Szabad Földműves, 1951. január-június (2. évfolyam, 1-25. szám)

1951-03-11 / 10. szám

1951. március ГГ. SméadfStíműfes 7 Д nyitrai kerület győztes EFSz-ének közgyűlésén a Nemzeti Bizottság, a nő-, ifjúsági és úttörő szövetség, a tanítóság és a CSEMADOK ajánlotta fel a szövetkezet támogatását Csak a beszolgáltatandó terményekből több mint 27 milliós bevétellel számit az udvardi EFSz Minél nagyobb . , . . , „ sikereket ér el egy EF~z a közös munkával, annál Örömtelibb a szövetke­zet évzáró közgyűlése. Ezt világosan láttuk az udvardi EFSz évzáré közgyű’ésén is. A szövet­kezet tagjainak meg volt minden okuk arra, hogy elégedettek legyenek az elért eredményekkel hiszen méltányolta azokat a földművelési minisztérium is, amikor díszöve é’lel tüntette ki až udvardi EFSz-t, mint a nyitrai kerület őszi munkaversenyének g as szíj eikezeiét. A disz. o levélen kívül egy rádiót, motorbiciklit és egy tenyészmarhát kapott a szövetkezet jutalomként. egnagyóbb díjat a szövetkezeti tagok mégis azzal szerezték meg, hogy munkájok értéke je entősen megnövekedett a zőszi munkák jó megszervezésével, azoknak a tervezett időpont, nál három héttel való korábbi elvégzésével. így y-'-zt időt takarítottak meg, másrészt a ve­tőmag Is idejében került a földbe, amivel a magasabb hektárhozam elérésére való kilátásaik is megnőtök. De meg nőtt ezzel természetesen a nagyobb bevétel lehetőségei is. „Kiváló eredményeinket jól megszervezett kö­zös munkánkkal értük el. Ez mindannyiunk nagy sikerét jelenti, hiszen mindannyian hozzá­járultunk e sikerhez, amely egyben végleg meg­győzött minket a közös munka és a szövetkezeti nagytermelés nagy előnyeiről” __ jnondotta, többek között megnyitó beszédében Hanzlík András, a “szövetkezet elnöke és a jelenlévők nagy lelkesedéssel erősítették meg szavait. Az udvardi III. típusú EFSz tagjai 200 hek­tárnyi területen gazdálkodnak. Az őszi munká­kat három munkacsoport végezte el, melyek ver. senyben állottak egymással, de versenyeztek egymással az osztagok sőt maguk az egyének is. Ennek tudható be a rendkívüli siker. Az őszi munkák I00o/O.os teljesítése lehetővé teszi most a szövetkezetnek a tavaszi munkák jó startját. A talaj jól van előkészítve. A szö­vetkezet idejében gondoskodott a szükséges vető és műtrágyamennyiség biztosításáról is. A tavaszi munkákra még az őszinél is jobban felkészült a szövetkezet. Minden munkacsoport­nak meg van a saját területe, melyet egész éven át megművel; a csoportok megkapták a szüksé­ges mezőgazdasági szerszámokat, fogatokat is. Ezenkívül a gépállomással kötött szerződés ré­vén biztosítva van a gépi segítség is. Nagy előnyt jelent az is, hogy a szövetkezet tagjai taggyűléseken teljes mértékben megis­merkedtek a normákkal és tudják mindnyájan, hogy a norma teljesítéséért mennyi munkaegy­séget kapnak. A tagok azzal is tisztában van­nak, hogy a pénzbeli juttatáson kívül milyen természetbeni juttatást kapnak egy.egy munka­egység után. Egy munkaegységért egyébként minden szövetkezeti tag 130 koronát kap, ezen­kívül 2.74 kg búzát, 1.90 kg rozsot 1 kg árpát és 2.12 kg kukoricát. Lapunk hasábjain nem tudjuk ismertetni a ha­talmas munka, és pénzügyiterv minden részletét, de ha .csak annyit említünk, hogy a szövetkezet a növényi termelvényekért 27,271.120 korona bevételre számít, ami az állati