Szabad Földműves, 1951. január-június (2. évfolyam, 1-25. szám)
1951-06-10 / 23. szám
г» šláhdfSáln Ж?$5 1951. június 10. Legeltessünk szakaszosan Mi eredményezi a jó minőségű takarmányt A szénakészítésnél az a cél, hogy a lekaszált takarmány minél hamarabb száradjon meg, mert akkor veszít a legkevesebbet a súlyából. A rendek forgatásánál vigyázzunk, hogy minél kevesebb levél peregjen le, mert a széna legértékesebb, legtáplálóbb része a levélzet. A levélpergést a hereféléknél megakadályozhatjuk, ha kellő fonynyasztás után kis villahegyekbe rakjuk a szénát és a forgatásnál a villahegyet egészben fordítjuk át. így kevesebb levél pereg le, mintha összefüggő rendben van a széna, mert akkor a forgatásnál állandóan tépődik. Jó módszer a nyárson, vagy állványon való szárítás is. Állványos szárításnál három — egyenként 2.5 méter hosszú — karót állítunk le egymástól megfelelő távolságra. A karókból 15—20 cm hosszú peckek állanak ki oldalvást. Ezekre petrencerudakat fektetünk és erre rakjuk fel a fonynyasztott takarmányt. Itt is levegőző réseket kell hagyni az egyes állványos szárítás nagy előnye az is, hogy egy napon belül felszedjük a földről a levágott takarmányt s az nem nyomja a sarjadékot. így gyorsabban fejlődik, hamarabb kaszálható a sarjú. Igen jóminőségű lucernaszénát készíthetünk hengeres szárítással. A lucernát a lekaszálás után 3—4 órán belül hengeralakú rendekbe gereblyézzük össze. A henger ne legyen vastagabb 40 cm-nél, arra is vigyázzunk, hogy laza maradjon. Az ilyen laza hengerrendben a lucerna 48 óra alatt megszárad és boglyába hordható. A gyors száradás magyarázata az, hogy a növény az ép, nagyfelületű levelein tudja gyorsan elpárologtatni a benne lévő vizet, az aránylag kisfelületű száron csak nagyon lassan. A lapos rendekben szétterített lucerna leveleit a nap hamar elszárítja, a vastagabb szárból a víz nem tud gyorsan elpárologni. A hengeralakban összegereblyézett lucernán épek maradnak a levelek és hamar elpárologtatják a szárból is a vizet. Ezzel a hengeres szárítási módszerrel a régimódi eljáráshoz viszonyítva harmadannyi idő alatt 20 százalékkal nagyobb takarmányértékü. elsőrangú szénát készíthetünk. Őrizzük meg a kukoricánál a talajnedvességet A kukorica igen fontos termény, sőt mondhatnánk azt is, hogy a hizlalásnál teljesen nélkülözhetetlen. Éppen azért fordítsunk nagy figyelmet, ennek ápolási munkálataira. A kukorica megkívánja, hogy a talajt állandóan gyommentesen tartsuk és a talajban megőrizzük a nedvességet. A talaj nedvességének megőrzése legalább olyan fontos, mint a tavaszi kapálás. Azért a kukoricát nyáron is sarabolni, vagy kapálni kell, hogy ezáltal a talaj felszínét fellazítsuk. , Hogy a kapálást hányszor kell végezni, arra biztos választ adni nem lehet. A Szovjetúnió tapasztalatai szerint, legjobb ha a kukoricát legalább háromszor megkapáljuk, de a talaj gyomossága esetén igen fontos a negyedszeri kapálás is. Fontos ez különösen szárazság idején, amikor a talaj megvan repedezve. A talaj felszínének porhanyitásával betömjük ezen repedéseket és így megőrizzük a nedvesség további ki párolgását. A lazítások során nem szabad megsérteni a kukorica gyökérzetét, amely sekélyen helyezkedik el és fokozatosan tölti be a sorközöket. Ezért a lazítások mélységét fokozatosan csökkenteni kell és a következő kapálásokat sekélyebben kell végezni. Nem szabad a kukoricát töltögetni, mert ezzel kárt okozunk; azért mert növeljük vele a föld felületét, s így siettetjük a talaj kiszáradását. A Szovjetunióban a voronyezsi kolhoz tapasztalatai szerint a kétszeri kapálás 18.4 q-t eredményezett hektáronként, ezzel szemben a háromszori kapálás 23.9 q-t. EFSz-ben mint könyvelő állást vállal többéves gyakorlattal bíró hivatalnok. Feltétel: „Lakás (családi) dm a kiadóban. 