Vojnich Oszkár: Hogyan vadásszunk veszélyes vadra. Idézet híres vadászok könyveiből / Budapest, Singer és Wolfner, 1914. / Sz.Zs. 1328

Második fejezet

53 ban és Rhodesiában, ahol nagy területen kell élelem után járni a vadnak, folyton helyet cserél, s ha egy helyen megzavarták, máshova megy. Sumatra-sziget északi részén az atjeh területen, a folyton portyázó katonai őrjáratok vadították meg sortüzeikkel a jámbor csordákat; legalább a hír azt tartja itt az elefántról, hogy mindig támad.* Minden elefánt-csorda egy család, írja Sanderson, amelynek minden tagja rokon és bár a különböző csordák nem vegyülnek, a fogságból megszabadult elefánttehenet vagy bikát befogadják. Rendesen a tehenek legelnek elől a borjaikkal. Hátul jönnek a bikák, menekülésnél megfordul a sorrend. Az elefánt-csordák úgy Afrikában, mint Indiában vagy Ceylonban legelés közben kisebb csoportokra oszlanak, de ezek a kisebb csoportok fentartják egymás között az összeköttetést éles szaglószervük segélyével. Ilyenkor mindenik csoportot külön kell szemügyre venni és a vadász ki van téve annak, hogy szimatját veszik és elmenekednek.** Kis csorda elefántot könnyebb becserkészni lőtávolra. Amilyen jó az elefánt szimatja, olyan rossz a látása. Kedvező szélben a sűrű őserdőségekben pár lépésre meg lehet közelíteni. A vadász lábai alatt roppanó gaz nem mindig teszi figyelmessé őt, mert evés közben az elefánt zajt csinál, csapkod a füleivel stb Nyilt helyen 120—150 méteren * A hollandus gyarmaton ritka az igaz vadász, azért is tanácsos minden vadászattal összefüggő állítást kétkedéssel elfogadni, mivel nem volt alkalmam meggyőződni a fenti állítás valóságáról. Csak annyit fogadok el belőle, hogy az atjeki csordákban több lehet a rosszindulatú elefánt, mint olyan vidéken, ahol még nem ismerik a fegyvert, vagy ahol megismerkedtek a nehéz fegyverrel járó biztos kezű vadásszal. ** A szelid elefánt Indiában Sanderson észlelete szerint jó széllel három angol mérföldről megérzi a vad elefánt-csordát.