Ukermann Aladár: Buksy uram életrajza. Vadászati elbeszélés / Pest, Lauffer, 1871. / Sz.Zs. 1437

I. RÉSZ

46 Négy kézláb lehetett csak a sűrűben előre haladnunk, s igy mentünk jó ideig, midőn nemsokára egy nagy fa állott előttünk, melyet Robin megpillantván, megállapodott, s ujját ajkára téve, inte, hogy csendesen várakozzam. Rolán pedig a fához csúszott, s ott rövid ideig hallgatózván, mint egy macska nyávogni kezdett. Ez utánzott hivásra azonnal felelet gyanánt több apró macska vékony nyávogása hatott füleinkbe. Ekkor Rólán fölegyenesedett, s jobb kezére egy vastag posztó keztyüt hozván, fenhangon mondá nekem: „Szerencsénkre csak a kis macskák vannak a fában, az öreg nincs itthon." „Hogy fogjuk kivenni a kis macskákat?" kérdém Ról ántól. Az az én gondom, feleié ő. Felmászok a fára s a lyukból egyenkint kihúzom azokat. Csak arra kell az urat figyelmeztetni, hogy jól vigyázzon, s tartsa készen fegyverét, ha jön az öreg macska, nehogy véletlenül meglepjen minket." Ezeket mondva egy szökéssel a fán termett, s keztyüs kezével a lyukba, mely a macskák lakásául szolgált nyúlt. Azonban a macskafészek sokkal mélyebben volt a fában, hogysem azt Rólán karjával elérhette volna. Ugyanazért leszökött a fáról, s egy fejszével annak oldalán, azon irányban, honnan a nyávogás hallatszott, egy lyukat vágott. Fél óráig tartó munka után, Rólán czélját érte, mert sikerült neki oly hézagot vágnia a fában, hogy karjával kényelmesen belefért. Most rövid ideig kotorászott a barlangban, s azután egy kis macskát húzott ki abból, utána a másodikat, s végre a harmadikat. A macskák még igen fiatalok voltak, alig lehettek két holnaposak, gyönyörű szürke színnel, s fekete sávolyokkal. Rólán egyiket a másik után tarisznyájába csusztatá, s annak szijjait erősen összefüzé, nehogy a macskák elillanhassanak. Már visszafelé akaránk indulni, midőn a kis foglyok, sejtvén talán, hogy szülőhelyüket el kell hagyniok, keservesen kezdettek nyávogni.