Szabad Földműves, 1951. július-december (2. évfolyam, 26-52. szám)

1951-10-28 / 43. szám

1951. október 28.

7

MÉHÉSZETÜNK

1111111111111|111111111111111111!111111111111111!11Ш111No11111111!111111Н1!1111111111111111!1111Н111111111111111111111!|)1111111111||111111111111111111111111!111!1111111111111Н111111111Н11Н1НШ11No11Ж111М1Ш111М11Н1111!

A méhcsaládok teleltetése

Befolyással van-e a kaptár elhelyezése

a családokra?

A jó telelésnek első és legfőbb föltétele a teljes nyugalom. Felmerül tehát a kérdés: mi módon biztosíthatjuk ezt a méhcsaládok részére a szabadban és milyen berendezéssel a zárt helyiségben való teleléssel?

A szabadban való teleltetésnél elengedhetetlen, hogy a kilehelt levegő gyorsan, illetve mielőtt lehűlne, eltávolodjék a lakásból, mert ha késlelkedik a lakás hideg részeivel érintkezik, hamarosan lehűl s vízpáratartalma lecsapódik s ez a csapadék egész télen át felszaporodva — mint már tudjuk — lehetetlenné teszi a nyugodt telelést, maga a nyugtalanság pedig számos kellemetlen és káros következményt von maga után.

A tapasztalat megmutatta, a tudomány pedig beigazolta, hogy a kilehelt levegő gyorsan csak a méhlakás felső részén alkalmazott nagy ki járón át távolodik el. S ez annál inkább elengedhetetlen föltétele a szabadban való jó telelésnek, minél ingadozóbb, minél változatosabb a téli időszak hőmérséklete.

Hiszen tudjuk, hogy a méhek a tél folyamán, ha alább száll a hőmérséklet, szorosabb csomóba tömörülnek, viszont ha enyhékre fordul az idő, széjjelebb tágulnak. Ezt természetesnek találjuk s teljesen kikerüli a figyelmünket, hogy ennek a széttágulásnak a hibásszerkezetű méhlakásokban — a szabadban való telelésnél — «káros következményei lehetnek. Pedig vannak. Nevezetesen:

Ha a vízpára nem csapódott le a lakásban s a méhek a széttágulás alkalmával száraz lépekre oszolhatnak, habár a széttágulás és az összehúzódás többször ismétlődik is meg a tél folyamán, ennek nincs s nem is lehet semmi káros következménye. így érthető meg, hogy a méhek a szabadban való telelésnél, — még ha hirtelen és nagyon észrevehetően, sőt többszörösen változik is a külső hőmérséklet — a felső és nagy kijáróval bíró lakásban úgyszólván elhullás nélkül érik meg a tavaszt. Ugyanezt tapasztaljuk, ha a 42-es vándorkaptárban a fedődeszkák eltávolításával még szabadabb utat nyitunk a kilehelt levegő eltávolodására.

Ellenben, ha olyan szerkezetű a lakás, vagy úgy rendeztük be azt telelőre, hogy abban a csapadék lesz úrrá a tél folyamán, amint megenyhül a hőmérséklet s a méhek széjjelebb oszolva, lucskos sejtekre lépnek át: vége a nyugalommnak, vége a jó telelésnek. S mennél változatosabb a tél, vagyis mennél többször ismétlődik meg a méhtömeg összehúzódása és széttágulása, annál több hullája lesz a családnak a tavaszi kibontáskor.

Ugyanis, amint a méhek a lucskos lépekre lépnek át, mielőtt megszáríthatnák azokat, egyrészükön erőt vesz a fázékonyig. Amelyek ilyenkor elválnak a tömegtől s megdermednek, azoknak vége. Ne csodálkozzunk tehát rajta, ha — különösen változó időjárású tél után — sok elhullott mehet találunk az ilyen lakásban.

A lépek szárításánál pedig, mivel a lucsok a széjjelebb oszlott méhek melegfejlesztése következtében ismét nárává változik s ezzel telítődik a méhesemét környező levegő: ezt a méhek számyrezgetéssel törekszenek elterelni maguktól. Nagy tévedés tehát az a magyarázat, hogy a méhtömeg felszínén a szárnvrezgető méhek meleget fejlesztenek. Korántsem. Ezek csak száritkoznak, jobban mondva a lépőket szárítják.

