Szabad Földműves, 1950. március-június (1. évfolyam, 1-15. szám)

1950-04-23 / 6. szám

évfolyam 6. »iám. JHezőé*izdasúgi szaft- és szövetftezeti ftetilaw Bratislava, április 25. A KSS kerületi konferenciái után az egéssz munkásosztály egységesen felsorakozik Harcba a többtermelésért és a burzsoá nacionalizmus ellen A világ dolgozói naponta vívják meg harcaikat a békéért az imperialistákkal szemben ettük eA&ő. lépéseket & szocialista éeA$neéés dbdekélíeft kásparasztnak szüksége van, hogy felmentsék az otthoni mezőgazdasági munkáktól és az ezzel összefüggő gondoktól, hogy egész figyelmét és munkaképességét az iparban elfoglalt munkahelyé­nek tudja szentelni. A kis földjét, melyet eddig munkaidő után fáradtan volt kénytelen megmun­kálni, a szövetkezeti gazdálkodás keretén belül szakszerűen megművelik, amelyből neki nagy haszna van. A falu szocialista átalakulásánál ne­hézségeink vannak. Például a Szlovák Földműve­sek Egységes Szövetkezete (JSSR) összes szerve­zeteinek át kell térniök a sablonos hivatalos for­mákról a parasztság átszervezésére. Az EFS-eket el kell vezetni a többtermelés biztosításához. A falusi spekulánsok és kulákok ellen Ezt várják ma a szlovenszkói kis és közép­gazdák a JSSR-tőI, mert a munkásosztály és a kormány a felszabadulás óta naponta bizonyíté­kát adja annak, hogy a parasztságot mindenben a legnagyobb mértékben támogassa. Kulturálisan v erendez a számukra könyvtárakat, mozikat, szin­­tzakat és iskolákat, gépeket, nemesitett yvető­­vgot, tenyészállatokat ad nekik, ezért a JSSR yi szervezeteinak át kell szervezniük a kis és épgazdákat a szövetkezetekben lévő közös 'álkodásra a falusi spekulánsok és a kulákok hogy így együtt haladhasson mezőgazda­­k az iparral. — Vigyáznunk kell a kulákra, íz csak akkor erős ha bekerül a szövetke­­, ahol tovább végezheti romboló munká­­dolgozó parasztságnak tudnia kell, hogy a . falusi reakciós és spekuláns, akkor lesz iá a szövetkezeten kívül marad, dovenszkói falvak életéből ki kell küszö­­'urzsoánacionalizmust, mert az egységes szövetkezetek munkamenetére káros a. Csak ügy biztosíthatjuk a magyarok k teljes együttműködését a délszlová­­- lakósságú falvakban. rületi konferenciáin elhangzott beszá­ll üdvözlő küldöttségek példásan mu­zdaságunk számára az új utat. ttörők küldöttsége jelentette, hogy ^ icsemetét ültettek ki az EFSz-nek '.rétében. — Nagysailoi beszámo- Ivtárs bejelentette, hogy az EFSz 3 So taggal, 900 ha földterületen átment a 3. fokú szövetkezeti gazdálkodás formájára. Az eredmény már a tavaszi munkáknál meg mutatkozott úgy, hogy a szövetkezet az új munkabevezetés szerint annyi munkaerővel, amennyivel az előbbi évben 300 ha földterületet dolgoztak meg, most ugyan­annyi munkaerővel és munkaidő alatt 900 ha-t. Az Ifjúsági Falu küldöttje jelentette, hogy a Gúta körüli mocsarakon és parlagon heverő réte­ken új mezőgazdasági termőterületeket létesítet­tek. ahol a munkát örömmel és lelkesedéssel foly­tatják. A legfontosabb kötelezettségüknek azt tart­ják, hogy a falusi ifjúságból szrevezett brigádo­­sok az Ifjúsági Falu építésénél megtanuljanak a traktorral bánni, jó traktorvezetők legyenek, ha visszatérnek a saját szövetkezeteikbe, hogy elsa­játítsák a mezőgazdasági ismereteket és egyben megtanítsák az ifjúságot új szellemben, kommu­nista módra dolgozni és gazdálkodni. Nyitra-Blatnicáról felolvassák a tavaszi mun­káknál elért j eredményeket, melyeket a gépesítés segítségével a vetési terv alapján végeztek el. To­vábbá bejelentik, hogy a szövetkezeti gazdálko­dást folytató kis és középgazdák bevételét úgy emelik, hogy az állattenyésztést megkétszerik a községben. Ebből a célból már felépítettek 800 sertés részére hizlaldát és baromfitenyésztőfarmot. A nagytőrei szövetkezeti gazdálkodásról Pál Lajos elvtárs számol