Szabad Földműves, 1950. március-június (1. évfolyam, 1-15. szám)
1950-03-15 / 1. szám
A IM A fi Y WIIÁC KIS 1 ÜKRE Három ország népe az Urnák előtt Angliában öO mandátumot vesHtett a kormánypárt — GorögorsHágban megbuktak az ameriRai imperialisták dédelgetett monarchistái — A Szovjetunió népe lelkesedéssel választotta meg a legfelső államhatalom gyakorlóit Az elmúlt hetekben, illetve napokban három ország népe állt az urnák elé. Elsőnek az angol népen volt a sor. Mint ismeretes, közvetlenül a második világháború befejezése után, 1945-ber voltak parlamenti választások Angliában.. ahol a háború alatt a két legnagyobb párt közösen kormányzott. Nagy meglepetést keltett az egész világon, hogy C h u r c h i 1, akkori miniszterelnök pártja, a konzervatív párt megbukott. A .győzelmet a munkáspárt szerezte meg és Churchill helyett Attlee, a munkáspárt vezére lett a miniszterelnök. Az angol munkáspárt közel öt évig irányította Anglia kül- és belpolitikáját. Ez alatt az idő alatt kiderült, hogy külpolitikáját a konzervatív párttól örökölte, belpolitikájában — ha végre is hajtott több államosítást — szinte egyetlen lényeges kérdést sem tudott megoldani, úgyhogy a szigetvilág életszínvonala nagyot romlott a múlthoz viszonyítva. Emiatt a sikertelenség miatt a világot az sem lepte volna meg. ha a munkáspárt elveszti eddigi vezető szerepét Angliában. Ez ugyan nem következett be, de a párt. megnyugtató győzelme is elmaradt. Nézzük csak az eredményt. A mostani választások során a munkása'W ?1 ' a konzervatívpárt 294 és a liberális párt 8 mandátumot kapott, vagyis ennyi képviselőjük lesz a pártoknak az angol alsóházban. A munkáspárt tehát a mandátumoknak több mint a felét kanta meg és igv ismét egyedül alakíthatta meg az angol kormányt. A kormány helyzete azonban nagyon is labilissá vált. A két ellenzéki pártnak ugyanis összesen csak 12 képviselővel van kevesebbje, mint a kormánypártnak. Nem nehéz elképzelni azt az esetet, hogy a munkáspárti képviselők néhány tagja betegség vagv más ok miatt nem lehet jelen egy parlamenti ülésen, az ellenzéki képviselők máris többségben lehetnek és leszavazhatják a kormányt, ami eg^et jelent a — bukással. Anglia tehát teljesen bizonytalan politikai jövő elé néz és éppen ezért nem csodálható, ha az angol lapok a választási eredmények nyilvánosságra való kerülése után azonal felvetették az újabb választás gondolatát. A most lefolyt választások során a munkáspárt kerek 8 mandátummal kapott kevesebbet, mint 1945-ben. Ezeket a mandátumokat csaknem maradéktalanul a konzervatívok hódították el. A másik választás színhelye Görögország volt. Erről az országról az elmúlt évek során sokat olvastunk és hallottunk. Tudjuk, hogy a féktelen terror fegyvert ragadtatott az elnyomott néppel és éveken át küzdött szabadságának kivívásáért. Az amerikaiak és angolok azonban fegyverrel és pénzzel egyaránt segítették a monarchista kormányt. A görög szabadságharc aranybetükfeel írttá be hősies harcát a történelembe, de a túlerővel szemben egyelőre meg kellett elégednie azzal, amivel a magyar szabadságharcnak: felkeltette és éberen tartotta a nép szabadságvágyát. Március 5-én megtartott választásokon akarták a manarchisták ur-’-ouk „törvényességét“ megerősíteni. Ez a választás, még az 1946-os legutóbbi választásnál is durvább paródia volt. Azzal kezdődött, hogy törvényen kívül helyezték a demokratikus pártokat: a Komunista párt mellett az agrárpártot és a radikális demokrata pártot. Ezeknek a o-irtoknak nem vol' szabad képviselőjeltöltet állítaniok. Azzal folytatódott, hegy fasiszta törvények, kivégzések, a