11 Dolgozó parasztságunk még mindig ninc$. eléggé tudatában annak, hogy milyen fontos a szakaszos legeltetés. A rendkívül kedvező időjárás folytán legelőinken bőséges a fűtermés. Az úgynevezett szabad legeltetési mód mellett — amikor az állatok a pásztor felügyelete alatt bebarangolják az egész legelőt, — sok takarmány elpocsékolásával számolhatunk. Igen fontos, hogy ezt a legeltetési módszert mielőbb beszüntessük és helyébe a gazdaságosabb, szakaszos legeltetést vezessük be. A szakaszos legeltetéssel állataink részére minden időben biztosítjuk az elegendő, friss takarmányt a legelőn. Ezen felül nagy előnye a szakaszos legeltetésnek még az, hogy növeli a legelők állateltartó képességét. Amint azt a szovjet kísérletek és gyakori tapasztalatok is mutatják, ugyanazon a legelőn szakaszos használat mellett 20—30 százalékkal több állat tartható, mint a szabad legeltetés mellett. E célok elérése érdekében tehát legelőnket oszszuk be olyan részekre, amelyek egy bizonyos ideig a legelő állatok takarmányszükségletét fedezik és csak egy résznek, a „legelőszakasznak” a lehető legjobb kihasználása után tereljük át az állatainkat másik legelőszakaszra. A szakaszok nagyságát általában úgy szabjuk meg, hogy 10—15 napra adjon az állatoknak legelnivalót. Ne kerüljön tehát sor ugyanarra a szakaszra 4—6 hétnél előbb. A fentiekből láthatjuk tehát, hogy a legelő helyes, tervszerű használatának egyik legfontosabb feltétele: a szakaszos legeltetés. A legelő helyes használata tekintetében azonban a szakaszos legeltetés bevezetése még csak az első lépés. Továbbiakban meg kell vizsgálnunk, hoqv a szakaszbeosztás helyes- e, és ha lehetséges, minden állatfajt az igényeinek megfelelő legelőrészhez kell juttatnunk. A teheneknek lehetőcn a közelebbfekvő, kövér, puha növényzetű legelőrészeket, a növendék és a ridegen tartott állatoknak a távolabbi a juhoknak a száiazabb fekvésű, apróbb növényzetű. míg a sertéseknek inkább a gyengébb minőségű, bokros, vizenyős legelőrészeket jelöljük ki. Ahol egyazon területen különböző állatfajt legeltetünk, ott ugyancsak tartsuk meg a kellő sorrendet. A még le nem legelt szakaszra elsőnek a borjúkat, majd a vemhes és tejelő marhákat engedjük. Utánuk a ló következzék. A sertéseket és juhokat csakis a részükre állandó elkülönített helyen szabad legeltetnünk. A burgonya kapálását a sorok között legjobb, ha gépi kapával végezzük, a bokrok között pedig legjobb, ha kézi kapával kapálunk. Ha burgonya első kapálását lelkiismeretesen elvégeztük, akkor megteremtettük az előfeltételeket a töltögetésbez. A jó kapálással biztosítottuk a talaj gyomtalanítását és megőriztük a szükséges talajnedvességet is. A STÖLÖKON FEJLŐDIK A GUMÓ Miért van szükség ezekre a feltételekre? Egyrészt azért, mert a burgonya gyenge, levegőigényes gyökérzetű növény és csak így biztosíthatjuk számára az elegendő oxigént, másrészt azért, mert így tartalékolunk annyi nedvességet, hogy a stólófejlődés minél erősebben megindulhasson. Tudjuk azt, hogy a burgonya ivartalan úton szaporodik s a gumókat a földalatti szárrészeken, a stólókon fejleszti. Ha a stólók jól fejlődnek, bőségesen teremnek gumókat. Ismerjük a burgonyának azt a tulajdonságát is, hogy a szárrészeken is stólót fejleszt, ha azokat földdel takarjuk. A szárak földdel való takarása azonban csak akkor vezet eredményre, ha a szár még friss, fiatal. Ez