Vojnich Oszkár: Hogyan vadásszunk veszélyes vadra. Idézet híres vadászok könyveiből / Budapest, Singer és Wolfner, 1914. / Sz.Zs. 1328

Második fejezet

64 és három szolgám, távolabb, egy kilométerre, Laro bari főnök táborozott a községbeli férfiakkal. Laro 15-én kora reggel kiment harmadmagával nyomozni, 9 óra után sietve tértek vissza, hogy a közelben rátaláltak egy csorda elefántra. Nagy fák alatt hüselnek. Készenlétben voltunk, megindultunk s nem telt bele egy félóra, már integettek, hogy szálljak le az öszvérről. Hassan átvette az öszvért a szokott utasítással, hogy várjon, amíg lövést hall és Hassan nem mozdult volna a helyéről, ha egy csorda elefánt törtet is feléje. Kezemben 450-es cordite-fegyveremmel (Rigbytől) követtem a nyomozót, Aganez vállán a rezerva fegyverrel (350-es cordite ismétlő) s kezében két tölténnyel, mellettem. Mindig így közelítettem meg a veszélyes vadat. Első lövés után gyorsan töltök, csak akkor lövöm ki mind a két csövet, ha elfele vagy oldalt szalad a vad az első lövésre. Amint vagy 100—120 méterre, nagy fák alatt, megpillantottuk az elefántokat, elmaradtak a nyomozók. Előttünk nyilt térség, elszórtan nagy fák, balról sűrűség. Pár bokor gyér fedésével megközelítettük a legközelebb álló elefántot vagy 50 méterre. Ez volt az egyik nagy bika. Egy másik, testre kisebb, de nagyobb agyarú távolabb állt és közbül meg túl rajta, vagy tíz-tizenkét társa. Nem lőhettem, mert szemben állt a bika s annyit már akkor is tudtam, hogy afrikai elefánt homlokára csak akkor szokás lődözni, ha támad. Várnom kellett. Percekig néztünk farkasszemet. Illetve a gyönge látóképességü szegény óriások nem vettek észre bennünket, dacára, hogy 50—60 méterre lehettünk tőlük s csak félig fedett egy bokor, a shikarim pedig csaknem fedetlenül állt mellettem. De meg se moccantunk, mert a mozgást ilyen távolságról észre vehették volna. Egy gyönge pillanatom volt, gondoltam, hogy térden lövöm. Aganez intett: türelem! Balfelől most erős csörtetés hallatszott a sűrűségben. Mi lehetne más, mint