondottak szerint szinte magától értetődő, hogy a trágyázást a gyümölcsösökben évről-évre és egyenlő adagokkal végezzük. Ezáltal avatkozunk be a fa életébe és biztosítjuk az egyenletes fejlődést, igyekezve a gyümölcsfa szakaszos termésre való hajlamosságát megváltoztatni Gyakorlati tapasztalat szerint az úgynevezett termőegyensúlyi állapot a gyümölcsfáknál akkor áll fenn, ha a nagy termés mellett az évi hajtásnövekedés átlagosan eléri a 40 cm hosszúságot. Addig tehát, amíg fáink ilyen növekedést nem mutatnak, a tápanyagvisszapótlás mértékét fokozzuk, kivéve ha egyéb körülmény, pl. szárazság okozta a gyengébb növekedést. Megfelelő talajmunka mellett azonban ez utóbbi jelenség csak kivételesen aszályos évben következhet be. A trágyázás legcélszerűbben szervesés műtrágya egyidejű alkalmazásával oldható meg. A trágyának a talajba való bedolgozására — nitrogéntartalmú műtrágyákat kivéve — legmegfelelőbb az ősz, mivel úgy a szervestrágya bomlásához, mint a nehezen oldódó káli- és szuperfoszMttartalmú műtrágyának a gyökerek közelébe jutásához a téli csapadék elengedhetetlenül szükséges. A trágyaadag mennviségének és az egyes tápanyagok arányának megállapítása végett ajánlatos talajvizsgálatot végeztetni. Ilvmódon feleslegesen táoanyagot nem adunk és módunkban áll azt a tápanyagféleséget emelni, amelyik legjobban hiányzik a talajból. Megközelítő pontossággal a fejlődés alapján és az eddigi gyakorlati tapasztalatokra támaszkodva is megállapítható a talaj tápanyagszükséglete. Évek óta nem trágyázott gyümölcsösben műiden vizsgálat nélkül megkezdhető a trágyázás és a talaj gyenge tápanyagtartalmára való tekintettel termőegységenként legalább 2 és fél, —< 3 mázsa szervestrágyát, 4 kg kálisót, 4 kg mésznitrogént és 2 kg szuperfoszfátot adunk. Későbbi években a fejlődés szerint a szervestrágya 2 mázsára csökkenthető. a gyakorlat szerint azonban e mennyiség és a fenti összesen 10 kg műtrágvamennviség alá nem mehetünk a termőegyensúly megzavarása nélkül. Hogyan vermeljük helyesen a burgonyát? Bratislava (TPP) — Itt a legfőbb ideje, hogy gondosan tároljuk és elvermeljük a vetőburgonyát, mivel a novemberi idő változékony. A fölvásárló vállalatok, a Földműves Raktárszövetkezetek, amennyiben nagyobb mennyiségű burgonyát vermelnek tavaszi kiosztás céljából, továbbá az EFSz-ek, amelyek a vetőburgonyát már ősszel átvették, vagypedig saját termesztésből rendelkeznek vetőburgonyával, olyan helyeket keressenek a burgonya tárolására, amelyek megfelelő földdel rendelkeznek, ahol nem fekszik magasan a talajvíz. a Vermeket pedig úgy lehet elhelyezni. hogy közéjük a fuvarozó járműnek megfelelő bejárása legyen. A verem helyes méretei a következők legyenek; Szélesség 130—150 cm, hoszszúság: legföljebb 20 m, a leszórt burgonyaréteg magassága 80 cm, de legföljebb 100 cm. A burgonya rétegezése közben kétméternyi távolságra egymástól, a verem alapjától egészen a verem gerincéig, szalmacsutakokat helyezzünk el, nem szellőztetési szándékkal, hanem azért, hogy az elvermelt burgonya állapotát ellenőrizhessük és a verem belső hőmérsékletét lemérhessük. A burgonyát 20—30 cm vastag tömör szalmaréteggel és 40—50 cm-es agyagréteggel födjük be A verem gerincét csupán akkor zárjuk le teljesen agyagréteggel, ha a belső hőmérséklet 4—5 C° alá szállott, Lezárás után a vermet hetenként kétszer ellenőrizzük. Később elegendő ha az ellenőrzést 14—21 naponként haltjuk végre. A gumók ellenőrzését úgy végezzük, hogy kezünkkel benyúlunk a szalmacsutak eltávolítása után keletkezett nyíláson keresztül. Eqvidejüleg ilyen módon történhet a verem belső hőmérsékletének mérése is közönséges hőmérő segítségével. A hőmérőnek a veremben legalább 10 percig kell maradnia. Ha a hőmérséklet 7—8 C°, a vermet át kell szellőztetnünk. Ha viszont a verem hőmérséklete csupán 4 C°, a vermet törekkel, agyaggal (ne legyen' fagyos) vagy burgonyaszárral takarjuk be Ha a külső hőmérséklet változó, a veremnek nagyobb figyelmet szenteljünk. Fagváskor ne szellőztessünk. Tartós fagyok idején a szellőztető nyílásokat is be kell födni, mégpedig szalmával és agyaggal. Ne feledjük el, hogy a verem hosszában fából készült, háromszögalakű szellőztetőket kell elhelyeznünk. Ha betartjuk a vermelés fölsorolt előírásait, ezen a módon a tárolt burgonyában tavaszig bekövetkezhető kár százalékarányát a legkisebbre csökkenthetjük.