makronizoszi hal ál tábor szörnyűségei légkörében példátlan hamisításokra készültek fel. A görög dolgozók W is módot találtak arra, hogy kifejezésre juttassák ellenállásukat. A nagvobb városokban résztvett a választásokon az úgynevezett Demokratikus Koalíció, melynek jelöltjei között becsületes és következetes demokraták is voltak. A vidéken, ahol a terror miatt a Demokratikus Koalíció nem állíthatott jelölteket, a szavazó cédula helyett az urnába egy-egy darab papirost dobtak, amelyre a nemzeti ellenállás vezetőinek és hőseinek a nevét írták fel. A Demokratikus Koalíció sikerét mutatja, hogy Athénben, a fővárosban, Pireuszban, Szalonikiben és más városokban a legtöbb szavazatot kapta. A görög nép végeredményben a terror ellen szavazott, mert a monarchoíasiszba pártok vereséget szenvedtek! A legtöbb szavazatot nem Caldariszék, a szabadságharc amerikai segítséggel történő elnyomói kapták, hanem Plasztirasz-Cuderosz pártja, az a párt, amely s választáson demokratikus jelszavakkal indult és többek között követelte a rrJakrinozoszi haláltábor megszüntetését. Időbeli sorrendben a harmadik országos választás színhelye a Szovjetunió volt. Március 12-én választotta meg óriási lelkesedés között a szovjet nép a Szovjetunió Legfelső Tanácsának tagjait. A nép legkiválóbb fiai és lányai kerültek a Legfelső Tanácsba, amely hivatva lesz az egész hatalmas ország további fejlődését előmozdító törvényeket meghozni. A szovjet alkotmány szerint a Legfelső Tanácsnak két parlamentje van: a szövetségi szovjet és a nemzetiségi szovjet. A szövetségi szovjetbe 671 képviselőt választott vasárnap a Szovjeunió népe. Minden képviselő 300.000 ember nevében vesz részt a szövetségi szovjet munkájában. A nemzetiségi szovjetnek vasárnap óta 631 új, vagy tijból megválasztott tagja van. A törvényjavaslatokat mind a két parlament letárgyalja és ha a képviselők többsége egyik parlamentben sem foglal ellene álláist, akor válik törvénynyé a beterjesztett javaslat. A Legfelső Tanács évente csak kétszer ülésezik. Mivel pedig a legfelső államhatalmat sok esetben haladéktalanul gyakorolni kell, a Legfelső Tanács már az első ülésén megválasztja mind a két házban az Elnökséget, amely 1 elnökből, 16 helyettesből. 1 titkárból és 15 tagból áll. Áz Elnökség nevezi ki — a Szovjeunió miniszterelnökének javaslatára — az egyes minisztereket, az Elnökség feladata a követek kiküldése és visszahívása, a nemzetközi szerződések ratifikálása vagy érvénytelenítése és az állam védelme érdekében a hadiállapot kinyilvánítása is. A most lezajlott választásokon lehat a Szovjetunió népe a legfelső államhatalom gyakorlására adott egyhangú lelkesedéssel megbizatást azoknak, akik az egész ország népe javára eddigi munkájukkal legjobban kiérdemelték a megtiszteltetést. FRANCIAORSZÁG: Félmilió munkás sztrájkol. A sztrájknak kettős célja van: a szakszervezeti dolgozók küzdenek a bókért és a jobb életlehetőségük megteremtéséért, A francia kormány törvényt szavazott meg a parla. mentben a sztrájkjog eltörléséről. Az egész ország felháborodással kíséri a kormány lépését • EGYESÜLT ÁLLAMOK: Négyszázezer szénbányász négyhéten át sztrájkolt. A sztrájk győzelemmel végződött A bányatulajdonosok kénytelenek voltak teljesíteni a bányászok követeléseit és aláírták az új kollektív szerződést. 0 BULGARIA: Az Amerikai Egyesült Államok megszakították a diplomáciai kapcsolatokat Bulgáriával. Az amerikai követség már elhurcolkodott Szófiából, a kémeiket azon. ban a bolgár rendőrség letartóztatta és bíróság elé állította. 