Szabad Földműves, 1950. július-december (1. évfolyam, 16-41. szám)
1950-08-27 / 24. szám
k LEGJOBBKOR érkeztek haza... Az erjedésben lévő falvaink szerte az országban várják a beszámolókat: milyen a szovjet mezőgazdaság Több mint két hete már, hogy hazaérkezett parasztküldöttségünk a Szovjetunióból, ahol három héten át tanulmányozták. a kolhozok, szovhozok, gépállomások munkáját — és most ezernyi lelkesítő élménnyel, okos tapasztalattal gazdagodva beszámolnak a látottakról. E beszámolókból meggyőző erővel sugárzik annak felismerése, hogy ez az út is elmélyítette a szovjet és a csehszlovák nép közötti őszinte barátságot, a személyes találkozás még közelebb hozta egymáshoz a két népet, a két ország parasztságát. Az a közvetlenség, az a mély rokonszenv, az a kedves vendégszeretet, amellyel a szovjetemberek fogadták a mi küldötteinket, ismét bebizonyította: a nagy szovjet nép dolgozóink legigazabb barátja. Mit látták küldötteink példaképeink földjén? Látták a világ élenjáró, legfejlettebb mezőgazdaságát. Azt a mezőgazdaságot, amely a legjobban van gépesítve, amely a legnagyobb üzemű, ahol a legszervezettebb a munka, ahöl a legmagasabbak a terméseredmények. ,Jgen kíváncsiak vagyunk, milyen azokban a hatalmas nagy üzemekben a gépesítés? Mindent géppel csinálnak-e?“ — tették fél a kérdést a dolgozó parasztok egy-egy küldöttnek az elutazás előtt. Most ök is, a többi százezrekkel együtt meghallhatják a választ azoktól, akik közelről figyelték meg a szovjet mezőgazdaság munkáját. Küldötteink látták a Sztálinyectraktort, amely váltásonként 25 holdat szánt fel, a gyapotarató-gépet, amely 50—60 ember munkáját végzi, láthatták munkában a mezőgazdasági technika remek vívmányát, a villany traktort. Küldötteink ott jártak a kolhozokban, ahol hektáronként 25 mázsa, sőt a jobb földrészeken 32 mázsa gabonát takarítanak be, megtekinteték a teheneket, amelyek évente 10.000 sőt 15.000 liternél is több tejet adnák. Nap-nap után tapasztalhatták, hogyan segíti a szovjet tudomány a szocialista mezőgazdaságot, hogyan valósul meg a tudowAny és a termelés szoros együttműködése, hogyan nyújtanák gyakorlati segítséget a tudósok a kolhoz-parasztoknak, a szovhozok dolgozóinak. És meglátták küldötteink azt is: milyen jómódban él a szovjet kolhozparasztság, milyen derűsen élvezi szocialista munkája gyümölcseit. Egyik küldött ezt mondja Marx-kolhozban szerzett benyomásairól: ,J\lind a 370 lakóházban van rádiókészülék, a kolhoznak saját rádióközpontja van, amely a kolhozisták színjátszócsoportjának műsorát, hangversenyeket, felolvasásokat és egyéb rádióelöadásokat közvetít. A kolhoztélepülésnek középiskolája, klubja, könyvtára, két gyermékkertje, jól felszerelt kórháza, szülőotthona, gőzfürdője van“. A küldöttség meggyőződött arról, hogy milyen magas és szakadatlanul emelkedő életszínvonalat biztosít a szovjet parasztságnak a sztálini kolhozrendszer. A koíhozisták derekasan elvégzett munkájuk után járó jövedelmükből — emellett pedig a házkörüli gazdaság bevételeiből — jómódú és kulturált életet élnek. Az egyik küldöttet ezzel búcsúztatták: „Nézze meg hogyan élnek a kólhozparasztaszszonyok. Úgy figyelje meg, hogy aztán tudjon beszélni az ottani családi életről, a kolhozparasztok házaidjárói“. Nos, küldötteink ellátogattak a kolhozparasztok lakásaiba, bekukkantottak szekrényeikbe, utánanéztek, mire telik náluk a keresetből — és megáttapították: ilyen életet szeretnének maguknak is. Vidám és boldog a szovjet parasztság élete! Nemcsak azért, mert végleg eltűnt a szovjet faluból a nyomor, mert magas anyagi jómódban élnek. Nemcsak azért, mert élvezik a kultúra áldásait: a rádiót és a villanyfényt, a könyvtárat és a mozit, mert a falu színvonala egyre közelebb kerül a városéhoz. Boldoggá, derűssé teszi életüket az, hogy örökre megszabadultak a kizsákmányolok igájától, hogy munkájukat felszabadultan, a közösség együttműködésében végzik, hogy ez a munka becsület és dicsőség dolgává lett. Boldoggá teszi életüket a biztonság, az egyre szebb jövő tudata, a Bolsevik