termékekért vár­ható összeg révén további milliókkal gyarap. szik. világosan látjuk, milyen hatalmas mező­­gazdasági nagyüzemmé fejlődött az udvardi EFSz. Itt meg kell említenünk, hogy az említett hu­szonhét milliós bevétel közelről sem fejezi ki a várható értéket, hiszen ez az összeg kizárólag a ’ -szolgáltatási szerződés értelmében bér gáltandó termelvények ellenértékét jelenti és nincsen belefoglava я vetőmag, valamint я ta. goknak Juttatott természetbeni juttatás, mely ugyancsak további milliókat jelent a szövetke­zet, illetve a tagok számára. Nagyon szép eredményt ért el a szövetkezet az állatállomány hasznosságának emelése terén is, különösen ami a tehenek tejhozamát illeti. A tehénállomány közös istállóba való összevonása után a kezdeti átlagos 6 liter tejhozam után _ nem egészen két hónap alatt — 9.8 literes -pi átlagot sikerült elérni. A szövetkezet tagjai Jól tudják, hogy mező­­gazdaságunk rohamos fejlődését nemcsak a jól elvégzett munkájuknak köszönhetik, de köszönet­tel tartoznak mindezért a munkásosztályunknak is, mely minden téren segíti mezőgazdaságunk gépekkel való előrehaladását, amikor különböző mezőgazdasági gépekkel és más iparcikkekkel látja el a falut és ezzel döntő m^ékben hozzájá­rul szövetkezeti tagjaink, kis. és középföldműve­seink életszínvonalának állandó emelkedéséhez. Ezt kis. és középföldműveseink azzal viszonoz­zák, hogy emelik a hektárhozamokat és az állat­­állomány hasznosságát. Építő munkájuknak ál­landó fokozása mellett újabb kötelezettségválla. lásokkal emelik a termelést, mellyel nemcsak azt segítik elő, hogy munkásaink asztalára több mezőgazdasági termék kerüljön, hanem a világ­béke megingathatatlan építőivé is válnak. Az állatállomány gondozásával megbízott munkacsoport vezetője, Szedlák elvtárs, az év­záró közgyűlés alkalmával kötelezettséget vál­lalt, hogy a munkacsoport rövid időn belül 1 literrel emeli a tejjhozamot s в»—'akkor ver­senyre hívta a járás EFSz.eiben levő hasonló beosztású munkacsoportokat az állatállomány nasznosságának fokozása érdekében. Subó Má­ria, aki — Subó Etellel együtt ____ 25 fejőste­hén és 13 borjú gondozását látja el, további 2 literrel kivánja emelni a napi tejhozamot. A Helyi Nemzeti Bizottság tagjai felaján­lották, hogy 23 tagú munkabrigádot szerveznek saját soraikból, amely egy héten át dolgozik majd a szövetkezetben ott, ahol erre legnagyobb szükség lesz. Ezenkívül a Helyi Nemzeti Bizott­ság minden tagja egy új tagot szervez az EFSz. nek. Vicena István, а III. munkacsoport vezető. je, — a csoport tagjai nevében__versenyre hív. ta a többi növénytermeléssel foglalkozó mun­kacsoportokat a tavaszi munkák legjobb és leg. gyorsabb befejezése érdekében. Siunan Emilia — a f ”a nőszövetség '■“"'ti nevében __ bejelentette, hogy a nős"" '*'*3 tagjai kötelezettségvállalással adnak határo­zott választ a háborús uszítóknak s ezért a szö­vetség tagjai a tava'?’ 