be. A nagytőrei EFSz mun­kájáról és az. elért eredményekről a következőket mondotta: Nagytőre példát mutat Egységes Földműves kiküldött­­a nyitrai kerületi konferenciát , olgozói nevében. . ^ OunS földművesügyi minist­y his öntmei tesszük ezt, mivel a Kcmunista párt által ma. jsshí- »égéről. Ezen haladva sike. összes kis- és középgazdá­­a szövetkezeti eszmének, i arra, hegy községünk 1600 01 1200 kaí. ho,d ai Egysé­­»ek*®' Hvetkezefbe tömörült, gaz­c e*e amelyből 953 kát, holdon folytatunk. Egy éves fék'®- tűk a kis- és középgaz. — emelés előnyéről és ol­iánk megmutatta, hogy égé, hanem barátja és ké- sk. Könnyebben, keve. ridobb Idő alatt termei­vel elértük, hogy sokkal rövidebb idő alatt sokkal több munkát tudtunk elvégezni. Ebben az évben célul tűztük ki, hogy meg. nyerjük az egész falu lakosságát az egysé­ges vetésnek. Ebben az évben pedig azt <s célul tűztük ki, tekintve, hogy bevezettük a normákat, 60.000.— Kés t tiszta jövedelem biztosítását tagjaink részére. És hogy ezt a célt megvalósíthassuk, a termés átlagot fel. emeljük hektáronként búzából 26—27 qra, árpából 27—28 q-ra. kukoricából 29—30 q-ra, cukorrépából 260—270 q-ra. A IX. kongresz. szus tiszteletére fölajánlunk 1 vágón sörár­pát. ígérjük, hogy tervünket 100%-ra telje, síteni fogjuk. Ezzel akarjuk hálánkat leróni a Kommunista párt és annak bölcs vezetője GcUwaSd elvtárssal szemben, hogy részünk­re lehetővé tette ezen célunk megvalósítá­sát. Éljen a csehszlovák Kommunista párt és annak tanítója és irányitója Klement Gott­­wald eivtárs. Éljen a mi hatalmas barátunk és szövetsé­gesünk a béketábor bástyája, a Szovjetunió, és annak bölcs vezetője Sztálin elytárs! Az alábbiakban megemlítjük az egyes ke­rületi konferenciák főbb mozzanatait. Bratislava A KSS bratislavai kerületi konferenciájának lefolyása meggyőzően bebizonyította, hogy Pártunk tagsága milyen egyöntetűséggel fo. gadta el a KSS Központi Bizottságának fel­hívását a Pártunkban folyó harcról a bur­­zsoá-nacional izmus ellen. A küldöttek azzal az elszántsággal és elhatározással távoztak el a konferenciáról, hogy a IX. kongresszus előtt az egész pártagságot tüzes tevékeny­ségre serkentik gazdasági és világnézeti te. rén is, hogy a párttagság legszélesebb ré­tegeit is mélyen áthassa a proletár nemzet­köziségről szóló marxi-lenini tanítás szelle­me és hogy az egész Párt aktív és lankadat­lan harcban kiküszöböljön minden burzsoS- nacionalista elhajlást A kerületi konferencia lelkes ovációval fogadta BaSt'ovansky elvtárs beszédét Ugyancsak leírhatatlan lelkesedéssel fo­gadták a bratislavai kerületi konferencia résztvevői a magyar dolgozók küldöttségét, akiknek szószólója hangsúlyozta azt, hogy a szlovák és magyar kis- és középparasztság­nak közös ellensége a falusi zsírosparaszt, aki arra törekszik, hogy a falu fejlődését akadályozza, hogy továbbra is kizsákmányol, hassa a kis- és középparasztságot, Nyitra A nyitrai kerületi konferencia kiküldöttei, az itt ecjybegyüit szlovák és magyarajkú kommunisták őszinte megértéssel üdvözölték a Szlovákiai Kommunista Párt Központi Bi. zottságának átiratét, amelyben a nacionalis­ta csökevények elleni megalkuvásnélküü harcra hívta fel a párttagságot. A kerületi párikcnferencia főelőadója Július Duris föld­művelésügyi miniszter volt, aki hatalmas be­szédében értékelte azt a politikai és gazda, sági segítséget, amelyet Szlovákia iparosí­tására a cseh munkásosztály nyújtott. A cseh munkásosztály lelkesen és önzetlenül sietett segítségére Szlovákia dolgozóinak szocia­lista jövőjük építésének nagy munkájában. Keszely Lajos elvtárs a nyitra konferencián elhangzott felszólalásában a következőket mondta: Mi kommunisták hitet teszünk amellett, hogy minden erővel harcolni fogunk a reak­ció ellen, azok ellen, akik az új háborút sze­retnék