Vojnich Oszkár: Hogyan vadásszunk veszélyes vadra. Idézet híres vadászok könyveiből / Budapest, Singer és Wolfner, 1914. / Sz.Zs. 1328

Második fejezet

52 Q. Cumming úgy tapasztalta, hogy a fejlövés, ha nem volt halálos, fokozta a támadó elefánt dühét.* Az elefánt diszpozíciója, írja Knochenhauer, különböző a vidékek szerint, pld.: Kelet-Afrikában ismételten több lövéssel sebezte az elefántot és ezek nem támadták meg, Sudánban vagy Ugandában ez másként eshetett volna meg. Stigand a Lado enclaveben (most Sudánhoz csatolták) rosszabb indulatu elefánt-csordákat ismer, mint Afrika más vidékein. Bakert 1863 április 17-én egy sebzett elefánt-bika a Latooka területen (Közép-Afrika) közel V

2 angol mérföldig hajtotta. Sohase hajtotta ilyen távolságra elefánt,, mint ez alkalommal, de fáradt lovon ült (The Albert Nyanza great basin of the Nile 171. oldal). Hírhedt rosszindulatú elefánt-csorda jár Mongalla (Dél-Sudan) és Qondokoro között (Észak-Uganda); a közel háromszázra becsült, tehenekből és borjakból álló csordában már csak két vén agyaras maradt életben, a többit elpusztították a vadászok, ez a csorda lövésre öszszeszalad és ha a vadász az elefántok közé cserkészett, valószínű, hogy meggyülik a baja pár tehénnel. Stigand angol Kelet-Afrikában ismer ilyen megvadult csordát és veszélyesebbnek tartja a teheneket a bikánál.** Különböző helyi befolyásoknak a hatása folytán — írja Stigand — ugyanaz a fajállat különbözőképpen viselkedik, ilyen befolyások az éghajlat, a legelő, a terület felületi alakulata és az ott élő emberek és állatok szokásai, így pld. a legritkább eset meleg vidéken reggel hat óra után szabadban találni oroszlánt, holott Kelet-Afrika hideg hegyvidékén s különösen ködös időben később is szerte barangolnak (28. oldal). A gardek felvidékén, hol a legelő soha ki nem fogy, a vad helyi, már Nyasaland* Ez valószínűleg csakis a lóháton üldözött elefántra szól, mert Cumming idejében még így pusztították az elefántot Dél-Afrikában. Szerző. ** Ugyanígy áll a dolog a bivallyal és az oroszlánnal.