Xántus János: Utazás Kalifornia déli részeiben / Pest, Lauffer, 1860. / Sz.Zs. 1440

III. A Kaliforniai félsziget

124 A KÉNESŐ-BÁNYA. juttatták eszembe oly annyira, hogy sokszor valósággal hinni kezdtem, miként a csudálatos hangok oly kárhozott lelkek kínhangjai, melyekre nézve nincs többé szabadulás! A bányászok társaságban dolgoznak, s minden társaság két részre van osztva, egyik rész éjjel, másik nappal dolgozik. Középszámitású életkorukat kérdezvén, úgy értesültem, hogy vajmi kevesen érik el 45-ik évüket, s csaknem kivétel nélkül mellbetegségben halnak el; mi elégségesen bizonyítja, hogy nem csak a növény-, de az állatélct fentartását is világosság és friss levegó feltételezi. Önkénytelcn borzadás és mély sóhaj közt tovább haladunk. De imc ismét egy más csapat munkás közeledik; lépjünk félre útjából! Amott közelitenck lépcsőről lépcsőre — a feneketlennek s végtelennek tetsző mélységhói — feljebb meg feljebb emelkedve, míg végre előttünk haladnak el nyögve, sóhajtva ós fújva, néha nóha tántorogva s izmok erejét kétségbeesetten megfeszítve, hogy tovább mászhassanak a nagy teher súlya alatt, mely csaknem félkörré görbeszti testeiket. Ezek a „tenaterok" vagyis hordárok, kik az érczet zsákokban az alagutra szállítják fel és a szekerekbe helyezik, s épen úgy mint a bányászok nem igen vannak felesleges ruházattal terhelve , mert egész mezők egy durva üngés nadrágból s szarvasbőr topányból áll. Az érez egy lapos bőrzsákba (talégo) helyeztetik, mely aztán egy két hüvelyknyi széles szíjjal a hordár homlokához csatoltatik, s következőképen az egész teher a vállra és a gerinezre nehezül. A „tenatero" ilyeténkép 200 font érczet czcpel fel fokról fokra a függőleges faszálakon, s csaknem mindenütt mély sötétségközt; mert az elöljáró lámpa nem mutat egyebet beteg- világával, mint a számtalan örvényeket és tátongó mélységeket, hogy emlékeztessék a hordárt, miként egyetlenegy ferde lépés vagy megcsuszamlás emberi segély hatalmán tul ejti. A „tenatero" különös szerencséje azonban, hogy nem mindig felfelé, de felváltva lefele is mászkál, s noha a fáradság tökéletesen egy, nagy könnyúségökre szolgál mégis, hogy mikor alászállnak, teher nélkül vannak, mert különben — tekintve azt, hogy 16—18-szor járja meg ezen utat az ily hordár naponként — nehéz lenne csak képzelni is, hogyan élheti tul az elsó napot! Kövessük most a „tenatero"-kat, kik felérkeztek végre az alag-utba s terheiket a szekerekre rakják át s aztán ezek után fut-