Szabad Földműves, 1951. január-június (2. évfolyam, 1-25. szám)

1951-06-03 / 22. szám

4

1951. június 3.

T akarékoskodjunk a szőlőföld tápanyagkészletével

A következőkben két olyan helytelen szőlőkezelési eljárásra óhajtok rámutatni, amelynek révén szőlőföldjeink tápanyagtartalmát már évtizedek óta feleslegesen pazaroljuk.

A talajvegyészek kimutatása szerint egy kát. hold területről jó közepes (40 q) szőlőterméssel k. b. 12. kg. nitrogént, 6 kg foszforsavat és 22 kg káliumot veszünk el a talajból. Ehhez hozzájárul még a hajtások és a lombozat által elvont tápanyag, melynek vegyi értéke: 65 kg nitrogén, 14 kg foszforsav és 54 kg kálium. Ezekből a számokból láthatjuk, hogy a vesszővel és lobbal 5 és félezer annyi nitrogént 2.5-szer annyi foszforsavat és 3-szor annyi kálit vonunk el a talajból, mint magával a terméssel.

Tekintve, hogy a hajtások és lombozat, a földből aránytalanul voniák el a tápanyagot, minden igyekezetünkkel oda kell hatnunk, hogv termő a szőlőtőkéinkről a felesleges hajtásokat, melyek termést nem hoznak és amelyekre a jövő évi metszésnél sem lesz szükségünk, idejében eltávolítsuk. A hajtások csonkolását is a kellő időben keh elvégezni Ezáltal a vessző- és lombtermAst föltétien a felére csökkentjük, s így nem pazaroljuk fölösleges termékekre szőlőföldjeink tápanyagát.

Hibát követnénk el, ha elmulasztanánk a vesszőtermés zöldválogatását. Sajnos ezt a nagyfontosságú munkát, amely a metszéssel teljesen egyenrangú, termelőink nagyrésze még ma sem méltatja figyelemre. A zöldválogatás elmulasztásával kapcsolatban azzal szokás érvelni, hogy sem kellő idő, sem hozzáértő munkás nem áll rendelkezésre. Az előrelátó termelőnek oda kell hatnia, hogy ezt a nagyon fontos munkálatot idejében és gondosan végrehajtsa, annál is inkább, mert a zöld válogatással eltöltött idő és fáradtság a nagyobb termésben és a megtakarított tápanyagokban megtérül. i

Ugyancsak Számottevő tápanyagpazarlást jelent a szőlőhajtások visszavágásának, azaz csonkozásának késő időre való halasztása. E műveletet a régebbi időben, a szabályok szerint akkor végezték, amikor a hajtások fél, esetleg kétharmad részének beérési jeleit észlelték. Ez az eljárás azonban nem helyes, illetve nem gazdaságos, mert a kései visszavágás miatt a vessző túlhoszszúra nő. A részben már elfásodott hajtásvégekkel igen sok tápsót vonunk el a talajból: vagyis tulajdonképpen a fürtök elől. Ezenkívül a hosszúra növekedett hajtások árnyékvetésükkel ielentősen elősegítik a kártevő-gombák elszaporodását. Ezért a szőlőhajtások visszavágását július közepéig föltétien fejezzük be. A csonkozás időpontját sohasem a hajtások alsófelének beérésével, hanem mindig a mutatkozó termés nagyságának és a talaj nedvességének figyelembevételével állapijuk meg. Figyelemmel legyünk arra is, hogy a trikóján, vagy túlalacsonyan eszközölt csonkozással az ugar és biztosító hajtások alsó és középső rügyeit, kihajtásra ne kényszerítsük.

Takarékossági szempontból nem helyeslem azt a szokást sem, hogy csonkozás vagy hónaljazás alkalmával a lekerült hegyelést még a legnagyobb szárazság idején is, az utolsó levélig összeszedik és kihordják a szőlőből. Ezzel igen sok tápsót viszünk el a talajból. Már évek óta hangoztatom, hogy csak a gombabetegségekkel megtámadott, vagy teljesen elfásodott szőlőrészeket hordjuk ki a szőlőből, a többit otthagyva temessük a földbe. Az így visszamaradt zsenge törmelék egy-két nap alatt teljesen kiszárad és olyan törékennyé vábk, hogy a harmadik napon megindított lókapa, nyomtalanul eltünteti.