Párt, Sztálin szerető gondoskodása. Ezért olyan vidámak és magábír zóak, derűlátóak a szovjet emberek, ezért olyan elszánták és rendíthetetlenek a béke megvédésében. A találkozás az újfajta emberrel, a szovjet emberrel — ez volt parasztküldöttségünknek tálán legnagyobb élménye. Sokat látták, sokat tapasztalták a Szovjetunióban járt parasztok. De nem Tanulmányutunknak az volt a célja, hogy megismerjük a Szovjetúnió polgárainak az életét és a szocialista gazdálkodás előnyeit, hogy visszatérve hazánkba kis- és közép-parasztságunk köpött hasznosítsuk a tapasztaltakat. Azon a vidéken, amerre én jártam a csehszlovák földműves küldöttség negyedik csoportjával, csupa megelégedett, jókedvű szovjet polgárt láttunk. A mi utunk Uj-Szibériába vitt, melyet valamikor a cérizmus alatt úgy ismertek, mint a számüzöttek legkegyetlenebb büntetőhelyét. Szibériáról az átlagember azt is tudja, hogy ott gyakran dermesztő hideg uralkodik. Ez utóbbi miatt a letűnt cári világban nem is termeltek ezen a vidéken szinte semmilyen mezőgazdasági terményt. Még a délszibériai lakosság is hosszú évszázadokon át elszegényedetten és nyomorúságosán élt. A rövid nyári meleget legeltetésre használták fel, a növénytermesztésre nem is gondoltak. Az altaji kerületben, ami Szibéria déli részén fekszik, a tavasz, nyár és őszi évszak összesen mindössze négy hónapig tart. Ennek a vidéknek a lakossága a cári uralomtól támogatást sohasem kapott, ha pedig ilyet kérni merészelt, akkor támogatás helyett sortüzben részesült. Ahol azelőtt semmilyen gabonát és növényterméket nem hoztak ki a földből, ott ma már több mint egymillió hektár földet találtunk megművelve. A Nagy Októberi Forradalom után kezdték a szovjet polgárok átalakítani, illetve termőfölddé tenni ezt a vidéket. Kezdetben nehéz volt a munka, hiszen a legkülönbözőbb természeti akadályokkal kellett megküzdeni. A főfeladat az volt, hogy azalatt a négy hónap alatt, amely ennek a vidéknek a rendelkezésére áll, az elvetett növények kikeljenek, beérjenek és érett állapotukban betakaríthatok legyenek. Gondoljunk csak arra, hogy az év többi hónapjaiban a hőmérséklet 30— 50 fokra száll le. A szovjet ember azonban még ebben az 50 fokos hidegben is megtalálta azt az előnyt, mely az emberiség számára hasznosítható és amit ma már az altaji területen meglévő 4.000 kolhoz minden tagja ismer és felhasznál. Az agronomusok érdeme, hogy élég, ha csak maguk tanultak — egész dolgozó parasztságunknak tanulnia kell tapasztalataikból. Válaszolniok kell az ezernyi kérdésre, amelyet elutazásuk előtt tettek fel nekik és amellyel ezután fordulnák majd hozzájuk. Saját élményeik, közvetlen megfigyeléseik alapján kell majd beszámolniok szerte az országban: milyen is a szovjet mezőgazdaság. Legjobbkor érkeztek. Most, az aratás után erjedésben van a falu: ezrek áramlanak a szövetkezetek felé, igen sokakban vetődik fel a kérdés, rálépjenek-e a szövetkezeti gazdálkodás útjára. A társasgazdálícodés előnyeiről mindjobban meggyőzi dolgozó parasztságunk tömegeit az egészségesen fejlődő szövetkezeti mozgalom gazdag tapasztalata. És meggyőzi őket a ragyogó szovjet példa — amelyet most saját szemükkel tanulmányoztak küldötteink. A Szovjetúnióban járt parasztküldöttség beszámolóinak még nagyobb Zenhasznosították az elvetett növények megvédésére a hatalmas hótakarót és így ma már abban a Szibériában, ahol a cárizmus alatt még zöldséget, vagy gyümölcsöt sem termeltek, ott most a legkülönbözőbb növények gazdag táblái láthatók. Természetesen ehez kellett még valami: a micsurini tudomány alapján a szovjet növénykutató intézetekben kitermelt és kipróbált magvak. Küldöttségünk tagjai maguk győződhettek meg, hogy minden kolhozban csak olyan növényeket magvakat termelnek, melyeket a szovjet kutatómunka e területekre alkalmasnak Ítélt. Mint érdekességet kell megemlítenem, hogy itt a régebbi években az alma csak akkorára nőtt meg, mint nálunk egy nagyobbszemű cseresznye. Azok az almafák, amiket már mi láttunk, a növénykutató intézet nemesített almafái voltak. Láttuk