Zichy Géza: A félkezű ember. Utasítások, miként lehetsz félkézzel önálló / Budapest, Franklin, 1915. / Sz.Zs. 1628

Hogyan vesztettem el jobbkaromat?

®®®©®®®®®®®®®®®TO 10 TO®®®®®®®®®®®®®®® tern fel, sajnos, igen korán; az operáció utolsó jelenetét ébren éltem át, a sebet 36 öltéssel varrták be. Leírhatatlanul szenvedtem. Nimptsch mellettem állott s törülközőket dugdosott fogaim közé, melyeket én kínomban ronggyá harapdáltam. Végre újra ágyamban feküdtem. Jobboldalom egy nagy fehér lepellel volt borítva — valóságos halotti lepellel. Én balra fordítottam a fejemet s nem mertem jobbra nézni. Az én jó Csiky bácsim fölém hajolt és vigasztalni kezdett: «Nyugodjék bele Isten akaratába! Gondoljon Nelsonra és Cervantesre; igyekezzék hasznos, nevezetes és boldog ember lenni!» Jóindulatú, okos szavak, de mégis csak szavak. Keserű könnyeket sírtam. Életemben először és utoljára sirattam meg szerencsétlenségemet. Nimptsch nem birta nézni nyomorúságomat, rohant a kúthoz s bozontos fejét egy dézsa vízbe mártotta, hogy ne lássák könnyeit, aztán vidámságot erőltetett arcára, visszajött ágyamhoz, melyet 16 nap és 16 éjjel nem hagyott el. Úgy látszik szívós természetem van, mert alig volt seblázam és gyorsan gyógyultam. Midőn Nimptsch betegségem negyedik napján ebédje után a szobámba jött, kártyázásnál talált és két hét múlva már talpon voltam, de sokkal szerencsétlenebbnek éreztem magam, mint az ágyban. Gyámoltalanságom az élet mindennapi szükségleteível szemben kétségbeejtett ; úgy bujdokoltam, mint egy megsebzett őz