Xántus János: Utazás Kalifornia déli részeiben / Pest, Lauffer, 1860. / Sz.Zs. 1440
III. A Kaliforniai félsziget
CA NAN AS. LOKETO. 147 ségúl teszik, de a végett, hogy a bőr finomsága a nap égető heve ellen megóvassók. A hölgyek azonban felette csevegők s rendkívül szívesek voltak, kosárszámra ajándékoztak meg bennünket papiros szivarokkal, továbbá korsó mézzel, s oly súlyos paprika füzönyökkel, hogy alig bírtuk elczipclni. A hölgyeknek egyik különösen feltűnő szokásuk volt, hogy valahányszor szivarra gyújtottak, igéző kézbillentéssel szalmakalapjukon engedelmet kértek tőlünk: „con su liecnceá Senor" szavakkal ; s ha valamely elaggott falusi patriárka lépett a szobába, valamennyien felállottak, mélyen meghajlottak, kalapot emeltek s egy szót sem szólottak mindaddig, míg az após leereszkedő kézbillentéssel engedelmet nem adott, vagy oda nem hagyta a szobát. Későn délután folytattuk utunkat s pár mórtföldet haladván, Can an as falucskát értük, mely egy alig 50 • lábnyi épületből áll, s úgy látszik, egyedül halásztanyául szolgál néhány indiánnak, inert köröskörül és a tengerparton számos hálókat és halászkosarakat láttunk kiterítve, alkalmasint szárítás végett. Cananason áthaladva, homok-buezkák közé jutottunk, aztán mindig feljebb emelkedtünk a meztelen homok-halmok taréján, s alkonyatkor ismét leereszkedve az éjszaki lejtőkön, egy mély vízmosásba vonultunk, melyet mindenütt Creosot és Artemisia bokrok szegélyeztek, melyek közt ezrekre menő foglyokat láttunk Ezek oly szelídek voltak, hogy néha a csapat közé pattantván puskánkat, alig 3—4 repült fel, s ezek is 20— 25 lépésre ismét leszálltak. Ez (Ortyx Squamosa) egyik legkisebbik faj Kaliforniában, s nem sokkal nagyobb az európai fürjnél; de úgy találtuk, hogy felette jó ízú. Tollazata ezüst szürke, fehér búbbal és fekete szárnyakkal; húsa hófehér. Későn estve C u e p o nevű falucskához érkeztünk s ott töltöttük az éjt. Másnap nagyon korán indultunk, mert jókor akartunk Lore tóba érkezni, hogy mindent megnézhessünk. Loreto épen olyan nevezetes búcsújáró hely a félszigeten, mint például Gyúd vagy Czel Magyarországban; s épen főideje levén a zarándoklásoknak, szándokunk volt annyit láthatni legalább, a mennyit rendelkezésünk alatt álló idónk engedett. 10*