kirobbantani. Mi a munka mezején dolgozunk a béke megerősítésén, Traktoris. táink közül az előírt terveket sokan 300 szá. zalékon felül teljesítik Harmincnyolcán írták közüiünk alá szocialista szerződéseket. Kassa A kassai kerület legjobb kommunistáinak kétnapos ülésezése egyöntetűen megerősí­tette azt. hogy Pártunk tagságának széles tömegei mély megértéssel fogadják a náció, nalista elhajlás taglalását a Központi Bizott­ság felhívásában és lelkesen helyeslik a Pári azon törekvését, hogy kimélyítse a Párt és a nép neveléséi a proletár nemzetköziség szellemében. A KSS Közpon’i Bizottságának levelét a kassai konferencia összes résztve vői, számszerint 367-en egyhangúan és le! késén elfogadták Abban a pillanatban, ami kpr Chudik elvtárs a levelet elolvasta, az egész tömeg helyéről felállt és hosszantartó nek sokkal többet és jobb minőségű ter­ményt. Községünk a dél Szlovenszkén fek­szik. Ezt a vidéket már több Ízben szárazság is sújtotta. Itt küzdünk azok ellen, akik még maradi egyéni módszereikké! dolgozó kis. gazdák, akik évről évre silány termést tud­nak földjükből kihozni. Míg ők 12—14 q ter­meltek hektáronként, addig mi a gépek se. gítségével a műtrágya helyes alkalmazásá­val az elhanyagolt földeken 22—23 q jémi­­nőségű búzát és árpát termeltünk hektáron­ként. Amíg az 270.— Kés-t kapott az árpa méter mázsájáért addig mi 371—410.— Kis kaptunk jóminőségű sörárpánkért. Ez tette lehetővé, hogy már az első évben egyes tagjainknak 48.342.— Kis tiszta jövedelmet tudtunk fizetni. Ez már nem propaganda, ez már bizonyí­ték volt. A tavaszi munkáknál megszerveztük a közös munkát, bevezettük a normákat, ami ütemes, viharos tapssal, jelszavak kiáltásá­val: ,,Éljen a Központi Bizottsági”, .Éljen Siroky elvtársi” — adta tanujelét annak, hogy a levél tartalmával a lehető legna­gyobb mértékben azonosítja magát A Párt iránti hűség leírhatatlan lelkesedé­sével fogadták a Párt Központi Bizottsága kiküldöttének, Moskó elvtársnak beszámoló­ját Amikor Moskó eivtárs megemlítette, hogy a burzsoá nacionalizmus hordozói Pár­tunkban nem tudták helyesen értékelni an­nak a ténynek döntő jelentőségét, hogy a kormányban a kommunisták gyakorolják a vezető szerepet Gottwald elvtárssal az élén, amelyben a szlovákiai munkásosztálynak szi­lárd és biztos támasza volt és van ma is, a konferencia résztvevői tomboló tapsviharba törtek ki, közben a következő jelszót üte­mezték: „Gottwald elvtárssal együtt építjük a köztársaságot!” A konferencia nagy figyelmet szentelt az EFSz-ek építésének is. A leleszi EFSz nevé­ben felszólalt Palágyi elvtárs, aki hangsú­lyozta, hogy a mintaszövetkezeteknek két­szeresen kell ügyelniök arra, hogy a munka eredményes legyen, mert a többi szövetke­zet úgy néz fel rájuk, mint az idősebb, ta­­pasztaltabb testvérre, Ezért fontos, hogy a hatóságok azonnal segítségükre siessenek, ha valamire szükségük van. A szövetkezeti éiet, mondotta, csak eleinte nehéz, de mi­helyt a földműves saját eszével jön rá arra, hogy miről van itt szó, a munka úgy megy, mint a karikacsapás. Palágyi elvtárs kijelen­tette továbbá, hogy a szövetkezetért érde­mes küzdeni, mert ez a boldogság forrása a falun Beszédét azzal fejezte be, hogy bol­dog az a nép, amelynek olyan tanítómestere van, mint Gottwald eivtárs Besztercebánya A besztercebányai konferencia a kongresszust megelőző kampány sikeres mérlege letr és előszó ahhoz az elhatározáshoz, hogy még nagyobb mér­tékben összpontosítjuk erőinket a KSC Központi Bizottságának utolsó ülésén kitűzött feladatok tel­jesítésére. Zupka elvtársnak, a KSS Központi Bizottsága kiküldöttének beszédét, amelyben elítélte a bur­­zsoánacionalista irányzatot a Párton belül, a ki­küldöttek gyakran szakították félbe tapsaikkal. A falvakon növekszik az EFSz-ek száma, ed­dig 234 alakult meg a kerületben és 115 előkészí­tő bizottság működik. 