1000 órát, a zöldségültetésnél pedig 500 órát fognak ledolgozni. A tanítók nevében Mátrai tanító tolmácsolta a tanítóság kötelezettségvállalását, bejelentve, hogy a tanítók 300 órát ajánlanak fel az EFSz.nek a mezőgazdasági munkálatok­nál és segítségére lesznek a szövetkezetnek az adminisztrációs munkák végzésében is. Jelentke. zett a helyi űttörőcsoport is, melynek tagjai 1000 órát dolgoznak majd a szövetkezetben. Mackó elvtárs, a helyi CSEMADOK tagjai nevében bejelentette, hogy a szervezet 76 t""ra 30 napos brigádmunkát ajánl fel a szövetkezet­nek. Hanzlík Irén kötelezte magát, hogy az elek. tromos mosodát a legrövidebb időn belül üzem­be helyezi. Amint a fentiekből látjuk, az udvardi EFSz. nek minden előfeltétele meg van arra, hogy a jobb holnap építője és a b«ke szilárd őrzője le­gyen. — hiszen vele tart a falu. (mj.) Közgyűlést tartott Diósförgepatony Az esőzés ellenére 90 hektáron már elvetették az árpát Eke jár a traktor után, hogy szemre is szép legyen a vetés Ünnepélyes keretek közt tartottuk meg köz­gyűlésünket az elmúlt szombaton. A ke— dél. utáni órákban vonattal érkeztek meg közgyűlé­sünkre érkezett vendégek, köztük több fővárosi színész is. A fővárosi színészek kultúrműsoráról már előző nap értesítettek bennünket, de _ ő­szintén bevallom — nem igen hittük a dolgot. Amikor azonban a szövetkezeti vezetőség kivo­nult az állmásra a vendégek fogadására, az ér­kezettek között valóban ott voltak a fővárosi színészek is. Közgyűlésünket a moziteremben tartottuk, ahol a tagok lelke tapsa fogadta a ' ' ' ér­kezett vendégeket. Az üdvözletek után kezdetét vette a kultúrműsor és a fővárosi színészek orosz, szlovák és magyar népdalokat adtak elő. A közönség hatalmas tapssal köszönte i a kitűnő számokat és nagyon sajnálta, amikor a fő­városi vendégeink bejele»* ' hogy előadásu­kat befejezték és további ráadásról sem lehet még egy szövetkezetét szó, mivel azon a kell felkeresniük. A fővárosi színészek látogatása olyan esemény volt részünkre, melybe- "ze’őtt sohase részesül­tünk és minden bizonnyal valamennyi sző—ve. zeti tagban megerősödött az a hit, hogy, a szocializmussal együtt eltűnik majd a vá­ros és falu közti különbség is. A fővárosi színészek távozása után az úttörők léptek fel a kultúrműsor további részében és gyönyörű szocialista indulókat, énekeket adtak elő. A kisdiákokat ugyancsak lelkes taps :utal. mazta, majd meghatva figyelte mindenki az út­törők ünnepélyes eskütételét. A kultúrműsor befejezése után kezdetét vette a szövetkezeti közgyű’^R. A szövetkezet elnöke köszönetét fejezte ki a tanítóknak az úttörők sikeres szerepléséért, majd üdvözölte a közgyű­lés vendégeit, akik között ott voltak a védnök­séget vállalt üzem küldöttei is. Az üdvözletre válaszolva a védnökséget vállalt üzem küldött. „Ez itt a Tulipán,melytől 24 litert fejek“ Látogatás a szentmiklósi állami birtokon, ahol emelkednek a teljesítmények és a munka jutalmazások — de nem tűnt el a »tekintetes úr« megszólítás Az érsekújvári állomáson — különösen szom­baton __ olyan a tolongás, mint májusban a méhkas körül. Többfelé ágazik itt el a vasútvo­nal s a várakozó utasok — türelmetlenek! A hangszóró figyelmezteti az utasokat, hogy a harmadik vágány körül ne tartózkodjanak, mert az érkező vonat könnyen szerencsétlenséget okozhat. A kanyarban feltűnik szemünk előtt a hatalmas gőzös, melynek ele’én ott ragyog a vörös csillag, hirdetve a munkásság győzelmét. Ezzel a vonattal indultam én is Párkány felé, hogy a közbeeső szentmiklósi állami birtokon látogatást tegyek. Az első ember akivel találkoztam Bórik La­jos, akinek 12 szarvasmarha van gondjaira bíz­va. Az óriási istállóban, ahol Bórik Lajosra aka­dok, az ember valósággal gyönyörködik