0 KÍNA: Megkezdődtek az előkészületek Formóza szigetének felszabadítására. A Keletkinában állomásozó népi kínai fegyveres erők katonái megfogadták, hogy ebben az évben kiűzik Csang-Kai.Sek csapatail a Délkelet.Kínai partok menti szigetekről. * FINNORSZÁG: Szovjetunió több mint háromszáz szovjet állampolgársági háborús bűnös kiadását kérte a finn kormánytól. A finnek azzal válaszoltak, hogy nem tudnak ezek. ről a háborús bűnösökről, új szovjet jegy zék megállapítja, hogy a finn kormány magatartásával megsérti a békeszerző dést és a Szovjetunióval kötött baráti és kölcsönös segélynyújtási szerződését 0 MAGYARORSZÁG: A magyar népköztársaság felszabadulásának ötödik évfordulója alkalmából április 4.én rendezendő ünnepségekre •Siroky miniszterelnök helyettes vezetésével csehszlovák kormányküldöttség érkezik Budapestre. Ismét olcsóbb lett 4z élet a Szovjetunióban Két és egynegyed év alatt harmadszor szállítottál? le az arákat A Szovjetunió Kommunist* (bolsevik) Pártja központi bizottságának és a Szovjetunió kormányának együttes Határozata március t-évo! ismét jelentős mértékben leszállította az élelmiszer- és közszükségleti cikkek árét. Ez az árleszállítás átlag 20—30 százalékkal csökkenti az árakat és ezzel évi 110 miilárd rubel újabb megtakarítást biztosit a szovjet népnek. Március 1-től a liszt 25—30, a kenyér- és péksütemény 30, a hús és húskészítmények éra 25—35, a zsír 30 százalékkal lett olcsóbb. Ugyanily jelentős mértékben csökkent a gyümölcs, a cukor- és cukrászsütemények, szeszes italok, a dohányneműek ára, a háztartási cikkek közül pedig például a mosószappan 40, a pipereszappan 50 százalékkal lett olcsóbb. Két és egynegyed év alatt ex már a harmadik árleszállítás a Szovjetunióban. E három árleszállítás eredményeként a szovjet nép most már 267 miilárd rubel megtakarítás, hoz jut évenként. Az első árleszállítás 1947 decemberében, a pénzrefomv keresztülvitelekor történt. Akkor gyakorlatilag 75 százalékos volt az árleszállítás, a szabadforgalmi árakhoz képest enynyire csökkentek ez árak. A pénzreform, a jegyrendszer megszüntetése és az első árleszállítás azt Jelentette, hogy ettől az időponttól kezdve a szovjet dolgozóknak korlátlan mennyiségben állt rendelkezésükre mindenfajta élelmezési és iparcikk, megszűnt a kettős — állami és szabadforgalmi — árrendszer, az egész Szovjetunió területén csak egyféle áron lehetett forgalmi cikkeket árusítani. A következő árcsökkeniés pontosan egy évvel ezelőtt, 1949 március 1-én történt Ekkor újabb 10—30 százalékkal csökkentek az élelmezési és közszükségleti cikkek árai. Az első két árleszállítás eredményeként a rubel vásárlóereje megduplázódott, a dolgozók reálbére pedig a kétszeresénél is többre emelkedett, mert a kormány intézkedése alapján a dolgozók fizetése változatlan ma radtl Ugyanúgy változatlan árat fizetett az állam a kolhóxok által beszolgáltatott földművelési és állattenyésztési termékekért. Ha a három árleszállítás gyakorlati eredményét vizsgáljuk, akkor azt az alábbi példával világosíthatjuk meg Vegyünk agy négytagú családot két keresővel, akiknek az öszjövedelme az első árleszállítás előtt 2000 rúbel volt. A szabadfor. galmi árak idején ez a család feltehetően kénytelen volt elkölteni a jövedelmét Az első két árleszállítás után a család 2000 rúbeles jövedelme megmaradt, de ugyanarra, amire azelőtt elköltötte mind a 2000 rubelt, most mér csak 1000 rúbelt kellett kiadnia, A fennmaradt 1000 rúbelt a család életkörülményei megjavítására, több élelem, több ruhanemű, könyv, berendezési tárgy megvásárlására fordíthatta. A mostani harmadik érleszállítás eredményeként ugyanannak a családnak még 25.30 