ezeket a Molotovkolhozban, az „IljicsÜzenete“ kolhozban, vagy az ezektől 500 kilométer távolságra levő szibmerinoszki kolhozban is, és úgy hallottuk, hogy szerte a vidéken százezer számra ültették már el ezeket a nemesített almafákat, melyek zamatos, tyúktojás nagyságú almát adnak ennek. Nézzük most az állattenyésztést. A cárizmus ideje alatt, de még közvetlen dületet kell adniok a szövetkezeti gas> dálkodás kiszélesítéséért elindult tömegmozgalomnak. Legyenek hát a kúL döttség tagjai a falu szocialista építésének lelkes népnevelőivé és szervezőivé, tapasztalataikkal, a tények erejével ragadják magukkal a dolgozó meződaság építésében! A legjobbkor érkeztek küldötteink. Most, az aratás után fokozott erővel hozzálátunk ahhoz, hogy fejlesszük és megszilárdítsuk állami gazdaságainkat és termelőszövetkezeteinket, minőségileg is javítsuk munkájukat. A Szewjetúnióban szerzett gyakorlati tapasztalatok előmozdítják majd a feladat végrehajtását. Elősegítik azt, hogy továbbfejlesszük az állami gazdaságokban, a termelőszövetkezetekben, a gépállomásokon a munka szervezését, a szocialista verseny irányítását, eredményesebben oldjuk meg a jövedelemelosztás kérdéseit, a munkateljesítmények számontartását, javítsuk a tervező munkát. A küldöttség tapasztalatainak felhasználása nagymértékben hozzájárul ahhoz, hogy a falu szocialista részlege sikeresen betölthesse élenjáró, példamutató hivatását. a forradalom utáni években is, elkorcsosult háziállatok éltek ezen a vidéken. Egy tehén átlagos élősúlya csupán 250 kg volt, de a legjobb esetben sem haladta meg a 350 kilogramot. Ma már a szarvasmarha átlagsulya 5 és fél mázsától 9 mázsáig terjed. Csak természetes, hogy ezzel együtt növekedett a tejhozam is. A régi szibériai tehenek — egy év átlagát szmítva — napi három liter tejet adtak. Ma már az átlagos tejhozam ennek a háromszorosa. Láttunk olyan teheneket is, melyek naponta negyven liter tejet adnak. Az altáji kerületben a kolhozistáknak és általában a szovjet földműveseknek a gabona és a kapásnövények termelése okozta a legnagyobb problémát. Valamikor arra még gondolni sem mertek, hogy ezen a vidéken a gabona és a kapásnövény is megteremjen. Hogy mi ä mai eredmény? Átnéztük a tavalyi búzatermésről készült kimutatásokat. Azokban a kolhozokban, ahol jártunk, csaknem mindenütt 22 mázsa volt a búzatermés hektárátlaga. A cukorrépa termésben pedig elérték a 300 mázsát is hektáronként. A fejlődésben azonban nincs megállás. A szovjet ember nem elégszik meg a már elért eredményekkel. Ennek példáját láttuk a Molotov-kolhozban, ahol olyan új búzát készülnek termelni, melyet ősszel vetnek el. Tudnunk kell, hogy eddig ezen a vidéken csupán tavaszi búzát vetették. Az új vetőmagot is a növénykutató intézet küldte a Molotov-kolhoznak, mely már megérkezett akkor, amikor mi ott voltunk látogatóban. Ezt a nemesített vetőmagot őszszel húsz hektáron vetik majd el. Alább közlünk egy képet, ahol küldöttségünk tagjai megszemlélik az egyik szibériai búzatáblát. Ez a búzatábla természetesen még tavaszi vetés, hiszen az őszi vetőmagvakat ez évben próbálják majd ki először. A tavaszi búzánál némi hátrányt jelent az, hogy az aratást lehető leggyorsabban, szinte az egész tarlón egyszerre kell elvégezni. Az őszi búza előnye abban mutatkozik majd meg, hogy körülbelül két héttel előbb érik be és így elkerülhető lesz az a nagy munkamegeröltetés, amely eddig a tavaszi gabona gyors learatasánál előfordult. Kuglor Jáno* Földműves küldöttségünk az újszibóriat íívlotov-kolbox búzatábláin LÁTOGATÁSUNK attól nyolc hénspig tart a tél, $3e négy át csodálatos eredményeket ér el a mezőgazdaság Küldöttségünk IV. csoportja a felsőaltaji mezőgazdasági kutató állomáson NAGY AB FŐ1MVES! Fried dolgozik lapunk, neked írja minden sorál. Egy hét minden mezőgazdasággal összefüggő hírét megtalálod lapunkba! Kiváló szakemberek adnak minden héten aktuális tanácsok Évi 100 — boronáért minden héten bebopogtat hozzád a J.«,aáad( fMdfnd^ Megrendelhető ezen, a címen: BPATISI AVA. STIJROVA 6.