A tapasztalat ugyanis azt bizonyítja, hogy mennél inkább betakart a méhlakás, vagyis mennél melegebbre akarjuk berendezni azt. annál több csapadék képződik abban; így a népes családoknál természetesen több, a gyengéknél kevesebb, a takaratlanul hagyottaknál, vagy éppen a fölül nyitottaknál semmi.

Tartsuk tehát szabálynak, hogy mennél inkább bélelt, vagy betakart a lakás, annál nagyobb legyen a felső kijárónvílás; vagyis annál bővebb útja legyen a gyors levegőcserének, hogy ez a gyors levegőcsere a lakás belső hőmérsékletét késedelem nélkül a rendes fokra lehűthesse.

A kaptár elhelyezése nagy befolyással van éigy a méz fogyasztásra, mint a hullák mennyiségére. A tapasztalat ugyanis azt mutatja, hogy sokkal csekélyebb a mézfogyasztás és sóikkal kevesebb a hulla azokban a kantárakban, melyek széltől védett és árnyékos elhelyezésben vannak a tél folyamán. Viszont sokkal nagyobb arányú azon kantárakban a fogyasztás és hulla, melyek szélnek kitett, vagy napsütötte helyen voltak felállítva; mert az utóbbiaknál sokkal nagyobb volt a hőingadozás a lakásnak a méhek által el nem foglalt üres részeiben.

A szabadban való teleltetésnél feltevés szerint a hármas, vagy négyes kaptárokban a középső törzseknek kellene legjobban telelni, mivel ezeket a szélső családok is melegítik. Abban az esetben pedig ha a kaptár homlokzata kelet felé van fordítva, akkor a délnek eső kijárásnak kellene legjobban telelni. Azonban a tapasztalat azt bizonyítja, hogy rendszerint az északirányú szélső kijárások telelnek legjobban. Ez valószinű-A méhcsimbe

A méhcsaládok őszi átvizsgálásánál, különösen elhanyagolt, legyengült állományú méhészetben, majdnem minden családban feltalálható. Általában ritkán a heréken, leginkább a fiatal belső munkásokon de legszivesebben az anyán tartózkodik s különösen ősszel lepi el azt oly nagy számban, hogy elgyötörve, kiéhezve el is pusztulhat.

A csimbék táplálékát a méhek tápnyála képezi, azért is tartózkodnak legszívesebben az anyán, mert eledelükhöz az anya táplálása közben legkönnyebben hozzájuthatnak s őszfelé. mikor a hordás megszűnésével, a f’-asitás élakasztásával. a méhek táplálkozásának bősége is alábhagy, a jobb táplálék feltalálása a csimbéket az anyára tereli, amely valósággal gyüjtőáilomásukká válik. Elpusztításukat mindez megkönnyíti s az anya esetleg ismételt megtisztításával megszabadítjuk a családot a csimbéktől. Pusztításuk úgy a legegyszerűbb, ha a családból az anyát kifoeleg azért van így, mert ezek legkésőbben kezdik a fiasitást, vagyis a méhek életműködésének be kellene várnia a természet ébredését.

Kétségtelen, hogy a szabadban való teleltetésre légióként a külső levegő mgadozása van káros hatással s min'd nagyobb, minél hirtelenebb s a tél folyamán minél többször ismétlődik, ez a höingodozás, annál károsabb a szabadban telelő méhcsaládokra n^zve. Éppen úgy másfelől teljes bizonyossággal állapíthatjuk meg, hogy a hőingadozás káros hatását, csak a méhlakásbeli levegő gyors kicserélődésével bírjuk ellensúlyozni. Bizonyos, hogy minél tovább időzik a kilehelt levegő a méhlakásban, ennek hidegebb részeivel való érintkezés folytán, annál több csapadék. — majd ennek nyomán folyton szaporodó lucsok, penész és zúzmara képződik abban. Hogy azután mindezt nagy nyugtalanság, sok mézfogyasztás, hasmenés és temérdek hulla, vagy teljes pusztulás tetőzi be: az mind a vízpára lecsapódásának természetes következménye.

vagy méhtetö

juk s két kezünkkel befedve, jól megfüstöljük. Azután néhány perc múlva kezeinkéit szétnyitjuk s a kézfejek néhányszor ismételt összeütésével a füsttől elkábult csimbéket a tenyerünkre, majd az elébünk terített fehér papírlapra rázzuk s majd elpusztítjuk.