Mindezeket azért tartom szükségesnek elmondani, mert lépten-nyomon tapasztalom, hogy leromlott szőlőjük rendbehozásáért küzdő termelők, mindenképpen takarékoskodnak ugyan, ellenben szőlőföldjeik tápanyagait sokszor haszontalanul pocsékolják.

Senkár József

Só és víz adagolása a legeltetés és zöldtakarmányozás idején

Az állatok egészségi állapota, fejlődése, szaporodása és termelőképessége szempontjából igen fontos hogy mindenkor fedezni tudják ásványi tápanyagszükségletüket. Az ásványi anyagok közül ezalkalommal csak a konyhasóval foglalkozom.

A tisztán növényi eredetű takarmányokon tartott jószág nem kap elegendő nátriumot és klórt, vagy is azokat az ásványi anyagokat, amelyek a konyhasóban megtalálhatók. Konyhasó hiánnyában zavarok lépnek fel, az állatok elvesztik étvágyukat, a növendékállatok fejlődésben visszamaradnak, a kifejlett egyedek termelékenysége is csökken.

Mindezeket figyelembevéve, nemcsak a téli hónapokban, gondoskodjunk állataink sóellátásáról, hanem akkor is, amikor már kijárnak a legelőre, és fokozatosan áttérünk a zöldtakarmányok etetésére.

Legeltetés kezdetén az állatok létszámának megfelelő mennyiséget sózókat helyezünk el a legelőn.

már súlyos következményekkel járhat. Ember, állat egyaránt lényegesen jobban bírja a koplalást, mint a szomjazást.

A víznek komoly szerepe van az emésztésben is. Vízhiány esetében a gyomor működése csökken, a tápanyagok felszívódása hiányos. Szomjazó állat vére besűrűsödik, szervezetéből a bomlástermékek nem távoznak el elég gyorsan s a jószág megbetegszik. Idősebb állatok kevésbbé érzékenyek a szomjaztatással szemben. A fiatal állatok vízigénye nagyobb, hiszen szervezetük is több vizet tartalmaz, mint a kifejlődőiteké.

Jóllehet a zöldtakarmányozás idején és a legeltetés kezdetén táplálékban is több vízhez jut a jószág, mint téli takarmányozáskor, ez azonban nem LVim jelenti azt, hogy esetleg napi kétszeres itatás már elegendő számukra. Különösen nyári melegben célszerű az állatok többszöri itatása. Ilyenkor a fű

is kevesebb vizet tartalmaz, továbbá a jószág maga is több nedvességet párologtat. Lényeges az is, hogy az ivóvíz szerepe nem merül ki csupán abban, hogy a táplálék emészthetőségét megkönnyíti, hanem az is. hogy a melegben eltikkadt állatokat felüdíti.

A megfelelő időközben itatott állat nyugodtan iszik, míg a túlságosan szomjas, mohón esik a vályúnak és egyszere nagy mennyiséget fogyaszt, aminek kárát vallja.

Az itatás gyakoriságán kívül

igen fontos az ivóvíz minősége is.

Röviden azt mondhatjuk állati itatásra alkalmas minden olyan víz, amelyik emberi fogyasztára alkalmas, tehát tiszta, nem fertőzött, nem szennyezett, nem állott, de nem is túlságosan hideg. Legjobban a 10—12 C-fok körüli hőmérsékletű víz üdíti az állatokat.

