Ukermann Aladár: Buksy uram életrajza. Vadászati elbeszélés / Pest, Lauffer, 1871. / Sz.Zs. 1437

I. RÉSZ

55 hálával? Éii részemről Buksi Habakuk széki földbirtokos vagyok." „A mit tettem, az csekélység, feleié a nő, és szót sem érdemel. Minden ember irányában tettem volna ezt, annyival inkább uraságod irányában, ki a gróf urnák vendége. Érdemem annál kisebb, minél szigorúbb a kötelességem. Már pedig én a gróf urnák sokknl tartozom, mert megengedte hogy e házban lakjam, jóllehet férjem, ki urasági erdész volt, már nyolcz hónap előtt meghalt, s nekem mint özvegynek régen ki kellett volna hurczolkodnom." „A jótett mindamellett jótett marad, mondá Buksi uram s engedje meg asszonyom, hogy azért még egyszer köszönetet mondjak. Hanem már most ideje, hogy menjek, mert rám sötétedik s az erdőben könnyen eltéveszthetem az utat." „Mindenesetre jó lesz, ha egy erdei csősz hazakisérendi uraságodat, javasolá a nő, s be sem várva Buksi uram beleegyezését, kisietett a szobából s perez múlva egy férfi szolga kíséretében tért vissza. „Tehát jó éjt kívánok, köszönté most Buksi uram a nőt s kiment a szobából. Az özvegy a konyha ajtóig kiséré őt. Az utczára lépvén Buksi uram, megborzadva visszahökkent, s elhalványodott. Mily roszul néz ki Buksi uram, mi baja van? kérdé a nő részvétteljes hangon. Buksi uram néhány érthetlen szót mormogott fogai közt, s reszkető kézzel mutatott egy az ajtó előtt a földön heverő élő tárgyra. A 110 elneveté magát és mondá: „Ne féljen attól, az olyan szelíd, mint egy eb; s azzal magához liivá a vadkant s fültövén vakargatá. A sertés barátságos hangon röfögött. „Ez nem bánt senkit!" folytatá a nő, még mint kis malacz került az udvarba, s azóta mindég nálam van, ha valahová megyek, mint egy eb kisér, sőt az erdőbe is eljár egyedül. Buksi uramnak hályog esett le szemeiről, s mosolyra erőlteté száját. Buksi uram látva, hogy veszélyen kiviil van, bátor léptekkel haladt az erdőn keresztül a csősz kiséretében