Aki nem elég gyakorlott kezű e munkában, az az anyát zárkába fogva ’S megfüstölheti és óvatos rázogatáss d, egy száll tollal megtisztíthatja a csimbéktől. A zárka rázogatásával azonban óvatosan járjunk el, mert ha az anva a zárkához ütődik. elpusztulhat. Ha a csimbéket füsttel el nem kábítjuk, tollal nem lehet azokat az anváról leseperni, mert erősen megkapaszkodnak az anya szőrözetében, ezért egyesek a füst mellőzésével úgy járnak el, hogv csipesszel szedik le a csimbéket az anváról, vagy olajba mártott finom ecsettel érintik meg azokat, melytől ugyancsak lehullanak.

1|11111Ш1|11111111111111|111|Ш1111111ШШ11|1ИтШ1111111111111Ш1ШШ111111Ш1111П11Ш1111111111|1111111111||||1|111|Ш11111111Ш1|1Ш111Ш1М111|11||||1||1111Ш111П1М1111!1111111Ш|11!1Ш11!1!111111Ш1111ШШ

Mács József:

Aki fiatalítani akarja magát

— Lajos, hallod-e — kiabál a hegyoldalból Felvégi Pista, aki mindegy ötven-ötvenegy eves. Haja kissé őszes, de szemeiből még melegség sugárzik. Szinte görnyed a marokszedésben.

— No, mit akarsz — feleli amaz, vállai közé mélyen behúzva nyakát. Megáll, kaszáját rászegezi a tarlós földre.

— Nézz csak oda ne — kezével mutogat, — mi az ördögöt húz az a masina? Ügy néz ki mint а тоtói a — közben megteker magának ь szűzdohányból egy cigarettát.

— Uhum . . . nem is láttam. Odafordul az állami bítvtekfE — feleli higgadtan Ákos Lajos, akinek 13 hold földje, két tehene, meg két üszőborja van.

— Mi az ördögöt húzhat az, mán csak megnézzük, igaz-e komám? — Lomha léptekkel mászik ki a dombra Ákoshoz. — Ehe, már meg is állót a búzatábla tövénél, — hadarja Ákos felé izgatottan. — Ijesztőnek viszik biztosan, hogy a verebek ne verjék ki a búza szemeit.

Berkesen laknak mind a ketten. Faluhelyen, szokás, hogy ha valami újat látnak, hát egymást bíztatják az újdonság megközelítésére. Nem láttak még soha ilyen csodát. Traktor, az van a gépállomáson, meg eke, borona, igaz, hogy nem Berkesen, de az, amit kinn a hegyoldalon láttak az nincs Lehet, hogy másutt már megmosolyognák őket kíváncsiságukért, dehát Berkesen még nem alakult meg az EFSz, így nem is volt még módjukban újabb és újabb dolgokat látni. Még most is ott topognak a hegyoldalban.

— Az ördögbe is, gyere Pista — hívja a másikat, akinek hat hold földje és két járómarhája van.

— Megnézzük, miféle csodabogár az, — közben törülgeti verejtékét kezefejével.

Mindketten bíztatják egymást, de egyik sem mer mozdulni. Gyökeret vert a lábuk biztosan.

— Hol is no, töpreng magában Ákos. Valahol láttam már én ilyen masinát. De hol? — Kalapját a szemébe húzza. Aha, megvan, amikor Eperjesén jártam. Te, Pista, a fenébe is, meg kellene nézni közelebbről.

— Ugyan Lajos, hagyd a fenébe. Vágjuk tovább és kész —- dörmögi Felvégi, aki már türelmetlen. Látni rajta, hogy ideges. — Mit fogsz ott bámulni. Kiröhögnek azok a fickók. Tegnap is arra jöttek a földem végénél és úgy elhúzták a szájukat, úgy vigyorogtak, hogy még . . .

— Nézd, letapossa a búzát. Összecsépeli, hát elment azoknak az eszük, az a motóla, vagy mi a fene úgy jár benne, mint a cséphadaró. Gyere oda, ha mondom — ráncigálja a másikat.