az állapot a virágzásig tart. A virágzás után a szárak megöregszenek és stóló fejlesztésére már nem hajlamosak. Kései töltögetéssel, ha stólók fejlődáének is, már csak apró gumókat teremnek. A TÖLTÖGETÉS SZABÁLYAI Hogy minél bőségesebb gumókötést biztosítsunk, a töltögetést az alábbiak szerint kell végrehajtani: Ha a növény elérte a 12—15 cm-es magasságot, kezdjük meg a burgonya tötögetését. A burgonyát virágzásig háromszor feltétlenül, de szükség esetén négyszer is töltögetni kell. Az első töltögetést sekélyen, a ^továbbiakat fokozatosan egyre magasabban és magasabban kell elvégezni. A virágzás megkezdése után töltögetni nem szabad. Kivételes eset, ha olyan száraz volt az időjárás, hogy a burgonyát a virágzásig töltögetni nem volt lehetséges és a virágzás idején vagy közvetlenül azt követően megfelelő csapadékot kaptunk. Vigyázni kell arra, hogy száraz, különösen száraz, szeles időben ne töltögessünk. Szeles, száraz időjá-A fűtermés tökéletesebb kihasználását (a legelő hatásfokát) még a legeltetés technikájának jobb megszervezésével is növelnünk kell. Helytelen az, ha a pásztor a legelső állatok után ballag, mert ilyenkor az állatok tetszésük szerinti módón legelve, csak a nekik legkedvesebb hasznos növényeket rágják le, a többi jó füvet pedig vagy letiporják, vagy elvénülni hagyják. A helyes legeltetési technika ezzel szemben megkívánja, hogy legeltetéskor a pásztor mindig az állatok előtt járjon. Ezzel mintegy szabályozza a legeltetés ütemét és rákényszeríti így az állatokat arra, hogy az összes hasznos növényeket lelegeljék. A legeltetés ütemének szabályozását igen könnyen elérhetjük azzal, ha a pásztor a legelésző állatcsoport szélére húzódó vemhes, vagy nyugodtabb, idősebb állatokat szemmel tartja és azok mozgásának megfelelően engedi maga után a többieket is. Azonban legeltetés közben sem feledkezik meg a pásztor arról, hogy személyes munkájával kell hozzájárulnia a legelő karbantartásához, ezért a legeltetés alatt is, a mindig magával hordott acatolóbottal kiszurkálja a közelében lévő gyomokat s lábával elteregeti az útjába eső friss vakondtúrásokat. Az állatoknak a szakaszokon belül felesleges terelgetése egyáltalán nincs hasznára sem a gyepnek, sem az állatoknak, ezért is is, mint általában a legeltetés minden mozanatában, a tervszerűség vezessen. Reggel, a legeltetés megkezdésékor, a pásztor úgy induljon el a soronlévő legelőszakaszokon, hogy itaás idejére legeltetve érkezzék a kúthoz, már legeltetett helyen deleltesen. Deleltetés után pedig szintén legeltetve kerüljön vissza a kúthoz és onnan este ki a legelőről. Ilyen legeltetési technika alkalmazásával az állatok a legelő hasznos növényzetét 70—80 százalékig képesek értékesíteni. Ha szokottnál nagyobb fűtermés, vagy az állatok csekélyebb száma miatt attól kell tartani, hogy a legelő egyes részein a fű meg legeltetés előtt elvénül, akkor helyesen járunk el, ha ezeken a legelőrészeken a füvet nem túl mély tarlóra lekaszáljuk s a szénát begyűjtjük. A megkaszált legelőszaszok nemcsak szénájuk értékével növelik a legelő termelékenységét, hanem erőteljes sarjadzásnak indulva, ízletes, finom sarjúnövedékükkel még jó nyári legelőt is szogáltathatnak. rás esetén inkább várjunk az első csapadékra, vagy borús, hűvösebb napokra. Ha azt látnánk, hogy a talajunk erősen cserepesedik és gyomosodik, száraz időjárás esetén töltögetés helyett inkább sekélyen saraboljuk meg a tala]t. Ha a gumókat az ültetéskor a burgonya termelésére kiadott útmutatóban előírt mélységre raktuk, akkor a későbbi időpontban végrehajtott töltögetés, vagy