Ukermann Aladár: Buksy uram életrajza. Vadászati elbeszélés / Pest, Lauffer, 1871. / Sz.Zs. 1437

II. RÉSZ

90 bár el votak fáradva, végre mégis megsokallták a fájdalmas üti egeket, s üggetve megindultak. E közben az ut egy hegyről kanyarodott lefelé, s ez okból természetesen a lovaknak sem került oly nagy megerőltetésbe a sebesebb haladás. Buksi uram szerfelett örült táltos uramnak példátlan engedelmessége felett, s hogy ezen jóra való indulatot nagyobb fokra gerjessze a szegény állatokban, ütlegelései által még gyorsabb szaladásra kényszerité azokat, daczára neje folytonos jajveszékléseinek és kiabálásainak, hogy állítsa meg a lovakat és kössön kereket, különben a mélységbe dűlnek. Azonban Buksi uram nem látszott neje félelmét osztani s a lovakat még inkább korbácsolá. A lovak szélsebességgel rohantak a meredek uton lefelé; most már ha akart volna is Buksi uram neje kérelmére hajolni, nem leende képes azt teljesíteni, mert nem többé a lovak vonták a kocsit, hanem a nehéz jármű taszította azokat előre, s igy akarva s nem akarva is futniok kellett. De most Buksi uram is kezdé felfogni a helyzet veszélyes voltát, s parancsolá kocsisának, hogy ugorjék le a bakról s álljon a lovak elébe. A kocsisnak azonban nem volt kedve ily nyaktörő ugráshoz, s csak füle tövét vakargatá s néhány érthetetlen szót mormogott. A gondviselés kézzelfoghatólag látsz ék őrködni Buksi uram és családja felett, mert kevés hibázott, hogy a kocsi az útról letérve, a feneketlen mélységbe alá nem zuhant. — Jó szerencséjükre egy néhány mócz jött velük szembe, ezek önfeláldozásukkal a lovak kantáraiba kapaszkodtak, s nagy nehezen a kocsit is megálliták. E jószivti oláh móczoknak köszönheték az utasok életük megmentését. De Buksi uram nem igy gondolkodék; ő, ki mindennek a rosz oldalát látta csak, a vadon kinézésű móczokat zsiványoknak tartá s azt liivé, hogy ezek a kocsit rablási szándékból tartották fel. Ugyanazért egy puskát ragadott elő a kocsi szögletéből s tiszta székely nyelven igy förmede a móczokra : Ti semmire kellő, magyart lenyúzó rablók! hogy meritek egy lófejti székely nemesnek, vitézlő és nemzetes,