Legcélszetübbek a sázófák

mégpedig olyképpen elhelyezve, hogy az állat ké-* nyelmesen hozzáférjen, de olyankor az eső ne verje a sótömböt. A sózókat a delelőhelyekre állítsuk. Helyes az a megoldás is, amikor úgynevezett sózókocsikat használnak, vagyis a nyalósót alacsony oldalú kis négy kerekű kocsira helyezik és azon viszik egyik deletető helyről a másikra. Bármelyik megoldást is választjuk, a'ra ügyeljünk, mind a sózok elhelyezése, mind a deleltetšs huzamosabb ideig ne történjék egyazon helyen. A sokáig delelőül használt terület fűállományában a tiprással és fokozott trágyafelhalmozással kárt tesz a jószág. Tiprás következtében gyakran kopár foltok keletkezhetnek, másrészt az esetleg szét nem teregetett ürülék helyén buján nő a fű. Legelőn egyik sem kívánatos jelenség A bujafoltokat nem legeli a jószág.

Meglehetősen elterjedt és káros szokás, hogy az állatokat csak alkamomszerűen juttatják sóhoz. Ez annál is helytelenebb, mert a nagyobb mennyisegű. hirtelen felvett sóadag a szervezetben zavarokat iézhet elő. Az állat ilyenkor több vizet fogyaszt, mintegy „kimosni” igyekszik szervezetéből a nem kívánatos fölösleget. Á fokozott vízfelvétel felhígítja az ürüléket, sőt hasmenést is okozhat. Ezért leghelyesebb az állatokra bízni, hogy mennyi sót fogyasszanak és mikor vegyék magukhoz a megkívánt adagokat, adjunk tehát a legelőn is nyalósót.

A só' adagolásán kívül még egy fontos kérdés, ez

az itatás helyes megszervezése.

Köztudomású, hogy az élő állati szervezet nagyrésze, hozzávetőlegesen 70—80 százaléka víz. A víz oly nagy szerepet játszik a szervezetben, hogy aránylag csekély, mintegy 10 százalékos vesztesége

Biztosítsunk állataink részére Jó minőségű takarmányt

A takarmánynövények értékét tápanyag tartalmuk szerint ítéljük meg, vagyis a megemészthető fehérje, keményítő egységek, ásvány (csontképző) anyagok, vitaminok tartalma szerint. Minél több benne a rost, vagy káros anyag, annál értéktelenebb a takarmány. Az etetési érték megítélésében a fehérje és rost tartalom közötti arány az irányadó.

A növények növési folyamatában a tápanyag tartalom váltakozik. A fiatal növények sok fehérjét és vitamint, kevés rostot, de ugyanakkor kevés zöld anyagot is tartalmaznak. A növény fejlődésével növekszik a zöld tartalom és a rost, ezzel szemben pedig csökken a fehérjetartalom. A fehérje csökkenés a virágzás kezdetéig nem nagy, de később a növény a fehérje anyagokat magképzésre használja fel. A fehérje csökkenéssel egyidejűleg növekszik a rosttartalcm, ami annyit jelent, hogy a növény későbbi időben veszít tápanyag értékéАж afmamoly e'leni védekezés

legveszedelmesebb rovarAz almatermesztésünk kártevője az almamoly.

Tekantettel arra, hogy az állandó és rendszeres védekezés költségei hatalmas összegeket jelentenek egy évben, ezért szüntelenül keressük azokat a lehetőségeket, amelyek az eddigi védekezési eljárásoknál eredményesebbek, jobbak és olcsóbbak.

A lehetőségekhez képest a permetezések számát kíséreljük meg csökkenteni. Kísérleteink során feltűnt, hogy az alapfertőzés nem egyforma egy gyümölcsösben, mert bizonyos fák mindig jobban fertőződnek. Ennek oka pillanatnyilag még előttünk is ismeretlen. Minden gyümölcsösben meg kell ter hát keresni azokat a fákat (ez természetesen több év megfigyelésének az eredménye), amelyeket jobban meglep az almamoly. Ezeket rendszeresen figyeljük és jelöljük meg. Mikor azután a védekezés végrehajtására kerül a sor, akkor ezeket a kijelölt fákat 7—a többit pedig 3—4 alkalommal permetezzük meg. Ez a módosított védekezés föltétien az anyag és munkaköltségek csökkentését vonja maga után.