— No gyerünk . . .

Lépésből lépésre közelítik meg a gépet, a traktor a tábla más végénél pofokéi, szinte úszik a búzatengerben. A kalászok fejbókolása úgy fest, mintha a gépét köszöntenék. A nap is egyre hevesebben veri fényét, mint a gyöngyszemek, úgy csillognak a búzaka lászok.

*#

—Ügyesen, Károly, azzal a kévekötővel. Vigyáz, hogy szét ne szórja a kalászokat — kiabál hátra a traktorista, közben a ballábánál tapogat hátra a kezével.

— Ne félj tőle, úgy fekszik az, mint a patyolat. Még a lábát se rakja széjjel — elvigyorögja magát.

— Ha semmi baj nem lesz, estére lefektetjük az egész táblát. Ezzel a sebességgel estig dolgozhatunk, — kiabál a traktoros anélkül, hogy visszatekintene.

Amaz a fejévei bólint. Szemei a gépen pihennek.

— Milyen gyönyörűen rakja kévébe, igaz-e Károly ?

— Hah, — rántja fel a bal vállát. — A géphez érteni kell, ki kell ismerni minden csínját bínjat. Én már úgy ismerem a gépem, mint a feleségem.

Körülérnek a táblán, közelednek, ahhoz a ponthoz, ahonnét olmdultak. A két gazda ott áll a föld végében, Meg a szájukat is eltátották, mintha meg akarnák enni a gépet is meg a traktort is a szemeikkel.

**

A traktorosok visszat« rtek a föld végéhez. Leállítják a gépét, megpillantják a gazdákat, egymásra tekintenek és ismét elhúzzák a szájukat

— Azt hittem, hogy határkőnek állottak be a föld végébe — kezdi a traktorista, s közben a barátjára hunyorít íriszemmel.

— Határkőnek?... Ne beszélj már ostobaságokat. Eljöttünk megnézni ezt a (sudabogarat. Kiváncsi vagyok, hogy mit akartok tulajdonképpen ezzel — feleli sértődötten Ákos Lajos.

A borbélytól kértük köleséin. Megnyírjuk a földet, hogy ne legyen olyan nagy haja Iátja-e?... Ez a munka, Lhhrz képest a kasza csak sarló, még annyi se. Vegye csak le a kalapját, a maga haját is lenyirjuk vele egy-kettőre . . . Áratógép ez. Ügy, ahogy mondom. Ezt a táblát estére el is felejtjük.

Szeme végigsiklik a tájon.

— A r a ť ó g é p ! Hát már az aratásból is kiszorítják az embert?

— Hát, aki leleményes, až hamar kiszorul belőle. Elvégzi helyette ez ne. — Rátekint a gépre, megsímogatja a szemével.

— Nem olyan az, mint a mi munkánk. Igaz-e Pista? — vakargatja a féri.

— Bizpnv nem, nem olyan k v s - vág b le Ákos szavába a traktorista. — Nem izzad ez meg

soha. Nem is fárad el, folytatja a traktorista, idegesen babrál valamit a motoron.

A két gazda nézegeti a kévéket, meg a tarlót. Szemet keresnének a gép után, de nem találnak. Néha-néha egymásra tekintenek, aztán ismét lázasan hozzáfognak a vizsgálódáshoz. Visszajönnek ismét a traktorhoz.

— Hát a többit mikor vágjátok le, majd másszor? ... — kérdi Lajos a traktoristától,

— Le van az már vágva, mit beszél — veti oda a traktorista.

— Fiz centiméteres tarló, hahaha — mind a ketten nevetnek. Amennyi a haszon, annyi a kár — a hasa csak úgy lötyög a nevetéstől.

A traktorista gondolkozik, hogy erre válaszolni is kellene valamit, nem talál szavakat, hát csak ennyit mond:

— Annyi Irat! Valamivel több is Elég ez a szalma úgv is Brleszantjuk a földbe, meg műtrágyát is teszünk hozzá és kövér lesz tőle a föld — feleli akadozva a traktorista.

