Ukermann Aladár: Buksy uram életrajza. Vadászati elbeszélés / Pest, Lauffer, 1871. / Sz.Zs. 1437

I. RÉSZ

3 Életének legnagyobb részét falun töltvén, s a gazdálkodáshoz kedvet nem érezvén, hogy unalmát elűzze, fegyvert fogott kezébe, s napokig el barangolt a közeli hegységben. — De hogy mily szerencséje volt ily vadászati kirándulásain, gyanittatni engedi azon körülmény is, mely szerint jobb szemére kancsal lévén, midőn valamely vadat czélba vett, a vadászati szabályok első parancsa folytán, bal szemét behunynia kelletvén, képzelhető, hogy minden vad ép bőrrel futott tova lőtávolából, s Buksi uram üres kézzel tért vissza a vadászatról. — Mind a mellett Buksi uramban a szenvedély napról napra magasb fokra hágott; udvara telve volt mindenféle vadász és nem vadász kutyákkal, melyek egész nap és éjjel marakodtak, és oly pokoli zajt ütöttek, hogy egyetlen szomszédja sem volt képes Buksi uram háza közelében megmaradni, s a falu másik végére költözködtek; a legközelebbi szomszéd házak pedig üresen és lakatlanul álltak. — Azonkivül csekély jövedelmét fegyverekre költé; el annyira, hogy alvószobája valóságos arsenal volt, melyben egy ágyon kivül, egyéb bútor nem vala látható, — csak a falakon függő pisztolyok, egycsövű és kétcsövű puskák, továbbá vadász tarisznyák, kulacsok és vadászati eszközök képezék szobájának ékességét. — Ha Buksi uram otthon volt olyankor mindig fegyvereit próbálgatá az udvaron s annyit ropogott puskáival, mintha a tatárok és törökök dulakodnának a házában. Buksi uram, ámbár már tul volt az élet tavaszán, azért még nőtlen állapotban élt. Jóllehet naponként megfordult fejében azon gondolat, hogy jó volna, ha házasodnék, és elpusztult ősi lakába mennyasszonyt vezetne be, — de ezen gondolatának valósítására 40 éves koráig még nem talált elengedő időt. Majd egy fegyvert vásárolt, s azt kelle próbálnia; majd ismét vadászatra ment; majd egy kedves koppját agyon marták a többi kutyák, a mi végett gyakran hetekig gyászba borult. Szóval, mindig jött valami közbe, midőn háztűz nézőbe szándékoznék menni. — Ismerősei szüntelen nógatták őt, sőt a falusi kántor egy izben még azt is szemére lobbantá, hogy kifogy az időből és aztán nem kap feleséget, — de erre Buksi uram önhitten és büszkén azon választ adá, hogy az legkevésbé sem gyötri őt, mert olyan derék embernek nem szok-