a szebb. nél.szebb állatokban. Büszkén mutatja Bórik elvtárs azokat a szarvasmarhákat, melyeket ő gondoz. — Ez itt a Kukucska _ mutat az egyik te. hénre __ húsz liter tejet ad naponta. Ez a má­sik Tulipán, melytől 24 liter tejet fejek napon­ta. Ezek a tehenek két.három évvel ezelőtt ke­rültek ide és alig három- négy tér tejhozamot értünk el kezdetben. Nézd meg most, elvtárs, micsoda állatok ezek. Mit tesz a jó gondozás és a jó takarmányozás! A múltban ilyen teheneink még nem voltak s mi azon vagyunk, hogy —ed. ményeink még jobbak legyene’ ' »’érjük az évi átlagos 8 literes tejhozamot. Ha ez sikerül — no és miért ne sikerülne, — akkor egy korona helyet két korona jutalmat kapunk literenként Ez mind nagyon szép, de arra is kiváncsi len. nék, hogy milyenek a kereseti lehetőségek? Bó­rik Lajos így válaszol: — Hát ezideig olyan közepes fizetésünk volt és bizony be kellett osztanunk, hogy mindenre jusson. Január elsejétől azonban már az új ka­talógus szerint történik a munkajutalmazás. Egy . egy tehén napi gondozásáért 5.20 koronát ka­punk, de ehhez hozzájárul holmi apró munká­ért további pár korona, úgyhogy azt mondhatom, hogy 9,- koronát kapunk egy tehén után napon­ta. Ahogy az előbb említettem, minden kifejt 1. tej után jár egy korona. Naponta kifejünk 90- 130 liter tejet. A munkámért kapott februári ju­talmazásom 6.500 korona volt. Természetbeni járadékként — a pénzjutalmazáson kívül — ka­punk havonta 25 kg árpát a szárnyasok részére, sőt a háztartás részére is rendelkezésre áll fél magyar hold, melynek a megművelését az álla­mi birtok vállalta. A háború előtt dóig-’tünk reggel négytől este tízig és mégsem tudtunk em­berhez méltó életet élni. Most ki hogyan igyek­szik, olyan jutalmazást kap! A tehénistállóból átmentem a sertéshizlaldá­hoz, ahol a munkások azonnal körénk sereg­lettek, mivel éppen ebédidő alatt értünk oda. Dobcsek Ciril munkavezető az állami birtokon. Jutalmazása is mutatja, hogy milyen odaadóan dolgozik. Februárban 8.262,- korona jutalmazást kapott. Dobricska Mihálynak, aki szintén a ser­téshizlaldában dolgozik, a miüt hónapban 6.600 korona volt a fizetése. A napi norma 150 sertés gondozása, de gyak­ran 200 sertést is ellát. Az Érsekújvári Földműves Raktárszövetkezet szép hízott sertéseket vásárol ezen a majoron. Meg kell azonban említenem azt is, hogy ami a munkásoknak nem tetszik. Valahányszor gyű­lés van, Lombos Vilmos intéző „úr” mindig igyekszik kibújni alóla. Talán szégyenli magát a munkások között? Van kocsisa is, aki a cipő­jét tisztítja és kertészkedik az intéző úr kert­jében. A parádés lovak az istállóban hevernek, viszont a munkások gyermekeit olyan igás lo­vak viszik az orvoshoz, melyeket a termelésből vontak ki. A majoron nég ygazda van. kettő kö­zülük testvér, a harmadik unokatestvér, a ne­gyedik pedig sógor. Ezek még ma is bókolnak az„ intéző úrnak”, akit „tekintetes úrnak" szó­lítanak. Azok a munkások, akik a lovakkal és ökrök­kel dolgoznak, jobban szeretnék, ha az ő mun­kájukat is normalizálnák. Micsák Elemér, Pász­tor Elek, Héger Gyula és a többiek úgy nyilat­koztak, hogy akár igyekeznek, akár lassabban dolgoznak, a Jutalmazást egyformán kapják. — Azért vagyunk itt — mondják — hogy dol­gozzunk, de csak úgy dolgozhatunk még na­gyobb örömmel, ha a mi munkánkat is normali­­zálják. Amíg ez meg nem történik, nem lehetünk élmunkások sem. Mi pedig mindnyájan szeret­nénk élmunkások lenni és bebizonyítani, hogy többet is tudunk dolgozni, sőt tudunk munkában versenyezni is. a tejhozam emelkedése jutalmául. ....................................tlllllllllllllllllllllllllllllllll....Illllllll....Illlllllllll.....