esetleg töltögetés kárt nem okoz. Nagyobb kárt teszünk akkor, ha száraz vagy rögös földdel töltögetünk, mert ez a gumókötést nem segíti elő. A száraz földdel betakart szárrész ugyanis stólót nem fejleszt és a töltögetéssel további nedvességet párologtatunk el. FOKOZATOSAN TÖLTÖGESSÜNK A töltögetesnél tartsuk szem előtt, hogy azt lehetőség szerint csak akkor végezzük, ha a talajban elegendő talajnedvesség van és hogy az egyes töltögetések alkalmával fokozatosan emeljük a töltést. Ha a töltögető ekét mélyen járatjuk és egyszerre magas töltést adunk, akkor nemcsak a talajt szikkasztjuk ki, hanem a szárakat is jobban betemetjük, mint ahogy az megengedett volna. A töltögetésnél szem előtt tartandó az is, hogy a töltés ne legyen háztető alakú, hanem a tetején vályúszerű bemélyedés legyen így a növény jobban tudja értékesíteni a kisebb csapadékot is. Virágzáskor a töltögetés azért káros, mert a gumókötés virágzáskor indul meg és a gumókötéshez a burgonyának zavartalan nyugalomra van szüksége. Mivel a töltögetésnek ténylegesen szárító hatása van, tartsuk szem előtt, hogy száraz, homokos talajon sekélyebben töltögessünk, mint a hidegebb, nedvesebb és kötöttebb talajokon magasabban. A töltögetésre, — ha rendelkezésre áll — gépi vagy fogatos töltögető ekét, ennek hiányában kézi kapát kell használni. A burgonya feltöltésével még nem tettünk eleget a megkívánt növényápolási munkának. Ha a talaj gyomosodna, vagy cserepesedne, a cserepesedést meg kell szüntetni és a gyomokat el kell távolítani, hogy a gyomok ne szívhassanak el talajnedvességet a burgonyától és hogy a talaj felszínének porhanyításával megfelelő nedvességet biztosítsunk a gumók fejlődéséhez. Külön prémiumokban részesülnek a cukorrépa termelésben élenjáró dolgozók A cukorrépatermeléssel kapcsolatos munkák sikeres elvégzésének, vagyis a magas cukorrépatermések elérésének érdekében az idén az élenjáró dolgozók külön prémiumokban részesülnek a következő előírás szerint. 1. Az a személy, aki egy hektáron elvégzi a cukorrépatermeléssel kapcsolatos tavaszi munkákat, vagyis az első kapálást, az egyelést, a második és harmadik kapálást, 6.5 kg «cukrot kap. 2. Azok a dolgozók, akik a cukorrépa betakarítását végzik, vagyis a cukorrépát felszedik, kupacokba rakják, megtisztítják és elszállítják, minden 109 mázsa cukorrépa után további 6 kilogramm cukorban részesülnek. 3. Ha valamelyik mezőgazdasági vállalat a kontingensen felül is tud beszolgáltatni cukorrépát, akkor a vállalat dolgozói minden kontingensen felüli 100 mázsa cukorrépa után 7 kilogramm cuk-rot kapnak. A Helyi Nemzeti Bizottságok természetesen csak azoknak a földműveseknek, brigádosoknak stb. adnak utalványt erre a külön jutalomra, akik munkájukkal tényleg hozzáiárultak a magasabb termés eléréséhez A cukorrépaprémiumokat nem fogják a cukorfejadagba beszámítani, úgyhogy minden dolgozó a cukorrépaprémium felül bárhol vásárolhat a jegyére cukrot. Hogyan töltögessük a burgonyát?-t A gyümölcsfák nyári zöldmetszése A gyümölcsfák nyári zöldmetszésével jól kiegészíthető a rendszeres évi koronaalakító vagy ritkító metszés. A zöldmetszés célja fiatal fáknál a koronaalakítás meggyorsítása. Idős termő fáknál pedig a tápanyagvisszaszorítással a termőképesség fokozása és a növekedés serkentésével egyes kártevők elleni védekezés elősegítése. A fiatal fák koronaalakítását a zöldmetszés általában nagyban^ elősegíti. Az ideje június végén, július első felében van. amikor az első, erősebb tenyészeti időszak befejezéshez közeledik, korábban nem ajánlatos végezni, mivel új telepítésű