13 szövetkezet már ősszel megkezdte a mezei munkát és tavasszal a közös vetési eljárást is megvalósították. Pilis János elv­társ Rima Brezováról bejelentette, hogy ősszel 44 hektár területen vezették be a közös vetési tervet, tavasszal pedig további 40 hektáron. Előre elké­szített terv szerint fogják elvégezni a további me­zei munkákat is. Zsolna A zsolnai kerületi konferencián több mint 400 kiküldött vett részt. A dolgozók érzéseit és állás­­foglalását a legjobban talán Jarcsek elvtárs fejez­te ki, mikor felszólalásában a következőket mon­dotta: A dubnicai Skoda-művek dolgozói nem tudják Szlovenszkó iparosítását elképzelni a cseh ipar, a cseh dolgozók segítsége nélkül. Nem tudjuk Szlovenszkó iparosítását elképzelni cseh techni­kusok és szakértők nélkül, a gazdasági élet építé­sének központi vezetése nélkül, mely a Csehszlo­vák Kommunista Párt Központi Bizottságának ve­zetése alatt történjék. A szlovák munkások meg­értik és értékelik cseh elvtársaink segítségét és ezért szeparatista vagy nemzetiségi irányzatok a mi sorainkban nem lelnek éltető talajra. A kapi­talista kiszákmányolás idején a cseh valóban test­vérünk és elvtársunk volt. Annál inkább az ma, mikor szinte vérünkben érezzük a munkásosztály és a dolgozó nép megrendithetetlen egységét a köztársaság keretein belül. Több nemzetiségünk van ugyan államunkban, de csak egy munkásosz­tály létezik, melynek egyetlen és egységes veze­tője a Csehszlovák Kommunista Párt. Jarcsek elvtárs ezután foglalkozott a múlt hi­báival és csehellenes kilengéseivel. Tette ezt a re­akció azért, mint Jacsek elvtárs helyesen kifejez­te, mert tudta, hogy Szlovenszkó iparosítása az egész Köztársaság gazdasági erejének megerősíté­sét és megszilárdítását jelenti. A zsolnai konferencia Gottwald és Siroky elv­­társak iránt érzett őszinte ragaszkodás jegyében zajlott le A lezajlott kerületi konferenciákon az iparban es bányászatban a munkanormákat jelentették a párt helyi szervezetei, megértették a termelés emelésének fontosságát és megkezdték szervezni a szociali sír. munkaversenyeket. A jelentések sze­rint például a handlovai bányában a munkásság 70 százaié ka a magasabb termelésért versenyez. A mezőgazdaságban még csak az első lépéseket tettük meg a szocialista termelés érdekében. Azért mo ndotta Gottwald elvtárs a KSC központi ülésén, hogy bátrabban előre a szocializmus épí­tésében. A kerületi konferenciákon elhangzott beszámol ókból a jövőben új feladatok hárulnak a parasztságra. A még felaprózott mezőgazdasá­gunk a mai formájában nem képes a fejlődő iparral haladni, — mondotta Duris elvtárs a nyitrai KSS kerületi konferenciáin. — A kis- és középgaz­dáknak tudniok kell Szlovenszkén — folytatta Duris elvtárs, — hogy azt a támogatást, amit az ipari dolgozók a mezőgazdaság átszervezésének céljaira fordítanak, meg kell, hogy alapozza mezőgazdaságunkat úgy, hogy a jövő­beni szükséges újjáépítésben a befekte tó; eket saját erőinkbe! tudjuk fedezni. Ez lesz a legjobb biztosíték és példa arra, hogy parasztságunkat meggyőzzük a szövetkezeti nagybani szocialista gaz dá-kodás előnyeiről. Ezért nagyon fontos az, hogy egyetlen köszsé­­get se hagyjunk a régi elavult gazdasági formák­ban tovább tengődni. Mert ha történetesen rosz­­szul alakul a falusi dolgozó parasztság sorsa, a teakciósoknak a falusi kulákoknak megvan a le­hetőségük az új szövetkezeti gazdálkodási formák ellen agitálni. — Azért jól meg kell szervezni a falusi EFSz-tek előkészítési és tervszerű mun­káit. — Itt fontos tényező, hogy a falusi párt­­szervezetek az értelmiséggel, a tömegszervezetek bevonásával elősegitség a falu szocializálását. Nem maradhat továbbra passzív az iparban dol­gozó gyári-munkásparasztság sem. A gyári-mun-

Next

/
Thumbnails
Contents