Szabad Földműves, 1951. január-június (2. évfolyam, 1-25. szám)

1951-01-14 / 2. szám

8 Cmktd ШсШшт' Ш. 'Wár Í 4. ’ Hadsereggel sem tudják elnyomni a nép ellenállását Jugoszláviában A lázadó falvakból sok embert ismeretlen helyre hajtottak el Jugoszláviában a Titoék minden terrorja ellenére napról napra nagyobb méreteket ölt a dolgozó néj> ellenállása és már a hadsereget kénytelenek be­vetni az egyre szaporodó ellenállók ellen. Különösen nagy az ellenállás Bosz­niában, ahol több partizáncsapat működik. Cazin környékén oly méretű volt már az ellenállás, hogy Titóék felvonul­tatták a katonai csapatokat. Jugoszláviából írt levelében az egyik katona el­mondja, hogyan kényszerítették őket, hogy a nép ellen menjenek harcolni. — Én az úgynevezett népvédelmi osztagok 179. ezredénél szolgáltam. Csa­patainkat Banjaluka városban helyez­­ték б1. Titoék úgy készítettek elő bennünket a nép elleni harcra, hogy elsőnek meg­­s?mmisí tettek minden szovjet könyvet és folyóiratot, amelyet eddig használ­tunk. A könyveket a városon kívül égették el, hogy senki se lássa. Egy éjszaka bejöttek a szobánkba a tisztek, hogy a Vörös Hadsereg már Bulgáriában van és minden percben várható, hogy megtámadják Jugoszlá­viát. Elrendelték a hadikészültséget és 10 napig arra kényszerítettek bennün­ket, hogy lövészárkokat ássunk. Ezt a mesét azért találták ki, hogy meggyőződjenek arról, hogyan viselked­nek a katonák. A provokáció azonban nem sikerült, mert a katonák egv per­cig sem hittek ezeknek a szovjetelienes janicsároknak. UTCAI HARCOK CAZINBAN Nemsokára rá egy Mikics nevezetű tiszt összehívta az összes altiszteket <-s tiszteket és arról beszélt, hogy a „nép­­ellenesw elemek sugalmazására föllá­zadt a nép a „népi hatóságok“ ellen. És mindent meg kell tenni, hogy ezt a lá­zadást elnyomjuk. A városban és a kör­nyékén elrendelték a szabadmozgási ti­lalmat. Este 6 óra után senkinek sem volt szabad járkálni az utcán. Letartóztattak több tisztet, köztük egy őrnagyot és sok katonát, akik nyíltan elítélték Titóék politikáját. Megkaptuk a parancsot, hogy Cazin­­ba kell vonulnu'nk, ahol a nép fellázadt és fegyverrel harcolt a szabadságáért. Tisztjeink ilyen szavakkal bátorítottak bennünket: „Ne féljetek, ahol lakoda­lom van, ott hús is akad“. Hajnalban értünk Cazin elé, fölfejlődtünk és meg­kezdtük a helység elleni támadást. Strázsa uram megtörülgette a kését az ingujjával. — No, — szólt megelégetten — az egyik ablak most már ki van nyitva. A németek lelkesedve nyúltak a kér­ges, bütykös tenyere után, hogy meg­szorongassák, csak Lippay professzor fortyant föl hangosan. — Hallja, Strázsa, maga mégis rette­netes vakmerő ember! Tudja-e, mivel játszik? Tudja-e, hol vagdalt, mit vag­dalt? Tudja-e, milyen felelősséget vál­lal Isten és emberek előtt? Tudja-e, mi az a szemhártya, érhártya, ideghártya, könnytömlő és a többi? Melyik ideg honnan és. hová szalad? Tudja-e, mi az afakia, a glaukoma és mi a morgagnia­­na? Ugye, nem tudja? — Minek tudnám, kérem alássan? — Hát azt tudja-e, hogy ha csak egy gondolattal vág odébb jobbra vagy bal­ra, a másik szemnek is kioltja a vilá­gát? Strázsa uram figyelni kezdett. — Ami pedig a hályogot illeti, amit most eltávolított — folytatá a profesz­­szor, tudja-e, hogy az csak kétezer eset­ben sikerül egyszer, a statisztika