шиш...n....unni....1111......................i...n.......nini.........i......inni....in.....inni Bégének vezetője, az üzemi bizottság elnöke, üd­vözölte a közgyűlést és beszédében "та kérte a szövetkezet tagjait, hogy mindenütt tartsák szem előtt a munkás — pa­raszt szövetség megingathatatlian egységét, mert a munkásság és a parasztság közös össze­fogása építi ki a boldogabb jövőt. A munkásság és a parasztság összefogása valósítja meg a falu és a város közti különbség eltűnését is. A Párt helyi szervezetének elnöke is felszó­lalt a közgyűlésen és beszédében kiemelte, hogy a szövetkezet közgyűlésének fel kell tárnia a hibákat de ugyanakkor értékelni kell az el. ért jó eredményeket is. A fejlődés csak úgy kép­zelhető el — mondotta, _ ha a jót még jobbá tesszük a rosszat pedig eltávolítjuk. Beszéde to. vábbi során felhívta a tagok figyelmét az éber­ségre, mivel a reakció még mindig dolgozik. A béke őrzése érdekében minden szövetkezeti tag­nak kötelessége, hogy éberséggel meghiúsítsa a reakció minden mesterkedését. Fodor szövetkezeti elnök a beszámolók után felkérte a közgyűlést az új választások megtam tására. A jelölő bizottság ismét Fodor elnökségét javasolta, míg I. aléL nöknek Koszorús, II. alelnöknek pedig Nagy elvtársakat. A je""ő bizottság javaslatát úgy az elnökség, mint a felügyelő bizottság összetételére vonat­kozóan a közgyűlés egyhangúan fogadta el. A választás megtartása után a szövetkezet el­nöke ismertette az egész évi munkatervet és a szövetkezet pénzügyi tervét. A tervek ismer­tetése után a munka dalával ért véget a közgyű­lés, melyet közös vacsora követett. Szövetkezetünkben egyébként már nagyban folyik a vetés, de sokszor gátolja a munkát az esőzés. E beszámolom írásakor már 90 hektárt vetettünk be árpával. A vetésnél segítségünkre van a traktoros bri­gád is, hogy a vetési tervet időre teljesíthessük. A traktor mögött vetőgép járja a határt. A szövetkezet kovácsai némi módosítást hajtottak végre. Huszonnégy soros a nálunk dolgozó vető­gép és utána nyomban ott a fogas, amely elta­karja a vetést. Eddig szemre elég csúnyák vol­tak a vetéseink, mert a traktor nyoma alaposan meglátszott a földben. Nagy és Végh elvtársak dolgozták ki aztán azt az újítást, mellyel meg­oldották, hogy a traktor ne hagyjon látható nyo. mot. Ekét szereltek a traktor kereke után, amely a traktorkerék nyomát újra felszántja és így ma már nyoma sincs annak, hogy merre járt a traktor. Az újítást már ki is kísérletez­tük, nagyszerűen bevált és ezért felhívtuk, rá a gépállomás figyelmét is. A traktor mögé szerelt eke lehetővé teszi, hogy szemre is szép legyen a vetés. Kalmár János, Diósförgepatony. (bők.) Iliin,...............................................iininnnnnn...................................................................Huni..............................nnninnn A kellő időben és helyesen használt nemesített vetőmag, műtrágya és növény­védelmiszer képezi a bő termés alapját!

Next

/
Thumbnails
Contents