fánál a lombfelület káros csökkentése a fejlődésben idézne elő visszaesést, több éves erős fejlődésű fánál pedig a korai visszametszés igen erős hajtáselágazásokat eredményez. A fiatal fák zöldmetszése abból áll. hogy azoknak az ágaknak (hajtásoknak) a fejlődését, melyekre a korona kialakítása szempontjából szükség van, a vele versenyző hajtás tőben való eltávolításával, vagy visszametszésével elősegítjük. Ha a koronaág folytatását képező hajtás villás elágazásé, az egyiket — a kevésbbé alkalmas irányban állót — tőben távoli tjük el. Ugyanígy járunk el akkor is, ha nem villás elágazásé, de közvetlenül a vezérhajtás alatt kinövő és vele egyenlő erősségű hajtással állunk szemben, vagy ha a két ágcsoport között, vagy a korona ágakon túl buja növekedésű hajtás tör elő és a közelében termőgaly fejlesztésre alkalmasabb gyenge növekedésű hajtások vannak. Ebből következik, hogy a kissé felkopaszodott részeken az erős hajtásokat nem tőben, hanem ággyűrűre vágjuk vissza. A vezérhajtássai kevésbbé versenyző, de annak közelében lévő hajtásokat kb. kétharmadára metsszük. A közepes erősségű és alkalmas irányban növő hajtásokat a zöldmetszés alkalmával érintetlenül kell hagyni. Ügyeljünk általában arra, hogy túl sok visszametszést ne végezzünk, mert azáltal még jobban elsűrűsödne a korona és csak újbóli zöldmetszéssel hozható rendbe. A diófák koronaalakítása zöldmetszéssel végezhető a legeredményesebben, mivel így a behegedés gyors. Hajtás visszametszésre itt szükség nincs, a ritkítást egv-egy hajtás tőben való eltávolításával oldjuk meg. Termő fáknál a vékony, nyurga hajtásoknak a visszametszésével, a tápanyag visszaszorításával elérjük azok gyors termővé alakulását. Meggyfáknál a megnyúlt részek visszametszésével a termőrészek megújulását érjük el és megakadályozzuk a monilia nagyarányú terjedését. A hosszú, vékony vesszőt nevelő almafajtáknál feltűnően megnyúlt hajtások visszavágásával a lisztharmat elleni védekezést segítjük elő. Az őszibarackfák nvári metszésével erős fejlődésű fánál védekezzünk a túlságos besűrűsödés ellen, gyengébb növekedésű fáknál pedig a fejlődést tavaszi termőremetszesalapját képező hajtások felé irányítsuk. Ezáltal kényszerítjük a fát tápanyagkészletének gazdaságos felhasználására. Az olyan fajtáknál. amelyek a termővesszők felső harmadán hozzák termésüket, a hajtások visszakurtításával lejjebb szorítjuk a termőrügy képzést. A zöldmetszéssel egyidejűleg a beteg (moníliás, lisztharmatos) hajtásrészeket is távolítsuk el._______ Kaszáltak le az árkokat és ü*széleket A Mezőgazdasági Megbízotti Hivatal ismételten felhívja az összes járási és helybeli nemzeti bizottságokat, hoqy kisérjék fiqyelemmel az útszélek és árkok kaszálását, mert íqy is takarmányt lehet nyerni. A Helyi Nemzeti Bizottsáq Szlovákia déli járásaiban ezeknek a területeknek a kaszálását leqkésőhb június 10-ig kell, hogy biztosítsák A többi járásokban pedig június 24-ig, tehát abban az időben, mikor a szénának legnagyobb a tapértéke. Az utak szélét, s az árkokat azért is le kell kaszálni, hogy a gaz el ne terjedjen és meg ne fertőzze a szántóterületeket, mert így lényegesen csökkenne a terméshozam. Ott, ahol az állami útmester nem kaszálja le ezeket a területeket a megszabott határidőre a Helyi Nemzeti Bizottságoknak kell gondoskodniok az árkok és útszélek lekaszálásáról saját költségükre és az így nyert szénát az EFSz takarmánytartalékának biztosítására fordítsák, vagypedig adják el a Földműves Raktárszövetkezetnek, mert minden lehetősegei ki kell használni az egységes takarmányalap biztosítására.