sze­rint? — Ugyan? — szólt közbe a kovács el­­gondolkova. — Mert vagy töpörödik a szem len­cséje és operálás közben .könnyen elsza­kad a függesztője s üvegtest ömlik a sebbe, vagy pedig elhigul a kérge s a magja könnyen kificamodik, sőt elme­rülhet az üvegtestben. — No, no — neszeit rá Strázsa uram és verejték gyöngyözött a homlokáról. — Jöjjön csak közelebb — inté oda a A partizánok tűzzel fogadtak bennün­ket Több mint kétórai harc után a par­tizánok kénytelenek voltak visszavo­nulni és mi bevonultunk a városba. Ott saját szememmel láttam, hogy egy Ru­­zsics nevű szakvezető minden ok nélkül megölt négy embert. Csapatunk kom­­miszárja Matijevics hadnagy belelövöl­dözött a fegyvernélküli tömegbe és hat embert azonnal megölt. Nagyon sokat megsebesitett. Sok embert összefogtak és kiadták a parancsot, hogy le kell őket gyilkolni. Ez meg is történt. GYILKOLNAK. FOSZTOGATNAK Mindez a titóista banditáknak nem volt elég, hanem még külön letartóztat­tak 300 embert, akiket elhajtottak Sza­rajevóba. A megölt és letartóztatott emberek házait kifosztották az állatál­lományt a katonasággal elhajtatták. Cazinban a partizánokat nemcsak a nép támogatta, hanem az egész rendőr­ség átpártolt hozzájuk, és segített nekik a harcban. A katonaság hozzáfogott a környező falvak „megtisztításához". Egyik faluban Vukinovics hadnagy megölt 2 gyermeket, állítólag azért, mert partizánok futárja voltak. A falvakból nagyon sok embert isme­retlen helyre hajtottak el. A katonák nem akartak harcolni a nép ellen. Egy nagy csoport, amelyet Milos Makics hadnagy vezetett, átállt a partizánok oldalára.. Mikor ezt Titóék látták, azonnal nagy „tisztogatást“ ren­deltek el és az összes megbízhatatlan tiszteket és altiszteket áthelyezték. Mi­vel engem :s megbízhatatlannak talál­tak, áthelyeztek. Minden gyilkosság és véres terror el­lenére Titóék nem tudják elnyomni a dolgozó nép ellenállását. Hiába vonul­tatja föl jánicsárjaik vezetésével a ka­tonaságot. Partizán professzor úr neki melegedve —, meg­­gyarázom a paciens eleven szemén, ho­gyan függnek össze ezek a kis finom erecskék és az idegek a második szem­mel. Kedvvel magyarázta a szem csodála­tos országát, mint egy mappát a folya­maival, ereivel. Strázsa uram nézte, egyre nézte, hogy szinte kidülledtek a szemei és hallgatta, mialatt minden haj­szála égnek meredt, míg egyszer csak elkeseredve ütött rá a csizmaszárára, csüggedten mormogva maga elé: — Most kutya már kend, Strázsa Já­nos. Ügy érezte, mintha leesett volna va­lami magaslatról, toronyból vagy miből és mintha nem is ő volna az már, ha­nem csak a hazajáró lelke. Mikor pedig a magyarázat után föl­kérte a professzor, hogy operálná meg a szabó másik szemét (az már könnyű dolog volt), szabódott, húzódott, csak nagy únszolásra foggta meg a kést, de az — uram, teremtőm, mi dolog érhet­te? — reszketni kezdett a kezében. A beteghez hajolt, de a feje szédült, elsá­padt, mint a fal s a karja lankadtan esett alá. — Jaj, tekintetes uram, — nyöszörgé — nem látom, nem tudom ... nem me­rem többé. Azontúl, hogy megtudta, milyen kom­plikált külön világ a szem s mennyi ve­szély származhatik kezének parányi rezzenéséből, vérének sebesebb lükteté­séből, késének' egy gondolatnyi elsiklá­­sából, soha többé nem mert hályogot operálni, sőt még egy árpa