— Nézd meg az en tarlómat, te fattyú, az agyaraddal se tuds2 belekapaszkodni. Ez a menka nem az, amit a gép csinál, — kifeszíti hatalmas mellkasát. у

— Lehet, hogy maga kisebb tarlót hagy de gürcöl látástól vakulásig, nadrágszíj darabon — magyarázza a traktorista.

— Hát nem az a fontos, hogy sokat dolgozzunk — fontolgatja magában Ákos Lajos

— Az! — feleli a traktorista anélkül hogy hozzájuk fordulna. — De nemcsak a munka a cél, ha'inem az eredmény is és főképpen az. Azt pedig csak géppel lehet magasabbra emelni. Nem látok én abból semmit, amit maguk kaszálnak, — elfintorítja az arcát.

— Gyere, nézd meg, akkor biztosan látsz — veti oda kedvtelenül Ákos.

— Nocsak, azt mondom, hogy azzal a falnak lehetne menni. Nézzék meg, most jöttem ki és már körülszeltem a táblát. Én csak irányítom a gépet, az meg arat. De ne zavarjuk egymást, mert az idő halad a munka meg marad.

Rápattan a gépre és ismét befúrják magukat a búzatengerbe. A gépet alig látni, pöfékelése ad hírt hollétéről.

**

Ákos Lajos és Felvégi István szótlanul ballag v ssza. Mindketten elmerengnek a látottakon és hallottakon. Ákos többet beszélt a traktoristával, neki

ideje se volt elmélyülni, magábaszállma. Felvégi a traktorista minden szavát átrágta. Magaban «gázát adott a fiúnak. De mégis az a föld, áltól nehéz megválni. Hozzá van ahhoz nőve az ember — forgatja gondolatait magában.

— Elment a kedvem a munkától — töri fel a csendét Felvégi. *“■ Ismét nekiállni és milyen szaporában. Ezek a suhancok úgy hangoskodnak, fel se veszik az aratást.

— Ne törődj te velük. Levágjuk mi is a miénket. Nei^r nekünk teremtették a közös gazdálkodást meg a gépeket. A titkár m^r csinált egy párszor gyűlést, hogy írjuk alá a nyilatkozatot, de nem jelentkezett senki. — Kezébe szorítja a kaszanyyelét és úgy folytatja: — Azért jó lenne az a gép ide. Egy-kettőre elintézné az egészet.

— Azt akartam mondani én is. Kivetted a számból. Túlesnek az aratáson két nap alatt. Tudod mit? írjuk alá azt a belépési nyilatkozatot. Egyszer kell abba is belépni. Nem lehet az rossz, amikor még a trágyát is géppel hordják, nem kell annyit dolgozni.

— De hamar kitörték a nyakad — Ákos sajnálkozván néz Felvrgire. leül és veregeti a kaszáját. — Ilyen egyszerűen nem megyen az, elveszik a földet.

— A földet, soha! Az itt volt, meg itt is lesz, nincs még olyan hatókör, amelyik azt elhúzná — forgolódik Felvegi.

— No, de ne szaporítsuk a szélt.

Azzal hozzálát a munkához. Beleolvadnak a tájba. Néha-néha felegyenesedik egy-egy kaszafenésre. Felvégi pedig a hátát egyenesítgeti gyakran, mire a nap lemenőben volt. be is fejezték a munkát Ott lépkednek az úton hazafelé.

— Tudod-e, mit gondoltam, — kezdi Felvegi anélkül, hogy Ákosra vetné a szemét. — A városi emberek még ilyen korban legényembe! ek, mi is azok lehetnénk, ha könnyébetenenk magunkon.

— Hogyan?... — érdeklődik Ákos.

— Hát úgy, hogy ráengednénk a gépet földjeinkre, végeznék azok a nehéz munkát, mi csak igazitgatnánk. atnit a gép nem tud elvégezni

— Hát jó lenne, jó lenne, nem mondom -- mormolja Ákos Lajos.

**

Hazaértek. Vacsora után Fel végi feláll az asztaltól.

— No, megyek.

— Hová? Hát üljél még, — marasztalja Ákos Feívégit.

— Gondolkoztam a dolgon, bemegyek a titkárhoz.

Egy pillanatig néma csend, едута^Ьз fűi ódik a

pillanatuk. Felvégi, a kisparaszt, már elindult. Ákos még ingadozik.

— Várj ... Felveszem a kabátom, én is veled megyek.