Az úgynevezett erőművi védekezéseket, kéregkaparás. a hernyófogó övék kihelyezése, stb., feltétlen mindig végezzük el, mert ha ez a komolyabb karokkal szemben nem is ad tökéletes védelmet, de jó gyérítést végez.

A hernyófogó övékkel május végétől gyümölcsszedésig kell felszerelni a fákat. Ezeket kéthetenként cseréljük, illetőleg égessük el.

Anyagmegtakarítással jár, ha molyfogó öveket levéve, a bennük található bábokat, hernyókat erősebb tűvel átszúrjuk. Az így megsemmisülő rovar, akár hernyó, akár báb, nem tud pillévé alakulni. A hernyófogó öveket aztán ismét felszerelhetjük a fára újabb 1 — 2 hétre. Következő lépés a permetezések számának helyes elosztása.

Az első permetezést elegendő akkor elvégezni, amikor az almák mogyorónyi nagyságúak. Azokon a helyeken , ahol az évi 7—8 permetezést anyagi és egyéb okok miatt nem végezhetik el, ott a permetezések idejét úgy kell elosztani, hogy az első nemzedékre kettő jusson (május végén és június első felére), a többi pedig a második nemzedékre (július első felétől 2 hetenként), mert ezek hernyói jobban károsítanak és rajzásuk is jobban elhúzódik.

bői. Csökken a csontképző anyagok tartalma is, mész, foszfor stb.

Mikor kaszáljuk a réteket?

A réteket akkor kell kaszálni, ha a korai füvek virágozni kezdenek. Nálunk azonban a réteket akkor szokás kaszálni, amikor már a rétek teljes virágzásban vannak, sőt nagyrészt csak a magok elhullatása után. A gazdák rendszer'nt azzal érvelnek, hogy minél később kaszálnak, annál több lesz a széna és hogy a magok elhullatásával a növényzet felujul. A valóságban mindkét érv hamis. A késői kaszáláskor látszólag több szénát kapunk, de nem súly szerint, hanem csak terjedelemben. Az elfásult szárak és hajtások nem engedékenyek és nehezebben lehet őket összenyomni, mint mikor ruganyosabbak. így több szekér szénát hordunk be ugyan, de kisebb lesz a súly. A herefélék és füvek a virágzás után már, csak kevés új anyagot képeznek, sőt az előbb képzettet is a magokba helyezik át. A mag kihullása is csak látszólag segíti elő a rét felfiatalítását. Néhány fiatal növény lesz ugyan, de az is a régi növényzet rovására, mert ezáltal a régi növény elvesztette további megújulási lehetőségét.

Gyakran elhalasztják a rétek kaszálását, azonban nem a már említett okokból kifolyólag, hanem az időjárás kedvezőtlensége miatt. A szénaszárítás régi módszere mellett a földön, vagy halmokban ez nem is volt másképpen lehetséges. Ha azonban EFSz-eink megtanulják a szénaszáritás helyes módját, a megfelelő szárítókon, akkor nem ked várniok a kedvező időjárásra, hanem a kaszálás idejét nagyon előnyösen, a füvek virágzása szerint határozhatják meg. A időben végzett kaszálással nemcsak a széna magasabb tápértékét érjük el, hanem megjavítjuk a növényzetet is, mégpedig azzal, hogy a gyomoknak nem engedjük meg magjaik elhul-Nesterséges pótbspcrzássál emeljük a

terméshozamát

rozs

..............................................miiiiiimiíii.......inni.........................

IIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIMIMIIIIIIIMIIIIIMIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIMIII

Nálunk is elég gyakori eset, hogy a rozs ablakos lesz, vagyis nem ter-j j mékenyül meg" minden virága és ezért nem ad magot sem. Ilyen okok miatt { I egyes vidékeken 20—30 százalékos termésesés is előfordulhat, j Mi okozza a rozs ablakosságát? A rozs idegen beporzású növény, vagyis } I a virágpor, a szél, vagy a rovarok útján kerüi egyik virágról a másikra. { j A virágokan portokok fejlődnek, amelyek beérve felrepednek és a virágpor { I a szél segítségével felhőszerűen elterül a rozstábla felett. A rozs ablakossága j 1 attól függ, hogy a virágzás idején milyen volt az időjárás. Az ablakosságot} I elősegítő viszonyok a következők: |

! 1. ha a virágzás idején nincsenek szelek. A felrepedt portokból a virágpor j

I ilyenkor a földre hullik;

j 2.ha a virágzás idején erős szelek fújnak, melyek a virágport elviszik a 1 I rozstábla felől; 1

j 3. ha a virágzás idején nagyon me leg van. A virágpor életképessége { f ilyenkor csökken;

1 4. ha a virágzás idején nagyobb esők vannak, melyek sok virágport lemos-1

I nak. 1

A Szovjetunióban az ablakosság megszüntetésére már évek óta alkal- { I mázzák az úgynevezett mesterséges pótbeporzást. Ezzel az eljárással hol- | j dánként 1.3—3 mázsával több szemtermést kapnak. A pótbeporzás nagyon) f könnven elvégezhető. Két ember megfog a két végénél egy kötelet és a kalá- | I szók magasságában végighúzza a rozstáblán. A virágzó kalászok a kifeszí-[ I tett kötélhez iitődve, virágport szórnak ki, amely elterül a tábla fölött és } I megtermékenyíti a még beporzatlan virágokat. |

A pótbeporzást akkor kezdjük meg, amikor a rozs már tömegesen vi- j [ rágzik és három-öt napon át folytassuk. A pót porzásra legjobb a reggeli őrá- I I kát választani, amikor a harmat mér felszállt, de még nincs nagyon meleg, j I Ilyenkor a legtöbb az életképes virágpor és ilyenkor az a veszély sem fenve- ) j get, hogy a szél elviszi a tábláról. JTa esős időjárás uralkodik, akkor a pót- j I beporzást esőszünetekben végezzük.

j A pótbeporzás növeli a magtermés minőségét és a szemek nagyságát is. |

I A pótbeporzott tábláról vett vetőmag nagyobb termést ad.

iiiiiiiiiiiiiiiiHiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiuiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiniiiiiiiiii»iiiiiiniiiiiiiiiHmiHuiiiiiiMiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiHHiiiiiiii,,,,|iii,,iiii»,,,,,ii,i

látását.

A rétek kaszálásával összefüggésben még egy igen komoly dolgot kell megemlíteni. Nálunk nagyon sok helyen a réteket túl alacsonyan kaszálják le, mondhatjuk azt is, hogy egészen feketére. A kaszálót aszerint Ítélik meg, hogy tudja a rétet „kiborotválni“. Ez nagyon helytelen dolog, mert ezzel kimerül a növényzet és nehezen ujul meg. A növények tudniillik új anyagot csak úgy tudnak alkotni, ha marad valami zöld részük. Ezért a helyes kaszálás megkívánja, hogy a növényből 4—5 centimétemyi részt hagyjunk meg.

Kaszáljunk gépekkel

Sokan félnek még a gépi kaszálástól, mert hogy a gép a füvet nem kaszálja le elégségesen, azaz, hogy az egyenetlen földön magas tarlót hagy. Amint a fentiekben rámutattam a túl alacsonyan kaszált fű káros hatására, ehhez meg kell még említenem, hogy a géppel végzett kaszálás már ebből a szempontból is jobb és hozzá még olcsóbb is. A Szovjetúnióban a kaszálást igyekeznek a legmesszebbmenően gépesíteni. Egykaszás gépeken és traktorokon kívül többkaszás gépeket is gyártanak. Bevezetik a különféle motoros kézikaszálókat, melyek különösen dombos vidékeken nagyon jól beváltak. A gépek igénybevételével igen meggyorsítjuk a takarmány kaszálását és egyben biztosítjuk a következő magasabb fűtermést. B e n у о