kigyógyítá­sába sem bocsátkozott. CSAVAROS SÓGOR: —------­Én meg a Lédeci titka No, ezt hallgassák meg, ha van ide­jük. Lédeci Janit csak úgy híjják miná­­lunk, hogy a titokzatos Lédeci. Megvan ennek az oka, mert olyan titokzatos képpel csinál mindent, hogy az min­denkinek imponál. Mihelyt találkozik valakivel, elkapja a kabátja hajtókáját s azt mondja: — Idehallgasson! Nagyszerű megle­petést készítek elő! De el ne mondja senkinek! Aztán elkezd az illetőnek a fülibe sugdosni, amíg az ott nem hagyja, vagy el nem alszik. Azt mondják, kultúrvezető is úgy lett minálunk Lédeci, hogy a választás előtt félrehívta egyenkint az embereket s el­kezdett a fülükbe sugdosni. Az emberek restellték bevallani, hogy nem értenek a Lédeci sugdosásából egy szót se, hát bólintottak rá. — Akkor hát énrám szavaznak! — mondta szigorúan Lédeci. — A rossz nyelvek szerint így vá­lasztották meg Lédecit, de a jó nyelvek se tudtak sok jót mondani a Lédeci munkájáról. — Mire készülünk? — kérdezték Lé­decitől a tánccsoport tagjai, miután megválasztották. —Meglepetés lesz — mondta ititok­­zatosan Lédeci. De a táncosok, ak’knek viszketett már a talpuk, nem hagyták annyiban a dolgot. — Betanulunk egy pár szép népi tán­cot —- mondták. — Pszt — mondta Lédeci. — Ne sies­sétek el a dolgot, nagy meglepetést ké­szítek elő. Aztán elkezdett a fülükbe . súgdosni, amiből azok egy szót se értettek, hát bólintottak rá és hazamentek. Egv darabig nem látta a kultúrcso­­port Lédecit. Egv nap aztán elmentünk hozzá a dalosokkal. Kati is velünk volt, mert ő nagy dalos, jó hangja van. — Mi baj van? — kérdezte kelletle­nül Lédeci. — Baj nincs semmi — mondta Ko­vács Ambrus, a legjobb dalosunk — Csak azért jöttünk, hogy megmondjuk, a szomszéd faluban a kultúrcsoport résztvesz az agitációban. Oly jó dalos­rigmusokat csináltak, hogy csuda. Ki­éneklik a legjobb, meg a legrosszabb beszelgáltatókat. csuda sikerük van. — Hát osztán? — gyújtott cigarettá­ra Lédeci. — Mi közünk nekünk a szomszéd faluhoz? Különben is én most nem érek rá, nagy meglepetést készítek elő! Avval súgott valamit a Kati fülibe. — Nem értek én ebből egy szót se — mondta Kati. — Akkor gondolkozzék rajta — mondta titokzatosan Lédeci. Egy hét múlva megint elmentünk Lédecihez, ezúttal a táncosok, a dalo­sok, meg a színjátszók együtt. — Ritkán látjuk magát. Jani bácsi — mondta szemrehányóan К évi Laci, az egyik színiátszónk. — Majd adok egy fényképet magam­­rul — mondta barátságosan Lédeci. — Azt elnézegethetitek. — Ne vicceljen már, Jani bácsi — bosszankodott Kevi. — Azért jöttünk, hogy megkérdezzük, elfogadjuk-e a szomszéd falu kultúrversenyre való ki­hívását. — Ja? — mondta Lédeci. — Nem érek én rá avval foglalkozni! Ör'ási megle­petést készítek elő, gyerekek! De puszt! Senkinek egy szót se róla! — Node mi részt akarunk venni a kultúrversenyen! — mondta az egyik énekes. — Nagy dolog a kultúrverseny! — Az én meglepetésem is nagy dolog — mondta sértődötten Lédeci. — Tud­játok, miről van szó? Azzal elkezdett a Kevi Laci fülébe súgdosni. — Nem értem, mit sxigdos, Jani bá­csi — mondta Kevi Laci. — Annál jobb — mondta Lédeci. — Legalább nem kotyogod ki a meglepe­tést. Másnap Reszegivel láttam beszélget­ni az utcán Lédecit. Reszegi a legna­gyobb kulák a faluban. Amikor meglátott, mindjárt otthagy­ta a