százalékkal vált olcsóbbá az élete De hogy olvasóink a rúbel vásárlóerejével is tisztában legyenek, megemlítjük azt te, hogy a nemzetközi piacon 4 rúbelt adnak agy dollárt; az aranyhoz viszonyítva a rúbel helyzete pedig úgy alakult, hogy a Szovjetunió Állami Bankja egy gramm színarany vételárát 4 Kibe! 45 kopekben szabta meg. Új ország a nagy világ térképén Egy négy éve tartó szabadságharc legfontosabb győzelmi állomása Még talán két évvel ezelőtt is unottan ugrotta át tekintetével az átlagujságolvasó a Kínával kapcsolatos híreket Még kevésbé vett magának annyi fáradtságot, hogy megjegyezze Mao-Ce- Timg nevét. Azóta azonban a történelem tanítómestere megismertette vele Mao-Ce-Tungnak, mint a világ történelem egyik legnagyobb fordulatát megteremtő hősének a nevét. Es most újabb leckét adott fel az újságolvasónak a történelem. Meg kell tanulnia Ho-Si-Minh nevét, elő kell vennie a világatlaszt, hogy megkeresse Vietnam térképét. Persze, a régi térképeken hiába keresi a világpolitika érdeklődésének homlokterébe lépett ország nevét Vietnam néven. Ez a név csak a második ví1* "»háború után kéz dett beszivárogni a világsajtóba anna1 a szabadságharcnak a fellángolásáva1 kapcsolatban, amely az Ázsiához tartoó Francia Indokínának nevezett gazdag gyarmatbirodalomban indult el és amely céljául tűzte ki az indokínai népeknek a gyarmati elnyomatás alól vs lé felszabadítását. Az immár négy éve tartó szabadság harcnak rövid történelmét igyekszünk megismertetni az alábbiakban olvasóinkkal: Francia Indokína — mint neve is mutatja — Franciaország gyarmata volt a második világháború előtt. A második világháborúban a németek gyorsan legyőzték a franciákat, ugyanakkor a velük szövetségben levő japánok betolakodtak a franciák volt gyarmatára. Ar ra is bizonyára emlékszik még minden ki, hogy a legyőzött Franciaország egyil részét „meghagyták“ a németek a franciáknak. Ezt a észt Vichyből kormr nyozta Pétain „államfő“ és Laval „mi niszterelnök“. Amikor Franciaország felszabadult, a kolaboráns , államvezetőket“ bíróság elé állította. Az öreg Pétaint életfogytiglani {egyházra. Láváit nedig halálra ítélte. Nos. ezek a francia tolahoréns ál lám vezetők nemcsak a németekkel kolaboráltak, hanem a japán fasisztákkal is és InJokínát most már '-etten is kizsákmányolták. Amig a francia kolaboránsok a japánokkal osztozkodtak a gyarmatbirodalom kincsein, addig a Viet-Minh mozgalom (így nevezik a vk nairú szabadságharc mozgalmat) élet-halál harcot folytatott a japán túlerővel szemben. Az ő véráldozatukkal verték ki a japán betolakodókat Indokinából. A háború után' Franciaország úgy tett mintha közben semmi sem történt volna. Ott és úgy akarta folytatni gyarmatpolitikáját, ahogy azt a japán megszállás alatt abbahagyta, A szabadságharcosokat le akarta fegyverezni, az idegenlégionisták tízezre’t, 15 ezer német SS-t, hazai francia ezredeket, majd afrikaiakat küldött a Vieth-Minh szabadságharcának eltiprására. A vietnami szabadságharcosok vezetője Ho-Si-Minh nagyműveltségű, az egész világot bejárt férfi, aki eredményesen vezeti az immár négy éve tartó szabadságharc mozgalmat a francia imperializmus ellen. Pár hét óta a vietnami szabadságharc megszűnt földrajzilag elszigetelt belső konfliktus lenni, mint ahogy a kínai polgárháború is azóta a világtörténelem egyik legnagyobb történelemformáló erőjévé változott. A Kínai Népköztársaság, majd egy héttel később a Szovjetunió, nyomában pedig a népi demokratikus országok elismerték a Vietnami Demokratikus Köztársaságot, amely ezzel szabadságharcának legfontoa&bb győzelmi állomásához jutóit.