kulákot, jött oda hozzám, — Mi az? — kérdeztem tőle. — Ilyen jóba vagy a kulákkal? — Csak az elgondolásomat fejtettem ki neki — mondta Lédeci. — Mégis ta­pasztalt ember színházi dolgokban, azt mondják, 1940-ben egyszer egész éjsza­ka mulatott egy színésznővel. Nagyon helyeselte az elgondolásomat. — Hogy a csudába ne helyeselte vol­na — jöttem méregbe. — Amióta maga a kultúrvezető, alszik az egész kultúr­csoport, maga altatta el! Az tetszik a kuláknak! — Jól van — mondta Lédeci. így be­szél velem Csavaros szaktárs! De ha tudná a meglepetést! És elkezdett a fülembe sugdosni. — Nem értem — mondtam mérge­sen. — Nem ért meg engem senki — mondta keserűen Lédeci és tovább ment, de vagy tíz méterről visszafor­dult, a szájára tette a mutatóujját és azt mondta: —Pszt! Meglepetés! Akkor összeültünk az egész kultúr­­csoporttal és elkezdtünk gondolkozni mit lehet csinálni. Kati mindjárt meg mondta. Jó sokáig nem láttam aztán Lédecit, újév után két nappal találkoztam csak vele legközelebb. — Készül már erősen a meglepetés — mondta titokzatos képpel. — Helyes — bólintottam és tovább akartam menni, de Lédeci megfogta a kabáthajtókámat. — Várjon már, Csavaros szaktárs — mondta. — Megmondom már, mi az a meglepetés, mert úgy látom, hogy az emberek bizalma kezd megrendülni bennem! Idefigyeljen! Szétnézett, hogy nem hallgatózik e valaki, aztán kimondta: — Tudja meg, Csavaros szaktárs, hogy háromfelvonásos nagyoperettet készítek én elő! Negyventagú zenekar­ral! Tizenhat képben, kétszáz szereplő­vel No, ehhez mit szól? — Azt, hogy nincs még tíztagú zene­karunk se és legfeljebb húsz színjátszót tudunk összehozni, nem kétszázat. — Hát az igaz — vallotta be Lédeci. — Dehát nem olyan sürgős az. Van időnk bőven. Megvárjuk, amíg össze­gyűl a negyventagú zenekar, meg a kétszáz szereplő! Fő, hogy készüljünk a nagyoperettre, mert az nagy dolog! Egy év múlva is nagy dolog lesz az, meg“ két év múlva is! Ráérünk, fiata­lok vagyunk! — Idefigyeljen, Lédeci szaktárs — hajoltam közel a füléhez. — Bizalmat bizalomért. Én is közlök magával két nagy meglepetést. — Hát az egyik az, hogy a kultúrcso­­portunk részt vett a kultúrversenyen. — Hogy . .. hogy lehet az? hápogta Lédeci. — Én nem is tudok semmit a kul túrversenyben való részvételről.. . — Ja — mondtam. — Mindjárt meg­mondom a második meglepetést, cs»k hajoljon egész közel, nehogy valaki meghallja. — Akkor mondja hamar! — lelken­dezett Lédeci és körülnézett, hogy nem hallgatózik-e valaki. — Mi a második meglepetés? —Az — siígtam a fülibe szelíden —, hogy már három hete Új kultúpfelelő­­siink van ... |1ШМ1!М11111М1111111111!М11|||!||Ш1|||1М11|||1||1Н1||11||11|||||||М||ММ1||11М11||1М11И1М1|||1|1Ш!11111МШ1Ш1Ш1111Ш1ШШМ1ШШ!11ШМ1Ш1М1111П1111ПШ111Ш11Ш111М1111111М1111М11Ш1!111Ш11М1111111111 Szabad Földműves a Szk vákiai Egységes Földműves Szövetség és a Szlovákiai Szövetkezeti Tanács hetilapja — Szerkesztőség kir vatal és expedíció: Bratislava. Štúrova 6— telefon- Z74-03 — Felelős szerkesztő Kugler János — Kiadja az „Óráé" lap és könyvkiadó vállalat. Nyomja: Concordia nyomda Bratislava, Nár. povstania 41. _ 'rányíti postahivatal Bratislava 2. — Előfizetés egy évre 100 — Kčs. félévre 50 —Kčs. — A lap felmondható minden év végén okt. elsejéig. Eng. sz.1750 OPP Ba 2 1950/Sí.

Next

/
Thumbnails
Contents